2018. jún. 17.

27. rész - Csapdába kerülve



   Az ágyamon fekve, a fal felé fordulok, és fejemre húzom a takarót, hogy az anyag valamelyest elnyomja Eunbi hangját. Hiába mondom neki, hogy a mai bulit kihagyom, képtelen felfogni, és tovább nyaggat. Csodálkozom, hogy Hyemi képes ezt tűrni, és még nem dobott ki az ablakon mindkettőnket.
– Sora! Az isten szerelmére, mi ütött beléd? – rántja le rólam a takarót Eunbi, majd a karomtól fogva maga felé fordít.
– Nem érzem jól magam, fája fejem – ölelem át a párnámat, a fejemet mélyen belefúrva.
– Az előbb még a hasad fájt – szakítja ki a párnát is a kezemből.

2018. jún. 13.

26. rész - Nem vagyunk egymásé



   Ahogy a fürdő tükrében a hajamat rendezgetem, végigtekintve az arcomon, rájövök, hogy mennyire elment az eszem. A bőröm mintha égne, pirosas, pedig nincsen idebent  túl meleg, csupán a fejemben levő gondolatok ülnek ki az arcomra, pírba borítva azt.
   Tíz óra, negyvenkét perc van, én pedig úgy érzem, hogy minden másodperc elteltével a szívem egyre jobban törekszik arra, hogy kiugorjon a helyéről. Még mindig bennem van ez az érzés, pedig a mostani lesz a harmadik találkozónk.

2018. jún. 9.

25. rész - Titkárnői szerep


     Őrület. Mintha az egész életem a feje tetejére állt volna. Nevetnem kell magamon. Az egyik percben még utálom Taehyungot, a másikban már a karjaiban keresem a menekvést. És mindezt úgy, hogy senki sem tud róla. Még Hyemi és Eunbi sem. Elég volt egy egyszerű kifogás, miszerint azért késtem, mert zuhanyoztam, és elhitték, mindketten. Furcsa módon a felelőtlen tettem miatt nincsen bűntudatom. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden rendben van, hiszen ez messze nincsen így. Taehyunggal megállapodtunk a sajátos barátságunkról, mindketten hívhatjuk a másikat, amikor némi nyugalomra, kikapcsolódásra, van szükségünk, és ez így teljesen megfelel. Nem kell több, nem akarhatok többet.

2018. jún. 3.

24. rész - Ismét az övé



   Nem nem és nem. Ez nem történhet meg, Eunbi nem tehet még akaratlanul is keresztbe nekem. Próbálok úgy tenni, mintha nem hallottam volna meg a korábbi mondatát, és besétálok térképismeret órára, helyet foglalva valahol a hátsó sorban. Pedig hallottam. Eunbi együtt töltötte az éjszakát YoonGival, és annak ellenére, hogy ezt különösebben nem részletezte, jól tudom, hogy mi történt közöttük. Az én hazugságom pedig pillanatok alatt foszlott szét, és már nincsen alibim a tegnap éjszakát illetően.

2018. ápr. 14.

23. rész - Bűnös vágy

  
        A távoli város elmosott fényekben úszik, a homályos tekintetem csupán akkor tisztul ki, mikor Taehuyng kiegyenesedve előttem, az arcomat vizslatva, a szemembe néz. Mintha mindent beterítene egy vörös fátyol, amin képtelenség áthatolni, csak a fiút látom magam előtt, a nedvtől csillogó ajkát, a kissé kipirult arcát, és a hatalmas, rám meredő mandulaszemét, mely a megszokott mélybarna helyett most feketén ízzik. 

2018. ápr. 6.

22. rész - Az oroszlán barlangja


   Késő van, a levegő lehült és fáradt vagyok. Már legalább tíz perce körözök idelent, azon tanakodva, hogy tényleg az a legokosabb, ha felmegyek Taehyunghoz. Végtére is egy srác szobájáról van szó, aki a kiszámíthatatlanságával folyton összezavar, és a feje tetejére állít mindent, nem mellesleg ha az autójában történtekre gondolok... Nem. Inkább visszafordulok.
Elárulnád, hogy miért nem jössz be? – nyílik ki a kollégium ajtaja, és ahogy megjelenik a szőke, könnyedén vágja át az előbbi tervemet. Közelebb lépne, én azonban elszökkenek előle.

2018. márc. 30.

21. rész - Adósságnak csúfolt randevú


   Taehyung fekete autója biztosan egy vagyont érhet, már a bőrülések finom érzete, vagy a műszerfalon pislákoló ezer féle gomb és kijelző is erre utal. Szinte hangtalanul siklik végig a főúton, éppen ezért vagyok annyira zavarban, úgy érzem a fiú bármelyik másodpercben meghallhatja az őrülten kalapáló szívemet.
   Az ablak felé fordulok, arra törekedve, hogy kizárom a fejemből a mellettem ülő igencsak zavaró személyét, de bármennyire is koncentrálok az elsuhanó tájra, képtelen vagyok kiűzni az elmémből azt a halk szuszogást, amely a kormány mögül érkezik, engem a téboly szélére sodorva.

2018. márc. 25.

20. rész - Megmentő



– Sora –

   Ha jó idő van, az ember hajlamos megfeledkezni a problémáiról, de sokszor a legapróbb szellő is képes visszafújni a valóságot. Engem azonban mintha egy egész természeti katasztrófa talált volna fejen, a világom a szemem láttára hullik darabjaira.
   Néha azt kívánom, bárcsak én is a felső tízezerbe születtem volna, hogy minden elhullatott szavam parancsként szolgáljon, és a kívánságaim pillanatok alatt teljesüljenek. Nem ütközhetnék akadályokba, hiszen bármennyire is szomorú, de manapság már bármit el lehet érni némi pénzzel. Aztán egy kevés merengés után mindig arra jutok, hogy mégsem csábít annyira az elit, éppen a nehézségek hiánya miatt. Ha mindened megvan, mégis hogyan leszel képes értékelni a dolgokat? A tettek elveszítik a súlyukat, az ember pedig hajlamos lesz gondolkodás nélkül cselekedni. Így pedig megszületnek az olyan emberek, akik képesek egy védtelen lányt kilakoltatni ebből az istenverte kollégiumból. Nem, közel sem akarok a gazdagok közé tartozni, de azt most nagyon megköszönném, ha valaki hozzám vágna egy nagy köteg pénzt.

2018. márc. 22.

19. rész - Túl sokat kérsz


  – Taehyung –

   A kezemben szorongatva a telefonomat igyekszem erőt venni magamon, hogy legalább a nap közepén legyek képes kimászni az ágyból. Már csak ez a hívás hiányzott a napomból... Kivonszolom magamat a konyhába, ahol egy tányér rég kihült reggeli és egy cetli vár. Félretolom a tálat, majd helyet foglalva, kezembe veszem a papírdarabot.

Vedd be a gyógyszereidet, és legalább az utolsó órára told be a segged.
Csókol a második anyád. xx

2018. márc. 17.

18. rész - Kilátástalanság


   A reggeli kávémat szürcsölgetve, egy megmaradt pizzaszelettel a tegnap esti rendelésből ülök az ablakpárkányon, és magamban számolgatom, hogy mennyi időm van az első órámig. Aludhatnék még legalább egy órát, de a fejemben motoszkáló gondolat nem enged nyugodni.
   Hyemi meg van győződve arról, hogy köztem és őnagyképűsége között mély kapcsolat van, amit én titkolni próbálok. Hiába magyarázom már vagy húsz perce, hogy mindez csupán egy félreértés, a szobatársnőm nem hajlandó tágítani az állítása mellől.