2019. nov. 9.

2. évad 2. rész - Elszabadul a pokol



Itt lakom – mondom felháborodva. – Te mit keresel itt?
A tetőn? – kerüli ki nemes egyszerűséggel a kérdésemet.
Nem, te idióta, hanem ebben az épületben.
Ja, vagy úgy – emel egy üveget az ajkához. Sötét van, ezért nem látom tisztán, hogy mi lehet az.
Részeg vagy? – lépek közelebb.
Részeg a halál – rúg bele a hóba. Az apró kristályok elérik az arcomat.
Taehyung – változik meg a hangszínem. Sokkal gyengédebben szólok hozzá, mintha ezzel a hanggal meg tudnám érinteni, elő tudnám hozni a kedves énjét. Közelebb lépek hozzá. Az arcát figyelem, és megpróbálom kivenni a vonásait. – Jól vagy? 


Lehetnék jobban is, ha nem lennél itt – ránt vállat, elfordulva tőlem.
Egyelőre én lakom itt, a te épületed a kollégium másik felén van – gyűlekeznek bennem az indulatok. – Miért vagy itt? – állok a fiú elé, egyenesen az arcába szegezve a kérdést.
Innen a legszebb a kilátás. – Egy másodpercre felcsillan benne valami. A szemei hatalmasak ahogy a tájra koncentrál. Csodálat tükrőződik benne. Ebbe a fiúba szerettem bele. – Csak egy dolog zavar... – torpan meg egy pillanatra. – Követsz engem.
Hogy mi? – ráncolom a homlokomat.
Ide is és az állomásra is követtél – jelenti ki. – Mit akarsz tőlem?
Nem követtelek, és semmit sem akarok – válaszolok. – Az egész csupán véletlen egybeesés – próbálom magyarázni, de úgy tűnik, hogy nincs kinek.
Mindenki akar tőlem valamit. A pénzemet, a testemet, a szívemet... Mi kell neked, Sora – ejti ki a nevemet, és belém nyilall a fájdalom. – A lelkemre pályázol?
Nem, Taehyung – mondom, és nem tudom eldönteni, hogy ittas, vagy a betegsége beszél belőle.
Remek, a lelkem már amúgy is a cégé. A szívem idő közben elkopott, a testemet már megkaptad – sorolja. – Tessék, vedd el, és húzz a francba vele – nyom egy köteg pénzt a kezembe.
Mit képzelsz, holmi szajha vagyok, akit egyszerűen lefizethetsz? – csattanok fel.
Tőlük általában kérek valamit cserébe... tőled meg ingyen is megkaptam – mondja pökhendi hanglejtésével, egyenesen a szívembe döfve. A vállamtól fogva a falnak lök, majd karjával szorosan mellettem támaszkodik meg.
Seggfej – lökném meg a fiút, az érintésem azonban túl gyengének bizonyul, Taehyung meg sem rezdül.
Sokáig tartott erre rájönnöd. És még nekem van baj a fejemmel.
A szúrkálódásoddal semmit nem érsz el – emelem meg a hangomat, arra törekedve, hogy erősnek mutassam magam. – Ha nem akarsz tudomást venni rólam, akkor egyszerűen nézzük egymást levegőnek.
Levegőnek? – kérdez vissza. – Hiszen az egy létfontosságú elem, nélküle nincsen élet... Kissé túlértékeled magad. Hiszen te csak egy kavics vagy – húzódik szemtelen, már-már gonosz mosolyra az ajka. – Nincsen értéke, sem jelentősége, és ha unatkozik az ember, egyszerűen belerúg.
A szavai a bőrömbe isszák magukat, minden betű, és apró hangsúly sebet ejt a felszínen. Kívülről és belülről is ízzok. Forr a vérem, ami arra késztet, hogy hatalmas pofonnal díszítsem a fiú undorítóan tökéletes arcát, de visszafogom magam.
Nem hiszem el, hogy képes voltam egy ilyen embert szeretni – szűröm ki a fogaim között, kezemet szorosan ökölbe szorítva.
Ez is téged ír le – neveti el magát. – Az irreleváns kis kavics beleszeret az első személybe, aki némi érdeklődést mutat iránta, és észre sem vette, hogy valójában csak beleragadt egy cipő talpába.
Elegem van belőled – ragadom meg a karját, félre tolva az útból. Haragosan sétálok ki a fiú csapdájából, egyenesen a bejárati ajtó fele trappolva. – Mondd csak, nem tudnánk szépen csendben eltűrni egymás jelenlétét? Tegyünk úgy, mintha nem is ismernénk egymást.
Most is te követtél – vágja rá, egy gyererkre jellemző visszaszólással.
Picsába – kiáltom. Már képtelen vagyok türtőztetni magam, az indulatok rég eluralkodtak rajtam. – Akkor mondd, mit tegyek, hogy megfeleljen a felsőbbrendű lényednek?
Hagyd el az egyetemet – ejti ki a száján a hűvös, szinte dermesztő szavakat.
Felháborodva tárom ki a vasajtót, s vissza sem szólva a fiúnak, belépek az épületbe, hagyva, hogy az ajtó csattanásának hangja, elvágja a könnyeim gátját. Leviharzok a lépcsőkőn, eszeveszettül nyomkodom a lift gombját, majd beszállva a fémdobozba tükörbe nézek, és megrémülök a képtől. Az üveg túloldalán egy zilált külsejű, pirosas arcú, felduzzadt szemű lány áll, aki annyira elkeseredett képet visel, hogy az már szánalmas. Hideg kezemmel az arcomhoz érek, igyekszem felitatni a könnyeimet, és eltűntetni ezt az otromba arckifejezést.
   Mire megérkezem a negyedik emeletre, már mondhatni emberként nézek ki. Feszengve sétálok el, az elhaladó diákok mellett, majd belépve a szobámba, kabátostól vetődök az ágyamba, azzal a céllal, hogy szappanoperákat megszégyenítő módon, álomba sírom magam. De nem megy. Csak forgolódom. Néha kihullik egy könnyepp, ami eltűnik a matracban, máskor a szívem dobban hatalmasat, melybe az egész testem belerendül, és képtelen vagyok elaludni. Túl sok gondolat kavarog a fejemben.
   Végül  kétségbeesetten nyúlok a telefonomhoz, és némi görgetés után, megtalálom a keresésem célpontját. Tárcsázok, kicsöng, és várok. Majd megjelenik Hyemi arca a telefonom képernyőjén, de nem tudok szólalni.
Te jó ég! Mi történt veled? – kérdezi a lány. A videóchat kissé akadozva működik, mégis jó látni Hyemi arcát. – Úgy nézel ki, mint egy hulla. Egy napja kezdődött meg az egyetem, és te máris így festessz.
Gyere haza – mondom keservesen, szorosan összeszorítva a pilláimat, hogy meggátoljam a könnycseppeket.
Nyugodj meg, és mesélj – tanácsolja. – Add ki magadból.
Nagy levegőt veszek, és beszélni kezdek. Mindent elmondok, az első találkozónktól kezdve a legutolsóig. Az összes gondolatomat a felszínre hozom, még azokat is, melyek mélyen el vannak ásva. Mesélek arról, hogy mennyire gyengének és elveszettnek érzem magam, hogy egy idióta fruska vagyok, aki képtelen határt szabni az érzéseinek, majd elmondom hogy miért, és hogyan szerettem bele Taehyungba. Meglep az őszinteségem, és az is, hogy ennyire részletesen számolok be mindenről, mégis megkönnyebbülésként élem át, amikor kimondva az utolsó mondatot, megszabadulok némi tehertől.
Mindeddig annyira ostoba voltam – temetem az arcomat a tenyerembe.
Nem tudtál a kényszer házasságról, ezért nem értetted a helyzetet. Magyarázatot kerestél Taehyung viselkedésére, de a betegsége miatt sokszor ok nélkül cselekedett – foglalja össze Hyemi. A hangsúlya pontosan olyan, mint egy pszichológusé, csupán egy szemüveg hiányzik az összképből. – Ha az első perctől tisztában vagy azzal, hogy Taehyungnak tulajdonképpen már van jegyese, nem mentél volna bele ebbe a játszmába?
Persze hogy nem – jelentem ki. – De semmiről sem tudtam.
Így meg, amikor kiderült, már túl késő volt, és szürreálisnak tűnt az egész szituáció – folytatja. – Azt gondoltad, hogy ha ezalatt az idő alatt, meghazudtolva önmagát is, végig veled volt, az azt jelenti, hogy tényleg szeret. Abba bele sem gondoltál, hogy számára mindez csak egy játék lehet?
Nem... hiszen kimutatta a szeretetét – válaszolok. A hangom a mondat végére elhal.
Azt mind tudjuk, hogy Taehyung egy kiváló színész. Ezzel egyetértessz?
Igen – bólintok megadóan.
De nem gondolom, hogy a veled eltöltött idő alatt végig megjátszodta magát – elmélkedik, az állát súrolgatva. – Inkább úgy fogalmaznék, hogy az eleinte komolytalannak vélt szórakozás, valami mélyebb dologgá forrta ki magát, amit Taehyung nem tudott kezelni, ezért hátrált meg.
És most mit tegyek? – kérdezem kétségbeesetten.
Hát... arra kevés esélyt látok, hogy Taehyung bármilyen szituációban is felrúgja az apja végrendeletét. Nem tudhatjuk, hogy milyen szoros volt közöttük a kötelék, és pontosan mennyit jelenthet Taehyungnak az apja akaratának elégtétele.
Erre már én is rájöttem. Főleg azok után, ahogy korábban beszélt velem.
Szerintem próbáld meg kizárni az életedből, amennyire csak lehet. Keress egy hobbit magadnak, lépj ki a komfort zónádból, menj el Binnie-vel shoppingolni, szerezz új barátokat, és foglald el magad, hogy ne legyen időd Tae-re gondolni – ajánlja Hyemi, ugyanazzal a stílussal, mint a tévében látott pszichológusok. A haját a füle mögé teszi, majd közelebb hajol a kamerához, és halvány mosollyal folytatja. – Sokkal többre kellene értékeld magadat, mint hogy egy ilyen ostoba srác miatt szenvedj. Sora! Egy jó nő vagy! Okos, vicces, helyes, sőt szexi! Ez még messze nem a világ vége.
Jól esnek a lány szavai. Hyemi végtelenül őszinte, és én éppen ezt szeretem benne.
Azt hiszem el kellett volna mennem bulizni Eunbivel.
Még nem késő.
Nem lenne hülyeség? – kérdezem kétkedve.
Egyáltalán nem. Végre elengednéd magad, és jót buliznátok. Eunbi belerántana téged néhány felelőtlen dologba, te meg tartanád a határt mindkettőtök számára. Nyerő páros. – Mindketten nevetni kezdünk. – Na gyerünk már! Nyomás öltözni! Csípd ki magad, és irány az éjszaka.
Igenis, főnökasszony! – erőltetek magamra némi jókedvet.
Sietősen készülők el, különösebben nem törődve a külsőmmel. Senkinek sem akarok tetszeni, nem vágyom a férfiak társaságára, egyszerűen jól akarom érezni magam, ebben pedig nem gátol a sajátos öltözködési stílusom, még akkor sem, ha nem a legcsinosabb.
   Megfésülöm a hajamat, majd kevés szájfényt viszek fel az ajkaimra, hogy a kinti hideg szél ne sértse fel. Ezután belebújok a kabátomba, egy hosszú sálat tekerek a nyakam köré, ami az arcomat is védi, és utolsó simításként felteszek egy sapkát is.
   Amint leérek a földszintre, tárcsázom Eunbi számát, aki szokatlan módon már az első csengetésre felveszi. Hatalmas örömmel fogadja, hogy mégis csatlakozom hozzá, és együtt bulizzuk át az éjszakát, ezért egyenesen belekiáltja a címet a telefonba, amit én rögtön továbbítok a legközelebbi taxi sofőrjének.
   A várakozással telő néhány perc alatt számtalanszor megbánom, hogy mégiscsak útnak indultam, de próbálom azzal bíztatni magam, hogy szükségem van erre az őrült éjszakára.
   Eunbi a klub előtt vár rám, és amint kiszállok az autóból, a nyakamba borul.
Ez a buli valami fe-no-me-ná-lis – néz rám hatalmasra tágult szemekkel.
Akkor menjünk be – próbálom magamra erőltetni a lány hangulatát.
Várj csak – nyúl be a kabátja zsebébe. – Előbb ezt megisszuk – lebbent meg előttem egy üveg italt.
Mi ez? – veszem ki a kezéből, beleszagolva a nedűbe.
Olcsó szesz és üdítő keverék – ránt vállat, majd kikapva a kezemből az üveget, beleiszik az alkoholba. – Édes, egyáltalán nincs rossz íze.
Ha te mondod – veszek bátorságot, majd én is belekortyolok az italba. Valóban édes, bár érezni rajta a szeszes ital égető aromáját is. Nem rossz, de túlágosan jónak sem mondanám.
Még – emeli az üveget a számhoz a lány. – El kell fogynia.
Én pedig úgy pusztítom az alkoholt, mintha muszáj lenne. Az üveg alján megmaradó néhány cseppet Eunbi fogyasztja el, hogy semmi se menjen kárba, én pedig a mögöttem húzódó épület falának támaszkodva nevetek a barátnőmön, ahogy megküzd az alkohollal.
   Kissé megszédülve indulunk el szórakozó helyiségbe. Egy lépcsősoron haladunk le, majd egy gyanús képű fazon papír karkötőt nyom a kezemre, pedig nem is fizetek. Vajon Eunbi ismeri hapsit?
   A kabátom, a sapkám, meg a sálam hamar lekerülnek rólam, bár nem egészen tudom, hogy hol landolnak, Eunbi azt állítja, hogy mindent teljesen biztonságos helyen hagyunk. Emberek haladnak el mellettem, némelyik nekem is jön, de különösebben nem foglalkozom velük. A következő pillanatban újabb italt találok a kezemben, amit a barátnőm bíztatására azonnal elfogyasztok.
Nahát, csajszi! – karol át. – Imádlak – húz maga után, egyenesen a tömegbe.
Táncolni kezdünk az ismeretlen alakok között. Eunbit felkéri egy egészen helyes fiú, de a lány pár perc múlva le is rázza. Egymás után érkeznek a pasasok hozzá, mintha egy film jelenetet látnék, bár kicsit sötét, és homályos is a kép. Szóval ez Eunbi, a nő, aki után szó szerint szaladnak a fiúk, neki mégsem kell egyikőjük sem, legalábbis nem az, akit könnyen megkaphat.
   Idő közben engem is felkér egy magas srác, és mivel a barátnőm éppen elfoglalt, igent mondok. Csupán egy ártatlan táncról van szó, még akkor is, ha közelebb állunk egymáshoz, és a srác a derekamnál kissé lentebb pihenteti a kezét.
Mit iszol? – kérdi, amint más ritmusba vált a zene.
Nem is tudom... azt hiszem ma már nem kellene többet innom – válaszolok.
Ne hülyéskedj – neveti el magát.
A kezét tartja, amit gondolkodás nélkül fogok meg, és hagyom, hogy vezessen. A pultnál állunk meg, amibe eléggé bizonytalanul kezdek el kapaszkodni. Pillanatok, vagy percek múlnak el...? Nem is tudom eldönteni, csak arra eszmélek fel, hogy két feles pohár áll előttem.
Egészségedre, szépségem – súgja a fülembe, majd a kezembe adja az egyik poharat. Az ital keserű és végigmarja a torkomat, de alig iszom meg az elsőt, kénytelen vagyok elfogyasztani a másodikat is. Kiráz a hideg, ahogy lecsapom a második poharat a bárpultra, és könnyezni kezd a szemem.
Basszus – nyögöm ki, amint elmúlik a kellemetlen érzés, ráeszmélve arra, hogy már jócskán az alkohol hatása alatt vagyok.
Ügyes kislány – mondja a fiú, majd feltünően közeledni kezd felém. A francba... Csak nem akar...? Az arca csak miliméterekre van tőlem, én pedig az ijedtség, vagy az alkohol miatt megdermedek. Magamban folyton segítségért kiáltok, de nem úgy tűnik, hogy ebből a helyzetből egykönnyen menekülni tudnék.
Kopj le, lúzer – hallok meg egy rég nem hallott, ismerős hangot, majd egy kar öleli át a vállamat. Az előttem álló srác láthatóan megszeppenve, talán ijedten tekint a mellettem állóra. – Nem hallottál tisztán? Tünés.
Nem kell kétszer mondania, a korábbi hódolóm pillanatok alatt felszívódik.
Jimin!? – ejtem ki a nevét magam sem tudva, hogy kérdezve, vagy kiáltva.
Tiszteld meg Taehyungot annyival, hogy nem egy ilyen senkiházival állsz le – mondja megvetően.
Nem mindegy, hogy kivel állok le?
Akkor itt a lehetőség – lép közelebb, a pulthoz szorítva.
Ne szórakozz Jimin – jelenik meg Hoseok, félrerántva a fiút. – Másnál vesd be a nőcsábász énedet – mutat rá egy csapat lányra. – Te meg ne úgy állj ott, mintha templomban lennél. Gyere, táncoljunk – ragadja meg a kezemet.
Nem igazán fogom fel a történteket, csak sodródom az árral. Az alkohol teheti velem azt, hogy nem keresem a történések közötti összefüggéseket. Hoseokkal táncolok legalább tíz percen keresztül, majd a semmiből megjelenve, csatlakozik hozzánk Eunbi is. Egy-két korty erejéig megfordul a kezemben néhány sörös üveg, és már végleg úgy érzem, hogy elvesztem a kontrollt.
   A felgyorsúlt események közepette, egyszercsak a szórakozóhely előtt kötünk ki. Legalább öt ismeretlen alak vesz körbe. Az egyikőjük még cigivel is megkínál, amit szokatlanul hatalmas örömmel fogadok el, annak ellenére, hogy nem dohányzom. Eunbi segít meggyújtani a cigit, majd Jimin kapja ki a számból a szálat, mélyen letüdőzve a dohányt. Hoseok mellette éppen az utolsó csepp sört próbálja megkaparintani az üveg aljából.
Miért lógunk ezekkel? – súgom a barátnőm fülébe.
Mert Jimin összes havere írtő jóképű – érkezik a válasz, ami teljesen mégsem jut el az elmémbe, én pedig csak bután bólogatok.
   Jimin visszaadja a cigit, hagyva, hogy egyedül szívjam el, s ezt követve előkerül még egy üveg ital is, amit kortyonként adunk körbe. Már a hideget sem érzem, és ahogy beleiszok az üveg tartalmába, eltűnnek a gátlásaim. Nevetgélve ugrálok az utcán, elérve egy oszlopot, melyen akrobatákat megalázó módon pördülök meg. Ám az érkezés nem úgy sül el, mint ahogyan számítok rá, és egy halk sikoly után a földön kötök ki. Eunbi és Hoseok szaladnak utánam, megbozonyosodva arról, hogy nem haltam meg. Az aggódó képüket meglátva elfog a hangos, megállíthatatlan nevetés, ez képezve az utolsó emlékemet az éjszakáról. Minden más teljesen sötétbe borul.


Hasogató fejfájás sújt le rám, és érzékelem, hogy odakint már világos van, mégsem tudom kinyitni a szememet. Fél órába is beletelik, mire elegendő erőt gyűjtök össze ahhoz, hogy felüljek. Lassanként nyitom fel a pilláimat, megszoktatva a fénnyel a szememet. Férfiparfüm és izzadtság illata leng körül, és halk szuszogást hallok több irányból is. A szememet dörzsölgetve nézek körül, s amint a látásom kitisztul, az elmém pedig felfogja az elém táruló képet, ismét fájdalom nyilall a fejembe. Gondolkozni sincsen erőm, az agyam mégis azon kattog, hogy mi történt az éjszaka, és hol a francban vagyok?




8 megjegyzés:

  1. Aztaaa🤩🤩
    Tae nem hogy nem volt kedves, meglehetősen paraszt volt. Véleményem szerint direkt. Talán könyebb így neki. Biztosan könyebb.
    Egyetértek viszont Hyemivel abban, hogy Sorának kellenek új barátok (nem feltétlen Tae barátaira gondoltam volna ugyan🙄 ördögi kör🤣), hobbi, figyelem elterelés. Mondjuk egy izagi szerelmet viszont nem is lehet hipp hopp elfelejteni, nem érezni.
    Jó kis buli lehetet, tényleg vajon mi történhetett??🤔🤔🤩
    Alig várom a folytatást. Szuper sztori, ahogy eddig is az volt! 😉😘😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát... a bulin a feje tetejére állt minden, ezt elmondhatom..:))
      Örülök, hogz tetszett, sietek a következő résszel!:)

      Törlés
  2. Nem tudok mást mondani csak azt, hogy IMÁDTAM❤❤❤

    VálaszTörlés
  3. Eddig nem kommenteltem( nem is értem miért, imádom a munkád), de most muszáj, mert ez a történet egyszerűen fantasztikus, és mikor megláttam, hogy folytatod majdnem elsírtam magam 😍 bár most nem állnak túl jól a dolgok, biztos vagyok benne, hogy Tae dolgainak oka van... Csak az a kérdés, hogy biztos jó e ez így neki... De majd kiderül, gondolom lesz itt még csavar bőven, amit már nagyon várok 🤩

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most veszem a bátorságot, és leszidlak, hogy eddig nem kommenteltél! :)) ezentúl tessék szépen nyomot hagyni magad után! Viccet félretéve pedig nagyon örülök, hogy tetszik a történet, arról pedig biztosíthatlak, hogy lesznek még váratlan fordulatok :D

      Törlés
  4. Taehyung irgalmatlanul aljasul viselkedik Sora-val. Ha ezt azért teszi, hogy távol tartsa magától a lányt, és hogy megutálja őt, akkor is köcsög. A célját viszont valóban hamar eléri, de fájdalmat is okoz vele, nem is kicsit. Hogy kérhet ilyet, hogy Sora hagyja ott az egyetemet? Miért nem lép ki ő? Mindent elvenne a lánytól …
    Talán valóban nem ártana Hyemi tanácsait megfogadni, felejtse el a fiút, a világ nem fog összedőlni.
    Jimin képes azt kérni, tisztelje Taehyungot? Miért is érdekli őt, hogy kivel van a lány? Vagy most ő is szeretné bedobni magát. Annyira tiltakoztak a barátok a kapcsolatuk ellen, most meg hogy szívükön viselik a sorsát.
    Az alkohol bizonyára nem kis mennyiség volt, Sora teljesen kiütötte magát. De kivel, pontosabban kikkel aludt egy szobában, netán egy ágyban? Mert a több irányú szuszogás nem egy embert sejtet. Remélem, hogy alváson kívül nem történt más, és ezek a kedves barátok vigyázták álmát …

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köcsög.. ez egy igen jó kifejezés Tae-re, és igazán megérdemelne egy tökbe rúgást is Sorától:))
      Hyemi pszichológia hallgatóként jól átlátja a helyzetet, már csak Során áll, hogy hallgat-e a barátnőjére.
      Jimin és Taehyung... nos az ő kapcsolatuk is érdekes lesz.
      Az alkohol pedig, hát eléggé megnehezíti az elfelejtett este Sora elkövetkező néhány napját.

      Törlés