2. évad 5. rész - A megtört oroszlán

– Taehyung –

Hasogató fejfájás ébreszt. Nyöszörögve tapasztom a tenyeremet a homlokomra, bár az érintésem mit sem ér, a fejem továbbra is szétrobbanni készül. Kevesebbet kellene innom, ez tény, de ittasan valamiért sokkal szebbnek tűnik a világ, még ha ez másnap gyötrelemmel is jár.

   Lassan nyitom ki a szemeimet, és a félhomályban hirtelen nem tudom, hogy hol vagyok. Aztán rájövök, hogy az este ezen részéről már nincsenek emlékeim. Ugyanis az alkohol nem csak szebbnek mutat mindent, de képes perceket vagy akár órákat is eltűntetni az ember emlékezetéből. Utálom ezt az idegesítő tudatlanságot.

2. évad 4. rész - Az egyetem hercegnője

A szemem akkoráral tágul, hogy úgy érzem, el sem fér az arcomon. A szívem már rég elhagyta a testemet, valahol az égben kalimpál. Görcsbe rándul a gyomrom.

– Remek, kislány!

– Mutasd csak, hogy kell ezt!

– Ez úgy fog terjedni, mint a vírus.

– Ezaz cica, dobd ki amid van!

Ezek, és ehhez hasonló mondatok hallatszanak ki a videóból, amiben öntudatomon kívül táncolok egy asztal tetején, csupán az alsóneműmben. Mintha nem is én lennék, úgy vonaglok az engem videózó közönség előtt. Fel sem tudom fogni, hogy a telefon képernyőjén megjelenő lány én vagyok, hiszen semmire sem emlékszem, egyetlen halvány kép foszlánya sem maradt meg az emlékezetemben. Én... én nem lennék képes ilyesmire. Ilyen olcsó, undorító módon kelletni magam egy csapat fiú előtt.

2. évad 3. rész - A videó

A szoba falai fehérek, itt-ott lemállott a festék. A bútorzat hiányos, két ágy húzódik a falak mentén, amiket számtalan sörös üveg vesz körül. A földön alkoholfoltok szóródnak el, de néhol összetört üvegdarabokra is felfigyelek. Hoseok és egy fekete hajú srác fekszik mellettem, akit eddig még sosem láttam. A szemben levő ágyban négyen fekszenek, két fiú, és két hiányos öltözetű lány. Több megbontott óvszeres csomagolás is elszórtan a földön hever.

2. évad 2. rész - Elszabadul a pokol

– Itt lakom – mondom felháborodva. – Te mit keresel itt?

– A tetőn? – kerüli ki nemes egyszerűséggel a kérdésemet.

– Nem, te idióta, hanem ebben az épületben.

– Ja, vagy úgy – emel egy üveget az ajkához. Sötét van, ezért nem látom tisztán, hogy mi lehet az.

– Részeg vagy? – lépek közelebb.

– Részeg a halál – rúg bele a hóba. Az apró kristályok elérik az arcomat.

– Taehyung – változik meg a hangszínem. Sokkal gyengédebben szólok hozzá, mintha ezzel a hanggal meg tudnám érinteni, elő tudnám hozni a kedves énjét. Közelebb lépek hozzá. Az arcát figyelem, és megpróbálom kivenni a vonásait. – Jól vagy? 

2. évad 1. rész - Vissza a kollégiumba

Két hét vidéken való pihenés, zabálás, és ronda ünnepi pulcsik hordása után elérkezett az utolsó otthon töltött hétvége. Mivel semmi kedvem nem volt korán visszautazni a fővárosba, a szombatomat még a családommal töltöttem, rajzfilmeket nézve a kis Mirával, és segítve anyának a házimunkában. A két hét téli szünet úgy telt el, hogy egy percet sem pihentem. Az összes rokonunk meglátogatott, és vidéki szokásként mindenkit étellel, itallal, süteménnyel, és mindennel mással is kínáltunk, ami csak akadt a házunk táján. Ez viszont azt jelentette, hogy reggeltől estig a konyhában tevékenykedtem édesanyám mellett, a szabad perceimben pedig takarítónőt játszodtam, és port töröltem, porszívóztam, Mira játékait pakolgattam. Anya teljesen kihasználta, hogy otthon vagyok, és nem kell mindent egyedül csinálnia. Én pedig egyáltalán nem bántam, hiszen a sok tennivaló közben semmi másra nem tudtam koncentrálni, így egészen kellemesen telt a téli szünet, szomorú, borús gondolatok nélkül.

Van még itt valaki?

Sziasztok!

Jár ide még valaki, akinek köszönhetnék? A blog számlálója mutat még aktivitást az oldalon, de szerintem az csak a véletlenül idetévedt emberkék, vagy valamiféle hiba lehet. Ahogy észrevettem, a blogos történetek ideje már réges régen lejárt, és csak a régi, nagyon hűséges olvasók, vagy az ismerőseim járnak fel erre az oldalra.