2. évad 5. rész - A megtört oroszlán

– Taehyung –

Hasogató fejfájás ébreszt. Nyöszörögve tapasztom a tenyeremet a homlokomra, bár az érintésem mit sem ér, a fejem továbbra is szétrobbanni készül. Kevesebbet kellene innom, ez tény, de ittasan valamiért sokkal szebbnek tűnik a világ, még ha ez másnap gyötrelemmel is jár.

   Lassan nyitom ki a szemeimet, és a félhomályban hirtelen nem tudom, hogy hol vagyok. Aztán rájövök, hogy az este ezen részéről már nincsenek emlékeim. Ugyanis az alkohol nem csak szebbnek mutat mindent, de képes perceket vagy akár órákat is eltűntetni az ember emlékezetéből. Utálom ezt az idegesítő tudatlanságot.

   Női szoba. Erre hamar rájövök. Az édeskés illat és a túlzott rózsaszínes dekoráció egyértelműen erre utal. És a szobának valószínűleg gazdája is van: valami nőféle lehet, de hogy ki, arról fogalmam sincs. Az arcomat súrolgatva fordulok át a másik oldalamra, hogy szemrevegyem a tegnap esti prédámat. A részeg énemet elevenen fogom feldarabolni, ha nem egy szép példány mellett döntött. Olyan ez, mint a szerencsejáték, ha jó a választás, nyertem. Ha pedig rossz... nos, úgysem emlékszem rá.

   Hosszú, festett vörös haj, csinos váll, vékony kar. Egyelőre ennyit látok a lányból, akinek a kiléte még mindig homály számomra. Vajon mennyire üthettem ki magam a tegnap este? A Park lánnyal való véletlen találka után menthetetlenül kellett a pia.

   Óvatosan mászok ki az ágyból, nehogy felköltsem az egyéjszakás partneremet, majd összeszedve a ruháimat a földről, felöltözöm. Alkohol folt színezi a nadrágomat és a pólómat is. A gönceimből és a kimerült, másnapos testemből ítélve, eléggé őrült lehetett az éjszaka.

   Átsétálok az ágy másik oldalára, majd félresimítva a lány haját, szemreveszem az arcát. Pisze orr, vastag ajkak, hosszú szempillák. Egész helyes teremtés. Hogy akadhatott rám? Éjszaka a csábító, vagy a sejtelmes énem jött elő? Esetleg felfedte magát egy harmadik Taehyung is, akiről eddig még nem tudok? Bárhogy is történt, ez a nő lett az est gyümölcse. És ahogy végignézek rajta, önelégülten nyugtázom magamban, hogy a tegnapi sorsjétákban nyertes vagyok.

   Fekapom a telefonomat, és útközben a kabátomat is a vállamra dobom, majd elhagyom a szobát. Ha szerencsém van, nem fog keresni ez a nőszemély, viszont ha mégis hívna, kisujjból kirázom a lekoptató szövegemet. Ezerszer bevetettem már, és mindig hatásos. Szuper volt az éjszaka, de te is tudod, hogy egyszer minden elmúlik... hatás szünet... remélem még összefutunk. Az utóbbit inkább csak annak mondom, aki jól reagál az első mondatra. Ha véletlenül úgy adja a sors, hogy tényleg összefutok az illetővel, megjátszom, hogy nem emlékszem rá, bár általában nem kell bevetnem a színészi játékomat, mert az esetek túlnyomó többségében tényleg nem szoktam felismerni őket. Persze tudom, hogy seggfej vagyok, és hogy mindez nem szép tőlem, de mindhiába, ha az ösztöneim beindulnak, nem állhatok saját magam útjába.

Kilépve a kollégium udvarára, rápillantok a telefonomra. Dél van, és kibaszott hideg. Ezzel persze a tegnapi alkoholtól mámoros énem nem foglalkozott, mert képes voltam kiválasztani a legvékonyabb kabátomat.

   Három nem fogadott hívásom van, mind SeokJintől. Ha jól látom mindhárom ma reggel érkezett, amikor én még az igazak álmát aludtam, most viszont nem ártana visszahívnom az önjelölt anyámat, különben az első találkozásunkkor leszedi a fejemet, és felakasztja az egyetem nevének felirata mellé.

– Élsz még? – szól bele a srác a telefonba a lehető legkedvesebb módon, lekiabálva a szörnyen másnapos valómat. Sérti a fülemet ez a kiélezett hang.

– Ja, csak baszottul fáj a fejem.

– Hol vagy?

– A kapmusz déli szárnyában. Valami csajnál ébredtem – hozom tudtára, hogy megeméssze a tényt, mire felérek a lakásunkba.

– Gyere reggelizni, aztán jössz velem egyetemre. Eszedbe se jusson ellógni már az első napon. Nincs túl sok kedvem egyedül szenvedni anatómián.

– Nyugi anyu, megígértem, hogy ebben a félévben jó fiú leszek, és bejárok az óráimra.

– Akkor told haza a segged – nyomja ki a telefont. Imádom a határtalan kedvességét. Azt nem tagadom, hogy a zord viselkedés mögött egy aggódó barát áll, és azt sem, hogy a kelleténél jobban megnehezítem a dolgát, és többször adok okot a nyugtalanságra, de felengedhetne ebből a karót nyelt stílusból. Felnőtt férfi vagyok, aki képes ésszerűen ítélkezni, és általában felelősségteljesen dönteni bármilyen szituációban. Meg persze vízfolyásként hazudok, és sokszor még a saját gondolataimnak sem hiszek.

– Szép napot, életem egyetlen szerelme – nyitok be az ajtón. SeokJin ironikus mosolyt von az arcára, majd feltűnően végigmér. Nincsen eltörve semmim, a ruháim is aránylag rendben vannak, és ha jól emlékszem, az éjszaka folyamán semmilyen értékemet nem vesztettem el. Tök jó állapotban vagyok, a fiú tekintete mégis erősen bíráló.

– Olyan szagot árasztassz, mint egy ócska kocsma – jegyzi meg.

– Te is csodásan festesz ezen a napon – ülök le vele szemben az asztalhoz.

– Ne is merészelj kényelmesen elhelyezkedni, amíg nem zuhanyoztál le, és nem hoztad helyre magad. Úgy nézel ki, mint egy kicsavart mosogatórongy – tuszkol be egyenesen a fürdőbe, majd kívülről rámzárja az ajtót.

– Utállak – kiáltom.

Megszabadulok a ruházatomtól, majd megengedve a vizet, beállok a zuhanyzóba, és engedem, hogy lefollyon rólam a tegnap este szennye. Egyáltalán nem éreztem olyan szörnyen magam, mint ahogy SeokJin beállított, de ha az ember előkelő családból való, akkor viselkedjen ehhez mérten, és tartsa a ranghoz megfelelő szintet. Az a nevetséges, hogy én csak a legendákból hallottam a puccos családok viselkedési etikettjéről, és amikor tehetem, felrúgok minden előírást. Ezzel szemben SeokJin maga a törvénykönyv, a megtestesült tökéletesség.

   Egy szál törölközőben lépek ki a fürdőből, aminek az ajtaját Jin idő közben kizárta. Mégsem olyan elvetemült a srác, hogy fogvatartson a mosdóban, hiszen a legroszabb esetben fel is jelenthetném érte.

– Na? – nézek kérdő tekintettel a fiúra. – Így már megfelel?

– Igen, Taehyung. Tiszta vagy, és mondhatni friss.

– Köszi a bókot, szívem – huppanok le az ebédlőasztalhoz.

– Egyél – tol elém egy tányért, mellette pedig a reggeli gyógyszeradagomat. – És nézd meg ezt a videót – nyújtja át a telefonját.

– Pornót akarsz nézetni velem? – nevetek fel, amint meglátom az oldal nagybetűkkel feltűntetett nevét.

– Ez közel nem az, aminek tűnik. Figyelj.

Úgy teszek, ahogy SeokJin utasít, és a képernyőre öszpontosítok. Amatőr videónak tűnik, kissé homályos, a kép is rezeg, és a hang sem az igazi. Egy lány tűnik fel, aki fehérneműben táncol egy asztalon. Nem értem, miért mutatja ezt Jin.

– Uncsi, nincs benne semmi extra – mondom, visszaadva a telefont.

– Csak nézd tovább.

A szememet forgatva folytatom az eseménytelen videó szemrevételét. Bevallom, a lány tánca egészen dögös, ahogy a csípőjét ringatja, közben végighúzva a kezét a mellei között. A hosszú, szinte derékig érő barna haja hullámokban terül el a vállán, és a fehér bőre szinte ragyog a felvételen. Fekete melltartót és tangát visel, ami pont eleget takar ahhoz, hogy az ember kíváncsi legyen, mi van alatta. A kamera lencséje közelíteni kezd az arca felé, miliméterről miliméterre haladva, egyre többet fed fel a lány kilétéről, majd egy másodperccel később a fulladás környékez, amikor lesúlyt rám a felismerés.

– Mi a szar ez? – csapom le a telefont az asztalra.

– Fogalmam sincs, Jimin töltötte fel – ránt vállat.

– Miért van Sora ebben a videóban? – pillantok vissza a képernyőre. A lány szemei egészen kábának tűnnek, az arca sápadt, mintha nem lenne tudatánál. – Részeg, sőt olyan mintha be lenne drogozva! Hogy a picsában került össze Jiminnel és a bandájával?

– Egyelőre én is csak annyit tudok, mint te. Próbáltam hívni Jimint, de nem vette fel – magyarázza, de a szavai nem jutnak el a tudatomig. Csak hiányos öltözetben táncoló lány képe van előttem, és próbálom kitalálni, hogy hogyan kerülhetett ebbe az undorító helyzetbe.

– Hogy lehet ennyire ostoba ez a lány? – tolom félre a tányért. A videó után teljesen elment az étvágyam.

– Ez már nem a te problémád – nyom egy pohár vizet a kezembe. Egyetlen korttyal nyelem le az összes gyógyszeremet. Tényleg nem az én gondom, mégis őrülten zavar Sorát ebben a kábult állapotban látni, ahogy néhány alattomos alak szégyentelenül kihasználja a helyzetét. És még én vagyok a felelőtlen... – Azt viszont nem tudtam, hogy Jimin megint ellened szegődött – folytatja SeokJin. – Azt hittem, hogy a korábbi nézeteltérést már rég megbeszéltétek.

– A töpszli mindig féltékeny volt arra, hogy az én szavam többet ér, mint az övé. Persze hogy a leggyengébb pillanatomban szúr hátba – fújom ki idegesen a levegőt, felidézve, ahogy Jimin időről időre megpróbált keresztbetenni, csakhogy mindeddig nem jött össze. Én meg voltam olyan kedves, hogy bevettem a csapatomba, és barátomnak neveztem, még a sok szar után is, amit művelt.

– Próbálj meg lenyugodni. Ez nem szabad téged befolyásoljon – teszi a kezét a vállamra.

Nem befolyásolhat, ez való igaz. Ezerszer fontosabb dolgom is van annál, mint hogy Során és a felelőtlen viselkedésén aggódjak. Azon, ahogy hagyta magát Jimin irányításának egy buta bábujává válni, most meg terjed róla ez a förtelmes videó, megpecsételve a lány megjelenését.

   Hiába próbálom minden erőmmel kizárni a fejemből, az a néhány képkocka újra és újra felelevenedik az elmémben. A hullámos haja, a fedetlen bőre, az öntudatlan arca. Nem szabadna ennyi ember lássa így, ebben a formában, hiszen ez a önfeledt, feltárulkozó, csupasz éne csakis az enyém lehet, senki másé. Beleőrülök a gondolatba, hogy sok más ember is megtekintette ezt a videót, és Sora olyan oldalát látták, amelyet csakis nekem tartogatott.

   Órák telnek el. Az anatómia előadás kellős közepén ülök, és próbálok jegyzetelni, de rámtelepszik a paranoia, hogy a teremben levő emberek mind látták a lány alsóneműben táncoló mivoltát, és egytől egyig elitélik, sőt olcsónak könyvelik el.

   Igyekszem a leckére koncentrálni, és magamba szippantani a tananyagot, ha már az egyetemen kívül úgysem tanulok, de ebben a felkavart állapotomban nehezen megy. Valamikor ez egyik szünetben SeokJin megelégeli a megszokottnál is kábább énemet, és magamra hagy, ezért az épület falénak dőlve, egyedül szívom el a cigimet. Egy csoport elsőéves tart a bejárat irányába, és akaratlanul is meghallom a beszélgetésüket.

– Dugnád? – kérdi az egyik srác nevetve.

– Kit?

– Tudod, a videós csajt – emeli a telefonját a magasba, hogy a banda összes tagja rálátást nyerhessen.

– Ja hogy azt, még szép! Úgy megraknám, hogy egy hétig ágyban feküdne utána.

– Erre az egyetemre jár a csaj?

– Aha, valami Sora a neve.

Azonnal megindulok, és gondolkodás nélkül kapom ki a telefont a fiú kezéből. Elvesztem az eszem, és a következő pillanatban azt veszem észre, hogy a telefon a darabokban kever a földön.

– Haver, mi a franc bajod van? – kérdi a srác, a kelleténél közelebb lépve hozzám.

– Nem vagyok a havered – lököm félre. – És ha mégegyszer meg mered nézni azt a videót, nem a telefonod fög törni, hanem a kezed – ragadom meg a csuklóját, erősen megszorítva. A fiú arcára félelem ül ki. – Ez rátok is vonatkozik! – fordulok a többiekhez.

– Nyugi, Taehyung – ejti ki a nevemet az egyik tag. Soha életemben nem láttam, és meglep, hogy ismer. – Nem nézzük meg.

– És nem is beszélünk róla – teszi hozzá a másik.

– Sajnáljuk, hogy tiszteletlenek voltunk – hajol meg a harmadik, amit a többiek is követnek.

– Pazar – bököm ki. – Ne kerüljetek az orrom elé – engedem e a srác kezét, majd szorgosan hajolgatva tűnnek el előlem.

Nem reagálhatok így minden egyes tényezőre, ami Sorát is érinti, mert előbb utóbb eljut a hír az ő fülébe is, és messze nem lenne jó, ha ismét reményeket fűzne hozzám, vagy a kettőnk kapcsolatához. Kim Taehyung hősiesen megvédi Park Sorát a gonosz pletykáktól és az emberek bántó szavaitól. Micsoda kedves tett tőlem... legalább ennyi, ha már tönkrevágtam a lány érzelmi világát. Na meg a sajátomat is, de ez már mellékes.

   Visszaballagok az előadóterembe, majd az utolsó sorba bevágódva, úgy döntök, hogy ha már másra úgy sem vagyok jó, legalább kipihenem magam. Szépen, egyenletesen elrendezem magam előtt a könyveimet, majd ezzel a lendülettel ledöntöm a fejemet a padra, és engedem, hogy a professzor altatót árasztó hangja álomba ringasson.

   Jin bökdösése ébreszt. A szememet súrolva nyújtózkodom szégyentelenül a teremben. Ahogy látom odakint már korom sötét van. Szóval ennyi volt mára.

– NamJoon meghívott egy sörre – nyomja a képembe a telefonját, hogy olvassam el a képernyőn levő üzenetet.

from: Nam

5:40 pm

Gyertek sörözni köcsögök.

Az első kört én állom.

– Igazán kedves – jegyzem meg, amint egy mozdulattal s táskámba söpröm a padon szétszóródó könyveimet.

– Szoval akkor...? – vár a tényleges reakciómra.

– Alap, hogy megyünk. Ingyen sör.

Nem mintha nem engedhetném meg magamnak, hogy kifizessem a saját italomat, egyszerűen az ingyen sör egy olyan meghívó, amit lehetetlen visszautasítani. A legszebb baráti gesztus.

A bár, ahová járni szoktunk, nem valami puccos. Egy romkocsma, ahol olcsó a sör és kedves a kiszolgálás. Egy ideje nem kívánkozom semmilyen elegáns, előkelő helyre, ahol aztán kifogástalanul kell viselkedni, és hatamas borravalót kell adni a pincéreknek. Jobban érzem magam itt, ebben az otthonos kocsmában, ahol leihatom magam a földig is, mert a bárosok másnap ugyanolyan mosollyal várnak vissza.

   A helyiség sarkában foglalunk helyet, és három sört rendelünk.

– Baszott sok a melóm. Legalább tizen kértek áthelyezést, és csomó panasz is érkezett – kezdi a mondandóját Joon. – Miért jön rá mindenki a második félévben, hogy utálják a szobatársukat? Folyton az igazgatót üldözöm, hogy aláírja a papírokat, aztán a szerelőt terrorizálom, hogy kezdjen valamit a befagyott csövekkel. Hova megy az a sok pénz, amit a családjaitok adományoznak az egyetemnek?

– Nem láttad? Az igazgatónak új autója van – forgatom a szememet. – Biztos karácsonyra kapta, mert ügyes fiú volt.

– Ezt már jelenteni kellene – mondja NamJoon.

Megérkeznek a sörök, és azonnal belekortyolok az elém letett üvegbe. A kesernyés íz átjárja a testemet.

– Csak hogy az igazgató okos, és valamit valamiért alapon vásárolgat magának új cuccokat – szólal meg Jin fölényes hangnemen. Máris tudom, hogy mi következik.

– Ezt hogy érted? – kérdi Joon.

– Egyesek – néz rám szúrós szemmel –, már rég repültek volna az egyetemről, ha nem vennék figyelmen kívül a diri sikkasztását. Taehyung jóformán be sem jár az óráira.

– Ma bent voltam – védekezek.

– Akkor úgy mondom, hogy a mai napon kívül, általában kihagyja az óráit, ezért a tanárok vizsgázni sem engedhetnék. Ha az igazgató kap néhány drága ajándékot, Taehyung is boldogan ellóghatja az óráit, különösebb következmény nélkül – fejezi be a mondatot SeokJin.

– Azt azért ne felejtsd, hogy a vizsgákon nem kapok segítséget – sandítok a srácra.

– Az való igaz, hogy az agyad valami megmagyarázhatatlan módon rendkívül hamar felfog bármilyen információt, ezért nem kell megerőltetned magad ahhoz, hogy jó jegyeket kapj.

– Köszönöm – nyugtázom.

– Azta – csapja le az asztalra NamJoon a sörét. – Ti tényleg olyanok vagytok, mint egy vén házaspár. Úgy szúrkálódtok, hogy az nekem fáj, mégis barátok vagytok.

– Ezzel a tökfejjel nőttem fel – lököm meg a vállammal SeokJint – Utálom a tökéletes képét, de nélküle sehol sem lennék.

– Így van, Taehyung. Valahogy én is így érzek irántad – lök vissza a fiú, mire mindhárman nevetni kezdünk.

Jó érzés a barátaim társaságában lenni, és végre felhőtlenül nevetni. SeokJin olyan mint egy szigorú anyuka, de ha megerőlteti magát, jófej is tud lenni, NamJoon pedig marha vicces, és lehetetlen kacagás nélkül végighallgatni a sztorijait. A sörök is fokozatosan fogynak, és lassan megtelik az asztal az üres üvegekkel, amit egy aranyos pincérlány igyekszik összeszedni. Felpakolja a tálcájára az üvegeket, majd elsétálva mellettem, rám kacsint. Ő lesz a ma esti zsákmányom?

   A hangulat azonban pillanatok alatt lehül, ahogy megjelenik az cseppet sem kívánatos személy, aki képes volt szemtelenül elterjeszteni egy videót egy ártatlan lányról.

– Már meg sem hívtok? – lép az asztal mellé Jimin, kezet fogva NanJoonnal. Ezután Jin felé nyújtja a kezét, majd hozzám, én azonban nem vagyok hajlandó kezet fogni ezzel a förtelmes alakkal.

– Jobban teszed, ha elhúzol – förmedek rá.

– Taehyung! – szól rám Jin, én azonban nem törődök vele. Továbbra is villámokat szóró tekintettel nézek Jiminre.

– Mi van, nem tetszett a videó? – hajol közelebb, aljas mosolyt húzva a képére.

– Undorító vagy – ragadom meg a gallérját.

– Tudtom szerint már nics semmi közöd a lányhoz. Azt teszek vele, amit akarok – rántja el a kezemet, majd kiegyenesedve, megigazítja a haját. – Olyan videót csinálok róla, amilyent csak akarok, sőt, akkor dugom meg, amikor kedvem tartja.

– Most lett elegem belőled – pattanok fel, majd szó szerint átugorva Jinen, a falnak lököm Jimint. – Töröld le azt a kurva videót.

– Na ne viccelj, hiszen még csak most kezd igazán elterjedni – röhög szembe. Hatalmas pofonnal díjazom az arcát.

– Taehyung, elég legyen! – nyúl utánam Jin.

– Kuss! – üvöltöm, lerázva magamról a fiút. Visszafordulok Jiminhez. – Töröld le a videót, és tűntess el minden egyes nyomot róla.

– Lehetetlen dolgot kérsz – lök el magától. – Nem áll szándékomban letörölni, még akkor sem, ha térdre esve könyörögsz, mert végre van valamim, amivel jobb vagyok nálad, amivel a kezemben tarthatlak, amivel egyszerűen megalázhatlak. Milyen nővel voltál együtt, Taehyung? Aki szemérmesség nélkül, ribancként rázza magát egy szál tangában, már az egész egyetem szeme láttára. Ott kaptalak el, ahol a legjobban fáj neked – bök rá a mellkasomra. Elkapom a kezét, majd a következő pillanatban akkorát húzok be neki, hogy sajogni kezd a kezem. Jimin sem marad tétova, ahogy visszanyeri az egyensúlyát, és felébred a korábbi ütésemből, nekem ugrik. SeokJin, NamJoon, és néhány idegen alak választanak szét minket. Jimin arcát két sötét folt is csúfítja, de én sem maradtam érintetlen, a szám szélén érzem a vérem vasas ízét.

– Elég lesz – áll előmbe SeokJin. – Fejezd be Taehyung, ne csinláj hülyeséget.

– Elég lesz – ismételem szemrehányóan a szavait. – Persze, elég, de ha a te nődről kerülne ki ilyen videó – erősödik a hangom – , ha Binnie-vel tette volna ezt valaki, már rég megölted volna – lököm félre a barátomat, ismét Jiminre támadva. Azonban épp hogy elérném az arcát, kezek fonódnak körém, könyörtelenül visszarántva a felbőszült énemet.

– Nyugodj már le, az isten szerelmére – tol ki SeokJin a bejáraton. – Ezzel semmit sem érsz el. Jimin jobban fog utálni, és tényleg nem törli le a videót.

– Picsába – ütöm az öklömet a kocsma falának. Rettentően fáj, de egyszerűen nem érdekel. Jin megpróbál visszatartani, de képtelen elhúzni, addig ütöm a falat, amíg vér lepi el az egész kezemet.

– Ez mire volt jó? – kiált rám. A kezemre nézve, teljesen kitárom a tenyeremet. Vastag cseppekben folyik végig a vér a bőrömön, és elhagyva a kezemet, a földre hullik. El kell tűnnöm innen. Hátat fordítok a tett színhelyének, majd bármilyen elköszönés nélkül elindulok az éjszakába. – Most meg hova a francba mész? – kiált utánam a barátom.

– Felakasztom magam – mondom megvetően.

– Vigyázz magadra, te agyalágyult – válaszol SeokJin. Milyen ironikus.

Bevágódok az első taxiba, majd az egyetemnél szállok ki. Jóval több pénzt nyomok a sofőr kezébe, mint amit a taxióra mutat, majd becsapom az autó ajtaját, és kábultan sétálok el. Érzem, ahogy az agyamat ismét elönti a sötétség. Nem vagyok ura a testemnek, csak cél nélkül bandukolok, miközben a gondolataim lemerülnek az elmém legmélyebb pontjába, oda, ahol Sorát őrzöm. Egy hatalmas vasajtó mögé rejtettem, hogy ne találhassak rá, most mégis itt állok előtte, és keservesen kívánkozom utána. Bekopogtatok. A hang kitölti az egész elmémet. Nem telik el sok idő, és a lány ajtót nyit. Nagyokat pillogtatva nézek végig rajta, a vékony csuklóján, a kecses derekán, a hófehér arcán és sőtét szemein, és rájövök, hogy ez nem képzelgés. Nem az elmémben vagyok, ez a való élet, és Sora itt áll előttem.