– Itt
lakom – mondom felháborodva. – Te
mit keresel itt?
– A
tetőn? – kerüli ki nemes egyszerűséggel a kérdésemet.
– Nem,
te idióta, hanem ebben az épületben.
– Ja,
vagy úgy – emel egy üveget az ajkához. Sötét van, ezért nem látom tisztán,
hogy mi lehet az.
– Részeg
vagy? – lépek közelebb.
– Részeg
a halál – rúg bele a hóba. Az apró kristályok elérik az arcomat.
– Taehyung
– változik meg a hangszínem. Sokkal gyengédebben szólok hozzá, mintha ezzel a
hanggal meg tudnám érinteni, elő tudnám hozni a kedves énjét. Közelebb lépek
hozzá. Az arcát figyelem, és megpróbálom kivenni a vonásait. – Jól vagy?
– Lehetnék
jobban is, ha nem lennél itt – ránt vállat, elfordulva tőlem.
– Egyelőre
én lakom itt, a te épületed a kollégium másik felén van – gyűlekeznek
bennem az indulatok. – Miért vagy itt?
– állok a fiú elé, egyenesen az arcába szegezve a kérdést.
– Innen
a legszebb a kilátás. – Egy másodpercre felcsillan benne valami. A szemei
hatalmasak ahogy a tájra koncentrál. Csodálat tükrőződik benne. Ebbe a fiúba
szerettem bele. – Csak egy dolog
zavar... – torpan meg egy pillanatra. – Követsz engem.
– Hogy
mi? – ráncolom a homlokomat.
– Ide
is és az állomásra is követtél – jelenti ki. – Mit akarsz tőlem?
– Nem
követtelek, és semmit sem akarok – válaszolok. – Az egész csupán véletlen egybeesés – próbálom magyarázni, de úgy
tűnik, hogy nincs kinek.
– Mindenki
akar tőlem valamit. A pénzemet, a testemet, a szívemet... Mi kell neked, Sora
– ejti ki a nevemet, és belém nyilall a fájdalom. – A lelkemre pályázol?
– Nem,
Taehyung – mondom, és nem tudom eldönteni, hogy ittas, vagy a betegsége
beszél belőle.
– Remek,
a lelkem már amúgy is a cégé. A szívem idő közben elkopott, a testemet már
megkaptad – sorolja. – Tessék, vedd
el, és húzz a francba vele – nyom egy köteg pénzt a kezembe.
– Mit
képzelsz, holmi szajha vagyok, akit egyszerűen lefizethetsz? – csattanok
fel.
– Tőlük
általában kérek valamit cserébe... tőled meg ingyen is megkaptam – mondja
pökhendi hanglejtésével, egyenesen a szívembe döfve. A vállamtól fogva a falnak
lök, majd karjával szorosan mellettem támaszkodik meg.
– Seggfej
– lökném meg a fiút, az érintésem azonban túl gyengének bizonyul, Taehyung meg
sem rezdül.
– Sokáig
tartott erre rájönnöd. És még nekem van baj a fejemmel.
– A
szúrkálódásoddal semmit nem érsz el – emelem meg a hangomat, arra
törekedve, hogy erősnek mutassam magam. – Ha
nem akarsz tudomást venni rólam, akkor egyszerűen nézzük egymást levegőnek.
– Levegőnek?
– kérdez vissza. – Hiszen az egy
létfontosságú elem, nélküle nincsen élet... Kissé túlértékeled magad. Hiszen te
csak egy kavics vagy – húzódik szemtelen, már-már gonosz mosolyra az ajka.
– Nincsen értéke, sem jelentősége, és ha
unatkozik az ember, egyszerűen belerúg.
A szavai a bőrömbe isszák magukat, minden
betű, és apró hangsúly sebet ejt a felszínen. Kívülről és belülről is ízzok.
Forr a vérem, ami arra késztet, hogy hatalmas pofonnal díszítsem a fiú
undorítóan tökéletes arcát, de visszafogom magam.
– Nem
hiszem el, hogy képes voltam egy ilyen embert szeretni – szűröm ki a fogaim
között, kezemet szorosan ökölbe szorítva.
– Ez
is téged ír le – neveti el magát. – Az
irreleváns kis kavics beleszeret az első személybe, aki némi érdeklődést mutat
iránta, és észre sem vette, hogy valójában csak beleragadt egy cipő talpába.
– Elegem
van belőled – ragadom meg a karját, félre tolva az útból. Haragosan sétálok
ki a fiú csapdájából, egyenesen a bejárati ajtó fele trappolva. – Mondd csak, nem tudnánk szépen csendben
eltűrni egymás jelenlétét? Tegyünk úgy, mintha nem is ismernénk egymást.
– Most
is te követtél – vágja rá, egy gyererkre jellemző visszaszólással.
– Picsába
– kiáltom. Már képtelen vagyok türtőztetni magam, az indulatok rég eluralkodtak
rajtam. – Akkor mondd, mit tegyek, hogy
megfeleljen a felsőbbrendű lényednek?
– Hagyd
el az egyetemet – ejti ki a száján a hűvös, szinte dermesztő szavakat.
Felháborodva tárom ki a vasajtót, s vissza
sem szólva a fiúnak, belépek az épületbe, hagyva, hogy az ajtó csattanásának
hangja, elvágja a könnyeim gátját. Leviharzok a lépcsőkőn, eszeveszettül
nyomkodom a lift gombját, majd beszállva a fémdobozba tükörbe nézek, és
megrémülök a képtől. Az üveg túloldalán egy zilált külsejű, pirosas arcú,
felduzzadt szemű lány áll, aki annyira elkeseredett képet visel, hogy az már
szánalmas. Hideg kezemmel az arcomhoz érek, igyekszem felitatni a könnyeimet,
és eltűntetni ezt az otromba arckifejezést.
Mire
megérkezem a negyedik emeletre, már mondhatni emberként nézek ki. Feszengve
sétálok el, az elhaladó diákok mellett, majd belépve a szobámba, kabátostól
vetődök az ágyamba, azzal a céllal, hogy szappanoperákat megszégyenítő módon,
álomba sírom magam. De nem megy. Csak forgolódom. Néha kihullik egy könnyepp,
ami eltűnik a matracban, máskor a szívem dobban hatalmasat, melybe az egész
testem belerendül, és képtelen vagyok elaludni. Túl sok gondolat kavarog a
fejemben.
Végül kétségbeesetten nyúlok a
telefonomhoz, és némi görgetés után, megtalálom a keresésem célpontját.
Tárcsázok, kicsöng, és várok. Majd megjelenik Hyemi arca a telefonom
képernyőjén, de nem tudok szólalni.
– Te
jó ég! Mi történt veled? – kérdezi a lány. A videóchat kissé akadozva
működik, mégis jó látni Hyemi arcát. – Úgy
nézel ki, mint egy hulla. Egy napja kezdődött meg az egyetem, és te máris így
festessz.
– Gyere
haza – mondom keservesen, szorosan összeszorítva a pilláimat, hogy
meggátoljam a könnycseppeket.
– Nyugodj
meg, és mesélj – tanácsolja. – Add
ki magadból.
Nagy levegőt veszek, és beszélni kezdek.
Mindent elmondok, az első találkozónktól kezdve a legutolsóig. Az összes
gondolatomat a felszínre hozom, még azokat is, melyek mélyen el vannak ásva.
Mesélek arról, hogy mennyire gyengének és elveszettnek érzem magam, hogy egy
idióta fruska vagyok, aki képtelen határt szabni az érzéseinek, majd elmondom
hogy miért, és hogyan szerettem bele Taehyungba. Meglep az őszinteségem, és az
is, hogy ennyire részletesen számolok be mindenről, mégis megkönnyebbülésként
élem át, amikor kimondva az utolsó mondatot, megszabadulok némi tehertől.
– Mindeddig
annyira ostoba voltam – temetem az arcomat a tenyerembe.
– Nem
tudtál a kényszer házasságról, ezért nem értetted a helyzetet. Magyarázatot
kerestél Taehyung viselkedésére, de a betegsége miatt sokszor ok nélkül
cselekedett – foglalja össze Hyemi. A hangsúlya pontosan olyan, mint egy
pszichológusé, csupán egy szemüveg hiányzik az összképből. – Ha az első perctől tisztában vagy azzal,
hogy Taehyungnak tulajdonképpen már van jegyese, nem mentél volna bele ebbe a
játszmába?
– Persze
hogy nem – jelentem ki. – De
semmiről sem tudtam.
– Így
meg, amikor kiderült, már túl késő volt, és szürreálisnak tűnt az egész szituáció – folytatja. – Azt gondoltad, hogy ha ezalatt az idő
alatt, meghazudtolva önmagát is, végig veled volt, az azt jelenti, hogy tényleg
szeret. Abba bele sem gondoltál, hogy számára mindez csak egy játék lehet?
– Nem...
hiszen kimutatta a szeretetét – válaszolok. A hangom a mondat végére elhal.
– Azt
mind tudjuk, hogy Taehyung egy kiváló színész. Ezzel egyetértessz?
– Igen
– bólintok megadóan.
– De
nem gondolom, hogy a veled eltöltött idő alatt végig megjátszodta magát – elmélkedik,
az állát súrolgatva. – Inkább úgy
fogalmaznék, hogy az eleinte komolytalannak vélt szórakozás, valami mélyebb
dologgá forrta ki magát, amit Taehyung nem tudott kezelni, ezért hátrált meg.
– És
most mit tegyek? – kérdezem kétségbeesetten.
– Hát...
arra kevés esélyt látok, hogy Taehyung bármilyen szituációban is felrúgja az
apja végrendeletét. Nem tudhatjuk, hogy milyen szoros volt közöttük a kötelék,
és pontosan mennyit jelenthet Taehyungnak az apja akaratának elégtétele.
– Erre
már én is rájöttem. Főleg azok után, ahogy korábban beszélt velem.
– Szerintem
próbáld meg kizárni az életedből, amennyire csak lehet. Keress egy hobbit
magadnak, lépj ki a komfort zónádból, menj el Binnie-vel shoppingolni, szerezz
új barátokat, és foglald el magad, hogy ne legyen időd Tae-re gondolni –
ajánlja Hyemi, ugyanazzal a stílussal, mint a tévében látott pszichológusok. A
haját a füle mögé teszi, majd közelebb hajol a kamerához, és halvány mosollyal
folytatja. – Sokkal többre kellene
értékeld magadat, mint hogy egy ilyen ostoba srác miatt szenvedj. Sora! Egy jó
nő vagy! Okos, vicces, helyes, sőt szexi! Ez még messze nem a világ vége.
Jól esnek a lány szavai. Hyemi végtelenül
őszinte, és én éppen ezt szeretem benne.
– Azt
hiszem el kellett volna mennem bulizni Eunbivel.
– Még
nem késő.
– Nem
lenne hülyeség? – kérdezem kétkedve.
– Egyáltalán
nem. Végre elengednéd magad, és jót buliznátok. Eunbi belerántana téged néhány
felelőtlen dologba, te meg tartanád a határt mindkettőtök számára. Nyerő páros.
– Mindketten nevetni kezdünk. – Na
gyerünk már! Nyomás öltözni! Csípd ki magad, és irány az éjszaka.
– Igenis,
főnökasszony! – erőltetek magamra némi jókedvet.
Sietősen készülők el, különösebben nem törődve
a külsőmmel. Senkinek sem akarok tetszeni, nem vágyom a férfiak társaságára,
egyszerűen jól akarom érezni magam, ebben pedig nem gátol a sajátos öltözködési
stílusom, még akkor sem, ha nem a legcsinosabb.
Megfésülöm a hajamat, majd kevés szájfényt viszek fel az ajkaimra, hogy
a kinti hideg szél ne sértse fel. Ezután belebújok a kabátomba, egy hosszú
sálat tekerek a nyakam köré, ami az arcomat is védi, és utolsó simításként
felteszek egy sapkát is.
Amint leérek a földszintre, tárcsázom Eunbi számát, aki szokatlan módon
már az első csengetésre felveszi. Hatalmas örömmel fogadja, hogy mégis
csatlakozom hozzá, és együtt bulizzuk át az éjszakát, ezért egyenesen belekiáltja
a címet a telefonba, amit én rögtön továbbítok a legközelebbi taxi sofőrjének.
A
várakozással telő néhány perc alatt számtalanszor megbánom, hogy mégiscsak
útnak indultam, de próbálom azzal bíztatni magam, hogy szükségem van erre az
őrült éjszakára.
Eunbi a klub előtt vár rám, és amint kiszállok az autóból, a nyakamba
borul.
– Ez a
buli valami fe-no-me-ná-lis – néz rám hatalmasra tágult szemekkel.
– Akkor
menjünk be – próbálom magamra erőltetni a lány hangulatát.
– Várj
csak – nyúl be a kabátja zsebébe. – Előbb
ezt megisszuk – lebbent meg előttem egy üveg italt.
– Mi
ez? – veszem ki a kezéből, beleszagolva a nedűbe.
– Olcsó
szesz és üdítő keverék – ránt vállat, majd kikapva a kezemből az üveget,
beleiszik az alkoholba. – Édes,
egyáltalán nincs rossz íze.
– Ha
te mondod – veszek bátorságot, majd én is belekortyolok az italba. Valóban
édes, bár érezni rajta a szeszes ital égető aromáját is. Nem rossz, de
túlágosan jónak sem mondanám.
– Még
– emeli az üveget a számhoz a lány. – El
kell fogynia.
Én pedig úgy pusztítom az alkoholt, mintha
muszáj lenne. Az üveg alján megmaradó néhány cseppet Eunbi fogyasztja el, hogy
semmi se menjen kárba, én pedig a mögöttem húzódó épület falának támaszkodva
nevetek a barátnőmön, ahogy megküzd az alkohollal.
Kissé megszédülve indulunk el szórakozó helyiségbe. Egy lépcsősoron
haladunk le, majd egy gyanús képű fazon papír karkötőt nyom a kezemre, pedig
nem is fizetek. Vajon Eunbi ismeri hapsit?
A
kabátom, a sapkám, meg a sálam hamar lekerülnek rólam, bár nem egészen tudom,
hogy hol landolnak, Eunbi azt állítja, hogy mindent teljesen biztonságos helyen
hagyunk. Emberek haladnak el mellettem, némelyik nekem is jön, de különösebben
nem foglalkozom velük. A következő pillanatban újabb italt találok a kezemben,
amit a barátnőm bíztatására azonnal elfogyasztok.
– Nahát,
csajszi! – karol át. – Imádlak –
húz maga után, egyenesen a tömegbe.
Táncolni kezdünk az ismeretlen alakok között.
Eunbit felkéri egy egészen helyes fiú, de a lány pár perc múlva le is rázza.
Egymás után érkeznek a pasasok hozzá, mintha egy film jelenetet látnék, bár kicsit
sötét, és homályos is a kép. Szóval ez Eunbi, a nő, aki után szó szerint
szaladnak a fiúk, neki mégsem kell egyikőjük sem, legalábbis nem az, akit
könnyen megkaphat.
Idő
közben engem is felkér egy magas srác, és mivel a barátnőm éppen elfoglalt,
igent mondok. Csupán egy ártatlan táncról van szó, még akkor is, ha közelebb
állunk egymáshoz, és a srác a derekamnál kissé lentebb pihenteti a kezét.
– Mit
iszol? – kérdi, amint más ritmusba vált a zene.
– Nem
is tudom... azt hiszem ma már nem kellene többet innom – válaszolok.
– Ne
hülyéskedj – neveti el magát.
A kezét tartja, amit gondolkodás nélkül fogok
meg, és hagyom, hogy vezessen. A pultnál állunk meg, amibe eléggé bizonytalanul
kezdek el kapaszkodni. Pillanatok, vagy percek múlnak el...? Nem is tudom
eldönteni, csak arra eszmélek fel, hogy két feles pohár áll előttem.
– Egészségedre,
szépségem – súgja a fülembe, majd a kezembe adja az egyik poharat. Az ital
keserű és végigmarja a torkomat, de alig iszom meg az elsőt, kénytelen vagyok
elfogyasztani a másodikat is. Kiráz a hideg, ahogy lecsapom a második poharat a
bárpultra, és könnyezni kezd a szemem.
– Basszus
– nyögöm ki, amint elmúlik a kellemetlen érzés, ráeszmélve arra, hogy már
jócskán az alkohol hatása alatt vagyok.
– Ügyes
kislány – mondja a fiú, majd feltünően közeledni kezd felém. A francba...
Csak nem akar...? Az arca csak miliméterekre van tőlem, én pedig az ijedtség,
vagy az alkohol miatt megdermedek. Magamban folyton segítségért kiáltok, de nem
úgy tűnik, hogy ebből a helyzetből egykönnyen menekülni tudnék.
– Kopj
le, lúzer – hallok meg egy rég nem hallott, ismerős hangot, majd egy kar öleli
át a vállamat. Az előttem álló srác láthatóan megszeppenve, talán ijedten
tekint a mellettem állóra. – Nem
hallottál tisztán? Tünés.
Nem kell kétszer mondania, a korábbi hódolóm
pillanatok alatt felszívódik.
– Jimin!?
– ejtem ki a nevét magam sem tudva, hogy kérdezve, vagy kiáltva.
– Tiszteld
meg Taehyungot annyival, hogy nem egy ilyen senkiházival állsz le – mondja
megvetően.
– Nem
mindegy, hogy kivel állok le?
– Akkor
itt a lehetőség – lép közelebb, a pulthoz szorítva.
– Ne
szórakozz Jimin – jelenik meg Hoseok, félrerántva a fiút. – Másnál vesd be a nőcsábász énedet –
mutat rá egy csapat lányra. – Te meg ne
úgy állj ott, mintha templomban lennél. Gyere, táncoljunk – ragadja meg a
kezemet.
Nem igazán fogom fel a történteket, csak
sodródom az árral. Az alkohol teheti velem azt, hogy nem keresem a történések
közötti összefüggéseket. Hoseokkal táncolok legalább tíz percen keresztül, majd
a semmiből megjelenve, csatlakozik hozzánk Eunbi is. Egy-két korty erejéig
megfordul a kezemben néhány sörös üveg, és már végleg úgy érzem, hogy elvesztem
a kontrollt.
A
felgyorsúlt események közepette, egyszercsak a szórakozóhely előtt kötünk ki.
Legalább öt ismeretlen alak vesz körbe. Az egyikőjük még cigivel is megkínál,
amit szokatlanul hatalmas örömmel fogadok el, annak ellenére, hogy nem
dohányzom. Eunbi segít meggyújtani a cigit, majd Jimin kapja ki a számból a
szálat, mélyen letüdőzve a dohányt. Hoseok mellette éppen az utolsó csepp sört
próbálja megkaparintani az üveg aljából.
– Miért
lógunk ezekkel? – súgom a barátnőm fülébe.
– Mert
Jimin összes havere írtő jóképű – érkezik a válasz, ami teljesen mégsem jut
el az elmémbe, én pedig csak bután bólogatok.
Jimin visszaadja a cigit, hagyva, hogy egyedül
szívjam el, s ezt követve előkerül még egy üveg ital is, amit kortyonként adunk
körbe. Már a hideget sem érzem, és ahogy beleiszok az üveg tartalmába, eltűnnek
a gátlásaim. Nevetgélve ugrálok az utcán, elérve egy oszlopot, melyen
akrobatákat megalázó módon pördülök meg. Ám az érkezés nem úgy sül el, mint ahogyan
számítok rá, és egy halk sikoly után a földön kötök ki. Eunbi és Hoseok
szaladnak utánam, megbozonyosodva arról, hogy nem haltam meg. Az aggódó képüket
meglátva elfog a hangos, megállíthatatlan nevetés, ez képezve az utolsó
emlékemet az éjszakáról. Minden más teljesen sötétbe borul.
Hasogató fejfájás sújt le rám, és érzékelem,
hogy odakint már világos van, mégsem tudom kinyitni a szememet. Fél órába is
beletelik, mire elegendő erőt gyűjtök össze ahhoz, hogy felüljek. Lassanként
nyitom fel a pilláimat, megszoktatva a fénnyel a szememet. Férfiparfüm és
izzadtság illata leng körül, és halk szuszogást hallok több irányból is. A
szememet dörzsölgetve nézek körül, s amint a látásom kitisztul, az elmém pedig
felfogja az elém táruló képet, ismét fájdalom nyilall a fejembe. Gondolkozni
sincsen erőm, az agyam mégis azon kattog, hogy mi történt az éjszaka, és hol a
francban vagyok?
Aztaaa🤩🤩
VálaszTörlésTae nem hogy nem volt kedves, meglehetősen paraszt volt. Véleményem szerint direkt. Talán könyebb így neki. Biztosan könyebb.
Egyetértek viszont Hyemivel abban, hogy Sorának kellenek új barátok (nem feltétlen Tae barátaira gondoltam volna ugyan🙄 ördögi kör🤣), hobbi, figyelem elterelés. Mondjuk egy izagi szerelmet viszont nem is lehet hipp hopp elfelejteni, nem érezni.
Jó kis buli lehetet, tényleg vajon mi történhetett??🤔🤔🤩
Alig várom a folytatást. Szuper sztori, ahogy eddig is az volt! 😉😘😘
Hát... a bulin a feje tetejére állt minden, ezt elmondhatom..:))
TörlésÖrülök, hogz tetszett, sietek a következő résszel!:)
Nem tudok mást mondani csak azt, hogy IMÁDTAM❤❤❤
VálaszTörlésÉn pedig téged imádlak! ❤
TörlésEddig nem kommenteltem( nem is értem miért, imádom a munkád), de most muszáj, mert ez a történet egyszerűen fantasztikus, és mikor megláttam, hogy folytatod majdnem elsírtam magam 😍 bár most nem állnak túl jól a dolgok, biztos vagyok benne, hogy Tae dolgainak oka van... Csak az a kérdés, hogy biztos jó e ez így neki... De majd kiderül, gondolom lesz itt még csavar bőven, amit már nagyon várok 🤩
VálaszTörlésMost veszem a bátorságot, és leszidlak, hogy eddig nem kommenteltél! :)) ezentúl tessék szépen nyomot hagyni magad után! Viccet félretéve pedig nagyon örülök, hogy tetszik a történet, arról pedig biztosíthatlak, hogy lesznek még váratlan fordulatok :D
TörlésTaehyung irgalmatlanul aljasul viselkedik Sora-val. Ha ezt azért teszi, hogy távol tartsa magától a lányt, és hogy megutálja őt, akkor is köcsög. A célját viszont valóban hamar eléri, de fájdalmat is okoz vele, nem is kicsit. Hogy kérhet ilyet, hogy Sora hagyja ott az egyetemet? Miért nem lép ki ő? Mindent elvenne a lánytól …
VálaszTörlésTalán valóban nem ártana Hyemi tanácsait megfogadni, felejtse el a fiút, a világ nem fog összedőlni.
Jimin képes azt kérni, tisztelje Taehyungot? Miért is érdekli őt, hogy kivel van a lány? Vagy most ő is szeretné bedobni magát. Annyira tiltakoztak a barátok a kapcsolatuk ellen, most meg hogy szívükön viselik a sorsát.
Az alkohol bizonyára nem kis mennyiség volt, Sora teljesen kiütötte magát. De kivel, pontosabban kikkel aludt egy szobában, netán egy ágyban? Mert a több irányú szuszogás nem egy embert sejtet. Remélem, hogy alváson kívül nem történt más, és ezek a kedves barátok vigyázták álmát …
Köcsög.. ez egy igen jó kifejezés Tae-re, és igazán megérdemelne egy tökbe rúgást is Sorától:))
TörlésHyemi pszichológia hallgatóként jól átlátja a helyzetet, már csak Során áll, hogy hallgat-e a barátnőjére.
Jimin és Taehyung... nos az ő kapcsolatuk is érdekes lesz.
Az alkohol pedig, hát eléggé megnehezíti az elfelejtett este Sora elkövetkező néhány napját.