13. rész - Vizicsata

   Gyerekként minden olyan egyszerű: sírunk ha éhesek vagy fáradtak vagyunk, és nevetünk ha megcsiklandoznak vagy jó kedvünk van. Felnőttként ez már egészen más. A nevetés talán megmarad, ám a szomorúságunkat mélyen elrejtjük, hogy mások számára a bennünk levő érzés észrevétlen maradjon. És így, minden csepp lehangoltság, csüggedtség, ugyanarra az útra vezet, a sötétség napról-napra egyre jobban felőröl, mígnem megtanulunk ezzel együtt élni. És mi történik? Az emberek képmutatóak lesznek, álarcot vesznek fel és megjátszák magukat, hogy úgy tűnjön, minden rendben.

   Jó, ha van egy személy, akinek kiönthetjük a lelkünket, aki meghallgat és megért. De mi van, ha túl gyávák vagyunk megszólalni, vagy a vállunkon cipelt teher kimondva csak elcsépelt önsajnálatnak tűnik?

12. rész - Ahogy a csillagok ragyognak

   Próbálok úgy tenni, mintha ott sem lenne, elfordulni tőle és figyelmen kívül hagyni a felettébb idegesítő jelenlétét, de mintha minden egyes lélegzetvétele egyre hangosabb lenne, az illata pedig minden másodperccel csak erősödne. A férfiparfüm szinte az emlékezetembe issza magát.

   Hangosan sóhajtva fordulok végül Taehyung irányába, és próbálom magamra erőltetni a legközönyösebb arcomat. A srác hatalmas szemei szégyentelenül merednek rám, és hiába próbálom állni a a tekintetét, valamiért rám tör a zavar. Mi a fenét bámul rajtam? Mintha olyan érdekes ember lennék...

11. rész - A háború kezdete

– Sora –

   Átvergődve az idekint összegyűlt tömegen, kereső tekintettel próbálok rábukkanni az egyetlen itt levő menedékemre, Eunbire. Amikor megtalálom a lányt, a szokatlanul gyorsan dobogó szívem kissé alább hagy, és a korábbi izgatottságom mellé némi öröm is szövődik. Pár nappal ezelőtt meg sem fordult volna a fejemben, hogy bármikor örülni fogok Eunbi jelenlétének, most mégis ő jelenti számomra azt a csepp biztonságot, amit itt találhatok.

– Rejts el valahová, kérlek! – próbálom meghúzni magam a lány vékony teste mögött.

10. rész - Álarcot fel

– Taehyung –

   A telefonom ötödik bosszantó ébresztési kísérletére, ingerülten nyúlok a készülékhez, s a legnagyobb örömmel vágom a falhoz. Hallom, ahogy a csapódásnak köszönhetően darabjaira hullik, de még csak bűntudatot sem érzek, bármelyik percben vehetek egy újat, ha éppen szükségem lenne rá. Csakhogy azt a nyomorult telefont semmire sem használom. Időnként Jimin szokott hívni rajta, ha Hoseokkal úgy döntenek, hogy be akarnak baszni, és bennem keresik a harmadik cinkos társat. Olykor az apám is keres, hogy megbizonyosodjon arról, még élek, és minden a tervei szerint halad. És ezzel be is zárul a sivár lista.

9. rész - Zavar

   Úgy nézünk egymásra, mint két harcra kész vadmacska. A levegő meghűl körülöttünk, a szobában jelenlevő összes lány ránk figyel. Minden másodperc elteltével egyre jobban feszül az a bizonyos húr, mely egyelőre mindkettőnket visszatart, de bármelyik percben elpattanhat. Még a leghalkabb lélegzetvétel is tisztán kivehető ebben a feszült csendben.

8. rész - Lúzer páros

   Korábban egy szobámban történő zenei felvonulást, vagy egy bomba robbanást is könnyűszerrel átaludtam volna, most mégis napról napra egyre rosszabbá válik az alvási rítusom. A tegnap fél nyolckor ébredtem, és a világért nem tudtam visszaaludni, pedig csak tíztől volt órám. És most is, meg vagyok győződve arról, hogy hajnal van, és bűnnek számít ilyenkor felkelni, de becsukott szemmel is érzékelem, hogy már vagy öt perce ül az ágyam mellett egy személy, aki történetesen nem Eunbi.

7. rész - Kosár

   Talán a légkondiból érkező meleg az oka, hogy az arcom vörös, pedig nincsen melegem. Elkerülve a kínos pillantásokat, inkább a mellettem elsuhanó város képét kezdem tanulmányozni. Jó lenne feltérképezni legalább a közelebbi helyeket, hogy ne kelljen mástól függenem, amikor valahová el szeretnék menni. Szöul nagyobb, mint gondoltam, és ha továbbra sem számíthatok Eunbi segítségére, akkor azt hiszem, hamar el fogok vesztődni. Persze fordított esetben ő már haragudna rám, de érdemes lenne részemről neheztelni rá? Meg kell beszélnünk pár dolgot, még ezen az estén, persze ha a drága barátnőm nem fog NamJoonnál éjszakázni.

6. rész - Fizetség

– Kim Taehyung, azonnal engedd el a kezem – ütöm meg a srác vállát sokadszorra. – Hiába húzol magad után, úgysem fogok semmi olyat csinálni, amire utasítasz – mondom, kishíján ordítva a szavakat.

– Akkor fizess – áll meg, elengedve a csuklómat.

– Mi a francért fizessek neked?

– Mert tönkretetted az autómat – válaszol folytatva az útját, immár mindenféle rángatás nélkül, velem a nyomában.

5. rész - Irritáló egyének

   Vasárnap, délután négy óra. Három kávé, egy alma és két rókázás után sem mondhatom magam igazán embernek. Korábban megpróbáltam egy kevés friss levegőt szívni, de ahányszor elhagytam az ágyam titokzatos védelmét, a keserves öklendezés mindannyiszor tört rám, pedig már a lelkemet is kiadtam magamból az éjszaka folyamán. Eunbi jelenléte tartott életben mindeddig, csodálom is, amiért minden undor nélkül ülte végig a lezajló élet-halál harcomat.

4. rész - Az alkohol nem játék

   A buli helyszíne egy kimondottan szűkösnek bizonyuló klub, ahol nem lehet megtenni egyetlen métert sem anélkül, hogy valaki ne próbáljon meg fellökni. Ilyen körülmények között próbálunk YoonGira és Jungkook többi haverjának nyomára lelni, eddig sikertelenül.

   Jungkook végül úgy dönt, hogy talán pár ital után sikeresebb lesz a keresés, ezért a pulthoz rángatva engem, rendel valamiféle alkoholos italt magunknak. Ezzel még a világon semmi probléma nem lenne, teljesen jól érzem magam, a hangulatom is kezd előbújni, és úgy érzem, hogy jól fog telni az éjszaka, de amikor a fiú már az ötödik adag piát itatja meg velem, azt hiszem elvesztem a kontrollt.