2017. dec. 28.

5.Rész - Irritáló egyének


   Vasárnap, délután négy óra. Három kávé, egy alma és két rókázás után sem mondhatom magam igazán embernek. Korábban megpróbáltam egy kevés friss levegőt szívni, de ahányszor elhagytam az ágyam titokzatos védelmét, a keserves öklendezés mindannyiszor tört rám, pedig már a lelkemet is kiadtam magamból az éjszaka folyamán. Eunbi jelenléte tartott életben mindeddig, csodálom is, amiért minden undor nélkül ülte végig a lezajló élet-halál harcomat.
   Félóránként ugyanarra a megállapodásra jutok, hogy soha de soha többé nem iszom alkoholt.
Jobban vagy? – ad egy pohár vizet a kezembe Eunbi.
Mondhatni – nyelem le a fejfájás elleni gyógyszert. Még a víz is mintha bántaná a szervezetemet, csak félve iszom, nehogy a gyomrom ennek is ellent mondjon.
Enned kellene valamit – foglal helyet mellettem a lány, magára húzva a takarómat.
Nem hiszem, hogy képes lennék rá – adom a kezébe a megmaradt vizet.
Pedig kénytelen leszel letolni a torkodon pár falatot. Aztán kimegyünk a parkba.
Ugye ezt te sem gondolod komolyan? – rémülök meg már a séta gondolatától is. Ha valaki hajlandó lecipelni miközben az ágyamban fekszem, akkor talán beleegyezem, de hogy a saját két lábamon tegyem meg a szobám és a park közötti utat, az ki van zárva.
Nem fogsz egész nap a szobádban haldokolni. A friss levegő és a mozgás jót tesz.
Nem tudsz erre az őrült ötletedre rávenni – hunyom le a szemem.
Ha kijössz, elárulom mi történt az éjjel – ál fel mellőlem nyújtózkodva. A pizsama nadrágja annyira rövid, hogy alig takar valamit, és a pólója is felcsúszik. Eunbi egy elképesztően attraktív lány, nem is csodálkozom, hogy az összes srácot megkapja, akit csak kinéz magának. A könnyűvérűsége azonban később gondot fog okozni neki, hiszen a tegnap éjjel Jimin és Taehyung sem a legszebb jelzőkkel illették őt.
   A tegnap éjjel... Miután beültem Taehyung autójába, mintha elvágták volna előttem a képet, semmire sem emlékszem.
Akarom én azt tudni? – sóhajtok fel.
Neked kell eldöntened – veszi magára fehér köntösét, majd azt szorosan összehúzva indul meg a kijárat felé. – Fél óra múlva jövök. Addig szedd össze magad. A parkban majd kajálunk.
Aprót biccentek a fejemmel, és miután Eunbi távozik, próbálom rávenni magam, hogy kiszálljak az ágyból. Szükségem van pár percnyi pihenőre az ágyam szélén ülve, mire sikerül annyi erőt gyűjtenem, hogy elvonszoljam magam a fürdőbe.
   Forró víz folyik a tarkómra, s onnan végig a testem minden pontján. A víz némileg felfrissít, és már egy kevéssel több esélyt látok arra, hogy túlélem a parkba vezető utat.

Nem kérdeztem semmit az éjszaka felől, bár azt elmondtam, hogy az emlékeim rendkívül homályosak. Tartok attól, hogy esetleg valami brutális hülyeséget vagy szégyenleteset műveltem. És az igazat megvallva, az időt inkább alvással töltöttem, hogy az erő valamelyest visszaszálljon belém.
    Annak ellenére, hogy Eunbi az éjjel közepétől egészen idáig ápolgatott, érezhető a feszültség közöttünk. Nem kértem bocsánatot, egyszerűen nem tudom, hogy kellene felhoznom a témát, de így, folyton halogatva, csak nehezebb lesz. Hálás vagyok, amiért vigyázott rám és nem hagyott kinyiffanni, és tisztában vagyok vele, hogy bocsánatot kell kérnem. Csak egyszerűen nem megy... Ekkora gőg lenne bennem? Szörnyű vagyok...

Remélem nem fulladtál bele a vízbe – lép be kopogtatás nélkül Eunbi a fürdőbe. Ennyire elelt volna az idő... Hé, ez meg mit keres itt?
Fordulj már el – kiáltok rá, a kezemmel takargatva magam.
Mindketten csajok vagyunk – lép közelebb, számba se véve, hogy én éppen elsüllyedek szégyenemben a zuhany alatt. – Egyébként hoztam neked pár ruhát.
Köszönöm – hajtom le a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem.
Nincs mit – ránt vállat, helyet foglalva a vécéülőkén.
Úgy értem, hogy mindent köszönök.
Természetes, hogy segítek a barátnőmnek – vesz a keszébe egy tusfürdőt, majd annak cimkéjét kezdi olvasni. Azt hiszem be kell szereznem néhány magazint az elkövetkezendő, ehhez hasonló helyzetekre.
Nem haragszol rám? – kérdezem félve a választól. Minden oka megvan a neheztelésre.
Kellene?
Talán... – Utálom magam, amiért nem vagyok képes kibökni egy egyszerű bocsánatot. Mintha ez lenne a világ legnehezebb dolga. Eunbire pillantok, ahogy nagy érdeklődéssel tanulmányozza a tusfürdő összetevőit, és egy hatalmas sóhaj után, lenyelve a torkomban levő gombócot, végre megszólalok. – Figyelj, amit a tegnap mondtam, azt nem úgy gondoltam. Csak úgy kiszaladt a számon.
Sora – emeli rám a tekintetét. – Nem kell bocsánatot kérned. Tudom, hogy nem gondoltad komolyan.
Egy hegység omlik le egyszerre a szívemről, annyira megkönnyebbülök a szavai hallatán, és a pillanat hevébel, félredobva minden szemérmességemet szaladok oda hozzá, szorosan megölelve a lányt.
Őrült vagy? – tol el magától. – Összevizezed az új ingemet – kap a kezébe sietősen egy törölközőt.
Megszárad az – válaszolok nevetve.

A napsütötte, ám meglehetősen hűvös időben, a park egy a Nogsaeghez közel eső padján ücsörögve, kezdem azt érezni, hogy az ereimbe szépen lassan visszaszivárog az élet. Unottan túrkálom a műanyag tányérban heverő, rendelt kaját, egyre csak arra unszolva magam, hogy folytassam a táplálkozást, de valamiért ezúttal még a kedvencem sem csábít túlságosan.
   Egy halk lélegzetvételt követően hajtom le a fejem az asztalon elnyúló kezemre. Mindeközben Eunbi olyan elegánsan falatozik előttem, mintha minimum egy királyi ebéden venne részt. Látszik rajta, hogy egy gazdagabb családból származik. Csupán azt nem értem, hogy miért pont velem barátkozik, mikor az egyetemen számtalan vele egy kategóriájú lány szaladgál fel-alá.
Érdekel, hogy kerültél haza? – forgatja a kezében a villáját Eunbi.
Taehyung – bököm ki a nevet undorodó fintorral.
Pontosan – bólogat.
Csak azt ne mondd, hogy rá voltam mászva – súrolom az arcom, megpróbálva letörölni a gondolat keltette szégyent.
Nem egészen – támasztja meg fejét az asztalon könyökölő kezében. – Érdekes helyzetbe sodortad magad.
Ne kímélj – készülök fel Eunbi mondandójára. Már most kezdem megásni a sírom...
Hát... – gondolkodik el. – Elég szépen kiütötted magad – kezdi egy nem túl bíztató mondattal. – Már rég aludtam, amikor az éjjel közepén megszólalt a telefonom. Félálomban vettem fel, de amikor meghallottam Taehyung hangját, azonnal kiszöktem az ágyból.
Honnan van meg neki a számod? – kérdezem furcsállóan
Fogalmam sincs. De ami ennél is durvább, hogy miután lementem a koli bejáratához, téged a kocsija hátsó ülésén találtalak, elterülve, és úgy aludtál, mint a bunda. Hiába szólítgattalak, te csak ide-oda forgolódtál és párszor elküldtél melegebb éghajlatra, aztán aludtál tovább. – A homlokomat ráncolva egyenesedem ki a padon. Kérdeznék, de nem jönnek a szavak. – Taehyung azt mondta, hogy kezdjek veled valamit, különben ő maga rángat ki az autóból. Próbáltalak rávenni, hogy felkelj, ütögettem az arcodat, de semmi. Nagyon durván ki voltál dőlve. Aztán Taehyung félreállított és az ölébe vett téged. Azt hittem, hogy lerak majd valahol az út közepén, ő meg elhajt, de felvitt egészen a szobádig.
Kérlek mondd azt, hogy ezután csak lefeküdtünk aludni és semmi más nem történt – esedezem kétségbeesetten.
Nem tudtunk bemenni a szobádba, mert a kulcsod a kocsiban maradt. Szóval leszaladtam az autóhoz, és arra értem vissza, hogy... – tart hatászünetet.
Várj – kiáltom, mielőtt folytathatná. – Ugye nem smároltunk? – sápadok el már a kérdés miatt is.
Már lábon álltál, de őt ölelted. Nem mertem kérdezni semmit, csak hamar kinyitottam az ajtót. Kettőnknek sikerült bevonszolnunk téged, de miután lefeküdtél, nem akartad elengedni Taehyung kezét. – Rápillantok a saját kezemre. Apró sebek fedik a tenyeremet, de szerencsére egyik sem tűnik csúnyának. Mégis hatott az esti fájdalmas tisztogatás. – Taehyung végül leült az ágy mellé, és addig meg sem moccant, amíg teljesen el nem aludtál, és végre nem szorítottad a kezét. Közben elmesélte, hogy mi történt a klubnál.
Igen, az a része még rémlik, hogy egy nagydarab fazon valamiért nekem rontott – gondolok vissza, de azonnal rámtör a fejfájás. Talán jelenleg nem kellene megerőltetnem az agyamat.
Mielőtt Taehyung elment volna, mondta, hogy nagyon figyeljek oda rád, mert valószínű, hogy rosszul leszel. Nem akartam tovább fenntartani, így is már nagyon késő volt, ezért nem kérdezősködtem. A többire gondolom már emlékszel – fejezi be a történteket.
Ha a szenvedésemre gondolsz, akkor sajnos minden egyes másodpercére tisztán emlékszem. Életem legszörnyűbb éjszakája – döntöm vissza a fejem az asztalra. Kész rémálom ez az egész. – És most, hogy tudom, ez a szemét alak hozott fel, még rosszabb. Pláne, hogy a kezét is fogtam.
Szerintem inkább hálás lehetnél, hogy segített.
Hálás a halál – nézek lekezelő tekintettel a barátnőm szemébe, hogy megértse, cseppet sem szimpatizálok Taehyunggal. Lehet, hogy az éjszaka megesett rajtam a szíve, de ettől még mindig egy szexista barom.
Tudod, számomra még mindig az a legnagyobb rejtély, hogy kivel és hogy a francba mentél el bulizni? – teszi fel a kérdést. Válaszolni azonban nem tudok, mivel a személy, aki szégyentelenül leitatott, és képes volt kihasználva az állapotomat, megcsókolni, éppen feltűnik. Bármennyire is kívánom, hogy Jungkook ne az irányunkba tartson, be kell látnom, hogy a fiú egyenesen a szemembe néz, és hiába próbálom visszatartani, rámtör az idegesség.
   Undorító vigyorral az arcán foglal helyet mellettem, amit Eunbi egy megdöbbent arckifejezéssel fogad. Az ajkamra harapok, még mielőtt rátámadnék a srácra.
Hogy vagytok csajok? – karol át, kissé magához húzva.
Azon kívül, hogy a tegnap egy retardált személy leitatott, most pedig hasogat a fejem a másnaposságtól, jól – vetem oda a szavakat, remélve hogy rájön a mögöttes tartalomra.
Leléptél – jegyzi meg.
Igen, mert te voltál olyan seggfej, hogy... – és itt jobbnak látom inkább elhallgatni a dolgokat, annak fényében, hogy talán Jungkookot is utolérte az emlékezetkiesés, na meg Eunbi is jelen van, aki valószínűleg nagydobra verné azt a véletlenül elcsattanó csókot. – Mindegy – mondom végül. – Hol hagytad YoonGit? – váltok témát.
Ott ül mögötted – néz el mellettem Jungkook. Azonnal megfordulok, és egy hajszál választ el attól, hogy ne álljon meg a szívem a kékes hajú srác látványától. Ez meg honnan került elő? Meg mernék esküdni, hogy pár pillanattal ezelőtt még nem volt itt. Vagy csak én állok ennyire távol a való világtól?
Kérsz? – nyújt felém egy félig megevett szendvicset. Elfog a hányinger, de igyekszem mosolyogva visszautasítani az ajánlatát.
Nem, kösz.
Sora – szólal meg túlságosan is vigyorogva a barátnőm. – Nem mutatnál be? – kérdezi vékony, elnyújtott hangon.
Hát persze – erőltetek magamra egy mosolyt, de érzem hogy messziről lerí rólam a gúny. Nem lennék jó színész. – Srácok, ő itt Eunbi, az egyetlen, és legjobb barátnőm, akit ismerek már kemény három napja.
   Eunbi morcosan néz rám az elhangzottak miatt, de nem telik el sok idő, míg felszabadultan kezd csevegni a két fiúval. Ezalatt én kihasználom az időt, és kibújva Jungkook ölelése alól, elmélyülök a saját gondolataimban. Nem is értem a srác viselkedését. Korábban ő maga jelentette ki, hogy barátnője van, most meg ölelget és túlságosan is félreérthetően mosolyog rám.
   Most már talán állíthatom azt, hogy elértem az ember kategóriába. Még fáj a fejem, de koránt sem kibírhatatlan, valamint a kedélyem is javult némiképp. Való igaz, jobb lenne ha ez a két fiú nem tűnt volna fel pont most, ráadásul Eunbi képes mindkettővel flörtölni. Jungkookot még részben megértem, na de YoonGi... A srác mintha nem is ezen a világon élne. Egy ijesztően sápadt srác bőrébe bújt marslakó.
   A fejemet forgatom, hogy megmozgassam a gémberedett izomzatom, amikor felfigyelek pár srácra a közelben. A következő másodpercben már Jungkook mellkasa elé rejtőzve próbálok észrevétlen maradni, a csupán egy paddal arréb helyezkedő Jimin-Taehyung páros elől.
Meg ne merj moccanni – szólok rá talán kicsit túl parancsoló hangnemen Jungkookra.
Ki elől bújkálsz? – szeg ellent a korábbi kérésemnek a srác, hátra fordulva. Visszarántom, de így is sikerül szemrevételeznie a mellettünk levőket. – Mi bajod velük?
Lenézik a nőket – válaszolok, elhallgatva a valóságot. Végülis részben igazat mondok.
Ellopták a bugyidat? – nevet Jungkook.
Nem – vágom rá.
De – kontrázik Eunbi. Villámokat szórok rá a tekintetemmel, de mintha a lányt nem is érdekelné.
Sejtettem – rántja meg a vállát Jungkook.
Mielőtt bármi mást is sejtenél, előre szólok, hogy ők a legundorítobb emberek, akiket ismerek, és soha még csak meg sem fordulna a fejemben, hogy valamelyikőjükkel is ágyba bújjak – magyarázom, továbbra is vigyázva arra, hogy Taehyungék számára véletlenül se legyek látható.
Ennyire utálod őket? – kérdezi.
Pontosan – biccentek.
Srácok – hallok meg egy a hátam mögül érkező, mély hangot. Eunbi arcán egy indokolatlanul nagy mosoly jelenik meg, s mintha kicsit ki is derülne az arca.
Nam – fog kezet Jungkook az érkező fiúval. Hát ezért ez a vigyor a barátnőm arcán... Gondolom NamJoon meglehetősen nagy benyomást tett rá az előző este, mert ha minden igaz, ők együtt voltak.
Később kosár? – kérdezi a nemrég érkezett.
Ja – mondja Jungkook.
Aha – válaszol YoonGi. Ez a hullasápadt fiú is játszik? Egyre furább lesz ez a srác.
Csajok – pillant felénk. Valójában nagyrészt Eunbire. – Ti jöttök?
Naná – húzódik szélesebbre a mosoly a barátnőm arcán. Már meg sem próbálok kibújni a dolog alól, tudom, hogy végül mégis a kosár meccsen kötnék ki.
Jól jön egy kis szurkolás – kacsint NamJoon a lányra. – Előtte szívesen elmagyarázom a koráslabda szabályait.
Örülnék neki – fonja össze a karját Eunbi, feltűnően a melle alatt.
Ezek most, előttem egyeztetnek egy újabb numerát? Hová tűnt ebből a világból a gátlásosság, vagy az erkölcsök? És miért én vagyok itt az egyetlen személy, akit zavar az éppen lefolyó indirekt szextalálka megvitatása? Valószínűleg valahol a múlt században ragadtam, de nekem ez a nyílt enyelgés túl sok.
   Idő közben Eunbi és NamJoon látványosan lelépnek, tovább tárgyalni a kosárlabda különösen érdekes szabályait, valahol kettesben. Jungkooknak és Yoonginak pedig valami rettentő fontos dolga akad edzés előtt, ezért egyedül maradok a padon. Természetesen nem zavar, ha mindenki elmegy a dolgára: ketten dugni, a másik kettő meg valósznűleg füvezni... nem, ez így nekem tökéletes. Csak tudnám hogy ragadtak rám ezek az emberek röpke három nap alatt.
   Így azonban nincs ami elrejtsen a nem kívánt személyek elől, ezért jobbnak látom, ha visszamegyek a szobámba. Igyekszem úgy elviharozni a két srác előtt, hogy ne ismerjenek fel, és már úgy tűnik, a tervem bevált, amikor elérek a Nogsaeg ajtajához. De mielőtt az üvegajtó kilincséhez érnék, valaki megtámaszkodik benne a fejem fölött. Meg sem kell fordulnom, hogy tudjam,  Taehyung jött utánam.
Mit akarsz? – emelem fel a fejem, hogy a pöffeszkedő képére nézzek.
Neked is szia – vonja fel a szemöldökét a nem túl kedves üdvözlésemen.
Gondolom nem jópofizni jöttél – teszem karba a kezem türelmetlenül.
Nem hát – hátrál pár lépést. – Dolgod van.
Miféle dolog?
Kövess – parancsol rám, a lábaim azonban mintha a földbe gyökereztek volna, meg sem moccanok. Egy Taehyung fajta elkényeztetett, basáskodó alak nekem ne mondja meg, hogy mit tegyek!
Viszlát – fordulok ismét a Nogsaeg ajtajához.
Nem vicceltem – ránt vissza. – Dolgod van.
Taehyung, talán félreismersz – lököm félre a kezét. – Én nem azok közé a lányok közé tartozom, akik minden szavadra ugranak.
Nem azért jöttem, hogy eljátszd nekem a kemény nőt – forgatja idegesítően a szemét. – Dolgod van, és most utánam jössz, ha tetszik, ha nem – ragadja meg a kezem, és minden ellenkezésem ellenére kezd maga után ráncigálni.




2 megjegyzés:

  1. Hát ez nagyon jó volt. Kíváncsian várom a folytatást. 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :D Hamarosan hozom!

      Törlés