2018. febr. 2.

11.Rész - A háború kezdete


– Sora –

   Átvergődve az idekint összegyűlt tömegen, kereső tekintettel próbálok rábukkanni az egyetlen itt levő menedékemre, Eunbire. Amikor megtalálom a lányt, a szokatlanul gyorsan dobogó szívem kissé alább hagy, és a korábbi izgatottságom mellé némi öröm is szövődik. Pár nappal ezelőtt meg sem fordult volna a fejemben, hogy bármikor örülni fogok Eunbi jelenlétének, most mégis ő jelenti számomra azt a csepp biztonságot, amit itt találhatok.
Rejts el valahová, kérlek! – próbálom meghúzni magam a lány vékony teste mögött.
Beléd meg mi ütött? – kérdezi, furcsállva tekintve az összezavarodott lényemre. Úgy pillogtatok ide-oda a tömegben, mintha szellemet láttam volna, s most épp azt próbálnám elkerülni.
YoonGi és Jungkook – próbálom egy diákok által sűrűbben állt helyre terelgetni magunkat. Most az egyszer vagyok hálás a tömegért. – Itt vannak.
Tudom, találkoztam YoonGival – torpan meg egy helyen. Lányok kezdenek el sikítani. Eunbi a reakció kiváltó okát keresve néz szét a tömegen, de sietősen rántom vissza magamhoz. – Mi van már veled? – kérdezi ingerülten.
Az a hülye Jungkook – mondom halkan, tartva attól, hogy bárki is meghallaná. – Rám akart mászni, meg akart csókolni és tönkre akart tenni – fakadok ki, a kelleténél talán egy csipetnyivel jobban.
Biztos csak hülyéskedik.
Nekem nem úgy tűnt.
De hát batárnője van.
Épp ez az – mondom feldúltan. – Olyan, mintha nem is érdekelné, hogy párkapcsolatban van.
Sora, szerintem túlgondolod a dolgokat – válaszol teljes nyugodtsággal a hangjában. Persze, biztosan sikerült félreértenem azt a közvetlen utalást, hogy ha kedvem van hozzá, megismételhetjük a csókot. Nem vagyok kisiskolás, hogy egy margóra firkált szívbe beleképzeljem a világ legnagyobb szerelmi történetét, de azért az egyértelmű, hogy Jungkook nem viccnek szánta ezt az egészet.
Csak arra kérlek, segíts. Láthatatlannak kell lennem – fogom meg kétségbeesetten a lány vékony kezét.
– egyezik bele. – Legyen.

Eunbi szerint az lesz a legjobb, ha a tömeg közepébe rejtőzünk. Minél több az ember, annál nehezebb észrevenni az én roskatag személyemet. Bár óckodva, de belemegyek az ötletbe, és nemsokára egy nagy csoport vihogó csaj között találom magam.
   A tanga osztás már javában tart, és minden lány olyan izgatottan várja a saját neve elhangzását, hogy szinte remegnek a nyugtalanságtól. Én vagyok itt az egyetlen, aki nem érti mire fel ez a nagy felhajtás? Ez az egész kiosztós dolog több szempontból is egy marha nagy hülyeség. Mert oké, egy lány lefekszik egy fiúval, megtörténik az egy éjszakás kaland, aztán soha többé nem találkoznak, vagy legalábbis nem beszélnek egymással, de miért kell ezt az egész első évfolyamnak tudnia? És ez miért olyan nagy megtiszteltetés a lányoknak? Örülni, mert egy értéktelen srác őket választotta egy menetre. Badarság az egész.
   NamJoon áll ki a tömeg elé, kezében négy alsóneművel. Eunbire pillantok, de a lány érzéstelen arccal figyeli, amint két csaj, kézenfogva sétálnak ki a fiúhoz, majd átveszik a korábban ellopott tangáikat. Két barátnő ugyanazzal a sráccal... remélem nem egyszerre csinálták. Szent élet, ebbe belegondolni is rossz. Utánuk egy olyan lány lép NamJoon mellé, aki már a harmadik tangáját kapja vissza a kiosztó során. Ezekszerint a fiúk sem restek, ha az osztozkodásról van szó. A lány meg valóságos istennőnek tűnhet mindenki számára, kivéve engem...
Ha az a sok srác itt lenne, akikkel én voltam együtt – mondja Eunbi. – Mindenki irigykedne.
Minden bizonnyal – bólogatok ironikusan a lány naivságán. Hosszan el kellene beszélnem Eunbi koponyájában megbúvó agyával, hogy felfogja, nem attól lesz jó nő, hogy minél több fiúval bújik ágyba. Bár az igazat megvallva, én sem tudom mitől lesz egy lányból, olyan személy, akit nem csak kívánnak, de tisztelnek is a srácok.
   Mimi fekete hajzuhatagára leszek figyelmes a tömegben. Háttal áll nekem, így szerencsére esélytelen, hogy meglát. Nem lenne szerencsés egy újabb balhéba kerülni, erre a bátyja, SeokJin is felhívta a figyelmemet. Furcsa, de bírom a srácot. Eléggé igazságosan járt el a büntetéssel kapcsolatban, és nem vonta ki a húgát sem. Csak kár, hogy ő is azokkal barmokkal lóg. Taehyung és a bandája. Megvetni való, utálatos srácok.
   Valahogy meglep, hogy Mimi nevét egyetlen fiú szájából sem hallom, pedig nemrég Jimin és NamJoon is könnyedén rávágták, hogy őt választanák. Ennyire válogatós lenne? Vagy talán a bátyja tartja túl nagy kontroll alatt. Hiszen korábban is úgy szidta le, mintha nem is a bátyja, sokkal inkább az apja lenne.
Taehyung jön – szólít meg Eunbi.
Érdekel is engem – rántom meg nemtörődöm stílusban a vállam. Le merném fogadni, hogy ha nem csak az elsősök, hanem az egész egyetem nőcskéi lennének itt, estig osztogatná a tangákat.
   A srác a többiekkel ellenben egy széket húz maga után, majd középre sétálva, feláll rá. Minden szem rászegeződok. Feltűnési mániás barom.
Üdv mindenkinek! Milyen szép idő van – kezdi a túlzottan artikulált beszédét. A többiek csak simán kiosztották az alsókat, aztán mentek amerre láttak. Ez meg miért szövegel... Csak bökje ki a lányneveket, és legyen vége ennek a hülyeségnek. Kezd elegem lenni. – Sajnálattal közlöm minden lánynak, hogy csalódnotok kell bennem – hajtja le egy kis időre a fejét. Mi ez a színjáték? – Örülök, hogy a múlt héten csodás lányokkal tölthettem az estéimet – folytatja a műsor vezetőket megszégyenítő beszédét. – De ezúttal csupán egyetlen tanga kiosztására fog sok kerülni – jelenti ki. Halk suttogás veszi kezdetét a tömegben. Én is csak meglepetten, értetlenül állok, magam elé bámulva.
Sora – töri meg a felgyülemlett gondolataimat Eunbi. – Jungkook a közelben van.
Basszus – pillantok a lány mutató ujjának irányába. – El kellene tűnnünk.
De mire kimondom, a fiú már észrevett. Próbálok pillanatok alatt kitervelni valamit, de elszaladni nem tudok, és most a föld sem hajlandó megnyílni alattam. Kénytelen vagyok tétlenül állni, és várni, ahogy Jungkook minden lépésével egyre közelebb ér.
Hát itt vagy – mosolyodik el, amint mellénk érkezik. Megszorítom Eunbi kezét, abban bízva, hogy majd ő a védelmemre kel, ha a srác ösztönei újra beindulnának.
Park Sora – hallom meg váratlanul a nevemet, de nem fogom fel, hogy mégis ki szólít.
Mintha megnyílna előttem a tömeg, és hirtelen minden szempár, kivétel nélkül engem kezd vizslatni. Talán van valami az arcomon, vagy mégis miért néz úgy mindenki, mintha egy földönkívüli lennék?
Park Sora – isméltődik meg a nevem. Ki a franc...? És ekkor felpillantva az előttem megnyílt soron, Taehyung öntelt képe tűnik fel. Mi a búbánatot művel ez a srác?
Menj már ki! – hallom meg az egyik sorból a nekem intézett felszólítást. De eszem ágában sincs a srác elé vonulni. A hirtelen meglepettségtől még mozdulni sem tudok.
   Taehyung könnyedén szökken le a székről, és nemes egyszerűséggel indul el az irányomba. Szaladnom kellene, valahová messze futni és elrejtőzni, de a lábam ismét megtagadja a parancsot.
   A fiú gőgös képén egy pökhendi félmosoly is megjelenik, amint elém ér. A kezét felemelve, az arcomra simít, és olyan diadalittasan harap az ajkába, hogy legszívesebben itt, a felgyűlt közönség előtt törölném képen. Csak nem akarja elhitetni mindenkivel, hogy ágyba bújtam vele? Pont én, a lány, aki magasról tesz az ő helyes arcára, vagy csábítóan mély hangjára. Ez nevetséges. De úgy tűnik, körülöttem mindenki más beveszi a mesterkélt színjátékát. Jungkook olyan megdöbbent arcot vág, mintha épp most derült volna ki, hogy sorozatgyilkos vagyok és Eunbi képén is mintha kétkedés jelenne meg.
Köszönöm az estét – emeli a kezét a szájához, majd hosszú csókot nyom a csuklóján levő, fekete csipkeanyagra. Az én tangám lenne? Óvatos mozdulatokkal oldozza el a fehérneműt, és a kezembe adva, erősen összezárja a markomat. Pillanatok választanak el attól, hogy felrobbanjak a dühtől.
Letörölhetetlen vigyorral simogatja meg a fejemet. A szemem szikrákat szór, ahogy az ő, dermesztően sötét íriszébe meredek.
Utolsó seggfej – morgom halkan, és ezzel párhuzamosan megállíthatatlanul indul meg a kezem, a fiú hibátlan arcán csattanva. Megszeppenek a saját indulattól fűtött cselekedetemen, és kitágult szemekkel meredek Taehyung rezzenéstelen arcára. Várom, hogy mikor jelenik meg rajta egy fájdalmas grimasz, de másodpercekkel később csupán egy öntelt mosoly húzódik a képére. Elönt a düh, és képtelen vagyok egyetlen másodperccel is tovább nézni ennek az alattomos alaknak az utálatos arcát.
Végül a megaláztatás és az utálkozó pillantások elől menekülve, Eunbivel az oldalamon indulok vissza a házba. Idegesen végigtrappolva a folyosón, a lépcsőn sietek fel, s csak valahol a harmadik emeleti raktár szobában állok meg. Dúlnak bennem az indulatok, és hiába csapkodom ennek a nyeszlett szekrénynek az oldalát már vagy három perce, semmit sem érek el vele, csupán a tenyerem kezd sajogni.
Utálom, utálom, utálom – ordítom torkom szakadtából. – A legmocskosabb, legsemmirekellőbb, legaljasabb alak – döntöm a homlokom a szekrénynek, és egy pillanatra lehunyom a szemem, de csak azt érem el vele, hogy újra és újra feltűnik Taehyung szemtelen mosolya. – Hogy a francba tehette ezt? Biztos jót röhög majd az undok haverjaival rajtam.
Nyugi – helyezi Eunbi a kezét a vállamra.
Mondj egyetlen okot, amiért nyugodtnak kellene lennem – ráncolom haragosan a szemöldököm. Eunbi beszédre nyitja a száját, de végül egy szót sem mond. – Ez a rohadék mindenki szeme láttára nevezett a saját ribancának.
Azért ennyire nem vészes a helyzet – pakol le egy székről, hogy helyet foglalhasson. A helyében én gondolkodás nélkül vernék le mindent a földre. Kit érdekel pár rongy meg tisztítószer, ha éppen most lettem lotyónak bélyegezve. – Csomó lány egyenesen féltékeny rád.
Csak hogy engem nem érdekel sem a többi lány, sem maga Taehyung. Egy hozzá hasonló alakhoz még csak közöm sem kellene legyen.
Ellenkezhettél volna.
Persze, és szerinted a sok visítozó csaj nekem, vagy őnagyképűségének hitt volna? Megtette az a pofon is.
Hát – néz rám szánakozva. – Ezt megszívtad.
Meg – csúszok le a földre, és a térdeimet felhúzva, ledöntött fejjel próbálok eltűnni a föld színéről.
Eunbi halkan a telefonját kezdi nyomkodni, ezért nem beszélünk túl sokat, de most jól jön a csend. Kell egy kis idő, amíg megemésztem a történteket. Talán annyiban kellene hagynom, szó nélkül viselni a megbélyegzést. Egy idő után biztosan leszállna rólam. De képtelen vagyok tétlenül ülni, amikor tudom, hogy az az álnok, galád szőke megérdemli a revansot. Valakinek végre a porba kellene aláznia Taehyungot, lyukat ütve a túlságosan is magas önbecsülésén. Ám abban már nem vagyok biztos, hogy elég lennék én ehhez. Hiszen mögötte ott vannak az alattomos haverjai, én meg egyedül, maximum Eunbivel vagyok, aki valószínűleg szívesebben bújna valamelyikőjükkel ágyba, mint hogy nekem segítsen. Feladom. Veszett ügy. Ha visszatérünk a suliba, felszívódók, eltűnök, láthatatlan leszek, és egy néma szellemként fogom elvégezni a hátralevő három évet. Ez az út mégiscsak közelebb áll az eredeti terveimhez, mint az, hogy Taehyunggal meg a bandájával vegyüljek.
Ti meg mi a halált kerestek itt? – kukkant be a résnyire nyitott ajtón YoonGi.
Ezt én is kérdezhetném – pillantok oda-vissza a barátnőm és a srác között.
Írtam neki egy üzenetet – vallja be Eunbi.
Csodás – grimaszolok. – Gyere csak be YoonGi, foglalj helyet a lúzerek között. Jungkookot hol hagytad? – kérdezem ironikusan.
Nyugi, ő sem tűnt el – tárja ki YoonGi az ajtót, rálátást engedve a mögötte gubbasztó Jungkookra. Egyre jobb lesz ez a nap.
A két fiú helyet foglal a szűkos szertár helyiségében, és a kérdezésünk nélkül gyújtanak rá egy cigire.
Kérlek mondjátok, hogy nincsen telepakolva fűvel.
Nincsen sok benne. Kérsz? – tartja felém YoonGi.
Ez kész – állok fel a helyemről, és ingerülten kitárva az ajtót, elhagyom a szobát. Mintha mindenki tojna a fejemre és az egész korábban lejátszódó jelenetre. Eunbi a kérdezésem nélkül idehívja ezt a két jómadarat, ők meg csak úgy előkapnak egy füves cigit, és az egészet teljesen természetesnek állítják be. Az isten szerelmére, semmi kedvem illegális dolgokba is belekeveredni.
Várj már! – kiált utánam Jungkook, mielőtt elérném a lépcsőt.
Nincs kedvem a bájcsevejhez.
Nem is azért jöttem.     
És a csókolózáshoz sem.
Sora, nyugi. Nem támadlak le – sétál mellém.
Akkor mit akarsz?
Beszélgetni.
Beszéljünk – ülök le a lépcső első fokára, a fejemet elfordítva a fiútól.
Csend telepszik ránk, és annak ellenére, hogy Jungkook pár perccel ezelőtt még a társalgás fényében jött utánam, most mégsem szólal meg.
Na? – kérdezem halkan.
Nem olyan egyszerű ez.
Kimondani pár szót?
Nem erről van szó – hallgat el ismét. Őrjítő ez a feszült csend. A fejemet lassan a fiú irányába fordítom, és a vonásait kezdem vizsgálni. Padlóra szegezett szemekkel ül mellettem a lépcsőn, kezét a térdén pihentetve. Néhány hajtincse az arcába hullik, takarva a kifejezéstelen tekintetét. Helyes fiú, ez kétségtelen. Magas, izmos és jóképű, hatalmas szemekkel és íves szájjal. Megérintem a karját, és bár a szemét odakapja, nem húzódik el. Érzem a kidolgozott bicepszét. Kellemes mellette ülni.
Kook – ejtem ki a nevét. – Miért csókoltál meg?
Nem tudom, én csak – tekint rám. A pillantása kiolvashatatlan. – Fogalmam sincs, talán kíváncsi voltam.
Mire?
Hogy tényleg vonzódom-e hozzád... Tudod, amikor először találkoztunk, tetszett, hogy laza vagy, jó fej, nem úgy mint a többi lány. A bulin meg, jött magától a csók. Sajnálom – ragadja meg a kezem. Éretlenül pillogtatok. Azt hittem, hogy csak egy röpke kalandként tekint rám. – Még mindig nem tudom, hogy mit érzek irántad.
Nem szólalok. Lehajtom a fejem és a kettőnk összefonódott kezét kezdem bámulni. A hatalmas keze körülöleli az enyémet. Itt ül mellettem, érzem a közöttünk levő feszültséget és vak sem vagyok, jól tudom, hogy mennyire helyes, mégsem érzek semmit. Sem izgalmat, sem bizsergést, megállíthatatlan zsongást. Csupán... baráti szeretetet.
Megcsókolhatlak? – hangzik el a kérdés. Csengeni kezd a fülem, az agyamban újra és újra megismételve ezt az abszurd kérdést. – Tudnom kell, hogy mi ez az egész – teszi hozzá. Félénken emelem fel a fejem, a szemébe nézve. Mi van ha engedek, és rájön, hogy többet érez irántam, mint kellene? Vagy ha éppen én döbbenek rá, hogy az érzelmeim teljesen rossz úton járnak? Jó ötlet ez az egész? Persze hogy nem. Mégis némi habozás után, aprót biccentek.
   Jungkook pár másodpercig csak a szemeimet kémleli, majd hirtelen gyorsasággal csókol meg. Nedves ajka az enyémhez ér, s alig hagyva időt az ismerkedésnek, a nyelve azonnal összefonódik a sajátommal. Gyorsabb, mint ahogy képzeltem.
   A keze félig a hajamba túrva, félig az arcomon állapodik meg, míg én a pólójának nyakába kapaszkodom. A szemem zárva, a szívem valamivel gyorsabban ver, mégis mintha valami hiányozna. Apró, gyengéd csókokkal búcsúzunk egymástól, majd elválva, kínomban a cipőm orrát kezdem bámulni.
Hát ez... – hallgatok el félúton. Mit kellene mondanom?
Béna volt – egészíti ki Jungkook a mondatomat. Meglepődve kapom rá a tekintetem. Szóval ő sem érzett semmi különöset.
Igen – helyeselek.
Akkor haverok maradunk – tartja felém a kezét.
Azok – rázom meg mosolyogva. Most már nem érzem feszélyezve magam.
Örülök, hogy így alakult. Nem tudnék egyszerre két lányt szeretni.
A baránőd...
A legjobb dolog az életemben – jelenik meg egy halvány mosoly az arcán. – Te mégis képes voltál elbizonytalanítani.
Szóval engem okolsz? – vonom tettetett komolysággal kérdőre.
Ja, ki más hibája lenne? – kacagja el magát, amit én is örömmel követek. Ha nem lett volna közöttünk ez a megmagyarázhatatlan határ, mostanra már biztosan egész jó barátok lennénk. Remélem, hogy ez nem fog változni. Eltekintve Jungkook nőcsábász oldalától, egészen jó fej, rendes srác. – Asszem ránézek arra a két hülyére, mielőtt felgyújtanák a szertárat. Jössz? – pattan fel mellőlem.
Kell egy kis friss levegő – tartom a kezem felé, engedve, hogy felhúzzon. – De később megkereslek – intek, elindulva lefelé a lépcsőn.
Valamivel felszabadultabban lépdelek a fokokon, és bár a lenti folyosón végigmér pár ellenszenves pillantás, nem érzek semmiféle indulatot. Egyébként sem érdekel a véleményük, gondoljanak aminek akarnak. Ha már itt vagyok, jól fogom érezni magam, már amennyire lehet.
   Kilépek az épületből, és végigballagva a verandán, egy párnákkal telerakott karosszéken telepedek le. A nap már lemenőben van, és talán itt vidéken még a csillagok is látszani fognak.
   Hangos zene szól, de a tábortűz körül levő, ittas fiatalok éneke talán még messzébb száll, mint a hangszórókból előtörő dallam.
   Magamban dúdolgatva dőlök hátra a széken, és próbálom ellazítani magam, azonban amint sikerül egy kényelmes pozíciót felvenni, a szőke váratlan megjelenése megtöri a nyugalmamat. Szándékosan fordítom el a fejem az idegesítő alakjáról, abban reménykedve, hogy továbbáll, de minden bizakodásom ellenére, felém veszi az irányt. Még akkor sem nézek rá, amikor közvetlenül előttem áll meg.
   A kezében tartott italt a mellettem levő asztalra helyezi.
Nem vágyom a társaságodra – mondom, továbbra is a távolba bámulva.
Nem kérdeztelek – foglal helyet az asztal túloldalán levő széken.



10 megjegyzés:

  1. Hát ez nagyon tetszett, nagyon várom már a következő részt. Bocsánat a türelmetlenségemért csak nagyon kiváncsi voltam .😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett! És semmi gond, én csak örülök, ha valaki türelmetlen a történet miatt, van ami tovább hajtson 💕

      Törlés
  2. Nagyon vártam már a folytatást és el kell mondjam, hogy semmit sem csalódtam! Imádtam és alig várom a többit is! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen sokadszorra is a kommentedet és a támogatást! Remélem a többi rész is ugyanígy tetszeni fog! 💕

      Törlés
  3. Imádom 😍
    Ritkán olvasok hetero sztorikat, de ezt muszáj :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyok örülök, hogy tetszik, annyira, hogy hetero sztori létére is olvasd. :) Remélem később sem okozok csalódást!

      Törlés
  4. Kb mikorra várható a folytatás ?bocsi csak már nagyon várom. 😂😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma akartam hozni, de kissé eltelt az idő, úgyhogy sajnos átcsúszik holnapra. :) dél körül kint lesz!

      Törlés
  5. Wow, nagyon tetszik! Alig várom már a folytatást 🤗🤗🤩

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik! :D

      Törlés