– Taehyung –
A
telefonom ötödik bosszantó ébresztési kísérletére, ingerülten nyúlok a
készülékhez, s a legnagyobb örömmel vágom a falhoz. Hallom, ahogy a csapódásnak
köszönhetően darabjaira hullik, de még csak bűntudatot sem érzek, bármelyik
percben vehetek egy újat, ha éppen szükségem lenne rá. Csakhogy azt a nyomorult
telefont semmire sem használom. Időnként Jimin szokott hívni rajta, ha
Hoseokkal úgy döntenek, hogy be akarnak baszni, és bennem keresik a harmadik
cinkos társat. Olykor az apám is keres, hogy megbizonyosodjon arról, még élek,
és minden a tervei szerint halad. És ezzel be is zárul a sivár lista.
Sötét van a szobában, már napok óta nem volt elhúzva a sötétítő, de a
kelletlenül betörő, vékony fénysugarakból tudom, hogy odakint már süt a nap.
Nincsen túl sok életkedvem, s ezt tovább tetézve jut eszembe, hogy a hétvégémet
arra az összerázónak nevezett baromságra kell pazarolnom.
– Ki-bebaszott
kurva élet – mormolom a földre rúgva a takarómat. Még fekszem pár percig a
csupasz matracon, de a rajtam levő egy szál boxeralsó nem tartja túl jól a
meleget, így hamar fázni kezdek. Végül a nappali-konyha kombóból kiszűrődő kaja
illat késztet mozdulásra.
Velem ellenben SeokJinnek minden reggel van ereje harminc perccel
korábban kelni és reggelit készíteni. Mint valami kényszeredett háziasszony. És
ha felveszi a rózsaszín kötényét, amit két éve, karácsonyra kapott tőlem
poénból, olyan mint egy reklámból szalasztott, teleshop-os elárusító segéd.
Magamravéve valami ősrégi, kinyúlt pólót vánszorgok ki a szobámból, ám a
hírtelen rámtörő fényáradat arra késztet hogy a karommal takarjam magam, amíg a
szemem hozzászokik a viszonyokhoz, és nem ég ki. Nem tudom mi fényesebb, a nap
vagy SeokJin letörölhetetlen mosolya.
– Hogy
tudsz ilyenkor pörögni? Lődd le magad – vetem magam a kisasztal melletti,
legközelebbi székre. Az arcomat a tenyerembe temetve próbálok még két percnyi
szundítást nyerni, de emellett a dúdolgató alak mellett, szinte lehetetlen.
– Neked
is jó reggelt, Taehyung – helyez elém pár általa készített, még meleg
gofrit, kevés lekvárral és tejjel.
– Mit
ünneplünk? – kérdezem a nem megszokott reggelit látva. Máskor lehajít elém
egy pirítóst meg valami tojásmaradékot, most meg úgy viselkedik mint egy
könyhatündér.
– Gondoltam
kezdjük jól a napot – foglal helyet mellettem a saját porciójával.
– Annak
már mindegy – pakolok a számba egy adagot a gofriból. Túl sok benne a
cukor, de nem szólok. Legalább foglalkozik velem, és nem hagy egész nap a saját
szobámban rohadni.
– Jól
vagy? – pillant rám fűrkésző tekintettel. Mi ez az indokolatlan kétely a
szemében?
– Ja,
minden fasza – veszem a kezembe a tejet, s hosszas megfontolás után,
belekortyolok. Nem szeretem a tejet, most valahogy mégis jól esik. A nap első
pozitív érzetét egy olyan dologban lelem, amit nem is szeretek. Vicces.
– Ugye
tudod hogy...?
– Összerázó,
ja, vágom. Hányra kellene készen lennem? – dőlök neki a falnak, meglepetten
nyugtázva, hogy csupán pár falatot hagytam hátra. Nem is tudom mikor ettem
utoljára ennyit reggelire.
– Hétre
– mutat a falon csüngő, idétlen órára. Fél nyolc múlt. Vállrántással reagálok.
Valahogy nem tud érdekelni, hogy lent már minden gyökér ránk vár. Úgyis az apám
állja ezt az alkoholmérgezésről szóló utat.
Jin a telepakolt konyhapultig sétál, és vizet
tölt egy pohárba. Csodálkozom, hogy mégis mi tartja össze azt a sok hasztalan
dolgot a pulton; már egy ideje a közelébe sem merek
menni, nehogy a legkisebb szellőtől elinduljon a lavina. Az szent, hogy én
semmit sem pakolnék vissza, az egész menne a kukába.
Úgy
tesz, mintha nem tudnám, mit csinál, pedig tisztán lehet hallani, ahogy a kis
bogyók kipattannak a csomagolásból, egymás után, legalább öt. Vagy hat... tudom
is én. Nem számolom, csak egymás után nyelem le őket, aztán megyek a dolgomra.
– Muszáj?–
kérdezem, amint elém pakolja a gyógyszereket.
– Igen
– ül vissza a helyére, karba tett kézzel, felém hajolva. Mintha egyedül nem
tudnék bevenni pár tablettát. Szinte rám parancsol a tekintetével.
– Nem
lehetne, hogy csak ma kihagyjam? – próbálkozok újra. Minden áldott reggel
eljátsszuk ezt.
– Nem.
És ha sokáig húzod az agyamat, a saját kezemmel nyomom le a torkodon az
összeset.
– Utállak
– sóhajtok fel, majd a markomba kapva a bogyókat, egyetlen nagy korty vízzel
nyelem le az összeset. Olyan könnyedén megy végbe a folyamat, mint egyfajta
berögződés.
– Szuper.
Gratulálok. Máris elkezdheted a napodat, mondjuk egy tusolással – mosolyog
rám. Talán ő az egyetlen személy, akinek nincsen semmilyen hátsó szándék a
kedvessége mögött. Istenem, de szerencsétlen... egy ilyen havert kifogni mint
én...
– Köszi,
anyuci – állok fel, a szobám felé véve az irányt. Gúnyos kacsintást vetek
rá a küszöbön állva.
– Látom
máris előjött a humorod.
– Lehet,
hogy mégsem lesz annyira szar ez a nap, mint ahogy gondoltam – hunyom le
egy pillanatra a szemem, eltöprengve azon, hogy ezzel most tulajdonképpen kit
is próbálok nyugtatni, ezt a tökkelütöttet, vagy önmagamat. Túl sok a kérdés,
már ilyen korán érzem, hogy az agyam leterhelődik.
– Este
buli? – térít észhez.
– Ja.
– Akkor
siess, mert nincsen kedvem mások panaszát hallgatni a késés miatt.
A kezembe akadó első ruhákat hajítom bele a
hátizsákomba, majd olyan fontosabb dolgok pakolásával folytatom, mint a parfüm,
hajlakk, kiosztandó tangák és gumi. Mi a...? Meg vagyok győződve, hogy a
múltkor még négy volt itt. Talán Jin, vagy valamelyik faszfej nyúlta le, vagy
én magam használtam el, önkívületi állapotban. Egyre gyakrabban lepődök meg a
saját viselkedésemen, és mintha egy-egy jelentéktelen jelenet ki is esne.
Asszem utolért a demencia, vagy nem tudom, de valamit sürgősen kezdenem kellene
a helyzettel. Mondjuk első lépésként elhúzni ezt az otromba függönyt, hogy
leheletnyi nap is érjen. Úgy élek ebben a szobában, mint valami vámpír.
Átvergődve a magam után hagyott felforduláson térek be a fürdőbe, és a
zuhany alá mászva, forró vizet engedek magamra. Éget, de most erre van
szükségem, hogy a bódulat kiszálljon belőlem, és amikor kilépek ennek a retkes
épületnek az udvarára, ne élőhalottnak, hanem a szokásos Taehyungnak tűnjek.
Kilépve a hideg csempére, a kezemet elhúzom a bepárásodott tükrön, s a
keletkező résen nézek szembe a kifejezéstelen képemmel. Ritka ronda vagyok ma.
Végül félig összeszedve a testem és lelkem széthullott darabjait, teljes
harci felszerelésben ballagok SeokJin folyosóra tartó alakja után. Hangos
csapódással csukódik mögöttem a bejárati ajtó, és már oda sem figyelve,
reflexszerűen fordítom el a zárban a kulcsot. Jin mond egy sort arról, hogy
előbb el kell látogatnunk a rektorhoz, hogy a pofavizit után aláírja a
papírt és áldását adja a kocsmatúránkra.
Útközben Jin húga is ránk akaszkodik, mintha kettőnk pofája nem lenne
elég a dirinek. Feltűnően kelleti magát előttem, én meg szégyentelenül bámulom
egy ideig, aztán kezd elegem lenni belőle. Ki nem állhatom a hozzá hasonló
agyatlan lényeket, akik csupán az önmutogatásra képesek. Az tény hogy csinos, de
az irritáló nyávogásával és oktalan megnyilvánulásaival folyton elrontja a
képet. Ráadásul már az ősidők óta ismerem, szinte a saját ostoba húgomként
tekintek rá, ezért nem lenne képem egyetlen ujjal is hozzányúlni. Kettőjük
közül minden bizonnyal SeokJin örökölte az eszet, Mimi meg csak két mellet meg
egy diónyi agyat kapott a fennvalótól.
– Késtetek
– fogad minket a rektor, az íróasztalára könyökölve.
– Elnézést,
de közbejött pár dolog, amit indulás előtt el kellett intéznem – vállalja
magára Jin a dolgot. Tőle nem is számítottam másra. Pont az ilyen húzásai miatt
fogja egyszer nagyon megjárni. Nem lehet folyton ennyire jó... Nekem pedig, el
kellene kezdenem felelősséget vállalni a tetteimért.
Egy
rövid bájcsevejt követően aláfirkantja a papírt, mi meg húzunk is a
bánatba... akarom mondani a buszhoz, hogy végre kezdetét vegye az út, én meg
mocskosra tudjam inni magam.
A kijárat előtt SeokJin megtorpan. Végignéz
rajtam, megpróbálja megállapítani, hogy most éppen milyen szarság zajlik a
fejemben, aztán megütögeti a hátamat.
– Mosolyogj.
Emberek közé megyünk – utasít. Megjátszott vigyort erőltetek az arcomra. A
srác elismerően biccent rám, majd kitárja előttünk az ajtót.
Álarcot fel, indulás a majmok közé.
Minden idegesítő szempár ránk szegeződik,
ahogy végigsétálunk a kampuszon, mintha valami cirkuszi látványosságok lennénk.
Elrejtem a frusztrációmat, és felvéve egy menő pózt vonulok a Seok testvérek
árnyékában. Annyi az ismeretlen arc, hogy azt sem tudom, merre nézzek, így a
tekintetemet a földre szegezem. Vajon hányan ismerhetik a nevem? A
pillantásokból ítélve elég sokan. Én meg jó, ha a tegnap rajtam dolgozó, elsős
csaj nevét megjegyeztem. Jó ég, hogy fogom így kiosztani a tangákat... A szemem
megakad egy ismerős ábrázatban, és bár eltelik néhány perc, mire sikerül az
arcot egy névvel párosítanom, végül rájövök, hogy a Park lány is ott várakozik
a tömegben. Egy apró vigyor kúszik fel az arcomra, amint beugrik, hogy még a
hét elején egy szerencsés véletlenből adódóan sikerült elterjesztenem róla,
hogy fizetségért cserébe autókat mos. Esküszöm, nem akartam elmondani a
srácoknak, csak úgy kicsúszott a számon, másnapra meg annak a pletykás
Hoseoknak hála már mindenki tudott róla.
A
két jómadár, Jimin és Hoseok szempárjában találok végül némi megnyugvásra. Hát
itt vannak ezek a semmirekellők is. Együtt a banda, baj már nem történhet. Vagy
mégis? SeokJin szokásosan előre üdvözli őket. Mimi valahol félúton leszakadt
rólunk, a csitri barátnői mellé, ezért fellélegezve, én is lepacsizok a
srácokkal.
– Gondolom
nem SeokJin miatt késtetek – indul meg Jimin a busz éppen kinyíló ajtaja
felé.
– Dög
voltam felkelni – mondom, kielőzve a fiú esetlen alakját. Én gyógyszerezem
magam, mégis ő a bénább. Nem hiába... nem lehet mindenki akkora istencsászár,
mint én. Heh. Ezt viccnek szántam.
Mintha ezek a buszok egyre kisebbek lennének, vagy csak én nőttem meg
hirtelen, képtelen vagyok egy kényelmes pozíciót találni, amiben sikerülne
legalább tíz percet szundítanom, ezért fülessel a fülemben, zenét hallgatva
ülöm végig a három órás utat.
Egy szétesőfélben levő kempingnél van a
végállomás, így leszállva a buszról, kikerülve minden örömtől és izgatottságtól
visítozó nőszemélyt baktatok be a főépületbe. Dohos szag van, és a fal mellett
sorakozó növények sem tűnnek agyonöntözöttnek. Apa aztán tényleg nem spórolt a
pénzen... Csak tudnám, hogy talált valami fontosabb dolgot, amire szórhatja a
vagyonát, vagy csak velem akart kibaszni.
Jin
szokásosan kézbe veszi az irányíást, és intézi a beköltözést. Az esti bulit
lebonyolítja annyival, hogy későig fent leszünk, és halkan zenét fogunk
hallgatni, mire a tulaj csak hevesen bólogat, mögötte a felesége meg a lánya
pedig az aléltságtól támaszkodnak az első stabil dologba. Tessék, ennyi kellett
ennek a jómodorú SeokJinnek, hogy magába bolondítsa az első két feltűnő
fehérnépet.
Becuccolunk a hadiflottának is elég helyet adó szobába. Egyre csak
átkozom az apámat meg minden egyes embert, akik felelősek ezért a lepukkant
helyért. Sokszor még egyetlen ember jelenlétét is kínkeservesen vagyok képes
eltűrni, nem hogy húsz ismeretlen srácét. Nem hinném, hogy túl nyugalmas
éjszakám lesz.
Egy
lány rohan be a szobába, és olyan kétségbeesett hangnemen tálalja fel a hozott
hírt, mintha minimum a világvége közeledne.
– Mimi
és egy csaj hajtépésre készülnek – visítja, SeokJin arcát keresve a
fiútömegben. A srác a fejét fogva indul meg a lányok szobája felé. Nem
hagyhatom ki az alkalmat, vele kell tartanom, pláne, hogy van egy tíz pontos tippem,
ki okozhatja ismét a slamasztikát.
Az
ajtó mellett, szorosan a falhoz feszülve hallgatom a lányok kiabálásának
hangját, majd SeokJin fellépését a nővérével szemben. Óvatosan pillantok be a
szobába, hogy megbizonyosodjak a feltételezésemről. Nem csalódok, valóban Sora
áll a lánybunyó hátterében. Amint Jin rászól, a lány arcán olyan mértékű
sápadtság jelenik meg, mely önkéntelen nevetést idéz fel belőlem. Megrémült a
szerencsétlen.
Kezdem egyre jobban élvezni a lány esetlen
létét. Próbálja erősnek, sebezhetetlennek mutatni magát, de aki egy kicsit is a
dolgok mögé lát, pillanatok alatt észreveheti, hogy a felszín alatt ő is csak
egy gyenge kislány. Hamar felkapja a vizet, a komoly vagy számára égető dolgok
elől azonban csak menekül. Olyan mint egy kis játékszer, egy pattogó labda,
amit ide-oda lehet hajítgatni. Talán még én is örömömet lelhetem a
provokálásában, ha a közelembe kerül.
– Kész
őrület – foglal helyet a megkérdezésem nélkül a kedves barátom, a saját
ágyamon. Hoseok könnyedén emeli a lábait az emeletes ágy felső részét tartó
oszlopra, a fejét pedig az oldalamnak dönti. – Azt hittem, legalább mi kapunk egy külön szobát – húzza ki a zsebéből
az összenyomódott cigis dobozát. Belepillant a kartonba, ellenőrizve a szálak
épségét. Mintha ez bármit is számítana, lefogadom, hogy még minimum három pakk
cigi van a táskájában. Olyan a srác, mint egy füstölő gyár.
– Az
apám egy seggfej alak.
– Szerintem
itt a diri a hunyó. Tuti lenyúlta a megmaradó pénzt – gyújt rá egy szálra,
annak ellenére, hogy az ajtóban feltűnően virít a dohányozni tilos tábla. Felém
nyújtja a dobozt, és magasról téve a szabályokra, én is rágyújtok.
– Inkább
a szervezőké a hiba – érkezik mellénk Jimin, kezével elhessegetve a füstöt.
– Úgy
beszélsz, mintha te nem egy lennél közülük – nyújtja Hoseok a cigis pakkot
a srác felé. Mind jól tudjuk, hogy az egyetlen eset, amikor Jimin cigizik,
akkor van, ha hullarészeg, de ez a mozdulat mintha beivódott volna Hoseok
kezébe. Havereket cigivel kínálni kötelező.
– Szartam
az egészre – lök mindkettőnket arrébb Jimin, hogy ő is elférjen ezen a
szűkös helyen. Kezdem úgy érezni magam, mint egy hering. – Csak piálni jöttem, meg könnyebb dolgom volt a csajokkal is. A csapat
fele nálam iratkozott fel. Látnotok kellett volna, hány telefonszámot kaptam, a
nevek mellé.
– Leszárad
a farkad a sok kúrástól.
– Inkább
a tiétek fog, ettől – mutat a kezünkben égő cigarettákra.
– Halgass
töpszli – hamuzok a fejére, mire Jimin kikerülni próbálva a tettemet,
sikeresen a földre esik. – Amúgy is,
neked nem a programokon kellene lenned?
– Mondtam
már, nem érdekel ez az egész – próbál a fejemhez vágni egy párnát, amit
sikeresen hárítok a lábammal. – A
lényeg, hogy az este rendesen megtoljuk – gyúródik vissza a korábbi
helyére.
– Helyes
– bólogatok.
Amikor
mindenki valamerre felszívódik, táskámban heverő női alsókat kezdem válogatni.
A felére már nem is emlékszem, szerencse ha egy név vagy arc beugrik. A legtöbb
csak értelmetlen egy éjszakás numera volt, amit mégcsak kalandnak sem lehet
nevezni. Mi abban az izgalom, ha a lány szinte a lábad előtt térdelve könyörög
a farkadért?
A
kezembe akad egy fekete csipkés anyag, és a többivel ellentétben, ennek a gazdája
azonnal beugrik. Nem is tudom, hogy kerültünk Hoseokkal azon az estén Sora
szobájába, vagy egyáltalán abba az épületbe. De ha már ott kötöttünk ki,
kifosztottuk, akit lehetett. A Park lány meg... a kis ártatlan, tudatlanul
beengedett mindkettőnket. Képzelni sem tudja, mekkora örömöt jelentett, amikor
a sikeres begyűjtés után még azt a lökött épületfelelős vénséget is sikerült
ráküldenem. Most meg azt hiszi, hogy ilyen könnyen lerázhat magáról. Pár
beszólással vagy erősnek szánt szóval nálam nem érhet el semmit, legalábbis azt
biztosan nem, amit ő szeretne. Szálljak le róla? Jó vicc. Most kezd ez az egész
izgalmassá válni. Fogalma sincs, hogy kivel áll szemben.
Beleszippantva a csipke édeskés, öblítő illatába, máris tudom, mi lesz a
következő lépésem. Ezt a mérkőzést is, mint az összes többit, én nyerem. A
csuklómra helyezem az anyagot, majd a lehető legprecízebb mozdulatokkal kötöm fel,
egy karkötőként szolgáló serlegként viselve. Ó drága Sora, csak egyet
ajánlhatok, ne várd az esti átadót.
🤤🤤ez nagyon jó volt. Taehyung szemszögéből nézve. Wow... Hát az nagyon tetszett.
VálaszTörlésKöszönöm, örülök hogy tetszett! 💕 kell néha Tae szemszög is... :D
TörlésWáh Taehyung szemszög 😍. Nagyon jó rész volt! Úristen mi lesz itt az átadón 😂 alig várom 😘
VálaszTörlésÖrülök hogy tetszett! Lesz majd még néha napján Tae szemszög. 💕
TörlésImádom! Mikor lesz a kövi? * _ *
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik! Nem tudom még pontosan, de valamikor a napokban kellene érkeznie. :)
TörlésSzia kb mikorra várható a folytatás?
VálaszTörlésSzia! Nem tudom még pontosan, a türelmedet kérem.
TörlésJuujj most nagyon kíváncsivá tettél az estével kapcsolatban o.o :D imádom, annyira jó *-*
VálaszTörlésKöszönöm szépeeen!:)
Törlés