– Kim Taehyung, azonnal engedd el a kezem – ütöm meg a srác vállát sokadszorra. – Hiába húzol magad után, úgysem fogok semmi olyat csinálni, amire utasítasz – mondom, kishíján ordítva a szavakat.
– Akkor
fizess – áll meg, elengedve a csuklómat.
– Mi a
francért fizessek neked?
– Mert
tönkretetted az autómat – válaszol folytatva az útját, immár mindenféle
rángatás nélkül, velem a nyomában.
– Fogalmam
sincs miről beszélsz, de nincsen türelmem a nevetséges szivatásaidhoz –
teszek meg pár lépést szaladva, hogy a fiú elé kerülve, útját álljam. A kezemet
a mellkasának támasztva állítom le a trappoló személyét. – Mi ez az egész? – kérdezem ingerülten, továbbra is magam előtt
tartva őt.
– Tegnap
éjjel – igazgatja a haját, s a lenéző pillantás ismét megjelenik az arcán.
– Összesároztad az autómat.
– Most
viccelsz velem? – nevetek fel Taehyung indokolatlan komolyságától. Pontosan
olyan, mint egy kisgyerek, akinek eltörött a kedvenc játéka, és most bosszút
próbál állni. – Vidd el egy tisztítóba,
és hagyj engem békén.
– Te
mocskoltad össze – vonja fel a szemöldökét.
– Rossz
emberrel álltál le veszekedni, nem fogom kipucolni a hülye autódat –
haladok el mellette. Ahogy a hajam meglibben, a vége eléri Taehyung arcát.
– Visszaadom
a bugyidat – szól utánam. Vállat rántva fordulok felé, egy félmosollyal az
arcomon, a kifogyhatatlan próbálkozásai miatt.
– Tartsd
csak meg – válaszolok. – Emlék az
egyetlen lánytól, aki magasról tesz rád – indulok vissza, ezúttal
megállíthatatlanul a Nogsaeg irányába.
– Tudtam,
hogy mégis le akarsz feküdni velem – hallom meg a srác feleletét.
Amikor visszafordulva Taehyung öntelt képe
köszön vissza, saját arcom vörösen kezd égni. Kezemet ökölbe szorítva igyekszem
kiadni magamból a dühöt, amit ez a srác képes generálni egyetlen mondatával, vagy
már a szimpla jelenlétével is.
Nem
vágyom a folytonos beszólásaira, a szurkálódásra. Jelen pillanatban bármit
megtennék, hogy végre lekopjon rólam, s ennek fényében intézem hozzá a
szavaimat.
– Ha
kitakarítom a kocsidat, békén hagysz?
– Ja
– biccent.
– Menjünk
– lépkedek lehajtott fejjel a srác felé. Ha csak ennyit kell elviselnem, hogy
ezután soha többé ne legyen közöttünk semmi féle interakció, még kibírom.
Taehyung olyan magas, hogy ha kíhúzom magam,
akkor is csupán a válláig érek, és olyan nagyokat lép, hogy szinte szaladnom
kell. Rá akarok szólni, hogy lassítson, de jobb ha nem szítok egy újabb vitát.
Csendesen szedem a lábam a srác alakja mellett, félszemmel néha az arcára
pillantva, egészen az autóig.
Kivülről nem tűnik különösebben mocskosnak, de nem tudhatom, hogy mi vár
rám, amit kinyílik az ajtó, így inkább bármiféle kommentálás nélkül várakozok.
– Munkához
láthatsz – nyitja ki előttem az autó ajtaját. A gesztusa kifejezetten
kedves lenne, ha éppen nem takarítani küldene.
A hátsó ülésen egy kevés megszáradt sár terül
el, a szönyegeken szintén, az első ülés teljesen tiszta. Ez egy vicc... Ezért
hívott ide? De visszafogom magam, és nem szólok semmit. Ha kitakarítom, cserébe
mehetek dolgomra és többet nem lesz közünk egymáshoz, ez a legkevesebb.
– Rongy
vagy legalább egy zsepi? – nézek a fiúra. Csak nem hiszi azt, hogy majd a
kezemmel fogom súrolgatni az ülést.
– Van
minden – sétál a csomagtartóhoz, majd azt kinyitva, a földre dob pár
rongyot meg valami löttyöt - gondolom tisztítószert. Persze nem fárad azzal,
hogy a kezembe adja ezeket, ezért sóhajtva nyúlok az egyik rongyért, majd azt
egy kicsit megnedvesítve szállok be az autóba. Jól van Sora, kibírod ezt,
nyugi.
Miután végzek ezzel a bosszantóan drága
autóval, úgy fogok elköszönni a szőkétől, hogy a soha viszont nem látásra.
– Van
egy kis dolgom – kopogtatja meg tetőt, hogy rá figyeljek. – A közelben leszek. Te csak folytasd, amit
elkezdtél.
– Hogyne
– grimaszolok. Egy csokor virág nem kellene drága Taehyung?
Önmagamat meglepő módon végzem el a
rámszabott feladatott, egyre csak próbálva elhitetni magammal, hogy mégiscsak
én vagyok a sárfoltok okozója és így a helyes, hogy nekem kell kitakarítanom.
Mikor lettem ilyen lelkiismeretes?
Végezve a takarítással, visszapakolom a korábban elővett dolgokat a
csomagtartóba, majd kissé frusztráltan dőlök neki az autó oldalának. Most várnom
kellene amíg Taehyung befejezi az említett dolgát,
nem léphetek csak egyszerűen le? De nyitva van az autó és egy jártasabb tolvaj
simán ellophatja, akkor meg fizethetném ki az árát, amiért nem voltam képes
mellette állni és vigyázni rá. Csak tudnám, miért én vagyok ebben a
szerencsétlen helyzetben...
A
nap rohamosan kezd lemenni, és az egyetem meg a park közé mintha beszorult
volna a hideg, kezdek én is fázni. Ajánlom ennek a szőkehajú egyednek, hogy
szedje a lábát, ha később nem akarja a kórházi számlámat, de minimum a
gyógyszereimet finanszírozni, miután sikeresen felfázom.
Szorosabbra húzom a vékonyka felsőmet, és ide-oda sétálással igyekszem
felgyorsítani a vérkeringésemet. Legközelebb vastagabb pulcsit veszek fel.
– Kilóméter
hiányos vagy? – kiáltja felém életem szomorítója a távolból.
– Az
– mormogom.
– Végeztél?
– vizsgálja át az autót, amint közelebb ér.
– Ja
– folytatom a tőmöndatokkal való válaszolgatást.
– Fasza
– csapja be maga mögött az ajtót elégedetten. Erőltetett mosolyt festek az
arcomra, és már gondolatban igyekszem valami szöveget kitalálni amivel
hatásosan elköszönhetnék, amikor a kezembe ad egy gőzölgő itallal teli, fedett
tetejű poharat.
– Ez
meg? – pillogtatok furcsállóan. Csak nem akar megmérgezni?
– A
fizetség.
Beleszagolok a pohárba. Kávé. Sírni támad
kedvem az örömtől. Jó, Taehyungot még mindig nem kedvelem, és nem is fogom, de
ez a kis fizetségnek titulált ajándék
valamelyest javít a felé táplált érzéseim terén. Mondjuk úgy, hogy nem
utálom... annyira.
– Kössz
– biccentek, aprót kortyolva az italból. Forró, de nem ihatatlan, és legalább
némiképp felmelegít.
– Fázol?
– veszi szemre az összegörnyedt mivoltomat.
– Nincs
melegem – válaszolok.
Elsétál a csomagtartóig, majd egy fekete
dzsekit vesz elő, s azt kicsit sem kedves vagy udvarias módon hajítja a
fejemre. Mi van, talán érdekelni kezdtem?
– Gondolom
minden didergő lány hátára ezt a felsőt teríted – jegyzem meg, magamra
véve. Jó... titokban azért hangyányit hálás vagyok.
– Nem,
ezzel az olajfoltokat, meg a többi mocskot szoktam letörölni – támaszkodik
mellettem fél vállal az autónak. Lehunyva a szemét, a kávéjába kortyol. Vajon ő
is szintén olyan függő, mint én?
– Kedves
vagy – követem a példáját. A kesernyés nedű minden cseppje egy kevés életet
lehel belém. Nem tudom ki találta fel a kávét, de nagyon vegyes érzelmek kötnek
hozzá. Menthetetlenül rászoktam, ami nem jó, de ez a csodaszer képes minden nap
valamiféle embert varázsolni belőlem, ami néha számomra is felfoghatatlan,
tekintve hogy egyes reggeleken úgy érzem, mintha egyesültem volna az ágyammal.
Hasonlóképpen itt ez a srác, aki egy pöcs, ez tény, de most valahogy mégis
elviselhető. Azt hiszem, kicsit összezavarodtam.
– Miért
pont földrajz? – kérdezi. Értetlenül pillantok rá. – Földrajz szakos vagy nem?
– Ja,
igen – eszmélek fel.
– Miért
pont az? – ismételi meg a kérdését.
– Nem
tudom – rántok vállat. Valójában ez számomra is egy kérdés. – Kellett egy ok, hogy eljöjjek otthonról,
ezt meg szerettem a suliban.
– Szóval
menekülsz – mondja halkan, már-már suttogva.
– Mi?
– kérdezem meglepetten. Összefüggéstelenül beszél, vagy csak én nem értem?
– Semmi
– rázza meg a fejét.
– Fura
vagy – iszok bele a kávéba.
– Tudom
– dönti hátra a fejét, a távolban húzódó egyetem főépületét figyelve. A
tekintete üres, mégis, mintha valamin gondolkodna... nem tudom eldönteni.
Titokzatos srácnak tűnik.
– Te
meg?
– Hmm?
– vonja fel a szemöldökét.
– Milyen
szakos vagy? – érdeklődöm.
– Orvosi
– válaszol unottan.
– Meglepő
– ráncolom a homlokom. Nem gondoltam volna, hogy őseggfejsége pont orvosnak készül. Bár jobban belegondolva,
biztosan jól állna rajta a fehér köpeny... Még ha csak ennyiből állna, hogy ki
néz ki jobban az orvosi hacukában.
– Én
sem tudom mit keresek itt – szólal meg,
ismét elővéve a korábbi halk, bizonytalan hangsúlyát. Én hallok rosszul,
vagy ez a két lábon járó önbizalom képes a kétely jeleit mutatni? De hát, ő is
csak emberből van, mint mindenki más. Még ha pár szinttel fölöttem is jár,
ugyanúgy benne is megvannak az emberre jellemző tényezők, mint a kétkedés.
– Csöng
– szólít meg.
– He?
– A
telefonod – mutat a kezemben levő készülékre. Pár másodpercig bámulok rá,
mire felfogom, hogy valaki hív. Tényleg megsüketültem, vagy talán valami van
ebben a kávéban. Az sok mindent megmagyarázna.
– Eunbi
– szólok bele a telefonba, megtéve pár lépést a fiútól. Félek, a barátnőm
valami olyant fog mondani, ami nem tenne jót Taehyung előtt, a már úgyis
földdel egyenlő jellememnek.
– Hol
vagy? Indulnunk kellene a kosár edzésre – mondja majdhogynem felháborodva.
A francba, az edzés! Teljesen kiment a fejemből.
– Van
egy kis dolgom – pillantok a mögöttem levő srácra. – Ne várj rám. Majd később csatlakozom.
– Tudod
hol van a sport terem?
– Nem
egészen – nyújtom el a szó végét, gyorsan valami elfogadható kifogást
keresve. – Felhívlak amikor indulok
– mondom végül. Hát ez így elég gyenge.
– Fura
vagy, Sora. Biztos ne várjalak meg?
– Dehogy
– kiáltok fel. – Nyugodtan menj
nélkülem. Öhhm. Jövök majd én is. Csak most... boltban... igen, boltban vagyok.
De sietek – nyomom ki a telefont. Rettentő az alakításom, a színészetiről
páros lábbal rúgnának ki.
Úgy sétálok vissza Taehyung mellé, mintha mi
sem történt volna, és reménykedem abban, hogy nem hallott semmit a korábbi béna
füllentési kísérletemből. Egyáltalán miért hazudtam Eunbinek az előbb, amikor
őszintén elmondhattam volna, hogy éppen azzal a személlyel kávézgatok, aki
korábban ellopta a tangámat, és igazából ki nem állhatom. Hát ez így kicsit
érdekes. Talán mégis jobb ötlet volt a ködösítés.
Csendesen szürcsölgetjük a már kihülő félben levő kávékat. Próbálom
magammal elfogadtatni a tényt, hogy nem állok semmilyen szer hatása alatt, és
mégis jól érzem magam a fiú társaságában. Nem különösebben jól, csak szimplán
jól, de ez is szokatlan. Lehet, hogy ha nem a tangámat ellopó egyedként ismerem
meg, akkor teljesen más lenne róla a véleményem.
– Máskor
is vállalhatnál autómosást – sétál vissza, miután eldobta a kiürített
poharát. – Fürdőruhában, meg
rövidgatyában. Talán még fizetnék is érte – támaszkodik meg mellettem. – A kávé mellé sütit is kapnál.
– Pont
most rontottad el a rólad alkotott képet a fejemben – iszom ki az utolsó csepp
kávét is, majd én is elsétálok a szemetesig. Sokrétű gondolatviággal fordulok
vissza a fiú felé, aki minden második mondatával meghazudtolja önmagát. Undok,
aztán kedves, megint undok és megint kedves. Vagy ezt csak én próbálom
bemesélni magamnak, és Taehyung valóban a megtestesült alattomosság?
– És?
Hogy képzeltél el? – húzza félmosolyra az ajkát. – Magas, izmos pasi, aki jó az ágyban?
– Nem
talált – állok meg előtte. – Egy
utálatos, galád alak, aki azt hiszi, hogy mindenkinél többet ér.
Kimondva a mondatot, rájövök, hogy a szavaim
kissé erősek, de nem mentegetőzöm. Valakinek ki kell mondani az igazat, és van
egy olyan érzésem, hogy más ezt nemigen teszi meg.
Taehyung kuncogni kezd, s megigazítva a szőke
tincseit, ismét magabiztosságot tükröző arcot vesz fel. Rám pillant, végigmér,
majd a szememen állapodik meg. Ez a srác maga a kettősség.
– Vicces
vagy, Sora.
– Nem
viccnek szántam – húzom ki magam, hogy a fölém tornyosuló képe előtt
valamelyest én is megnövekedjek.
– Rendesen
felvágták a nyelvedet, de jobb ha meghúzod magad. Nem túl jó dolog gólyaként
ellenségeket szerezni.
– Ha
ezt magadra érted, akkor nem érdekel – mondom fölényesen. Nem rettent el
egy olyan rosszakaró, mint ő.
– Én
bírlak – nyújtja ki a kezét, megsimogatva a fejem búbját. Reflexszerűen
húzódom hátra, de Taehyung karja túl hosszú. Lekicsinyítve érzem magam. – De van pár veszélyes személy a kampuszon,
akikkel jobb ha vigyázol.
– Majd
megfogadom a tanácsod – tolom félre a kezét. Váratlanul és furán érint a
kijelentése. Azt mondta, hogy bír, amit én erősen kétlek, emellett mintha
vigyázni akarna rám ezzel a figyelmeztetéssel. Túlkomplikálom a dolgokat, ennek
így semmi értelme.
– Amúgy
meg, a bolt kicsit arrébb van – kulcsolja össze a tarkójánál a kezét.
– Ez
meg hogy jön most ide?
– Korábban
azt mondtad valakinek, amikor telefonáltál, hogy a boltban vagy.
– Én
nem – próbálok azonnal tagadni, de ahogy máskor sem, most sem jön össze a
hazugság művészete.
– És
még én vagyok a galád és utálatos, amikor éppen te hazudtál – kezd el
nevetni. – Még a végén kiderül, hogy
rosszabb vagy nálam. Hazudós lány.
– Veled
nehéz lenne vetekedni – vetek rá szúrós pillantást. Újra utálom.
– Hová
kellene menned? – érdeklődik, témát váltva.
– Sport
terem, valami kosár edzés van. Úgyhogy, örültem a találkozásnak –
kényszerítek magamra egy műmosolyt, és elfordulva a fiútól, sietősen elindulok
az ellenkező irányba. Most tényleg a srác előtti szégyen elől menekülök?
Sejtésem sincsen, hogy hol lehet a terem, de reménykedem abban, hogy a
megérzéseim a jó irányt diktálják, és nem fogok ismét felsülni Taehyung előtt.
Elsétálok a Nogsaeg előtt, és kezembe véve e
telefonomat, hívni kezdem Eunbit, azonban többszöri próbálkozás után is csak az
üzenetrögzítő szólal meg. Felemelő érzés, hogy ha vészhelyzet esetén hívom az
újdonsült barátnőmet, sosem hajlandó felvenni a telefont.
Idegesen pötyögök be egy nem túl szép
hangvételű üzenetet a telefonomba, amikor megjelenik a korábban kitakarított
autó. Úgy teszek, mintha észre se venném, de a jármű a saját tempómhoz hasonló
gyorsasággal gurul mellettem, így nem tudom figyelmen kívül hagyni.
– Mi
van már megint? – kérdezem a lehúzódó ablakon át, megelőzve Taehyungot.
– Szállj
be.
– Miért
tenném?
– Mondjuk
mert a sport terem a másik irányban van.
– A
francba – morgom az orrom alatt magamnak, megtorpanva.
– Na?
– fékez le kicsivel előttem.
– Jó,
legyen – adom meg magam.
Önkéntelenül szállok be az autóba, vigyázva
arra, hogy elkerüljek mindenféle kontaktust a mellettem ülővel. Az arcom a
dühtől átitatott szégyentől ég, és azt kívánom, bárcsak ne ezekkel az
emberekkel sodort volna össze a sors a kampuszon. Már túl késő megállítani a
világot és kiszállni ebből az egészből? Eunbi, és az a három majom... még
visszakapjátok ezt a nemkívánt kosár edzést.
Nagyon jó volt kíváncsian várom a folytatást. És nagyon köszönöm, hogy igy az ünnepeken is csinálod a folytatást.
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett! És igazán semmiség, sőt ilyenkor valamivel több időm van írni és posztolni. :)
TörlésKb mikorra várható a folytatás?
VálaszTörléshuh, hát nem tudom pontosan, másodikán vagy harmadikán talán.
TörlésNagyon várom. Boldog újévet. 🍾
TörlésViszont, neked is!
TörlésNagyon tetszik a történet! Régen olvastam már ilyen jól összerakott és jól megírt történetet. Nagyon tetszik az alapötlet is, alig várom a folytatást! Nagyon ügyes vagy :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, ennek nagyon örülök! Igyekszem valami eredetit és igényeset írni. :)
TörlésA folytatás már kint is van.