2017. dec. 30.

6. rész - Fizetség


Kim Taehyung, azonnal engedd el a kezem – ütöm meg a srác vállát sokadszorra. – Hiába húzol magad után, úgysem fogok semmi olyat csinálni, amire utasítasz – mondom, kishíján ordítva a szavakat.
Akkor fizess – áll meg, elengedve a csuklómat.
Mi a francért fizessek neked?
Mert tönkretetted az autómat – válaszol folytatva az útját, immár mindenféle rángatás nélkül, velem a nyomában.
Fogalmam sincs miről beszélsz, de nincsen türelmem a nevetséges szivatásaidhoz – teszek meg pár lépést szaladva, hogy a fiú elé kerülve, útját álljam. A kezemet a mellkasának támasztva állítom le a trappoló személyét. – Mi ez az egész? – kérdezem ingerülten, továbbra is magam előtt tartva őt.
Tegnap éjjel – igazgatja a haját, s a lenéző pillantás ismét megjelenik az arcán. – Összesároztad az autómat.
Most viccelsz velem? – nevetek fel Taehyung indokolatlan komolyságától. Pontosan olyan, mint egy kisgyerek, akinek eltörött a kedvenc játéka, és most bosszút próbál állni. – Vidd el egy tisztítóba, és hagyj engem békén.
Te mocskoltad össze – vonja fel a szemöldökét.
Rossz emberrel álltál le veszekedni, nem fogom kipucolni a hülye autódat – haladok el mellette. Ahogy a hajam meglibben, a vége eléri Taehyung arcát.
Visszaadom a bugyidat – szól utánam. Vállat rántva fordulok felé, egy félmosollyal az arcomon, a kifogyhatatlan próbálkozásai miatt.
Tartsd csak meg – válaszolok. – Emlék az egyetlen lánytól, aki magasról tesz rád – indulok vissza, ezúttal megállíthatatlanul a Nogsaeg irányába.
Tudtam, hogy mégis le akarsz feküdni velem – hallom meg a srác feleletét.
Amikor visszafordulva Taehyung öntelt képe köszön vissza, saját arcom vörösen kezd égni. Kezemet ökölbe szorítva igyekszem kiadni magamból a dühöt, amit ez a srác képes generálni egyetlen mondatával, vagy már a szimpla jelenlétével is.
   Nem vágyom a folytonos beszólásaira, a szurkálódásra. Jelen pillanatban bármit megtennék, hogy végre lekopjon rólam, s ennek fényében intézem hozzá a szavaimat.
Ha kitakarítom a kocsidat, békén hagysz?
Ja – biccent.
Menjünk – lépkedek lehajtott fejjel a srác felé. Ha csak ennyit kell elviselnem, hogy ezután soha többé ne legyen közöttünk semmi féle interakció, még kibírom.

Taehyung olyan magas, hogy ha kíhúzom magam, akkor is csupán a válláig érek, és olyan nagyokat lép, hogy szinte szaladnom kell. Rá akarok szólni, hogy lassítson, de jobb ha nem szítok egy újabb vitát. Csendesen szedem a lábam a srác alakja mellett, félszemmel néha az arcára pillantva, egészen az autóig.
   Kivülről nem tűnik különösebben mocskosnak, de nem tudhatom, hogy mi vár rám, amit kinyílik az ajtó, így inkább bármiféle kommentálás nélkül várakozok.
Munkához láthatsz – nyitja ki előttem az autó ajtaját. A gesztusa kifejezetten kedves lenne, ha éppen nem takarítani küldene.
A hátsó ülésen egy kevés megszáradt sár terül el, a szönyegeken szintén, az első ülés teljesen tiszta. Ez egy vicc... Ezért hívott ide? De visszafogom magam, és nem szólok semmit. Ha kitakarítom, cserébe mehetek dolgomra és többet nem lesz közünk egymáshoz, ez a legkevesebb.
Rongy vagy legalább egy zsepi? – nézek a fiúra. Csak nem hiszi azt, hogy majd a kezemmel fogom súrolgatni az ülést.
Van minden – sétál a csomagtartóhoz, majd azt kinyitva, a földre dob pár rongyot meg valami löttyöt - gondolom tisztítószert. Persze nem fárad azzal, hogy a kezembe adja ezeket, ezért sóhajtva nyúlok az egyik rongyért, majd azt egy kicsit megnedvesítve szállok be az autóba. Jól van Sora, kibírod ezt, nyugi.
Miután végzek ezzel a bosszantóan drága autóval, úgy fogok elköszönni a szőkétől, hogy a soha viszont nem látásra.
Van egy kis dolgom – kopogtatja meg tetőt, hogy rá figyeljek. – A közelben leszek. Te csak folytasd, amit elkezdtél.
Hogyne – grimaszolok. Egy csokor virág nem kellene drága Taehyung?

Önmagamat meglepő módon végzem el a rámszabott feladatott, egyre csak próbálva elhitetni magammal, hogy mégiscsak én vagyok a sárfoltok okozója és így a helyes, hogy nekem kell kitakarítanom. Mikor lettem ilyen lelkiismeretes?
   Végezve a takarítással, visszapakolom a korábban elővett dolgokat a csomagtartóba, majd kissé frusztráltan dőlök neki az autó oldalának. Most várnom kellene amíg Taehyung befejezi az említett dolgát, nem léphetek csak egyszerűen le? De nyitva van az autó és egy jártasabb tolvaj simán ellophatja, akkor meg fizethetném ki az árát, amiért nem voltam képes mellette állni és vigyázni rá. Csak tudnám, miért én vagyok ebben a szerencsétlen helyzetben...
   A nap rohamosan kezd lemenni, és az egyetem meg a park közé mintha beszorult volna a hideg, kezdek én is fázni. Ajánlom ennek a szőkehajú egyednek, hogy szedje a lábát, ha később nem akarja a kórházi számlámat, de minimum a gyógyszereimet finanszírozni, miután sikeresen felfázom.
   Szorosabbra húzom a vékonyka felsőmet, és ide-oda sétálással igyekszem felgyorsítani a vérkeringésemet. Legközelebb vastagabb pulcsit veszek fel.
Kilóméter hiányos vagy? – kiáltja felém életem szomorítója a távolból.
Az – mormogom.
Végeztél? – vizsgálja át az autót, amint közelebb ér.
Ja – folytatom a tőmöndatokkal való válaszolgatást.
Fasza – csapja be maga mögött az ajtót elégedetten. Erőltetett mosolyt festek az arcomra, és már gondolatban igyekszem valami szöveget kitalálni amivel hatásosan elköszönhetnék, amikor a kezembe ad egy gőzölgő itallal teli, fedett tetejű poharat.
Ez meg? – pillogtatok furcsállóan. Csak nem akar megmérgezni?
A fizetség.
Beleszagolok a pohárba. Kávé. Sírni támad kedvem az örömtől. Jó, Taehyungot még mindig nem kedvelem, és nem is fogom, de ez a kis fizetségnek titulált ajándék valamelyest javít a felé táplált érzéseim terén. Mondjuk úgy, hogy nem utálom... annyira.
Kössz – biccentek, aprót kortyolva az italból. Forró, de nem ihatatlan, és legalább némiképp felmelegít.
Fázol? – veszi szemre az összegörnyedt mivoltomat.
Nincs melegem – válaszolok.
Elsétál a csomagtartóig, majd egy fekete dzsekit vesz elő, s azt kicsit sem kedves vagy udvarias módon hajítja a fejemre. Mi van, talán érdekelni kezdtem?
Gondolom minden didergő lány hátára ezt a felsőt teríted – jegyzem meg, magamra véve. Jó... titokban azért hangyányit hálás vagyok.
Nem, ezzel az olajfoltokat, meg a többi mocskot szoktam letörölni – támaszkodik mellettem fél vállal az autónak. Lehunyva a szemét, a kávéjába kortyol. Vajon ő is szintén olyan függő, mint én?
Kedves vagy – követem a példáját. A kesernyés nedű minden cseppje egy kevés életet lehel belém. Nem tudom ki találta fel a kávét, de nagyon vegyes érzelmek kötnek hozzá. Menthetetlenül rászoktam, ami nem jó, de ez a csodaszer képes minden nap valamiféle embert varázsolni belőlem, ami néha számomra is felfoghatatlan, tekintve hogy egyes reggeleken úgy érzem, mintha egyesültem volna az ágyammal. Hasonlóképpen itt ez a srác, aki egy pöcs, ez tény, de most valahogy mégis elviselhető. Azt hiszem, kicsit összezavarodtam.
Miért pont földrajz? – kérdezi. Értetlenül pillantok rá. – Földrajz szakos vagy nem?
Ja, igen – eszmélek fel.
Miért pont az? – ismételi meg a kérdését.
Nem tudom – rántok vállat. Valójában ez számomra is egy kérdés. – Kellett egy ok, hogy eljöjjek otthonról, ezt meg szerettem a suliban.
Szóval menekülsz – mondja halkan, már-már suttogva.
Mi? – kérdezem meglepetten. Összefüggéstelenül beszél, vagy csak én nem értem?
Semmi – rázza meg a fejét.
Fura vagy – iszok bele a kávéba.
Tudom – dönti hátra a fejét, a távolban húzódó egyetem főépületét figyelve. A tekintete üres, mégis, mintha valamin gondolkodna... nem tudom eldönteni. Titokzatos srácnak tűnik.
Te meg?
Hmm? – vonja fel a szemöldökét.
Milyen szakos vagy? – érdeklődöm.
Orvosi – válaszol unottan.
Meglepő – ráncolom a homlokom. Nem gondoltam volna, hogy őseggfejsége pont orvosnak készül. Bár jobban belegondolva, biztosan jól állna rajta a fehér köpeny... Még ha csak ennyiből állna, hogy ki néz ki jobban az orvosi hacukában.
Én sem tudom mit keresek itt – szólal meg,  ismét elővéve a korábbi halk, bizonytalan hangsúlyát. Én hallok rosszul, vagy ez a két lábon járó önbizalom képes a kétely jeleit mutatni? De hát, ő is csak emberből van, mint mindenki más. Még ha pár szinttel fölöttem is jár, ugyanúgy benne is megvannak az emberre jellemző tényezők, mint a kétkedés.
Csöng – szólít meg.
He?
A telefonod – mutat a kezemben levő készülékre. Pár másodpercig bámulok rá, mire felfogom, hogy valaki hív. Tényleg megsüketültem, vagy talán valami van ebben a kávéban. Az sok mindent megmagyarázna.
Eunbi – szólok bele a telefonba, megtéve pár lépést a fiútól. Félek, a barátnőm valami olyant fog mondani, ami nem tenne jót Taehyung előtt, a már úgyis földdel egyenlő jellememnek.
Hol vagy? Indulnunk kellene a kosár edzésre – mondja majdhogynem felháborodva. A francba, az edzés! Teljesen kiment a fejemből.
Van egy kis dolgom – pillantok a mögöttem levő srácra. – Ne várj rám. Majd később csatlakozom.
Tudod hol van a sport terem?
Nem egészen – nyújtom el a szó végét, gyorsan valami elfogadható kifogást keresve. – Felhívlak amikor indulok – mondom végül. Hát ez így elég gyenge.
Fura vagy, Sora. Biztos ne várjalak meg?
Dehogy – kiáltok fel. – Nyugodtan menj nélkülem. Öhhm. Jövök majd én is. Csak most... boltban... igen, boltban vagyok. De sietek – nyomom ki a telefont. Rettentő az alakításom, a színészetiről páros lábbal rúgnának ki.
Úgy sétálok vissza Taehyung mellé, mintha mi sem történt volna, és reménykedem abban, hogy nem hallott semmit a korábbi béna füllentési kísérletemből. Egyáltalán miért hazudtam Eunbinek az előbb, amikor őszintén elmondhattam volna, hogy éppen azzal a személlyel kávézgatok, aki korábban ellopta a tangámat, és igazából ki nem állhatom. Hát ez így kicsit érdekes. Talán mégis jobb ötlet volt a ködösítés.
   Csendesen szürcsölgetjük a már kihülő félben levő kávékat. Próbálom magammal elfogadtatni a tényt, hogy nem állok semmilyen szer hatása alatt, és mégis jól érzem magam a fiú társaságában. Nem különösebben jól, csak szimplán jól, de ez is szokatlan. Lehet, hogy ha nem a tangámat ellopó egyedként ismerem meg, akkor teljesen más lenne róla a véleményem.
Máskor is vállalhatnál autómosást – sétál vissza, miután eldobta a kiürített poharát. – Fürdőruhában, meg rövidgatyában. Talán még fizetnék is érte – támaszkodik meg mellettem. – A kávé mellé sütit is kapnál.
Pont most rontottad el a rólad alkotott képet a fejemben – iszom ki az utolsó csepp kávét is, majd én is elsétálok a szemetesig. Sokrétű gondolatviággal fordulok vissza a fiú felé, aki minden második mondatával meghazudtolja önmagát. Undok, aztán kedves, megint undok és megint kedves. Vagy ezt csak én próbálom bemesélni magamnak, és Taehyung valóban a megtestesült alattomosság?
És? Hogy képzeltél el? – húzza félmosolyra az ajkát. – Magas, izmos pasi, aki jó az ágyban?
Nem talált – állok meg előtte. – Egy utálatos, galád alak, aki azt hiszi, hogy mindenkinél többet ér.
Kimondva a mondatot, rájövök, hogy a szavaim kissé erősek, de nem mentegetőzöm. Valakinek ki kell mondani az igazat, és van egy olyan érzésem, hogy más ezt nemigen teszi meg.
Taehyung kuncogni kezd, s megigazítva a szőke tincseit, ismét magabiztosságot tükröző arcot vesz fel. Rám pillant, végigmér, majd a szememen állapodik meg. Ez a srác maga a kettősség.
Vicces vagy, Sora.
Nem viccnek szántam – húzom ki magam, hogy a fölém tornyosuló képe előtt valamelyest én is megnövekedjek.
Rendesen felvágták a nyelvedet, de jobb ha meghúzod magad. Nem túl jó dolog gólyaként ellenségeket szerezni.
Ha ezt magadra érted, akkor nem érdekel – mondom fölényesen. Nem rettent el egy olyan rosszakaró, mint ő.
Én bírlak – nyújtja ki a kezét, megsimogatva a fejem búbját. Reflexszerűen húzódom hátra, de Taehyung karja túl hosszú. Lekicsinyítve érzem magam. – De van pár veszélyes személy a kampuszon, akikkel jobb ha vigyázol.
Majd megfogadom a tanácsod – tolom félre a kezét. Váratlanul és furán érint a kijelentése. Azt mondta, hogy bír, amit én erősen kétlek, emellett mintha vigyázni akarna rám ezzel a figyelmeztetéssel. Túlkomplikálom a dolgokat, ennek így semmi értelme.
Amúgy meg, a bolt kicsit arrébb van – kulcsolja össze a tarkójánál a kezét.
Ez meg hogy jön most ide?
Korábban azt mondtad valakinek, amikor telefonáltál, hogy a boltban vagy.
Én nem – próbálok azonnal tagadni, de ahogy máskor sem, most sem jön össze a hazugság művészete.
És még én vagyok a galád és utálatos, amikor éppen te hazudtál – kezd el nevetni. – Még a végén kiderül, hogy rosszabb vagy nálam. Hazudós lány.
Veled nehéz lenne vetekedni – vetek rá szúrós pillantást. Újra utálom.
Hová kellene menned? – érdeklődik, témát váltva.
Sport terem, valami kosár edzés van. Úgyhogy, örültem a találkozásnak – kényszerítek magamra egy műmosolyt, és elfordulva a fiútól, sietősen elindulok az ellenkező irányba. Most tényleg a srác előtti szégyen elől menekülök? Sejtésem sincsen, hogy hol lehet a terem, de reménykedem abban, hogy a megérzéseim a jó irányt diktálják, és nem fogok ismét felsülni Taehyung előtt.
Elsétálok a Nogsaeg előtt, és kezembe véve e telefonomat, hívni kezdem Eunbit, azonban többszöri próbálkozás után is csak az üzenetrögzítő szólal meg. Felemelő érzés, hogy ha vészhelyzet esetén hívom az újdonsült barátnőmet, sosem hajlandó felvenni a telefont.
Idegesen pötyögök be egy nem túl szép hangvételű üzenetet a telefonomba, amikor megjelenik a korábban kitakarított autó. Úgy teszek, mintha észre se venném, de a jármű a saját tempómhoz hasonló gyorsasággal gurul mellettem, így nem tudom figyelmen kívül hagyni.
Mi van már megint? – kérdezem a lehúzódó ablakon át, megelőzve Taehyungot.
Szállj be.
Miért tenném?
Mondjuk mert a sport terem a másik irányban van.
A francba – morgom az orrom alatt magamnak, megtorpanva.
Na? – fékez le kicsivel előttem.
Jó, legyen – adom meg magam.

Önkéntelenül szállok be az autóba, vigyázva arra, hogy elkerüljek mindenféle kontaktust a mellettem ülővel. Az arcom a dühtől átitatott szégyentől ég, és azt kívánom, bárcsak ne ezekkel az emberekkel sodort volna össze a sors a kampuszon. Már túl késő megállítani a világot és kiszállni ebből az egészből? Eunbi, és az a három majom... még visszakapjátok ezt a nemkívánt kosár edzést.





8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt kíváncsian várom a folytatást. És nagyon köszönöm, hogy igy az ünnepeken is csinálod a folytatást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! És igazán semmiség, sőt ilyenkor valamivel több időm van írni és posztolni. :)

      Törlés
  2. Kb mikorra várható a folytatás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. huh, hát nem tudom pontosan, másodikán vagy harmadikán talán.

      Törlés
    2. Nagyon várom. Boldog újévet. 🍾

      Törlés
  3. Nagyon tetszik a történet! Régen olvastam már ilyen jól összerakott és jól megírt történetet. Nagyon tetszik az alapötlet is, alig várom a folytatást! Nagyon ügyes vagy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ennek nagyon örülök! Igyekszem valami eredetit és igényeset írni. :)
      A folytatás már kint is van.

      Törlés