A szoba falai fehérek, itt-ott lemállott a
festék. A bútorzat hiányos, két ágy húzódik a falak mentén, amiket számtalan
sörös üveg vesz körül. A földön alkoholfoltok szóródnak el, de néhol összetört
üvegdarabokra is felfigyelek. Hoseok és egy fekete hajú srác fekszik mellettem,
akit eddig még sosem láttam. A szemben levő ágyban négyen fekszenek, két fiú,
és két hiányos öltözetű lány. Több megbontott óvszeres csomagolás is elszórtan
a földön hever.
Por
száll a levegőbe, amikor lerúgom magamról a takarót. Körülölel a hideg levegő,
legszívesebben visszabújnék a védelmező takaró alá, s amikor letekintek
magamra, a legnagyobb félelmem látszik bebizonyosodni: nincsen rajtam ruha,
csupán az alsóneműm. A fejemet fogva szállok ki az ágyból, majd kikerülve a
szilánkokat, és az italos üvegeket, elhagyom a szobát. A folyosó másik felén
felfigyelek a vécére, ezért habozás nélkül sietek be a helyiségbe, magamra
zárva az ajtót. Megtalálom a pólómat a kádba dobva, ami a legnagyobb
szerencsémre teljesen száraz, bár kissé alkohol szaga van. Magamra öltve a
ruhadarabot, körbenézek, hátha megtalálom az öltözékem többi darabját is, ám
nem járok sikerrel. Végül belepillantok a tükörbe. A sminkem teljesen el van
folyva, és az éjszaka folyamán vörös rúzs kerülhetett az ajkamra, aminek már
csak az elmosódott nyoma látszik. A hajam fel van borzolódva, és amint az
újjaimmal megpróbálom kifésülni, egy sörös kupakot találok benne. Felsóhajtva
ülök le a kád szélére, arcomat a tenyerembe temetve. Semmire sem emlékszem, és
hiába próbálok bármit is felidézni az estéből, az elmém azonnal hasogatni kezd.
Megmosakodok, megpróbálom lesikálni magamról a sminket, és igyekszem
elfogadható külsőt ölteni magamra, bár a mostani helyzetben ez szinte
lehetetlen. A pólómat lefele húzogatva hagyom el a fürdőt, arra törekedve, hogy
legalább a bugyimat eltakarjam.
A
szűk folyosó szintén tele van sörös üvegekkel, és itt-ott műanyagpoharakat is
látok. Bepillantok az egyik résnyire nyitott ajtón, és azonnal feltűnik Eunbi
szőke, hullámos haja. Csendesen lépek be, nehogy felébresszem az alkoholkómában
levő embereket. Itt talán még többen alszanak, mint a másik szobában, bár
senkit sem ismerek. Eunbi két srác között alszik, szorosan összeölelkezve velük.
Közelebb érve észreveszem hogy rajta sincsen ruha, s az ágy mellett meglátom a
melltartóját is. Kezembe véve az anyagot, a barátnőmhöz hajolok, és a vállát
mozgatva próbálom felkölteni. Eunbi halálhörgéshez hasonló nyögést hallat, majd
átfordul a másik felére.
– Fel
kellene kelned – súgom halkan.
– Hány
óra van? – kérdi rekedt hangon.
– Fogalmam
sincs – csapok a homlokomra, amint rájövök, hogy nincsen meg sem a telefonom, sem a pénztárcám.
– Soraaaa
– nyitja ki a szemét egészen lassan a lány. – Mi történt?
– Nem
tudom – válaszolok kétségbeesetten.
– Szomjas
vagyok, és hányingerem van – sóhajt.
– Itt
a vécé, szemben.
– Nem
merek megmozdulni, forog velem a világ – hunyja le a szemét.
– Hozok
vizet – mondom felállva, majd sarkon fordulva, felkapok egy műanyagpoharat
a földről, és alaposan kimosva azt, megtöltöm vízzel. Kissé döcögősen érek
vissza a barátnőm mellé. Még nehezen megy az egyensúlyozás, pláne egy pohár
vízzel a kezemben.
– Maga
a megváltó vagy – nyögi a lány, amint lenyeli az első korty vizet. – Szétrobban a fejem, és mindjárt megfagyok.
– Mert
nincs rajtad ruha – nyomom a kezébe a melltartóját.
– Basszus.
– Emlékszel
bármire is? – kérdezem némi reménnyel, hátha a barátnőm magyarázatot tud
adni erre az egészre.
– Nem
igazán – rázza a fejét. – Csak
halvány képek rémlenek.
– Jobb,
mint a semmi – csillan fel a szemem.
– Előbb
menjünk ki innen, ne ébresszük fel a többieket – mászik ki az ágyból, majd
felemel a földről egy random fekete inget, és magára öltve az anyagot, elindul. Egy kis konyhába megyünk, ahol sokkal rosszabb a helyzet a
korábbi két szobánál. A földön úszik a sör, az asztalon egyetlen miliméter hely
sincsen a sok alkoholos üvegtől, és mindent befed a cigaretta hamuja.
– Mi
ez a hely? – kerülöm ki az akadályokat, és eljutva az ablakhoz, kitárom
azt, hogy némi friss levegő szálljon a konyhába.
– Ha
jól tudom, Jimin egyik haverjáé a kéró, talán Minhónak hívják.
– Egyáltalán
még Szöulban vagyunk? – tekintek ki az ablakon. Nem ismerős a környék.
– Ja,
a város szélén, valami nyomornegyedben talán. De nyugi, nappal nem olyan
ijesztő a hely. Azt hiszem azért van itt a lakás, mert erre a környékre nem
igazán járnak ki a rendőrök.
– Ez
cseppet sem bíztató – húzódok vissza a konyhába, nehogy valami olyasmit
lássak, amit nem kellene. Lepakolom a poharakat az egyik székről, és helyet
foglalok. Eunbi velem szemben, a konyhapulton helyezkedik el.
– Az
még rémlik, hogy amikor feljöttünk, rendeztünk egy karaoke versenyt, de az első
szám után már nincsen tiszta emlékem az estéről – magyarázza. – Azt hiszem, hogy te meglepően sokat
beszéltél Hoseokkal, bár ezt sem állítom biztosan.
– Reggel
mellette keltem fel, ugyanúgy, mint te... ruha nélkül – hajtom le a fejemet
szégyenemben.
– Gondolod,
hogy ti ketten...?
– Fogalmam
sincs – fakatok ki.
– Nem
érzel semmi furát? Tudod... ott lent – mutat a saját alsófelére. – Én általában érzem másnap reggel, ha
történt valami.
– Na
és most? – kérdezem kiváncsian.
– Passz
– ránt vállat. – Azt mondtam, hogy
általában... de egy ilyen este után lehetetlen megmondani.
– Hogy
vagy képes ezt ilyen lazán kezelni?
– Részeg
szex... nem a világvége.
– De,
ez igenis a világ vége! Felelőtlen és veszélyes! – csattanok fel.
– Nyugi
van, csajok – lép be a kis helyiségbe Hoseok. – Szétreped a fejem, ti meg hajnalok hajnalán a felelőtlen dugásról
veszekedtek? – ragad meg egy poharat, majd vízzel teletöltve, benyakalja az utolsó
cseppet is. Ezt egymás után háromszor teszi meg, mielőtt ténylegesen felénk
fordulna.
– Hány
óra van? – kérdezi Eunbi a fiútól.
– Délután
kettő. Kurvanagy buli volt.
– Jesszus,
nekem fél négytől órám van – ugrok fel.
– Aranyos,
hogy be akarsz menni, de jobban tennéd, ha visszafeküdnél. Ilyen másnaposan tíz
perc útán elaludnál, vagy hányni szaladnál. Gyere vissza az ágyba, hiányoztál
mellőlem – nyújtja a kezét a fiú, de amikor rájön, hogy nem fogok reagálni,
megszorítja a vállamat. – Ne legyél
ilyen feszült. Ha tudni akarod, nem feküdtünk le.
– Hála
az égnek – sóhajtok fel megkönnyebbülve.
– Kösz,
ez kedves tőled.
– Nem
úgy értem – magyarázkodok. – Csak
nem szoktam belemenni az egy éjszakás kalandokba – próbálok valamiféle
kifogást találni.
– Igen,
egész éjszaka ezt mondogattad, meg azt is, hogy te nem vagy egy olcsó lány.
Ezzel szemben úgy vedelted a sört, mintha pisztolyt tartottunk volna a fejedhez
– meséli a fiú, fegyvert formálva a tenyeréből.
– Talán
jobb, ha mégsem hallom a gáz sztorikat rólam – állítom meg a történetet.
Néha jobb a tudatlanság.
– Na
és én? Mit csináltam? – kérdezi Eunbi.
– A
szokásos formádat hoztad, kiestél az első karaoke körben, aztán hisztiztél
miatta. Elaludtál az ölömben, és nem akartál elengedni, aztán az éjszaka
közepén elkezdted SeokJint keresni, és töretlenül állítottad azt, hogy a srác
itt van a lakásban, pedig meg sem volt hívva a buliba.
– Akkor
tényleg csak a szokásos – dönti le a fejét a lány.
– Jiminre
emlékszel? – említi a fiú nevét Hoseok.
– Nem
emlékszem, de sejtettem, hogy megint nála kötöttem ki.
– Velem
jobban jártál volna – lép a lány mellé, és végigsimít a fedetlen combján.
– Tudod,
hogy nekem nem kellenek érzelmek.
– Akkor
csináljuk érzelmek nélkül.
– Elég
– tolja el magától a fiút. – Ezt ne most
beszéljük meg. Nekem is órára kellene mennem – száll le a pultról, majd
kikerülve a fiút, a konyha bejáratához lép.
– Hová
olyan sietősen? – jelenik meg az ajtóban a korábban emlegetett Jimin. – Kávézzunk egyet – löki vissza a
barátnőmet a helyiségbe.
– Kávézzunk
– enged eleget a fiúnak Eunbi.
Csendben várjuk meg amíg elkészül a kávé.
Jimin érkezésével valamiért feszültség telepszik közénk.
– Binnie,
nem csalódtam benned, még mindig imádom hogy ennyire könnyűvérű vagy – tesz
le a lány elé egy bögre kávét Jimin. – És
te sem voltál semmi, Sora – vigyorog rám kajánul. – Bár azt már nem engedted, hogy együtt bújjunk ágyba – nyújtja át a
kávét.
Szó nélkül veszem el, majd azonnal
belekortyolok. Hányingerem van, ha arra gondolok, ahogy Jimin csábítgatni
próbál, arra törekedve, hogy átadjam magam neki.
– Sora
nem az a fajta lány – vág közbe Eunbi. – És most, hogy itt maradtunk kávézni, elárulnátok, hogy hol vannak a
holmijaink?
– Azt
hiszem a fölötted levő szekrényben – mutat rá Hoseok. Eunbi kinyitja az
említett szekrényt, és kincseskamraként tárul elénk minden hiányzó
ruhadarabunk, és értékünk.
– Meg
sem kérdezem, hogy ezek hogy kerülnek ide – ingatja a fejét Eunbi.
Amint kiürülnek a kávés bögrék, és magunkra
öltjük az alkohol itta ruháinkat, indulni készülnénk. A fiúk marasztalni próbálnak, mi
azonban azzal erősködünk, hogy mindenképpen egyetemre kell mennünk. Az igazat
megvallva lassan úgy érzem, hogy megfolyt ez a hely. Szinte semmire sem
emlékszem, de csupa rossz érzetem van az estével kapcsolatban, és minél előbb
szeretnék eltűnni innen. Végül Hoseok kinyitja a bejárati ajtót, ezzel
kiszabadulhatuk erről a nyomasztó helyről. Szorosan Eunbi nyomában maradok,
nemcsak a fiúk, de a különösen ijesztő tömbház miatt is.
– Sora
– szól utánam Jimin. – Szuper éjszaka
volt. Muszáj lesz folytatnunk.
Nem válaszolok, csupán kínosan rámosolygok,
és várom a pillanatot, amikor becsukódik az ajtó.
– Soha
többet nem akarom egyikőjüket sem látni – mondom, amint kiérünk a
tömbházból. – Nem akarok erről az
éjszakáról beszélni, sőt mostmár emlékezni sem akarok rá.
– Első
nagy buli – neveti el magát Eunbi.
– Ez
annál sokkal rosszabb. Nem akarok ezekkel az emberekkel keveredni, és
mindenféle hülyeséget csinálni. Mi van, ha terhes vagyok? – ejtem ki az
utolsó mondatot a kelleténél hangosabban. Néhány nyugdíjas nénike azonnal ránk
kapja a tekintetét.
– Hoseok
a saját szájával mondta, hogy nem engedtél neki semmit. Sora, nyugi – ül le
egy buszmegállóban Eunbi. Helyet foglalok mellette, és igyekszem lehiggadni,
mégis egymillió kérdés szalad át az agyamon.
Ez
nem az első nagy bulim. A nővérem eltűnése után, nem sokkal később, szándékosan
belecsöppentem ebbe az életstílusba, és alig tizenhárom évesen kezdtem alkoholt
fogyasztani. Tizennégy évesen beleszerettem egy nálam sokkal idősebb fazonba,
aki később elvette a szüzességemet. Nem volt ez valódi szerelem, akkoriban még
azt sem tudtam, hogy mi a szó jelentése. Csupán tetszett az, hogy valaki
törődik velem, pénzt költ rám, az autójával hordoz, és látszólag megért engem.
Persze mindezt csak azért tette, hogy a bugyimba férkőzhessen. A tizenötödik
születésnapomon engedtem neki. Annyira részeg voltam, hogy szinte semmire sem
emlékszem, csak a fájdalomra, és a vérfoltra a lepedőn. Két hónap múlva
szakított velem, bár sosem alkottunk valódi párt.
Akkoriban az jelentette a
legnagyobb dicsőséget, ha valaki a nővéremhez hasonlított. Minden áron utol
akartam érni, pedig jól tudtam, hogy az út, amelyen őt járt, hová vezet.
Egy
buli alkalmával, új srác jelent meg közöttünk. Magas volt, sovány, de helyes,
és sokkal idősebb volt nálam. Tizenhat lehettem, ő pedig huszonhat. A többiek
füvet vettek tőle, én csak a távolból figyeltem. Végül leült mellém, és fura
módon alkohol helyett üdítőt hozott nekem.
– Nem
itt lenne a helyed. Túl fiatal vagy – mondta.
– Érettebb
vagyok, mint aminek hinnél – válaszoltam.
– Pontosan
olyan vagy, mint a nővéred. – Akkora vigyor telepedett a képére, hogy
szinte nem maradt hely az arcán.
Azonnal belezúgtam. Nem sokkal később
összejöttünk, és az időm nagy részét nála töltöttem. Kicsi, rendetlen lakás
volt, és mindent bevett a fű szag, de szerettem ott lenni. Azt terveztem, hogy
ha nagykorú leszek, majd összeköltözünk, és boldogak leszünk. A srác folyton
azzal hitegetett, hogy egy szép napon elvesz feleségül. Aztán egy veszekedésünk
alkalmával három napig nem voltam hajlandó reagálni a hívásaira, és egy hét múlva már egy másik
lánnyal láttam. Azt hiszem ez volt az a pont, amikor beláttam, hogy mennyire
szörnyű ez az önpusztító életmód, nem csak rám, de a szüleimre nézve is, és
elkezdtem megváltozni.
Amikor megérkezik a busz, már egészen nyugodt
vagyok. Bennem van a félsz, hogy visszacsúszhatok ebbe az őrült életmódba,
mégsem hiszem azt, hogy ez a buli bármiben is befolyásolna.
Egymás mellett találunk helyet, a busz hátsó felében. Mindketten úgy
festünk, mint a hullák, és messziről látszik rajtunk, hogy most járjuk a buli
utáni szégyen utat.
Az
agyam fogaskerekei lassan mozognak, és már meg sem próbálok visszaemlékezni a
tegnap éjszakára, de a korábbi beszélgetés foszlányai újra és újra megismétlődnek
a fejemben. Elfog a kíváncsiság, és kényszert érzek arra, hogy feltegyek a
barátnőmnek egy kérdést, legyen az bármilyen kínos.
– Mi
van közötted és Hoseok között?
Eunbi pupillái kitágulnak, ahogy rám kapja a
tekintetét.
– Régi
sztori.
– Engem
mégis érdekel – erősködök.
– Együtt
voltunk egy ideig – ránt vállat. – Középsuliban.
– Úgy
tűnt, mintha még mindig... – keresem a megfelelő szavakat, de magam sem
tudom, hogy mivel akarom befejezni a mondatot.
– Tök
fiatal voltam szerelmes lettem, összejöttem ezzel a végzős sráccal, aki aztán
megcsalt. Most meg próbál csábítgatni, hogy engedjek neki többet.
– Mióta
megy ez? – érdeklődöm.
– Pár
hete... a vakáció óta. Összekerültünk egy bulin, és lefeküdtünk. Utána meg jött
a szövegével, hogy milyen jók lennénk együtt.
– És
te? Nem akarsz többet?
– Dehogy
– vágja rá kissé felháborodott hangvétellel. – Az együtt töltött két év
alatt pont eleget kaptam belőle. Jól tudom, hogy csak dugásra kellenék neki.
Már rég elfelejtettem őt, semmilyen érzés nem köt hozzá – ránt vállat. A
fülem megakad a mondat elején.
– Te
együtt voltál Hoseokkal két évig? – kérdezem megemelve a hangomat, nem
törődve a buszon levő többi utassal.
– Durva,
mi? – nevet fel a lány.
– Ezt
még fel kell dolgoznom – bámulok magam elé, elképzelve azt a kettőt...
együtt. Lehetetlen látvány. – És
SeokJin?
– Mi
van vele? – pillant rám egészen furán a kérdés hallatán.
– Nem
tudom... Te kerested őt a tegnap éjszaka.
– Én
sem tudom, néha szoktunk beszélni – zárja rövidre a témát.
– Na
és Jimin?
– Csak
egy haver.
– Egy
haver, akivel együtt járod az ördög táncát a takaró alatt – mondom megbotránkozva. – Egyáltalán hogy tudsz
ennyi nevet megjegyezni? Vagy mi történik, ha terhes leszel? Honnan fogod
tudni, hogy ki az apa?
– Mind,
együtt lesznek az apjai a gyereknek – nevet fel, amin akaratlanul én is kacagni kezdek. Ez az őrült, felelőtlen lány... attól tartok, hogy már nem
fog sokáig tartani a szerencséje, és bármelyik pillanatban rosszra fordulhatnak
a dolgok.
Az egyetemre érve, úgy érzem végre
felsóhajthatok. Visszatérek a mindennapjaim körforgásába, és elfelejthetem azt
a szégyenteli éjszakát, amelyről alig vannak emlékeim. Furcsa módon jókedv tölt
el, ezért belépve a Nogsaegbe, mosoly húzódik az arcomra. Néhány ismerős arccal
futok össze, akiknek kedvesen odaintek ám a reakciójuk csupán a meglepettség,
és a homlokráncolás. Tovább sétálva halk suttogásra leszek figyelmes. Eleinte
arra gondolok, hogy az emberek Eunbiről beszélnek, hiszen kettőnk közül az ő
külseje feltűnőbb, de bárhogy is nézem, minden szempár rám tapad.
– Ez
az a lány? – figyelek fel egy mondatfoszlányra.
– Ő
lenne az?
Próbálok nem foglalkozni az engem méregető
szemekkel, és tovább haladni a folyosón, de egyszerűen képtelenség minden
tekintetet figyelmen kívül hagyni.
– Na
jó, megyek, és megkérdem, hogy mi bajuk van – indul el dühödten Eunbi egy
csapat felé, és hiába próbálom megállítani, meg sem hallja a szavaimat. Félve
követem a lányt.
– Igazi
sztár vagy – jegyzi meg az egyik srác. – Már több mint háromszázan nézték meg a videódat.
A videómat? Miféle videót? Ám a kérdéseket
fel sem kell tennem, az arcomba nyomott telefon képernyőjén keresztül azonnal magammal
szembesülök, ahogy erősen erotikus jellegű táncot járok csupán az alsóneműmben.
Nos, úgy hiszem, ez az este örök tanulság lesz SoRa számára, hogy mértékkel fogyasszon alkoholt. Azon sem lepődnék meg, ha valami más is került volna az italukba, annyira kiütötték magukat. Bár Eunbi-nek jóval több emléke maradt az éjszakáról.
VálaszTörlésKét meglepő dolog is szemet szúrt, az egyik Eunbi és HoSeok kapcsolata, a másik pedig SoRa kamaszkori életvitele. Nem csodálom, ha most rettegve tart attól, visszaeshet egy ilyenbe.
Ezek a srácok nagykanállal falják az életet, nem jó társaság, bár HoSeok részéről úgy tűnik komolyabb érzelmek vannak. Jimin meg ... hát, eléggé lekezelő volt Eunbi-vel szemben, és a hallottak alapján tényleg túl könnyűvérű ez a lány.
Vajon a videón csak ennyi van? Könnyed öltözetben előadott erotikus tánc, vagy talán több is történt? Nem lennék most SoRa helyében ... És vajon Taehyung ha meglátja, mert miért is ne látná meg, mit fog neki mondani ... ?
Őszintén szólva egyes mozzanatokat tapasztalatból írtam (nem a videót, isten ments hogy rólam olyasmi készüljön), egyetemistaként néha nem tudjuk, hogy hol a határ. Viszont Sorával szemben nekem szuper baráti társaságom van. Ő pedig túl naiv azon, hogy átlásson a Jiminhez hasonló alakok gonosz szándékán...
Törlésa kamaszkori problémái és fájdalma elől így próbált menekülni, de hogy a mostani nehézségektől hogyan szabadul meg, az a jövő titka (meg az enyém haha).
Taehyung... már csak az hiányzik, hogy a fülébe kerüljön a videó létezése.
Atyaég, te lány, még mindig képes vagy elérni, hogy tátva maradjon a szám... Hú, de nem lennék most Sora helyében.
VálaszTörlésRettenetesen kíváncsi vagyok, hogy fog erre reagálni Tae.
és ez még csak a kezdés! annyi minden fog még történni :D
Törlésjövő csütörtökön érkezem a következő fejezettel! ❣️
Micsoda érdekességek derültek itt ki! Eunbi és Hoseok? Hmm hmm. Ez az este azt hiszem örök emlék lesz Sorának, nagy tanulság is és hát igen, figyelmeztetés is, hogy hamar vissza tudna csöppenni a múlt mocsarába, ha elengedi magát. Az alkohol nem megoldás, maximum a probléma elodázása, és még a mellékhatásai is borzalmasak. Már várom, mi lesz Tae is tudomást szerez róla. Vajon hidegen hagyja majd mind ez?
VálaszTörlésNagyon izgalmas kis rész volt, birom Jimin és Hoseok karakterét is. De hol van Jungkook? Érzem, hogy az ő belépője is emlékezetes lesz majd.🤣
Alig várom a folytatást! 🤩😘😘💜
Tae valamilyen módon reagálni fog erre a videóra, de hogy a korábbi bunkó viselkedése után mire lehet számítani...
TörlésJungkook karaktere is hamar előkerül :))
köszönöm szépen, örülök hogy tetszett! Jövő csütörtökön jön az úgy rész ❤️