2018. jún. 3.

24. rész - Ismét az övé



   Nem nem és nem. Ez nem történhet meg, Eunbi nem tehet még akaratlanul is keresztbe nekem. Próbálok úgy tenni, mintha nem hallottam volna meg a korábbi mondatát, és besétálok térképismeret órára, helyet foglalva valahol a hátsó sorban. Pedig hallottam. Eunbi együtt töltötte az éjszakát YoonGival, és annak ellenére, hogy ezt különösebben nem részletezte, jól tudom, hogy mi történt közöttük. Az én hazugságom pedig pillanatok alatt foszlott szét, és már nincsen alibim a tegnap éjszakát illetően.
– Ne próbálj elmenekülni – vetődik le mellém a barátnőm.
– Neked nincs is ilyen órád.
– Az nem számít – ránt vállat. – Most vallanod kell. Mesélj Sora, hol voltál?
– Hát én... – vigyorodok el szégyenemben, ahogy próbálom elkerülni Eunbi szúrós tekintetét. – Előbb beszélj te. Mit kerestél YoonGinál?
– Biztonságot és egy ölelő kart – válaszol a legtermészetesebb hangsúllyal. Ez nem vall rá. Ha belegondolok, hogy hogyan beszélt Jiminről és a méretéről... Most pedig holmi ölelő karokról hablatyol.
– Együtt vagytok? – vonom fel kérdően az egyik szemöldökömet.
– Nem. Ez csak amolyan kötöttség nélküli dolog. Már  tart egy ideje – gondolkodik el.
– Egy ideje? – csattanok fel a kelleténél hangosabban. Néhány diák furcsa pillantást vet ránk. Talán nem ez a legelőnyösebb helyszín erre a beszélgetésre, túl sok itt a hallgatózó.
– Már az összerázón is jóban voltunk. Nem tudom mi tetszett meg benne. Nem olyan, mint a többi srác, akiknek csak a testem kell. Tudod, YoonGi nem mutatja ki, de kedvel, és teljesen más, amikor kettesben vagyunk, kedvesebb, figyel rám.
– Akkor miért nem vagytok együtt?
– Mert nem tudom, hogy mit akarok – hajtja le az asztalra a fejét. Az arcát egy pillanatra a tenyerébe temeti. – Még mindig ott van SeokJin, és tudom, azt mondtam, hogy le akarom zárni, de képtelen vagyok rá. A francba, én nem vagyok észlény, éppen ezért éreztem folyton feszélyezve magam Jin közelében, hiszen belőle orvos lesz és nagyon okos, de azzal nyugtatott, hogy ő bírja a hülyeségeimet is és aranyosnak tart. Ez hiányzik – sóhajt fel halkan. A szemével a saját kezét vizslatja, nem tekint rám. Egy kívülálló nem venné észre, én azonban tisztán érzem, hogy Eunbi mennyire vágyik a szeretetre, és hogy valaki értékelje őt. – YoonGival ez az egész csak úgy spontán indult. Megtörtént a dolog, aztán beszélgetni kezdtünk és tök jól egymásra hangolódtunk. Vicces, kedves, kicsit dilis, de valamiért a vékony karjaiban biztonságban érzem magam. Nem tudok választani – pillant végül rám. – Sora, változz pasivá. Akkor tuti te kellenél.
– Még szerencse, hogy csajnak születtem. Nem tudnálak elviselni – borzolom össze a haját, mire mindketten nevetni kezdünk. A következő pillanatban morcos szisszegés zúdul ránk a terem több pontjából is, és ahogy látom, a professzor sem tekint ránk a legboldogabb kifejezéssel.
– A srác, akit majd választani fogsz, szerencsés lesz – mosolyog rám Eunbi. Meglepődök a mondatától, nem egészen értem, hogy mit akar ez jelenteni.
– Miért?
– Csak úgy – egyenesedik ki a széken. A melettünk ülő lány furcsán tekint végig Eunbin, de ez mintha a barátnőmet egyáltalán nem zavarná.
– Nincs szerencsém a srácokkal. A tegnapi is lekoptatott – mondom végül. Bevallom neki. El kell mesélnem. Hiába akartam eltitkolni, jobb lesz ha mindent elmondok. Meg kell tanulnom megbízni az emberekben, Eunbi előtt pedig úgy érzem, hogy megnyílhatok, hiszen ő is ezt tette. Beszámolt a problémáiról, most pedig én következem. – Igazából Taehyungnál voltam – mondom ki a nevet a lehető leghalkabban.
– Kim Taehyungnál? – ugrik fel váratlanul a helyéről. A hangja nyílként hasít át a teremben levő összes személy dobhártyáján. Azonnal a lány után nyúlok, és visszarántva a székre a szájára tapasztom a kezemet. Számolnom kellett volna Eunbi kiszámíthatatlan természetével, és hogy minden hírre így reagál.
– Normális vagy? – suttogom.
– És te? – tolja félre a kezemet. A szemei hatalmasra kerekednek, és úgy néz rám, mintha szellemet látna. – Taehyung? Az orvosis Kim Taehyung? Az ultraszexi, ultrahelyes, gazdag és menő Taehyung?
– Nyugi, Eunbi. Mondtam, hogy lekoptatott.
– Nála voltál az éjszaka?
– Igen – bólintok.
– És lefeküdtetek?
– Le. – Újabb bólintás.
– Ez őrület. Te és az az isten srác. – Eunbi szemei úgy csillognak beszéd közben, mintha mindez vele történt volna.
– Harmadszor mondom, hogy reggelre lelépett. Ne reagáld túl a dolgot, megtörtént és ennyi. Több alkalom nem lesz.
– Nem érted, Sora? Korábban mondtam, hogy szerencsés lesz majd a csávód, de azért annyira nem vagy bomba nő, hogy felszedj egy Taehyung félét.
– Ezt most meg sem hallottam – vonom fel mindkét szemöldökömet. Eunbi  kelletlenül őszinte tud lenni, ami néha fáj. – Inkább ígérd meg, hogy ezt titokban tartod. Senkinek nem beszélhetsz róla.
– Ígérem – ragadja meg mindkét kezemet –, hogy senkinek sem fogok beszélni arról, hogy a legjobb barátnőm ágybabújt Kim Taehyunggal.
– Lányok – szólal meg a mellettünk ülő, szőke hajú lány. – Nem vagyok kíváncsi sem Kim Taehyungra, sem más csávóra, akivel csináltátok korábban, úgyhogy húzzátok le a hangerőt, mert kurvára figyelni szeretnék – vet ránk haragos pillantást, majd visszafordulva a füzetéhez, jegyzetelni kezd.
   Az arcom vörösen ég a szégyentől. Tényleg nem itt kellett volna ezt megvitatnunk, miközben harminc másik diák is hallgatózik. Valaki lőjön le.

***

Délután hat óra körül, a két újdonsült barátnőm rohan le egy váratlan ötlettel, miszerint ruhát kellene vennünk a következő nagy bulira. Vagyis Eunbi az aki mindenképpen valami feltűnően szexi darabot akar találni, valamint azt állítja, hogy nekem is ki kellene lépnem a komfortzónámból, és fel kellene próbálnom pár mélyen dekoltált darabot. Hyemi pedig azért tart velünk, hogy visszafogja Eunbit, mielőtt rámsózna egy olyan ruhát, amin több a kivágás, mint maga az anyag.
   Hiába magyarázom Eunbinek minden erőmmel, hogy az anyagi állapotom szép szóval kifejezve, valahol a béka feneke alatt van, egy olyan egyszerű kifogással ráz le, hogy ismer egy tuti kis butikot, ahol kevés pénzból is megúszom. A kérdés az, hogy mit jelent számára az a kevés pénz... Valójában arról a bizonyos buliról sem tudok túl sokat, csupán annyit, hogy a barátnőm szavaival élve ultranagy buli lesz, temérdek pia, rövid szoknyák, feszülős ingek, és mindenkit a feromonok hajtanak, és az igazat megvallva ez alapján a rövid leírás alapján nem igazán vágyom oda. Amint az a korábbi alkalomból kiderült, nem ismerem az alkohol fogyasztási határaimat, és nem lenne jó, ha ismét valamilyen kínos helyzetben kötnék ki. És őszintén szólva a bébiszitter szerepét sem szeretném játszani, aki visszatartja Eunbit, mielőtt rámászna minden jött-ment alakra.
– Ez lenne az – áll meg egy üvegajtó előtt a barátnőm. A hely először teljesen átlagosnak hat, ám amint alaposabban megfigyelem, feltűnnek a részletek. A hatalmas üvegablakon keresztül látni lehet, hogy bizony ez nem egy általam elképzelt aranyos kis butik, sokkal inkább egy Eunbi féle, merész ruhákat árusító üzlet.
   Belépve a helyiségbe, már az első próbababán egy olyan ruha díszeleg, melyben ülni is lehetetlen lenne, a lehajlásról nem is beszélve. Már most tudom, hogy nem fogok innen ruhát vásárolni.
   Hyemivel az illem kedvéért mégis úgy teszünk, mintha szétnéznénk, amíg Eunbi őrült próbálgatásokba kezd. Esküszöm legalább húsz ruhát vitt be a próbafülkébe.
– Köszi, hogy jöttél. Nélküled meghalnék itt – mondom miközben az egyik vöröses ruha anyagát vizsgálgatom.
– Sejtettem – mosolyog rám Hyemi. – Amikor azt mondta, hogy vásárolni hív téged, volt egy rossz megérzésem.
– Fel kellene próbálnod – mutatom fel a kezemben levő ruhát. – Jungkooknak tetszene – fordítom Hyemi felé a hátát, ami jóformán csupán vékony pántokból áll.
– Persze, hogy aztán egy perc múlva már darabokban heverjen a földön – veszi a kezébe. – Csak szétszakítaná, mert nem lenne képes levetni rólam ezek miatt – rázza meg a pántokat. Való igaz, elég könnyen bele lehet ebbe akadni.
– Még mindig fura, hogy ti...
– Együtt vagyunk?
– Igen, de ne értsd félre – hadonászok a kezemmel védekezés képpen. – Aranyosak vagyok együtt, csak...
– Furák.
– Egymás ellentétei.
– YoonGi tehet mindenről. Nem akartam barátot, pláne nem első évesen, Jungkook meg teljesen az ellenkezője volt, mint amit egy srácban kerestem – támaszkodik meg az egyik polc mellett, elgondolkodva. – Kigyúrt, zajos, feltűnési mániás, ráadásul nőcsábász is. Vissza is utasítottam, de YoonGi addig zaklatott, amíg végül adtam neki egy esélyt. Látnod kellett volna azt az arcot, amikor igent mondtam... Mintha legalább a kezemet kérte volna meg. Félreismertem. Sokkal kedvesebb, gyengédebb, mint gondoltam. Jó, attól még mindig zajos és hülye is, de ezeket elnézem.
– Féltékeny vagyok – mondom mosolyogva, azonban egy másodperc múlva rájövök, hogy eléggé félreérthető a mondatom. – Nem rád – egészítem ki. – Sokkal inkább magára a kapcsolatra. Néha jó lenne, ha valaki mellettem lenne.
– Akkor csapj le a bőrdzseki tulajdonosára – kacsint pimaszul a lány. Azonnal Kim Taehyung képe ugrik az elmémbe, ezért megrázom a fejemet, és úgy teszek, mintha a korábbi mondatot meg sem hallottam volna.  Még hogy lecsapni rá... maximum a szó elsődleges értelmében, szívesen lecsapnám a fiút, még azt sem bánnám, ha a saját kezem is belefájdulna.
   Eunbi éppen ekkor lép ki a próbafülkéből, döbbent arckifejezést varázsolva minden jelenlevő arcára.
– Ugye ezt nem gondoltad komolyan? – szólal meg Hyemi, még mielőtt én bármit is mondhatnék. – Sztriptíz táncosnak készülsz? – lép közelebb a lányhoz, szemügyre véve a ruhának nevezett valamit, ami veszélyesen keveset takar.
– Szerintem jól néz ki, kiemeli az alakomat – fordul ide-oda a tükör előtt Eunbi.
– Akkor már ruhát sem kellene felvenned, mehetnél simán alsóneműben – ragadja meg Hyemi Eunbit, majd néhány vállalhatóbb ruha kiséretében visszatolja a fülkébe. – Nem hiszem el, hogy segítek neked – csap a homlokára, amint ő is belép a lány után. Szépen lassan mégis jóban lesz ez a két csajszi.

***

Hiába állítottam korábban azt, hogy erről a helyről nem fogok semmilyen ruhát vásárolni, most mégis itt állok, kezemben egy halvány, barack színű darabbal, és annak ellenére, hogy a többi ruhához képest, ez elég sokat takar, egyáltalán nem vagyok megbarátkozva vele. De az én véleményem sokban nem számít, ha a két barátnőm eldönti, hogy nekem igenis szükségem van erre a ruhára. Való igaz, nem egy drága darab, ezt még megengedhetem magamnak, de ha arra gondolok, hogy soha nem fogom viselni, mégis összeszorul a szívem. Vehettem volna mondjuk a változatosság kedvéért egy újabb kockás inget, azokban legalább jól érzem magam.
   Eunbit részben még megértem, az általa választott méregzöld ruha istenien áll rajta, bár nem kelt túl ártatlan hatást, és mivel vele megyek bulizni (valójában nem mondtam igent, de ezt ő már magában eldöntötte), nem indulhatok el a szokásos hajléktalan stílusomban. De hogy Hyemit mi késztette arra, hogy ruhát találjon nekem, az egy rejtély. Talán még Eunbinél is lelkesebbnek tűnt, amint a választék között kutakodott.
   Most pedig egy-egy már kihűlő félben levő kávét szürcsölgetve, beérünk az egyetem hatalmas parkjába. Eunbi szokásosan valamilyen érdektelen dologról mesél, Hyemi pedig különös módon egészen nagy érdeklődéssel hallgatja. Kellemes itt sétálni, végig a már színváltásba kezdett fák mentén. A nap gyenge sugarait néhány halvány bárányfelhő takarja. Az égen éppen egy madárraj vonul át, és ahogy az arcommal végigkövetem az útjukat, egy megsárgult levél hull a fejemre. Ősz van, lassan minden megváltozik.

– Gyertek át hozzám – mondja Eunbi, amint beérünk a Nogsaeg épületébe. – Rendelhetnénk pizzát, és megnézhetnénk egy filmet. Most jött ki egy tuti kis romantikus film, a főszereplő srác egy félisten.
Arra várok, hogy Hyemi egy elfogalható indokkal kihúzza magát, amihez én is csatlakozok, azonban a lány igencsak mosolyogva bólogat Eunbi felé.
– A romantikus maszlagot hanyagoljuk, de pizzát zabálni szívesen jövünk – karol át engem, arra várva, hogy beleegyezzek. Mi mást tehetnék? Végülis semmi rossz nem sűlhet ki egy csajos estéből.
– Na jó, legyen – mosolygok Eunbire. – De nem maradok sokáig. Holnap kilenckor van az első órám, kész rémálom.
– Félretettem az ilyen alkalmakra egy puccosnak tűnő pezsgőt is.
– Alkoholról nem volt szó – ingatja a fejét Hyemi.
– Egy pohár még nem számít – vigyorog Eunbi, amint megnyomja a liftben a hármas gombot.
– Lányok, még felszaladok a szobába, és ledobom a holmimat – nyomom meg a négyes gombot Eunbi mozdulatát követően. – Aztán csatlakozom én is. Ki ne hagyjatok semmi jóból!
– Nehogy el merj tűnni, Sora, mert esküszöm, hogy a világ végéről is előkerítelek. Nem úszod meg a mai pletykapartit – vonja fel a szemöldökét Eunbi. A hangsúlya már-már parancsolónak tűnhetne, ha nem ismerném a lányt.
– Nem áll szándékomban – fogom meg a kezét, mielőtt kiszállna a liftből. – Öt perc… maximum tíz és már itt is vagyok – intek utolsót a két lánynak.
Pár másodperc múlva már a saját emeletemre lépek ki. Csend van, és valaki lekapcsolhatta a lámpákat, ugyanis, csak egy ég, egészen a folyosó végén. Még a lift által nyújtott fényben megkeresem a kulcsomat, hogy ne kelljen túl sokat szenvednem az ajtónál, majd elindulok. Úgy mosolygok magamban, mint egy kisiskolás, akit megdicsért a tanitónéni, pedig különösebben nincsen okom rá. A reggelem nem indult fényesen, és az éjszakám kitálalása sem ment könnyen Eunbi előtt, most mégis egészen jól érzem magam. Remélem, hogy ezután a pezsgős-pizzás-filmezős-beszélgetős este után mi hárman egy jó kis csapatot fogunk alkotni.
   A mosoly azonban egyetlen pillanat alatt tűnik el az arcomról, ahogy a szobám ajtajához közeledve, a halvány fényben, meglátok egy alakot. A földön ül, az arca takarva van, de ezer közül is felismerném. Az illata, a ruházata, a szőke haja… Jól tudom, hogy ki az. És van képe idejönni, a reggeli lelépése után.
– Nem akarlak látni – mondom, mielőtt megszólalna.
– Nem szokott érdekelni, hogy más mit akar – von vállat. Még arra sem képes, hogy felemelje a fejét.
– Akkor viszlát, Taehyung – artikulálom némi túlzással a nevét. Benyitok a szobába, és igyekszem sietősen becsukni magam mögött az ajtót, azonban mintha valami megakasztaná. Hátrafordulva Taehyung túlságosan közeli valójával találom szembe magam, amint éppen az ajtót tartja. Nincsen esélyem becsukni, és nem tudom megállítani a srácot, utánam fog jönni.
   Úgy teszek, mintha mindez cseppet sem érdekelne, és elpakolom a nemrég vásárolt ruhát. Taehyung szintén játssza a nemtörődöm stílusát, és ráveti magát a korábban gondosan megvetett ágyamra. Halkan sóhajtok fel, próbálva visszafogni magam, hogy ne üvöltsem le a fejét. Hiszen azzal semmit sem érnék el, csupán nevetne azon, hogy megint sikerült felidegesítenie.
   A kezembe kapok egy viszonylag kényelmesebb öltözéket, és a fürdőbe sietve, abban reménykedem, hogy amíg átöltözöm, Taehyung felszívódik. Szándékosan töltök el sokkal több időt a fürdőszobában, mint amire szükségem lenne, de amikor végre kilépek, Taehyung még mindig az ágyamon fekszik, két kezét a feje alatt összekulcsolva. A szeme rám tapad, bárhová lépek, a pillantása engem követ.
   Nem fogok könyörögni neki, inkább itthagyom a szobában. Nincsen semmilyen értékem, amit lenyúlhatna, de valószínűleg úgysem lenne semmire sem szüksége, mégiscsak ő örökli azt a sokat emlegetett céget.
   Az ajtóhoz lépek, és a fiúra sem tekintve, lenyomom a kilincset. Beakadt, nem nyílik. Ismét próbálkozom, már-már rángatom az ajtót, mert nem akarom elhinni, hogy ez az agyalágyult képes volt bezárni az ajtót.
– Nyisd ki – fordulok a szőke felé.
– Nincs kedvem hozzá – ránt vállat.
– Taehyung, nyisd ki az ajtót. Eunbi és Hyemi már várnak rám.
– Akkor várjanak még, nem halnak bele.
– Én viszont belehalok, ha itt kell maradnom, veled – teszem karba a kezemet idegesen.
– A tegnap éjszaka nem ezt mondtad – vigyorodik el. Utálom azt a mosolyt, a magabiztosságot, ami árad belőle, hogy tudja, mennyire könnyen elcsábíthat vele bárkit.
– Az más volt…
– Miben volt más? – áll fel, megtéve pár lépést az irányomba. – Hogy szépen beszéltem veled? Kedves voltam? Gyengéd?
– Csak más – próbálom elkerülni a tekintetét.
– Színészkedni könnyű, Sora, ezt te is nagyon jól tudod – lép egészen közel. Meghátrálok, és a szoba másik felébe igyekszem. – Megjátszani magad, hogy az másoknak tetszen, úgy viselkedni, ahogy a társadalom elvárja, vagy ahogy egy személy elvárja.
– Csakhogy a részemről a tegnapi nem színészkedés volt. Minden amit mondtam, amit tettem, teljesen őszinte volt.
– Előre szóltam, hogy nem lehet bennem megbízni. Tudtad, hogy csalódást fogok okozni neked, mégis belementél.
– Igazad van, Taehyung – válaszolok ingerülten. Be akarom fejezni ezt a beszélgetést, nem akarok itt lenni, vele. A jelenléte minden másodperccel csak tovább mardos. Tisztában vagyok azzal, hogy őrültséget műveltem, nem kell még neki is az orrom alá dörgölnie. – Csak azt áruld el, hogy miért vagy itt? Miért tűntél fel újra?
– Beszélni szeretnék veled – jelenti ki egyszerűen. Mellém sétál, és ezúttal nem enged továbbállni.
– Mondd, és lehetőleg gyorsan.
– Sora, most is megjátszod magad. Tetteted, hogy egy erős nő vagy, akit nem érdeklek. Felemeled a hangod, elhúzódsz tőlem – érinti meg a karomat, amivel az előbb említett reakciót váltja ki. – Pedig valójában remeg a kezed, és nem mersz a szemembe nézni.
– Talán örülnöm kellene, hogy ismét játszadozol velem?
– Nem játszadozom veled, Sora, ne értsd félre – fordít magával szembe.
– Akkor mégis mit teszel? Mit akarsz tőlem? – emelem fel az immár könnyáztatta tekintetemet, Taehyung sötétbarna szempárjára. Nem lepődik meg, mintha mindvégig tudta volna, hogy ezt fogja kiváltani belőlem. Játszi könnyedséggel ejtett csapdába, és csak most veszem észre, hogy minden lépése, minden apró közeledése okkal történt, hogy éppen ebbe a pozícióba tereljen, könnyedén az ágyamra lökhessen, és erőfeszítés nélkül fölém mászhasson.
– Pici Sora – simít végig az arcomon, kezével felitatva a kósza könnycseppeket. – Nem vágyom kapcsolatra, nincs szükségem semmilyen kötöttségre – simogat tovább, kissé beletúrva a hajamba. – Csupán a barátod akarok lenni – hajol közelebb, puszit nyomva a homlokomra. – Egy nagyon közeli, kedves barátod – mosolyog rám. Újra könnyel telik meg a szemem. Nem akarom látni azt a mosolyt, csak fájdalmat okoz vele, olyan szenvedést, melyet csak ő maga hozhat helyre.
   Nemet szeretnék mondani, és kirúgni a szobámból, hogy soha többé ne lássam, mégis úgy érzem, hogy szükségem van az ölelésére, arra a megjátszott kedvességre, a színlelt csókokra. Engedem, hogy levetkőztessen, hogy megérintsen, magához húzzon, és hiába mar belülről a tudat, hogy mindezt ezerszer meg fogom bánni, a Taehyung által kreált tökéletes rózsaszín bársony mindent befed, teljesen elkábítva a tehetetlen énemet.
– Nagyon, nagyon jó barátok leszünk. Igaz, Sora? – súgja amint a csókjaival elhalad a fülem mentén.
Képtelen vagyok válaszolni, mintha az elmém elhagyná a testemet, s ez a néma hallgatás csupán egy dolgot jelent. Ismét az övé vagyok.  




12 megjegyzés:

  1. Te jó ég, te lány, kínzol engem :D
    Amikor viszonylag hosszú ideig nem volt új rész, tisztára bepánikoltam, mert rettenetesen kíváncsi voltam a folytatásra, és már egy csomószor volt olyan, hogy megírtam egy kritikát, és utána valahogy felszívódott a bloggerina, akinek írtam XD Örülök, hogy téged nem ijesztettelek el XD
    Minden sorát imádtam, szokás szerint. Alig várom a folytatást! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juuuuuj de örülök hogy írtál! :D
      Először is nem ijesztettél el, csupán mindjárt itt az érettségi (Erdélyben élek, itt később van) és minden miatt stresszelek... Tőled főleg pozitív kritikát kaptam, ami csak tovább hajtott, és ezért nagyon nagyon nagyon hálás vagyok.
      Szoval I’m back, írom a részeket ezerrel, a következő remélem már a jövő hét elején érkezik is.
      Köszönöm szépen a kommentet, nagyon örülök hogy nem okoztam csalódást ezzel a résszel! <3

      Törlés
    2. Akkor teljesen együttérzek; 11.-es vagyok, és infóból és angolból csináltam előrehozottat, amiknek az írásbeli részén már túl vagyok, de közelegnek a szóbelik, és amellett, hogy egy ideg vagyok, már attól bűntudatom van, ha két percig nem a tételeimmel foglalkozom :D
      Nagyon örülök, hogy motiváltalak *-*

      Törlés
    3. Akkor sok szerencsét a szóbelikhez, csak ügyesen!! :D

      Törlés
  2. Wow!!! Úgy gondolom megérte várni, mert megint egy fantasztikus és kifejezetten váratlan eseményekkel teli részt hoztál!!! Imádtam, mint mindig! Sok sikert a vizsgákhoz 😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Örülök hogy tetszett! 💕

      Törlés
  3. Ez a három lány jó kis szövetséget fog kialakítani úgy látom :) Elgondolkodtató, hogy Eunbi szeretetre vágyik, ölelő karokra, így - talán - érthető, miért száll egyik pasitól a másikra. De talán le kellene ezzel állnia és próbálni megmaradni egynél. Ha most YoonGival jól megvannak, legyen így, még ha ez egy érzések nélküli kapcsolat is.
    Nem beszélve a másik kis párosról, akik úgy tesznek, mintha érzések nélküli kapcsolat lenne az övék, miközben SoRa részéről legalább is jóval több van ebben. Taehyung kicsit Eunbi-re emlékeztet engem, úgy érzem neki is szeretetre van szüksége, ölelő karokra, egy nagyon jó barátra. Hiába próbál SoRa ellenállni neki, képtelen. Ahhoz Taehyung túlságosan jóképű, és túlságosan kedves vele. Most. No meg gondolom az együtt töltött éjszaka sem múlt el nyom nélkül ....
    Most mit is fognak gondolni a lányok, hová tűnt SoRa? :D Ez a Hyemi és JungKook aranyosak, még ha ellentétei is egymásnak. Szóval JungKook képes lenne leszakítani a pántokat? :D :D
    Örülök, hogy megjöttél a folytatással :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban, Eunbinek az a problémája, hogy nem tud megmaradni egy személy mellett... ez a YoonGi és közte levő dolog érdekesen fog alakulni, amibe SeokJinnek is lesz egy kevés beleszólása. :D
      A másik párocska pedig... nos igen, hiába az érzések nélküli dolog, ha valójában Sorában jelen vannak, csupán próbálja elfolytani, vagy csak ő maga sem érti, hogy mit érez.
      Taehyung oldalára jól ráéreztél, szeretetre vágyik, viszont több van itt a háttérben, egy ok, ami miatt néha olyan elutasító.
      Éééés igen, Kookie képes lenne leszakítani Hyemiről bármit, csak hogy megkaphassa a lányt... ilyen ez a szerelem. :D
      Én is nagyon örülök, és hálás vagyok, amiért türelemmel vártál az új részre! ♥

      Törlés
  4. Őszintén szólva egy kicsit eltoltam a folytatás dátumát, mert mondtad, hogy érettségi van és arra kell koncentrálnod, ami teljesen megérthető. Ezért is lepődtem meg annyira, hogy kijött az új rész. Annyira boldog voltam mikor megláttam, hogy szavakba sem tudom foglalni. :) Nekem is nehéz időszakom van most a szigorlatokkal az egyetemen és ezzel az új résszel kihúztál a szürke tanulós napokból! Nagyon jó kis rész volt és eszméletlenül várom a folytatást! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem így számítottam a dolgokat, meg pár hétig nem volt tervben az írás, aztán bumm BTS comeback és jött az ihlet is ezerrel úgyhogy muszáj volt írnom. :)))
      Néha jó egy kicsit kikapcsolódni, szánni magunkra néhány órát, úgyhogy végülis jól tettem hogy elkezdtem írni. És örülök, hogy ezzel valamennyire neked is segíthettem! 💕

      Törlés
  5. Hát én nem hittem,hogy ilyen lesz a folytatás. Túlszárnyaltad a képzeletem ezzel a résszel. Ha jól gondolom akkor Taehyung is vonzódik Sorához legalábbis nekem ez jött le a sorokból. Azt hittem már sosem lesz új rész,de tényleg megérte ennyit várni. Nagyon jó lett, kíváncsi vagyok milyen lesz a következő rész. Sok sikert a vizsgákhoz. �� ��������

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök hogy tetszett a rész! Igyekszem a következővel!
      Hogy Taehyung mit érez... nemsokára kiderül :D

      Törlés