A távoli város elmosott fényekben úszik, a
homályos tekintetem csupán akkor tisztul ki, mikor Taehuyng kiegyenesedve
előttem, az arcomat vizslatva, a szemembe néz. Mintha mindent beterítene egy
vörös fátyol, amin képtelenség áthatolni, csak a fiút látom magam előtt, a
nedvtől csillogó ajkát, a kissé kipirult arcát, és a hatalmas, rám meredő
mandulaszemét, mely a megszokott mélybarna helyett most feketén ízzik.
Keze
a hátam minden miliméterét bejárva, a hasam bőrére, majd egyenesen a
melltartómra csúszik. Lassan, mégis szenvedélyesen csókol, nyelvével párbajra
hívva, melyben már a kezdetektől ő a nyertes. Ahogy a felhevült testem a hideg
ablaküvegnek nyomódik, kellemes borzongás fut át rajtam, és önkénytelenül
markolok bele Taehyung szőke hajába, közelebb húzva magamhoz.
Már
nem gondolkodom, csupán érzek, minden érintést, hangot, elfolytott vagy éppen
feltörő sóhajt, nem foglalkozva a holnappal, mintha már nem is létezne más,
csupán ez a pillanat, amikor a hév irányít, és indulattól fűtött valónk
egyesül. Ha létezik vágy, ez biztosan az, ahogy a testem megremeg minden egyes
apró érintésre, egyre csak azt ismételgetve magamban, hogy kell ez a srác,
szükségem van rá, érezni akarom mindenét.
Nincsen bennem kétely, és még ha badarságnak is tűnik, tudom mit akarok.
Törődést, figyelmet, jól akarom érezni magamat, csak érezni és felejteni, erre
a pár órára, amíg Taehyung lefoglalja minden csepp figyelmemet.
Lerántja rólam a felsőjét, és türelmetlen gesztusokkal a pólómtól is
megszabadít, utat engedve a csípős szélnek, hogy büntessen a felelőtlen tettemért.
Kiegyenesedik, távolabb lép, és úgy méri végig a felfedett testemet, mint egy
kiéhezett vadállat, melyet másodpercek választanak el a lecsapástól. Aztán a
szemembe néz, és a tekintete azonnal megváltozik. Azt látom benne, mint az
évekkel ezelőtti rám pillantó szempárokban, az aggodalmat, a kétséget.
Meggondolta volna magát?
– Leállok,
ha szeretnéd – támaszkodik meg mellettem az ablak párkányában, homlokát az
enyémnek döntve.
– Nem
szeretném – ragadom meg a pólója anyagát, magamhoz húzva a fiút. Önmagamat
is meglepem a lépésemmel, hogy milyen indulattal csókolom. Talán a hosszú
várakozás teheti, vagy egyszerűen Taehyung vonzereje az, ami ennyire megőrjít
és magával ragad, de nem tudok ellenállni neki.
Könnyedén kap az ölébe, majd besétálva a szobába, az ágya elé tesz le.
Tétlenül toporgok, mintha most hagyna el minden erőm, amíg a fiú megszabadít a
nadrágomtól. Csupán egy vékony, keveset takaró fehérneműben állok előtte,
szégyentelenül feltárva a testemet. Bűntudatot, esetleg megbánást kellene
éreznem? Mert ezeknek egy halvány gondolata sem fordul meg bennem.
Felfektet az ágyra, és a saját ruházatától is megválva, fölém mászik,
mindvégig tartva a szemkontaktust, mintha attól félne, hogy rémült prédaként
szabadulni próbálnék. De már ha akarnék sem tudnék, Taehyung a rabjául ejtett,
és nem fog engedni, míg az akarata be nem teljesül.
Teljesen hozzám simul, gyönyörű, napbarnított bőre meleget áraszt ahogy
beterít. Kulcscsontomtól egészen fülemig, majd innen ajkamig csókol, ajka
érintése után apró, bizsergő foltokat hagyva a bőrömön. Megtámaszkodik a fejem
mellet, majd a hajamat kezdi el rendezgetni, végigsimítva az arcomon. A kezemet
a vállára csúsztatom, és átkarolva a nyakát, csók után esedezve húzom közelebb
magamhoz, mintha most ettől függne az egész életem. Taehyung készségesen
teljesíti a kívánságomat, és hosszan csókol, percekig játszadozva a nyelvével.
A mellkasom fel-le emelkedik, ahogy a keze bejárja a testemet és szinte
észrevétlenül, egy egyszerű mozdulattal oldozza el a melltartómat, hogy az
anyag alá nyúlva, nőiességemhez férhessen. Csókunkba sóhajtok, amint a hatalmas
tenyere befedi a mellemet, kissé megszorítva azt.
– Semmi
olyat nem teszek, amit nem szeretnél – súgja, amint levéve a melltartómat,
az idomaim közé csókol. – Ígérem, hogy
minden tökéletes lesz.
És én hiszek neki, ennek az álomszép
mondatnak, még ha korábban saját maga jelentette ki, hogy nehezen tartja be az
ígéreteit. Most semmi más nem számít, csak ő és én, és ez a kettőnk között
levő, megmagyarázhatatlanul erős kapocs, a vonzalom, mely arra késztet, hogy
felelőtlen kislányként, teljesen meggondolatlanul hódoljak be Taehyung
akaratának. Itt fekszem előtte, engedve hogy lassan lecsúsztassa rólam az
utolsó, testemet takaró csipkét, és a halvány bennem felötlő ellenkezést a fiú
után való epekedésem teljesen elnyomja. Kívánom, akarom őt, arra vágyakozom, hogy
csak én legyek a szeme előtt, én töltsem ki a gondolatát, és ez fordítva is így
legyen, ne kelljen semmi másra gondolnom, csak Kim Taehyungra, a homlokába
hulló, verejtéktől nedves tincseire, a szemére, az ajkára, mely éppen a hasamon
vonul végig. Csak ez az érzés kell.
Szélesre
tárja a lábamat, és végignézve a védtelen, mámorban úszó testemen, a combomra
kezd puszikat hinteni. Nyelvével is rásegít szája játékára, egészen amíg el nem
ér a legféltettebb pontomig. Apró puszit
nyom a szeméremdombomra, mire a fejemet hátravetem, és lehunyt szemmel próbálok
felkészülni a következő lépésére. Hatalmas sóhajjal fogadom a csiklómon mozgó
nyelvét, és önkénytelenül téved mindkét kezem Taehyung hajába. A nedves,
sikamlós érzés által keltett hullámok lecsapnak a testemre, végigvonulva a
gerincemen, a mellemen, majd minden porcikámon. Hiába próbálom visszafogni
magam, a csípőm öntudatlan mozgásba kezd, többet követelve. Szaporán veszem a
levegőt, mintha a szobában levő összes oxigén sem lenne elegendő számomra, és
szabadjára engedve a hangomat, hangosan sóhajtok fel Taehyung minden egyes
kínzó nyelvcsapására reagálva. Tönkretesz, itt ebben az ágyban, ebben a
pillanatban, és élvezi hogy ilyen émelyitően gyötörhet, egyre feljebb emelve a
tehetetlen valómat. Bizsergek, nem látok tisztán, és mielőtt mindezt
felfoghatnám, a testemet elönti a forróság. Hangos nyögés tör ki belőlem, és
mintha nem is ezen a világon lennék, a kéj magába ölel, én pedig kielégülve
pihegek a matracon. Létezik ilyen, vagy ez csupán egy képzelgés, egy túlságosan
is élethű álom? De nem álmodhatok, hiszen Taehyung itt van, fölém mászik,
megcsókol és megsimogatja az arcomat. Ez a valóság, még ha nehezemre is esik
elhinni.
A
félhomályban, ahogy a kékes fény megvilágítja Taehyung arcát, annyira
gyönyörűnek, földöntúlinak tűnik. A még mindig rajtam ülő mámor teheti, de
mintha most, ebben az izzadt, kipirult, felborzolt állapotában még szebb lenne,
mint bármikor máskor.
– Meg
fogod bánni – súgja, ahogy elválik az ajkaimtól.
– És
azt is, ha nem tesszük meg.
– Sora,
én mindenkinek csalódást okozok – mondja elmélyült, kissé rekedtes hangján.
– Csak megbántom az embereket.
– Akkor
most az egyszer próbálj örömet okozni.
– Nem
tudod mire vállalkozol.
– Nem
félek tőled.
– Pedig
kellene – húzza félmosolyra az ajkát. – Messziről el kellene kerülnöd engem, rettegned kellene –
duruzsolja, miközben végigpuszilja a kulcscsontom vonalát. – De már nem menekülhetsz. Az enyém vagy.
Csupán másodpercekre hagy magamra, amíg
elővesz egy óvszert, bennem mégis hiányérzet támad. Már is ennyire kötődnék
hozzá? Ez nem jó, nagyon nem jó.
Ismét fölém helyezkedve, a méretét végighúzza az ajkaim között,
felkészítve a nemsokára rámtörő érzésre. Félelem telepszik rám, pedig tudom,
hogy jó kezekben vagyok, mégis a múltban tapasztalt kellemetlen alkalmak után,
kételyeim támadnak. Taehyung azonban megérezve az aggályomat, gyengéd, nyugtató
csókokkal próbál csillapítani.
– Minden
rendben lesz – kulcsolja össze a kezünket. – Vigyázok rád. Csak engedd el magad – húzza feljebb a combomat, hogy
könnyebben férhessen az érzékeny pontomhoz. Egy határozott mozdulat, egy
váratlan sikítás, egy tompa fájdalom és máris bennem van. Különösebben nem rossz, hiszen
csináltam már korábban, csupán feszít, és időre van szükségem, hogy megszokjam,
amit Taehyung meg is ad. Vár, hosszú percekig, miközben azzal van elfoglalva,
hogy a simogatásaival, lágy csókjaival enyhítse a szorongásomat.
Hogy
mit érzek? Ez nem szerelem, messze nem táplálok ilyen gyerekes érzelmeket
Taehyung felé, sokkal inkább buja vágyakozás, sóvárgás a törődés, gondoskodás
után. Kétségtelen hogy jelen van ez az erős, mágneses jelenség, mely
akaratlanul is egymáshoz vonz bennünket, és ellent mondva a gondosan
felállított elveimnek, most belemegyek a játszmába, úgy döntök, hogy nem fosztom
meg magam ettől a gyönyörtől. Kedvelem őt, ezt azonban nem akartam beismerni,
sőt még most is nehezemre esik elfogadni, hogy egy Taehyung féle személy képes
rokonszenvet kelteni, és egy ilyen nőt varázsolni belőlem. Úgy vonaglok alatta,
mintha nem létezne szemérmesség, de nem bánom, ebben az édes pillanatban
egyetlen csepp megbánás sem lehet bennem.
Lassú, mégis karakán mozgása minden egyes lökés után kellemesebbé válik.
Halk morgása keveredik a saját nyögéseimmel, betöltve a szobát. A légzésem
szabálytalanná válik, amint az ágyékomban növekvő különös, leírhatatlan
feszengés minden pillanattal egyre nagyobbá válik. A vállába kapaszkodok, a
körmömet a bőrébe mélyesztve, és a ködös tekintetemet Taehyung arcára
irányítom. Félresimítom a homokára tapadt tincseket, és a hüvelyk ujjamat
végighúzva az arcán, az az érzés fog el, mintha neki adnám a második
szüzességemet.
Az
ütemes mozgás felgyorsul, a sóhajok hangos nyögésekké változnak, a kék fényben
úszó szoba pedig teljesen elsötétül. Nem bírom sokáig, ahogy ő sem. Taehyung
nyakán megfeszülnek az erek, az izzadtsága fégigfolyik a bőrén. A bennem mozgó
tagja erősen pulzál, ahogy teljesen kitölt, a vég felé hajszolva. A szívem az
egekben verdes, a testem megfeszül, én pedig egy utolsó csókra invitálva a
fiút, végül remegve terülök el a matracon, amint a kéj hullámai egymást követve
hatolnak át rajtam. Amikor Taehyung teste egy mély nyögést követően rámzuhan,
már moccanni sem tudok. A kimerültség és a múlni nem akaró öröm érzete mintha a
matrachoz szegeznének.
Némán fekszünk egymással szemben, még arra sincsen erőm, hogy magamra
húzzam a takarót, ezért jól esik amikor Taehyung befed a fehér ágytakaróval. A
szemét bámulom, és talán szólalnom kellene, mégsem jön ki egyetlen szó sem a
számon. A pillanatnyi idill rámnyomja a bélyegét, és álmosan pillogtatva, végül
álomra hajtom a fejemet. Utoljára végigtekintek a srácon, és észrevéve, hogy a
kezünk még mindig szorosan össze van fonva, halvány mosoly kúszik az arcomra.
Fáradt vagyok, rettentően kimerült, és boldog, végtelenül.
***
Az ablakon át betörő fény egyenesen az
arcomra süt, arra késztetve, hogy felkeljek. Mintha a fejem is fájna, pedig a
tegnap csupán egyetlen sört ittam meg. Fogalmam sincs, hogy hány óra lehet.
Nyöszörögve fordulok a másik felemre, ám amikor kinyújtva a kezemet nem
találok senkit magam mellett, valami csalódásféle fog el. Dehát mit is vártam?
Csókkal köszöntést, reggeli összebújást, esetleg villás reggelit? Hiszen már
nem vagyok általános iskolás, számítanom kellett volna arra, hogy egyedül fogok
ébredni. Kissé mégis fáj, legalább felkölthetett volna, mielőtt lelép.
Összeszedve a szoba különboző pontjaiba elhajított ruháimat, gyorsan
kapom össze magam. Távoznom kell. Nem az én szobám, és Taehyung okkal
lécelhetett le ilyen korán. Órám is lesz ma, bár csak délben kell bemennem.
Csak tudnám, hogy mit gondoltam a tegnap, amikor ágybabújtam vele, miért hittem
azt, hogy a reggel is ugyanolyan tökéletes lesz, mint az éjszaka.
Hangtalanul nyitok ajtót, nehogy összefussak valakivel, ám amint az
előtérbe lépek, SeokJin lenéző tekintetével találkozom. Nem bírok a szemébe
nézni, és kínomban a hajamat kezdem el rendezgetni.
– Szi...
– köszönnék, azonban a fiú megelőz.
– Jól
telt az éjszaka? – kérdezi utamat állva a kijárat felé.
– Én,
öhm.. sajnálom ha felköltöttünk.
– Sora,
máskor nem akarlak itt látni – mondja. A hangja mintha ideges lenne. – Nem vagy Taehyunghoz való.
– Én
nem is... – próbálkozom ismét, de SeokJin nem enged szóhoz jutni.
– Persze,
te nem akarsz tőle semmi komolyat. Minden lány ezt mondja, aztán hívogatni
kezdik, feljárogatnak hozzá, veszekednek és így tovább. Azt ajánlom, hogy
spórolj meg magadnak egy szerelmi csalódást, és ne keresd többet Taehyungot.
– Nem
tudom, hogy mi a probléma, én tényleg... – hajtom le egy pillanatra a
fejem, hogy összeszedjem a gondolataimat. – Hol van Taehyung? – kérdezem végül.
– Korán
elhúzott. Nem tudom hová ment, de ha ma sem fog bejönni az óráira, megölöm a
srácot, és téged is – rugaszkodik el a faltól, utat engedve nekem. – Ne gyere ide többet – nyitja ki előttem
az ajtót, kipakolva engem a kis lakásból. – Nem akarlak Taehyung közelében látni.
– De hát,
Jin... – ám ezúttal sem tudom befejezni a mondatomat, a fiú az orrom előtt
csapja be az ajtót. Mi a franc történik itt?
Meglepett ábrázattal vonulok végig a
kollégium udvarán, és úgy érzem, mintha minden rám pillantó szempár a fejembe
láthatna. Legszivesebben elrejtőznék az emberek elől. Ha eddig volt bennem némi
bátorság, hogy eláruljam a barátnőimnek az éjszaka történteket, az mostanra már
teljesen eltűnt. Eszem ágában sincsen beszámolni Eunbinek és Hyeminek erről a hatalmas
égésről, ahogy az önző és nagyképű Kim Taehyung egyszerűen lelépett és otthagyott
a saját szobájában. De itt mindenki ezt csinálja, nem? Egy átmulatott éjszaka
után engednek a vágyaiknak, aztán többet nem beszélnek... Viszont az, hogy én
is erre szántam magam, nem vall rám. Ráadásul pont azzal a seggfejjel...
Észre
sem veszem, hogy milyen gyorsan érek a Nogsaeg negyedik emeletére, és már csak
azon kapom magam, hogy némi félelemmel kopogtatok a tizes ajtón. Ez kész, nem
merek bemenni a saját szobámba, sőt még a kopogtatásom is bizonytalan.
Nyílik az ajtó, és egy teljesen természetesen viselkedő Hyemi áll
mögötte. Mire is számítottam? Hogy majd lerí róla, hogy az este épp együtt volt
egy sráccal, akarom mondani Jungkookkal? Persze hogy ugyanúgy néz ki, mint
bármikor máskor. Mégis szégyenérzettel lépek be a szobába, azt viszont nem
tudom eldönteni, hogy a saját félrelépésem miatt, vagy mert akaratlanul is az
elmémbe ötlik a tegnap esti kép, ahogy Jungkook és Hyemi... Nem, én ezt nem
akarom látni. Megrázom a fejem, és csendesen helyet foglalok az ágyamon. Mit
kellene csinálnom? Mondjuk jól jönne egy zuhany, aztán ehetnék is...
– Sora,
a tegnap... – ül mellém Hyemi.
– Én
nem láttam semmit – szabadkozok. – Vagyis
mindent láttam, de... – kezdek össze-vissza hablatyolni. – Bocs, hogy rátok nyitottam. – Mi a
halálért kérek bocsánatot, elvégre ez az én szobám is? – Nem tudtam, hogy ti együtt... Vagy nem?
– Magyarázattal
tartozom – néz ártatlanul a szemembe. Hogy lehet erre a lányra haragudni,
ha olyan az arca, mint egy óvodás kislánynak?
– Halasszuk
későbbre, most meghalok ha nem zuhanyozhatok le – pattanok fel az ágyról,
egyenesen a fürdőbe vetve magam. Le kell mosnom minden tegnap felhalmozódott mocskot,
a testemről és az elmémből is.
***
A kis csapatunk, ezúttal YoonGi hiányában,
azonban Hyemivel kiegészülve, szokásosan az épület előtti padon lóg. Jungkook
védelmezően öleli Hyemit, ami nem lep meg, mivel Eunbi annyira meg van lepődve
a híren, hogy csak egy kevés tartja vissza a támadástól. Jó, engem is eléggé
hirtelen érintett a dolog, hogy Jungkook eltitkolt barátnője valójában Hyemi,
de én nem rendezek ekkora jelenetet.
– Ti
ketten? – teszi Eunbi legalább tizedszerre ugyanazt a kérdést.
– Igen
– bólint Hyemi.
– Mióta?
– Több
mint fél éve.
– De
hát hogy? És miért nem mondtátok korábban? Hiszen... – pillant rám.
Összeráncolom a szemöldökömet, azt remélve, hogy Eunbi veszi a lapot, és nem
számol be a köztem és Jungkook között történt csókról. Ezt Hyeminek nem most
kell megtudnia. Majd én magam fogom elmesélni, ha úgy látom jónak. Nem
szeretnék én lenni a bűnbak, ha ezek ketten úgy döntenek, hogy külön folytatják
tovább. – Hiszen nem is találtok –
böki ki Eunbi. A homlokomra csapok a mondata hallatán, de legalább vette a
lapot.
– Binnie,
kérlek – forgatja a szemét Jungkook. –
Együtt vagyunk, szeretjük egymást és kész. Nem így van? – néz kérdőn a
barátnőjére.
– De
– válaszol halkan, szégyenlősen Hyemi, a srác mellkasába fúrva az arcát.
– A
kapcsolatunk nem tartozik mindenkire, ezért nem mondtuk el.
Vagy inkább azért, hogy Jungkook továbbra is
könnyedén játszhassa a nőcsábászt. Jó ég, fogalmam sincs, hogy melyikőjük
oldalára álljak. Hyemit és Jungkookot is egyformán kedvelem. Talán jobb lesz,
ha csendben maradok.
– Most
már csak az a kérdés, hogy amíg ezek ketten szerelmeskedtek, te hol voltál?
– fordul felém Eunbi, már-már vádaskodó tekintettel.
– Hát
én... – nyújtom el a szavaimat, egy elfogadható füllentést keresve.
Számítottam arra, hogy előbb-utóbb nekem is magyarázatot kell adnom, de hogy
ilyen hamar... Nem lehetne eltolni mondjuk holnapra? – YoonGi... Igen. Én öhm YoonGinál voltam – bököm ki.
– Vagy
úgy – gondolkodik el Jungkook. Furcsa módon Eunbi nem reagál semmit. – Nekem nem mondott semmit a köcsög. Titokban
akarta tartani?
– Nem
kell félreérteni, nem csináltunk semmi olyat – emelem fel a kezemet
védekezően.
– Megint
be volt szívva a srác? – nevet fel Jungkook. – Olyankor nehezebben áll fel.
– Én ezt
nem akarom hallani – ragadom meg a táskámat, majd felállva a padról, az
egyetem irányába indulok. Még lenne pár percem, de most jobb, ha felveszem a
nyúlcipőt, és menekülök, mielőtt elszólnám magamat.
– Várj,
Sora – kiált utánam Eunbi. Már csak ez hiányzott.
– Órára
kell mennem – veszek fel egy gyorsabb tempót, hogy lerázhassam a lányt.
– Menjünk
együtt – szökken utánnam. – Amúgy is
valamit meg kell még kérdeznem.
– Hallgatlak.
– Hol
voltál valójában?
– Mondtam
már, hogy YoonGinál – válaszolok kissé zavartan.
Ez nagyon jó rész volt,kíváncsi voltam mi lesz taehyung és Sora között. Túl szárnyaltad azt is amire a legkevésbé sem számítottam. Eddig is csodáltalak de már sokkal jobban csodállak mint bármikor amikor olvasgattam. Most,hogy megnéztem a címet is az egésznek elgondolkodtam rajta miért pont az a címe, hogy örökös. Imádlak 😍😘😋
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! Nem vagyok én csodálatraméltó, de nagyon jól esik, hogy ezt írtad. ♥
TörlésIgazából a cím egyszerű, bár annyira nem egyértelmű, Taehyung egy nagy cég örököse (ami majd később többször is említve lesz), szóval innen jött az örökös cím.
El se tudom mennyire vártam ezt a részt, és hát természetesen kicsit sem csalódtam! Tae nagyon kis kedves, óvatos és odaadó volt Sorával! Tényleg figyelt rá ami egyszerre furcsa és megható is! Nem tudom, hogy Sorát vagy Taét sajnáljam jobban...hmmm!!! Érzem, hogy lesznek még itt meglepetések...Mindíg az újabb, fantasztikus részeket várva maradok őszinte híved és olvasód! 😉
VálaszTörlésÖrülök, hogy nem csalódtál, és sikerült hozni a szintet. Tae bizony most félretette a 'rossz' énjét, de reggelre már el is tűnt. Jól gondolod lesz még itt meglepetés, nem is egy! ♥
TörlésNem tudom, hogy olvastam e valaha ilyen igényesen megírt felnőtt tartalmat. A megfogalmazásod végig gyönyörű volt és magávalragadó! Imádtam ezt a részt is természetesen, és nagyon várom a folytatást! 😘💖
VálaszTörlésJuj köszönöm szépen igazán sokat jelent nekem hogy így gondolod! Próbáltam némi érzelmet vinni bele és nem csak a testiségeket leírni. Örülök nagyon hogy tetszett! 💗 azt viszont még nem tudom pontosan hogy mikor érkezik a következő rész, remelem nem csúszok vele túl sokat...
TörlésAnnyira érdekelne most Taehyung szemszöge, de van egy olyan érzèsem h arra még várni kell n_n remélem azért nem ment teljesen tönkre köztük ez a... dolog (barátság?) :D mondjuk Tae rájöhetne h mennyire nagyon kedveli a lányt ès léphetne ^.^ mikor lesz folytatás? :3
VálaszTörlésTaehyung szemszög bizony most még nem lesz, mert szeretem kicsit húzni a dolgokat... a köztük levő ‘barátságról’ pedig annyit, hogy ezután teljesen más kapcsolat lesz közöttük. :D
TörlésNem tudom meg pontosan mikor lesz rész, lassan vége a sulinak és ez eléggé kritikus időszak főleg hogy érettségiznem is kell. De próbálom nem elhanyagolni a blogot :)
Sok sikert az éretségihez. Inkább hanyagold el a blogot mint hogy ne sikerüljön. Tényleg nagyon remélem hogu sikerülni fog. Nagyon várom a következő részt.
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Elsősorban én is az érettségire szeretnék koncentrálni, de ez nem azt jelenti hogy a blog befejezetlen lesz, csupán kell egy kis idő amíg lejár ez az egész érettségi és suli, aztán vissza is térek és hozom az új részeket!
TörlésAddig is köszönöm a türelmes várakozást!