– Sora –
Ha
jó idő van, az ember hajlamos megfeledkezni a problémáiról, de sokszor a
legapróbb szellő is képes visszafújni a valóságot. Engem azonban mintha egy
egész természeti katasztrófa talált volna fejen, a világom a szemem láttára
hullik darabjaira.
Néha
azt kívánom, bárcsak én is a felső tízezerbe születtem volna, hogy minden
elhullatott szavam parancsként szolgáljon, és a kívánságaim pillanatok alatt
teljesüljenek. Nem ütközhetnék akadályokba, hiszen bármennyire is szomorú, de
manapság már bármit el lehet érni némi pénzzel. Aztán egy kevés merengés után
mindig arra jutok, hogy mégsem csábít annyira az elit, éppen a nehézségek
hiánya miatt. Ha mindened megvan, mégis hogyan leszel képes értékelni a
dolgokat? A tettek elveszítik a súlyukat, az ember pedig hajlamos lesz
gondolkodás nélkül cselekedni. Így pedig megszületnek az olyan emberek, akik
képesek egy védtelen lányt kilakoltatni ebből az istenverte kollégiumból. Nem,
közel sem akarok a gazdagok közé tartozni, de azt most nagyon megköszönném, ha
valaki hozzám vágna egy nagy köteg pénzt.
– A
város szélén vannak olcsóbb albérletek, diákoknak fenntartva – dobja fel az
ötletet Hyemi.
Legalább negyven perce ülünk a szoba közepén
négyesben, a húgom és a két újonnan szerzett barátnőm, azon tanakodva, hogy
mihez kezdhetnék. Eddig nem jutottunk semmire. Hiába mentem be a mai óráimra,
egyiken sem tudtam figyelni, csak az járt az eszemben, hogy ki lettem rúgva, és
most is ettől zsong az agyam.
– Nem
jó – hajtom le a csüggedtségtől elnehezült fejemet. – Anya azonnal hazarángatna. Így is könyörögnöm kellett, hogy ide
költözhessek. A spórolt pénzem semmire sem elég.
– Én
már mondtam, hogy mit kellene tenned – szólal meg Eunbi, miközben Mira
hajával babrál. Nem gondoltam volna, hogy a kedves barátnőm ennyire ért a frizurákhoz.
– Nem
fogok beállni eszkortnak – jelentem ki, a mai nap folyamán legalább
harmadszorra.
– Tök
sok pénzt keresnek vele a lányok – ránt vállat, mintha ez olyan természetes
lenne.
– Kérlek
fogd be Mira fülét – utasítja Hyemi. Eunbi beletűz még pár csattot a
kislány hajába, majd engedelmesen cselekszik. – Te arra rájöttél, hogy azok a lányok azért kapják a pénzt, mert vén faszokkal bújnak ágyba? – kérdezi a szobatársnőm.
– És?
Nincs ebben semmi rossz.
– Szerinted
Sora képes lenne ilyesmire?
– Széttenni
a lábát? Erre minden lány képes. – Eunbi olyan könnyelműen beszél, mintha
számára ez amolyan mindennapi munka lenne.
– Ez
már beteges – húzza fel a térdeit a mellkasához Hyemi.
– Inkább
hagyjuk, hogy Sora maga döntsön erről – pillant rám Eunbi.
– Ha
eddig nem vetted volna észre, én már elmondtam egy párszor, hogy nem fogok
beállni örömlánynak, és most már elengedheted Mira fülét, mert erről a témáról
többet nem beszélünk – állok fel a födről, kinyújtózva. Egy hetem van
elhagyni a kollégiumot, és ez alatt az idő alatt muszáj lesz valamit
kitalálnom.
Kopogtatás hallattszik az ajtó felől. Nincsen túl sok életkedvem egy
újabb rossz hírrel szembesülni, és Hyemi sem moccan meg a helyéről, ezért Eunbi
nyit ajtót. NamJoon képe tűnik fel, én pedig várom a nap következő csalódását.
Egy papírt ad a barátnőm kezébe, aki azonnal olvasni kezdi. Másodpercek
elteltével Eunbi arcára széles mosoly ül ki, majd váratlanul NamJoon nyakába
ugrik és egy puszit nyom egyenesen a szájára. Hyemivel meglepetten pislogunk
egymásra. Mire ez a nagy öröm? Hiszen korábban Eunbi azt mondta, hogy NamJoon
nem az esete. Képtelen vagyok kiismerni ezt a lányt.
– Remélem
nem vagy terhes – forgatja a szemét Hyemi a párt látva.
– Dehogy
– lépdel közelebb a lány. – Sora, mégsem
leszel eszkort – nyomja a kezembe a papírt. Eddig sem volt szándékomban a
testemet árulni... Ez a papír meg... Kilakoltatás
visszavonása.
Örömömben ugrálni és sikítani kezdek, amihez Eunbi is azonnal
csatlakozik. Ezúttal a Hyemi-NamJoon páros illet minket pár csodálkozó pillantással,
de jelen pillanatban annyira boldog vagyok, hogy nem érdekel ki mit gondol
rólunk.
– Ki
volt? – sétálok a sráchoz hatalmas mosollyal a képemen. – Ki intézte el?
– Fogalmam
sincs – ránt vállat unottan. – De
ajánlom, hogy ne balhézz többet, mert nincsen kedvem folyton szökdösni a
dékánhoz és vissza hozzád – mondja, kezével kissé meglökve a homlokomat.
Felvonja a szemöldökét, és pár másodpercig a szemembe bámul, mintha azt
kérdezné, megértetted? Aprót
biccentek, majd a srác elhagyja a szobát. Tehát nem osztozkodik az örömömben,
de nem bánom. Valószínűleg le kellett másznia egy lányról, hogy átadhassa a
papíromat, ezért bosszankodik ennyire.
– Ezt
meg kell ünnepelnünk – ugrándozik körülöttem Eunbi. – Szólok YoonGinak és Kooknak is – kap a telefonja után.
– Hyemi,
ugye te is jössz? – nézek egy kedves mosollyal a lányra.
– Majd
máskor – húzza magára a takaróját, elrejtőzve előlünk. – Dolgom van.
– De
én szeretném ha...
– Én
meg nem.
– Hagyd,
Sora. Inkább menjünk, a fiúk már a parkban vannak – karol át Eunbi, maga
felé rántva.
– Mégis
– lépek vissza – , ha megjön a kedved,
hívj fel – nézek Hyemire. Halványan biccent a lány, majd teljesen eltűnik a
takarókupacban. Itt valami bűzlik, pedig a szobatársnőm szabad idejében
előszeretettel takarít. Miért nem akar jönni?
Eunbivel és Mirával karöltve ballagunk le a
parkba, a fiúkat keresve. A bűnös párosra a szokásos tevékenységük közben
találunk rá, miközben nevetve füstölnek. Csak remélni tudom, hogy ebben most
nincsen fű vagy bármilyen más tudatmódosító szer, hiszen a húgom is itt van.
– Kis
szépség – guggol le Jungkook a kislány elé. Mira szégyenlősen próbál meg
eltejtőzni. Nem lep meg a viselkedése, a fiúkkal szemben mindig ilyen volt,
éppen ezért találom furcsának a Taehyung előtti felszabadultságát.
– Jungkook
jófej – nézek a kislányra. – Már
találkoztatok is. – Hiába próbálok hatni a húgomra, nem engedi el a
kezemet, és olyan szorosan áll mögöttem, hogy képtelenség lenne elszakítani
tőlem. – Sajnálom Kook, nem jössz be
neki.
– A
nővérével ellentétben – vonja fel az egyik szemöldökét egy félmosoly
kíséretében. Válasz nélkül hagyva a fiút, a másik két jómadárhoz lépek, akik
meglepően jól elvannak kettesben.
– Menjünk
be a központba, ilyenkor sok az utcai fellépő – tanácsolja YoonGi, mire Eunbi
hevesen bólogatni kezd.
– Hétre
a vonat állomásra kell érnem – mondom.
– Akkor
húzzunk bele.
Metróval csupán húsz perc az út a belvárosig,
és itt mintha egy teljesen más világon lennék. Mindenhol kávézók, klubbok és
más szórakozóhelyek sorakoznak, az ember választani sem tud a túláradó
felhozatalból. Úgy érzem magam, mint a vidékről érkező, buta kislány, aki nem
tudja mihez kezdjen egy ilyen helyen.
Velem ellentétben, Eunbi és a két srác otthonosan mozognak itt, ismerik
a jobb helyeket, és most is éppen arról beszélnek, hogy melyik klubban a
legolcsóbb az alkohol. Bele kell szoknom ebbe a világba, a lehető
leggyorsabban.
Mira
csillogó szemmel bámul az utcai fellépőkre. Néha megállunk, hallgatjuk ahogy
énekelnek és hangszereken játszanak, vagy figyeljük ahogy táncolnak, és a
srácok pénzt dobálnak a kirakott kalapokba.
– Nekem
is ki kellene állnom – jelenti ki magabiztosan Jungkook. – Énekelhetnék.
– Tudsz
is, vagy csak menőzöl? – kérdezem.
– Tudok.
A csajok buknak rá – szökken fel az egyik padra, majd váratlanul énekelni
kezd. Elképedek azon, hogy hogy képes ilyesmire. Tényleg szép hangja van, de
ennyi ismeretlen ember elé kiállni, és teli torokból énekelni... számomra
elképzelhetetlen dolog.
Eunbi tapsolni és sikítozni kezd, YoonGi pedig bátorítóan fütyörészik a
srácnak. Nem telik el sok idő, mire már más lányok is megállnak mellettünk,
Jungkookot figyelve. Nem tudom eldönteni, hogy a hangja, vagy a kinézete
vonzotta ide őket, mindenesetre sikeres a srác.
Jungkook színpadias meghajlással fejezi be a produkcióját, majd
egyenesen rám tekint.
– Sajnálom
hölgyeim, de az én szívem már foglalt – lép mellém, átkarolva a vállamat. A
felsorakozott lányok többsége haragos pillantásokkal illet. Észrevétlenül
megcsapom Jungkook mellkasát, amiért ilyen kínos helyzetbe hozott. Még hogy
foglalt a szíve... Hangoztatja már egy ideje hogy barátnője van, de a csajnak
se híre se hamva.
– Seggfej
– lököm el magamtól a fiút.
– Tudod,
hogy csak vicceltem – torpan meg kitárva a kezét. Nem válaszolok. Jól
tudom, hogy ezzel idegesítem, és a morcos Jungkook látványa kedvemre van.
– Odanézzetek!
– kiált fel izgatottan Eunbi. Egy doboz alakú gépezet felé indul. – Lőjünk vele pár képet – húzza félre a
bejáratot takaró anyagot, majd bemászva, helyetfoglal. Elindulok, hogy bemásszak
a lány mellé, azonban valahogy YoonGinak sikerül megelőznie, és a srác köt ki
Eunbi mellett. Ezek ketten egyre furábbak. Nem is értem, hogy YoonGi miért
barátkozik a lánnyal, hiszen két teljesen eltérő személyiség.
– Haver,
nem mered megcsókolni – kopogtat a gépezet oldalán Jungkook. Válasz most
sem érkezik, és már kezdem sajnálni a srácot, amiért mindenki levegőnek nézi. –
Mintha itt sem lennék – sóhajt fel.
Kárörvendő mosollyal teszem karba a kezem, végre azt érezve, hogy fölényben vagyok
vele szemben.
– Ha
nem lenne ennyi nagyképű beszólásod, talán figyelembe vennélek.
– Nem
tehetek róla, ilyennek születtem. Nem lehet mindenki ennyire tökéletes.
– Jungkook,
akkora barom vagy – csapok a homlokomra.
Nem is értem, hogy akadtak rám pont ezek az
emberek, amikor többszáz másikkal is összefuthattam volna. Remélem a sorsnak
terve van velem, amihez ezek a dilisek is kellenek.
A
gép halk sípolással jelzi, hogy készen vannak a képek. Az oldalán levő kis
dobozkába érkeznek, amire lecsapva, én szemlélhetem meg a kreációkat. A várttal
ellenben azonban olyant látok, amit talán nem kellene. Elkerekedett szemekkel
nyújtom át a képeket Jungkooknak.
– Ez a
fasz tényleg megcsinálta. Király vagy YoonGi – neveti el magát a srác.
– Kösz,
tesó – száll ki a gépezetből, az éppen száját törölgető srác. Tisztán látom
az ajkán Eunbi szájfényének csillogását.
A barátnőm teljes nyugodtsággal sétál mellém,
mintha pár perccel ezelőtt semmi sem történt volna, pedig ott a bizonyíték azon
a képen. Tudtommal nicsenek együtt, akkor meg... És pont YoonGival? Hiszen a
srác még csak nem is a földön él, hanem egy távoli, zöld bolygón.
A
továbbiakban úgy sétálok, mintha nem is ismerném a barátaimnak becézett
embereket. Az egyetlen dolog ami még a valósághoz köt, az Mira apró keze, amit
szorosan markolok, nehogy valahova elkószáljon. Eunbi és YoonGi? Dehát mióta?
Vagy ez egy poén lenne, amit csak én nem értek? Lehet hogy velem van a baj, és
túl elmaradott vagyok a srácokhoz képest. Végül is két barát is válthat csókot,
a vicc kedvéért... Viszont ha én leszek Eunbi következő áldozata, esküszöm
elküldöm a lányt egy pszichológushoz.
– Neked
tényleg mindegy, hogy kivel és mikor? – ragadom meg Eunbi karját, hátrébb
húzva a fiúktól.
– Dehogy!
– Akkor
ez mi volt?
– Szerintem
YoonGi cuki.
– Úgy
cuki? – hangsúlyozom az első szót.
– Ha
arra gondolsz, hogy összejönnék-e vele, akkor talán. Rendes srác, néha kicsit
fura, de aranyos. Most viszont csak poénból csókolt meg.
– Hogy
lehet egy csókot poénnak venni?
– Hát
így – áll meg előttem, és a keze közé véve a fejemet, a másodperc tört
része alatt nyom egy puszit a számra. Az arcom azonnal vörösre vált, az egész
fejem ég.
– Lányok,
ne most másszatok egymásra – szól ránk valamelyik fiú, én azonban csak
tompítva hallom a hangokat. Menten el tudnék ájulni. Ráadásul a kishúgom is
látta, amint Eunbi...
– T-t-te
– próbálok kinyögni egy értelmes mondatot. – Te normális vagy?
– Ez
csak vicc volt, Sora.
Persze... Egy olyan vicc, amin mindenki
nevet, csak én nem.
– Én
azt hittem, hogy neked TaeTae tetszik – fordul felém Mira. Az ájulás
kerülget a kérdésétől. Az egyetlen szerencsém, hogy a hangja olyan halk, hogy
az utcai zaj teljesen elnyomja.
– Senki
sem tetszik – válaszolok azonnal. – Sem
Eunbi, sem TaeTae, sem senki. Az előbbi puszi is csak egy vicc volt.
– És
amit TaeTae adott?
– Arról
te meg honnan tudsz? – képedek el.
– Csak
tettettem, hogy alszok – vigyorog rám.
– Kis
bajkeverő – szólok rá játékosan. – Eljátszottad,
hogy alszol, csak azért, hogy Taehyung felcipeljen a szobámba.
– Mert
te túl béna voltál.
– Béna?
– Úgy
kellett volna történjen, mint a filmekben. TaeTae meg kellett volna csókoljon,
csak te béna voltál.
– Mira,
túl sok tévét nézel – simogatom meg a fejét, elfojtva a nevetésemet. Még
hogy csók... Szerintem én lennék az utolsó személy, akit Taehyung megcsókolna.
– Nekem nem tetszik Taehyung és kész
– jelentem ki határozottan.
– Akkor
jó – kezdi el csavargatni a haját hatalmas mosollyal. – Örülök.
Érdekes a mai nap, mintha mindenki
becsavarodott volna...
Az idő észrevétlenül telik el, én pedig azon
kapom magam, hogy sietnünk kellene az állomásra, különben Mira lekési a
vonatot, az anyám meg leszedi a fejemet. A többiek készségesen felajánlják,
hogy elkísérnek, de arra hivatkozva, hogy már ismerem a járást, visszautasítom
őket. Az állomáson már jártam, a metrót meg nem olyan nagy ördöngősség
használni, úgyhogy nincs szükségem a kíséretre. Pláne hogy ennek a háromnak a
jelenlétében végig zavarban lennék. Úgy szövődnek itt a szálak, hogy erre még
egy pók is irigy lenne. Még hogy Eunbi és YoonGi... Hányadik hódítása ez a
lánynak? Már számolni sem tudom.
Mira
csendesen tűri az utat, még a metróban levő tömeg sem zavarja. Valamin nagyon
gondolkodik, ez pedig kiül az arcára. Remélem, hogy nem Taehyunggal van tele az
elméje. Már csak az hiányozna, hogy ő is szálakat kezdjen el szőni a szőke és
közöttem, aztán számoljon be minderről anyának. Jobb lenne, ha megbeszélném
vele, hogy mit szabad elmondania otthon, és mit nem.
Az
állomásra érve kissé elveszettnek érzem magam. Hatalmas ez a hely és rengeteg
ember szaladgál fel-alá. A bizonytalanságomat elrejtve, a táblákon feltűntetett
információk segítségével végül eljutunk a megfelelő várakozó helyre. Már csak anyát
kellene megtalálnom. De hát itt rengeteg a vörösre festett hajú, középkorú nő,
így nem lesz könnyű.
A
telefonom csengése zavar meg a keresésben. Hogy erre miért nem gondoltam? Csak
fel kellene hívnom anyát...
– Sora,
itt vagyok mögöttetek – hallom meg a női hangot. Azonnal megfordulok, és az
édesanyám mosolygós alakjával találom szembe magam... De miért hív, ha itt van
három lépésnyire?
– Anya
– kiált fel Mira. Elengedve a kezemet, odaszalad a nőhöz és erősen átöleli.
Mira nem emlékszik a valódi anyjára, még túl pici volt, amikor SoHye eltűnt, a
szüleim pedig úgy döntöttek, hogy nem mondják el neki az igazságot. Csak
szenvedne, ha megtudná, hogy az anyja nemsokkal a születése után lelépett.
– Hiányoztam, kis szívem?
– Igen.
De képzeld... – gondolkodik el egy pillanatra a kislány. Elmormolok
magamban egy imát hogy semmi hülyeség ne bukjon ki a száján. – Sora és a barátai sokat játszodtak velem.
Még új cuccokat is kaptam.
– Milyen
kedves ez Sorától – mosolyog rám anya. Közelebb lépek, majd én is átölelem.
Furcsán érint az interakció. Természetesnek kellene hatnia, de a zűrös családi
háttér ránk nyomta a bélyegét, és miután a nővérem eltűnt, mintha kihűlt volna
valami, már nem volt ugyanolyan a kapcsolatunk. A szeretet inkább a túlzott
aggódásban mutatkozott meg, míg az olyan egyszerű dolgok, mint az ölelés, esti mese,
vagy együtt étkezések kimaradtak.
Akaratlanul is magamat okolom mindezért, hiszen ha azon az estén nem
hallgatok a nővéremre, most minden teljesen másképp lenne. Ez pedig napról
napra egyre jobban felőröl.
– TaeTae!
– kiáltja hangosan Mira, majd elengedve anyát, szaladni kezd, és egyenesen az
említett fiú ölében áll meg. Ez meg mi a fenét keres itt? – Nézd, Sora, itt van TaeTae is – öleli
át a fiú nyakát.
– Ki
ez a helyes úriember? – lök meg kissé anya.
– Ő
csak...
– Kim
Taehyung – hajol meg, kielőzve a válaszomat. – Sora barátja.
– Ne
értsd félre, anya. Mi csak az egyetemről ismerjük egymást, semmi több.
– Igazán?
– Anya úgy mosolyog a srácra mint a tejbe tök, én pedig érzem, ahogy
elsüllyedek mellette.
– Anya,
képzeld, TaeTae elvitt engem egy kutyusos kávézóba. Olyan jó volt! – meséli
nagy örömmel Mira. Az arca mintha teljesen kipirult volna.
– Nos,
akkor köszönjük, hogy gondját viselted Mirának, és Sorának is – fogja meg
anya a fiú kezét, majd kissé megrázza.
– Nekem
nem...
– Semmiség
asszonyom, örömömre szolgál – válaszol a srác, megjátszott jómodorral.
Képes lennék letörölni azt az öntelt mosolyát egy jól irányzott rúgással, de
inkább megvárom, amíg a húgom és az anyám vonatra szállnak.
– Sora
mindig visszahúzódó volt, örülök, hogy vannak itt barátai.
– Anya,
elég lesz, mindjárt indul a vonat – próbálom távolabb terelgetni a családom
tagjait a szőkétől, kevés sikerrel.
– A
nagyváros sok veszélyt tartogat, de ne aggódjon, vigyázok a lányára. – És
ezzel a mondattal sikerült levennie anyát a lábáról. Már előre sejtem, hogy a
családommal való telefonbeszélgetések fele a jóképű Taehyungról való érdekrődésről fog szólni. Nagyon utálom ezt
a srácot.
A
vonat sípolása életmentő jelként csap le ránk, és megkönnyebbülve lélegzek fel,
hogy anyáéknak fel kell szállniuk. Az utolsó ölelések és elmaradhatatlan
oltalmazó szöveg után, a húgomhoz fordulok. Mira szorosan átölel az apró
karjával.
– Azt
hiszem szerelmes vagyok – súgja a lehető leghalkabban. Megmosolygom az
aranyos vallomását, majd elengedve utolsót intek, miközben felszállnak a
vonatra. Taehyungnak sikerült a családom felét elvarázsolnia pár kedves szóval.
Kíváncsi lennék hogy az apám hogy reagálna a srácra... Mi? Nem. Az a kettő soha
nem fog találkozni.
– Mi a
halált keresel itt? – sziszegem a srácra nézve, miután megbizonyosodtam
arról, hogy anyáék már a helyükön ülnek, és egy szót sem hallanak.
– Jöttem
elbúcsúzni az első szerelmemtől.
– Szóval
pedofil is vagy. Ha nem vetted volna észre, Mira csak hét éves.
– De a
lelke szebb, mint bármelyik felnőttnek.
Nem tudom megcáfolni, teljesen igaza van. A
csöppnyi testbe zárt lelke hatalmas, és egyetlen halvány folt sem szennyezi.
– Kedves
tőled, hogy eljöttél – erőltetem meg magam, néhány kedvesebb szó erejéig. –
Mirának sokat jelent. Beléd zúgott.
– Majd
ha felnő, elveszem – jelenti ki nemes egyszerűséggel.
– Pedofil
– forgatom a szemem, magamat ismételve.
– Csak
féltékeny vagy.
– Én
ugyan nem – válaszolok felszegett állal. – Most pedig viszlát, kedves szőkeség – fordulok el tőle.
– Nem
mész te sehová, tartozásod van – fogja meg a karomat, visszarántva magához.
– Miféle
tartozás?
– Csak
annyit mondok, hogy örülhetsz, amiért nem rúgtak ki a kollégiumból.
– Te
voltál? – lepődök meg. Szóval mégis segített.
– Nem
volt egyszerű, és ezért most egy évig az adósom leszel.
– Csak
az álmaidban – nevetem el magam. – Mégis
mihez kezdesz egy magamfajta lánnyal, Mr. Pénzes úr?
– Mondjuk
elvinném egy helyre, amit a lány értékelne.
– Fura
vagy – vonom fel a szemöldököm. Most akkor azzal viszonozom az adósságomat,
hogy elmegyek vele arra a helyre? Vagy rosszul értem? Csak nem randira hív?
– Nem
mondasz újat. Most pedig mondd le minden programodat, mert velem fogsz tartani,
cserébe azért, hogy eljátszottam a megmentőt.
– Taehyung,
ha azt hiszed...
– Nem
hiszek semmit. És innentől már csak parancsolgatni fogok. Megértetted? –
változik meg egy pillanat alatt a hangszíne. A szemét erősen mereszti rám, a
hatalmas barna írisze megdermeszt.
– Nem
– próbálok ellenkezni.
– Remek
– ránt vállat, majd ezt követően könnyedén von magához, erősen tartva a
karomat. – Ne játszd a makacs kislányt,
és minden rendben lesz – indul el, magával vonszolva engem is. Nem,
egyáltalán nem lesz minden rendben.
Azt hiszem én is szerelmes vagyok:D <3
VálaszTörlésVeled tartok :D ♥
TörlésHogy miket nem tud ez a kis Mira. Minden nap , minden órában megnéztem az oldalt , hátha kijött már. Nagyon örülök , hogy ilyen hamar kijött . nagyon tetszett . Kíváncsi vagyok hová viszi Tae Sorát . És erre a Yoongi és Eunbi közötti dologra is .
VálaszTörlésKöszönöm szépen, én is nagyon örülök, hogy tetszett!
TörlésA következő részekből minden kiderül majd. :D
Hát csatlakozom a felettem szólóhoz, én is azt hiszem szerelmes vagyok! :D Nagyon jó rész volt, várom, hogy mik derülnek majd ki a következő részekben, azonban az ára annak, hogy Sora a koliban maradhatott még csúnyán vissza fog ütni :/ Már előre fáj :( xd Nagyon ügyesen írsz és mindig meghagyod azt az izgalmat a végére, amit kell! :) <3
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett! Bizony van egy jó megérzésed, bár még magam sem tudom pontosan, hogy hogyan fog visszaütni a dolog (ott még nem tartok az írásban haha). Fenn kell tartani az olvasó érdeklődését, meg én is élvezem itt abbahagyni :D ♥
TörlésHat en mar nem talalok szavakat nagyon jo lett. En mar tejesen el vagyok varazsolva mar alig varom akoveettkezo reszt
VálaszTörlésÖrülök nagyon, hogy tetszett! A hétvégén érkezik a következő rész!
TörlésJajj, hogy mindig a legizgisebb résznél marad abba egy-egy rész! De hát tudom én, hogy fenn kell tartani az érdeklődést, és lássuk be, TE ennek a mestere vagy! Nagyon jó kis rész volt, Yoongi meg Kook szuper karakterek Sora mellett! Alig várom, hogy mikre "kényszeríti" Tae Sorát a továbbiakban...muhahaha :D
VálaszTörlésEz már-már szokásommá válik :D és nagyon örülök, hogy így gondolod, pedig én csak próbálkozom izgalmasra írni, már amennyire lehet. YoonGi és Kook is fontos karakterek lesznek később :D Sorát pedig nem tudom, hogy mennyire kell majd kényszeríteni... :3
Törlés