2018. márc. 25.

20.Rész - Megmentő



– Sora –

   Ha jó idő van, az ember hajlamos megfeledkezni a problémáiról, de sokszor a legapróbb szellő is képes visszafújni a valóságot. Engem azonban mintha egy egész természeti katasztrófa talált volna fejen, a világom a szemem láttára hullik darabjaira.
   Néha azt kívánom, bárcsak én is a felső tízezerbe születtem volna, hogy minden elhullatott szavam parancsként szolgáljon, és a kívánságaim pillanatok alatt teljesüljenek. Nem ütközhetnék akadályokba, hiszen bármennyire is szomorú, de manapság már bármit el lehet érni némi pénzzel. Aztán egy kevés merengés után mindig arra jutok, hogy mégsem csábít annyira az elit, éppen a nehézségek hiánya miatt. Ha mindened megvan, mégis hogyan leszel képes értékelni a dolgokat? A tettek elveszítik a súlyukat, az ember pedig hajlamos lesz gondolkodás nélkül cselekedni. Így pedig megszületnek az olyan emberek, akik képesek egy védtelen lányt kilakoltatni ebből az istenverte kollégiumból. Nem, közel sem akarok a gazdagok közé tartozni, de azt most nagyon megköszönném, ha valaki hozzám vágna egy nagy köteg pénzt.
A város szélén vannak olcsóbb albérletek, diákoknak fenntartva – dobja fel az ötletet Hyemi.
Legalább negyven perce ülünk a szoba közepén négyesben, a húgom és a két újonnan szerzett barátnőm, azon tanakodva, hogy mihez kezdhetnék. Eddig nem jutottunk semmire. Hiába mentem be a mai óráimra, egyiken sem tudtam figyelni, csak az járt az eszemben, hogy ki lettem rúgva, és most is ettől zsong az agyam.
Nem jó – hajtom le a csüggedtségtől elnehezült fejemet. – Anya azonnal hazarángatna. Így is könyörögnöm kellett, hogy ide költözhessek. A spórolt pénzem semmire sem elég.
Én már mondtam, hogy mit kellene tenned – szólal meg Eunbi, miközben Mira hajával babrál. Nem gondoltam volna, hogy a kedves barátnőm ennyire ért a frizurákhoz.
Nem fogok beállni eszkortnak – jelentem ki, a mai nap folyamán legalább harmadszorra.
Tök sok pénzt keresnek vele a lányok – ránt vállat, mintha ez olyan természetes lenne.
Kérlek fogd be Mira fülét – utasítja Hyemi. Eunbi beletűz még pár csattot a kislány hajába, majd engedelmesen cselekszik. – Te arra rájöttél, hogy azok a lányok azért kapják a pénzt, mert vén faszokkal bújnak ágyba? – kérdezi a szobatársnőm.
És? Nincs ebben semmi rossz.
Szerinted Sora képes lenne ilyesmire?
Széttenni a lábát? Erre minden lány képes. – Eunbi olyan könnyelműen beszél, mintha számára ez amolyan mindennapi munka lenne.
Ez már beteges – húzza fel a térdeit a mellkasához Hyemi.
Inkább hagyjuk, hogy Sora maga döntsön erről – pillant rám Eunbi.
Ha eddig nem vetted volna észre, én már elmondtam egy párszor, hogy nem fogok beállni örömlánynak, és most már elengedheted Mira fülét, mert erről a témáról többet nem beszélünk – állok fel a födről, kinyújtózva. Egy hetem van elhagyni a kollégiumot, és ez alatt az idő alatt muszáj lesz valamit kitalálnom.
   Kopogtatás hallattszik az ajtó felől. Nincsen túl sok életkedvem egy újabb rossz hírrel szembesülni, és Hyemi sem moccan meg a helyéről, ezért Eunbi nyit ajtót. NamJoon képe tűnik fel, én pedig várom a nap következő csalódását. Egy papírt ad a barátnőm kezébe, aki azonnal olvasni kezdi. Másodpercek elteltével Eunbi arcára széles mosoly ül ki, majd váratlanul NamJoon nyakába ugrik és egy puszit nyom egyenesen a szájára. Hyemivel meglepetten pislogunk egymásra. Mire ez a nagy öröm? Hiszen korábban Eunbi azt mondta, hogy NamJoon nem az esete. Képtelen vagyok kiismerni ezt a lányt.
Remélem nem vagy terhes – forgatja a szemét Hyemi a párt látva.
Dehogy – lépdel közelebb a lány. – Sora, mégsem leszel eszkort – nyomja a kezembe a papírt. Eddig sem volt szándékomban a testemet árulni... Ez a papír meg... Kilakoltatás visszavonása.
   Örömömben ugrálni és sikítani kezdek, amihez Eunbi is azonnal csatlakozik. Ezúttal a Hyemi-NamJoon páros illet minket pár csodálkozó pillantással, de jelen pillanatban annyira boldog vagyok, hogy nem érdekel ki mit gondol rólunk.
Ki volt? – sétálok a sráchoz hatalmas mosollyal a képemen. – Ki intézte el?
Fogalmam sincs – ránt vállat unottan. – De ajánlom, hogy ne balhézz többet, mert nincsen kedvem folyton szökdösni a dékánhoz és vissza hozzád – mondja, kezével kissé meglökve a homlokomat. Felvonja a szemöldökét, és pár másodpercig a szemembe bámul, mintha azt kérdezné, megértetted? Aprót biccentek, majd a srác elhagyja a szobát. Tehát nem osztozkodik az örömömben, de nem bánom. Valószínűleg le kellett másznia egy lányról, hogy átadhassa a papíromat, ezért bosszankodik ennyire.
Ezt meg kell ünnepelnünk – ugrándozik körülöttem Eunbi. – Szólok YoonGinak és Kooknak is – kap a telefonja után.
Hyemi, ugye te is jössz? – nézek egy kedves mosollyal a lányra.
Majd máskor – húzza magára a takaróját, elrejtőzve előlünk. – Dolgom van.
De én szeretném ha...
Én meg nem.
Hagyd, Sora. Inkább menjünk, a fiúk már a parkban vannak – karol át Eunbi, maga felé rántva.
Mégis – lépek vissza – , ha megjön a kedved, hívj fel – nézek Hyemire. Halványan biccent a lány, majd teljesen eltűnik a takarókupacban. Itt valami bűzlik, pedig a szobatársnőm szabad idejében előszeretettel takarít. Miért nem akar jönni?

Eunbivel és Mirával karöltve ballagunk le a parkba, a fiúkat keresve. A bűnös párosra a szokásos tevékenységük közben találunk rá, miközben nevetve füstölnek. Csak remélni tudom, hogy ebben most nincsen fű vagy bármilyen más tudatmódosító szer, hiszen a húgom is itt van.
Kis szépség – guggol le Jungkook a kislány elé. Mira szégyenlősen próbál meg eltejtőzni. Nem lep meg a viselkedése, a fiúkkal szemben mindig ilyen volt, éppen ezért találom furcsának a Taehyung előtti felszabadultságát.
Jungkook jófej – nézek a kislányra. – Már találkoztatok is. – Hiába próbálok hatni a húgomra, nem engedi el a kezemet, és olyan szorosan áll mögöttem, hogy képtelenség lenne elszakítani tőlem. – Sajnálom Kook, nem jössz be neki.
A nővérével ellentétben – vonja fel az egyik szemöldökét egy félmosoly kíséretében. Válasz nélkül hagyva a fiút, a másik két jómadárhoz lépek, akik meglepően jól elvannak kettesben.
Menjünk be a központba, ilyenkor sok az utcai fellépő – tanácsolja YoonGi, mire Eunbi hevesen bólogatni kezd.
Hétre a vonat állomásra kell érnem – mondom.
Akkor húzzunk bele.

Metróval csupán húsz perc az út a belvárosig, és itt mintha egy teljesen más világon lennék. Mindenhol kávézók, klubbok és más szórakozóhelyek sorakoznak, az ember választani sem tud a túláradó felhozatalból. Úgy érzem magam, mint a vidékről érkező, buta kislány, aki nem tudja mihez kezdjen egy ilyen helyen.
   Velem ellentétben, Eunbi és a két srác otthonosan mozognak itt, ismerik a jobb helyeket, és most is éppen arról beszélnek, hogy melyik klubban a legolcsóbb az alkohol. Bele kell szoknom ebbe a világba, a lehető leggyorsabban.
   Mira csillogó szemmel bámul az utcai fellépőkre. Néha megállunk, hallgatjuk ahogy énekelnek és hangszereken játszanak, vagy figyeljük ahogy táncolnak, és a srácok pénzt dobálnak a kirakott kalapokba.
Nekem is ki kellene állnom – jelenti ki magabiztosan Jungkook. – Énekelhetnék.
Tudsz is, vagy csak menőzöl? – kérdezem.
Tudok. A csajok buknak rá – szökken fel az egyik padra, majd váratlanul énekelni kezd. Elképedek azon, hogy hogy képes ilyesmire. Tényleg szép hangja van, de ennyi ismeretlen ember elé kiállni, és teli torokból énekelni... számomra elképzelhetetlen dolog.
   Eunbi tapsolni és sikítozni kezd, YoonGi pedig bátorítóan fütyörészik a srácnak. Nem telik el sok idő, mire már más lányok is megállnak mellettünk, Jungkookot figyelve. Nem tudom eldönteni, hogy a hangja, vagy a kinézete vonzotta ide őket, mindenesetre sikeres a srác.
   Jungkook színpadias meghajlással fejezi be a produkcióját, majd egyenesen rám tekint.
Sajnálom hölgyeim, de az én szívem már foglalt – lép mellém, átkarolva a vállamat. A felsorakozott lányok többsége haragos pillantásokkal illet. Észrevétlenül megcsapom Jungkook mellkasát, amiért ilyen kínos helyzetbe hozott. Még hogy foglalt a szíve... Hangoztatja már egy ideje hogy barátnője van, de a csajnak se híre se hamva.
Seggfej – lököm el magamtól a fiút.
Tudod, hogy csak vicceltem – torpan meg kitárva a kezét. Nem válaszolok. Jól tudom, hogy ezzel idegesítem, és a morcos Jungkook látványa kedvemre van.
Odanézzetek! – kiált fel izgatottan Eunbi. Egy doboz alakú gépezet felé indul. – Lőjünk vele pár képet – húzza félre a bejáratot takaró anyagot, majd bemászva, helyetfoglal. Elindulok, hogy bemásszak a lány mellé, azonban valahogy YoonGinak sikerül megelőznie, és a srác köt ki Eunbi mellett. Ezek ketten egyre furábbak. Nem is értem, hogy YoonGi miért barátkozik a lánnyal, hiszen két teljesen eltérő személyiség.
Haver, nem mered megcsókolni – kopogtat a gépezet oldalán Jungkook. Válasz most sem érkezik, és már kezdem sajnálni a srácot, amiért mindenki levegőnek nézi. – Mintha itt sem lennék – sóhajt fel. Kárörvendő mosollyal teszem karba a kezem, végre azt érezve, hogy fölényben vagyok vele szemben.
Ha nem lenne ennyi nagyképű beszólásod, talán figyelembe vennélek.
Nem tehetek róla, ilyennek születtem. Nem lehet mindenki ennyire tökéletes.
Jungkook, akkora barom vagy – csapok a homlokomra.
Nem is értem, hogy akadtak rám pont ezek az emberek, amikor többszáz másikkal is összefuthattam volna. Remélem a sorsnak terve van velem, amihez ezek a dilisek is kellenek.
   A gép halk sípolással jelzi, hogy készen vannak a képek. Az oldalán levő kis dobozkába érkeznek, amire lecsapva, én szemlélhetem meg a kreációkat. A várttal ellenben azonban olyant látok, amit talán nem kellene. Elkerekedett szemekkel nyújtom át a képeket Jungkooknak.
Ez a fasz tényleg megcsinálta. Király vagy YoonGi – neveti el magát a srác.
Kösz, tesó – száll ki a gépezetből, az éppen száját törölgető srác. Tisztán látom az ajkán Eunbi szájfényének csillogását.
A barátnőm teljes nyugodtsággal sétál mellém, mintha pár perccel ezelőtt semmi sem történt volna, pedig ott a bizonyíték azon a képen. Tudtommal nicsenek együtt, akkor meg... És pont YoonGival? Hiszen a srác még csak nem is a földön él, hanem egy távoli, zöld bolygón.
   A továbbiakban úgy sétálok, mintha nem is ismerném a barátaimnak becézett embereket. Az egyetlen dolog ami még a valósághoz köt, az Mira apró keze, amit szorosan markolok, nehogy valahova elkószáljon. Eunbi és YoonGi? Dehát mióta? Vagy ez egy poén lenne, amit csak én nem értek? Lehet hogy velem van a baj, és túl elmaradott vagyok a srácokhoz képest. Végül is két barát is válthat csókot, a vicc kedvéért... Viszont ha én leszek Eunbi következő áldozata, esküszöm elküldöm a lányt egy pszichológushoz.
Neked tényleg mindegy, hogy kivel és mikor? – ragadom meg Eunbi karját, hátrébb húzva a fiúktól.
Dehogy!
Akkor ez mi volt?
Szerintem YoonGi cuki.
Úgy cuki? – hangsúlyozom az első szót.
Ha arra gondolsz, hogy összejönnék-e vele, akkor talán. Rendes srác, néha kicsit fura, de aranyos. Most viszont csak poénból csókolt meg.
Hogy lehet egy csókot poénnak venni?
Hát így – áll meg előttem, és a keze közé véve a fejemet, a másodperc tört része alatt nyom egy puszit a számra. Az arcom azonnal vörösre vált, az egész fejem ég.
Lányok, ne most másszatok egymásra – szól ránk valamelyik fiú, én azonban csak tompítva hallom a hangokat. Menten el tudnék ájulni. Ráadásul a kishúgom is látta, amint Eunbi...
T-t-te – próbálok kinyögni egy értelmes mondatot. – Te normális vagy?
Ez csak vicc volt, Sora.
Persze... Egy olyan vicc, amin mindenki nevet, csak én nem.
Én azt hittem, hogy neked TaeTae tetszik – fordul felém Mira. Az ájulás kerülget a kérdésétől. Az egyetlen szerencsém, hogy a hangja olyan halk, hogy az utcai zaj teljesen elnyomja.
Senki sem tetszik – válaszolok azonnal. – Sem Eunbi, sem TaeTae, sem senki. Az előbbi puszi is csak egy vicc volt.
És amit TaeTae adott?
Arról te meg honnan tudsz? – képedek el.
Csak tettettem, hogy alszok – vigyorog rám.
Kis bajkeverő – szólok rá játékosan. – Eljátszottad, hogy alszol, csak azért, hogy Taehyung felcipeljen a szobámba.
Mert te túl béna voltál.
Béna?
Úgy kellett volna történjen, mint a filmekben. TaeTae meg kellett volna csókoljon, csak te béna voltál.
Mira, túl sok tévét nézel – simogatom meg a fejét, elfojtva a nevetésemet. Még hogy csók... Szerintem én lennék az utolsó személy, akit Taehyung megcsókolna. – Nekem nem tetszik Taehyung és kész – jelentem ki határozottan.
Akkor jó – kezdi el csavargatni a haját hatalmas mosollyal. – Örülök.
Érdekes a mai nap, mintha mindenki becsavarodott volna...

Az idő észrevétlenül telik el, én pedig azon kapom magam, hogy sietnünk kellene az állomásra, különben Mira lekési a vonatot, az anyám meg leszedi a fejemet. A többiek készségesen felajánlják, hogy elkísérnek, de arra hivatkozva, hogy már ismerem a járást, visszautasítom őket. Az állomáson már jártam, a metrót meg nem olyan nagy ördöngősség használni, úgyhogy nincs szükségem a kíséretre. Pláne hogy ennek a háromnak a jelenlétében végig zavarban lennék. Úgy szövődnek itt a szálak, hogy erre még egy pók is irigy lenne. Még hogy Eunbi és YoonGi... Hányadik hódítása ez a lánynak? Már számolni sem tudom.
   Mira csendesen tűri az utat, még a metróban levő tömeg sem zavarja. Valamin nagyon gondolkodik, ez pedig kiül az arcára. Remélem, hogy nem Taehyunggal van tele az elméje. Már csak az hiányozna, hogy ő is szálakat kezdjen el szőni a szőke és közöttem, aztán számoljon be minderről anyának. Jobb lenne, ha megbeszélném vele, hogy mit szabad elmondania otthon, és mit nem.
   Az állomásra érve kissé elveszettnek érzem magam. Hatalmas ez a hely és rengeteg ember szaladgál fel-alá. A bizonytalanságomat elrejtve, a táblákon feltűntetett információk segítségével végül eljutunk a megfelelő várakozó helyre. Már csak anyát kellene megtalálnom. De hát itt rengeteg a vörösre festett hajú, középkorú nő, így nem lesz könnyű.
   A telefonom csengése zavar meg a keresésben. Hogy erre miért nem gondoltam? Csak fel kellene hívnom anyát...
Sora, itt vagyok mögöttetek – hallom meg a női hangot. Azonnal megfordulok, és az édesanyám mosolygós alakjával találom szembe magam... De miért hív, ha itt van három lépésnyire?
Anya – kiált fel Mira. Elengedve a kezemet, odaszalad a nőhöz és erősen átöleli. Mira nem emlékszik a valódi anyjára, még túl pici volt, amikor SoHye eltűnt, a szüleim pedig úgy döntöttek, hogy nem mondják el neki az igazságot. Csak szenvedne, ha megtudná, hogy az anyja nemsokkal a születése után lelépett.
Hiányoztam, kis szívem?
Igen. De képzeld... – gondolkodik el egy pillanatra a kislány. Elmormolok magamban egy imát hogy semmi hülyeség ne bukjon ki a száján. – Sora és a barátai sokat játszodtak velem. Még új cuccokat is kaptam.
Milyen kedves ez Sorától – mosolyog rám anya. Közelebb lépek, majd én is átölelem. Furcsán érint az interakció. Természetesnek kellene hatnia, de a zűrös családi háttér ránk nyomta a bélyegét, és miután a nővérem eltűnt, mintha kihűlt volna valami, már nem volt ugyanolyan a kapcsolatunk. A szeretet inkább a túlzott aggódásban mutatkozott meg, míg az olyan egyszerű dolgok, mint az ölelés, esti mese, vagy együtt étkezések kimaradtak.
   Akaratlanul is magamat okolom mindezért, hiszen ha azon az estén nem hallgatok a nővéremre, most minden teljesen másképp lenne. Ez pedig napról napra egyre jobban felőröl.
TaeTae! – kiáltja hangosan Mira, majd elengedve anyát, szaladni kezd, és egyenesen az említett fiú ölében áll meg. Ez meg mi a fenét keres itt? – Nézd, Sora, itt van TaeTae is – öleli át a fiú nyakát.
Ki ez a helyes úriember? – lök meg kissé anya.
Ő csak...
Kim Taehyung – hajol meg, kielőzve a válaszomat. – Sora barátja.
Ne értsd félre, anya. Mi csak az egyetemről ismerjük egymást, semmi több.
Igazán? – Anya úgy mosolyog a srácra mint a tejbe tök, én pedig érzem, ahogy elsüllyedek mellette.
Anya, képzeld, TaeTae elvitt engem egy kutyusos kávézóba. Olyan jó volt! – meséli nagy örömmel Mira. Az arca mintha teljesen kipirult volna.
Nos, akkor köszönjük, hogy gondját viselted Mirának, és Sorának is – fogja meg anya a fiú kezét, majd kissé megrázza.
Nekem nem...
Semmiség asszonyom, örömömre szolgál – válaszol a srác, megjátszott jómodorral. Képes lennék letörölni azt az öntelt mosolyát egy jól irányzott rúgással, de inkább megvárom, amíg a húgom és az anyám vonatra szállnak.
Sora mindig visszahúzódó volt, örülök, hogy vannak itt barátai.
Anya, elég lesz, mindjárt indul a vonat – próbálom távolabb terelgetni a családom tagjait a szőkétől, kevés sikerrel.
A nagyváros sok veszélyt tartogat, de ne aggódjon, vigyázok a lányára. – És ezzel a mondattal sikerült levennie anyát a lábáról. Már előre sejtem, hogy a családommal való telefonbeszélgetések fele a jóképű Taehyungról való érdekrődésről fog szólni. Nagyon utálom ezt a srácot.
   A vonat sípolása életmentő jelként csap le ránk, és megkönnyebbülve lélegzek fel, hogy anyáéknak fel kell szállniuk. Az utolsó ölelések és elmaradhatatlan oltalmazó szöveg után, a húgomhoz fordulok. Mira szorosan átölel az apró karjával.
Azt hiszem szerelmes vagyok – súgja a lehető leghalkabban. Megmosolygom az aranyos vallomását, majd elengedve utolsót intek, miközben felszállnak a vonatra. Taehyungnak sikerült a családom felét elvarázsolnia pár kedves szóval. Kíváncsi lennék hogy az apám hogy reagálna a srácra... Mi? Nem. Az a kettő soha nem fog találkozni.
Mi a halált keresel itt? – sziszegem a srácra nézve, miután megbizonyosodtam arról, hogy anyáék már a helyükön ülnek, és egy szót sem hallanak.
Jöttem elbúcsúzni az első szerelmemtől.
Szóval pedofil is vagy. Ha nem vetted volna észre, Mira csak hét éves.
De a lelke szebb, mint bármelyik felnőttnek.
Nem tudom megcáfolni, teljesen igaza van. A csöppnyi testbe zárt lelke hatalmas, és egyetlen halvány folt sem szennyezi.
Kedves tőled, hogy eljöttél – erőltetem meg magam, néhány kedvesebb szó erejéig. – Mirának sokat jelent. Beléd zúgott.
Majd ha felnő, elveszem – jelenti ki nemes egyszerűséggel.
Pedofil – forgatom a szemem, magamat ismételve.
Csak féltékeny vagy.
Én ugyan nem – válaszolok felszegett állal. – Most pedig viszlát, kedves szőkeség – fordulok el tőle.
Nem mész te sehová, tartozásod van – fogja meg a karomat, visszarántva magához.
Miféle tartozás?
Csak annyit mondok, hogy örülhetsz, amiért nem rúgtak ki a kollégiumból.
Te voltál? – lepődök meg. Szóval mégis segített.
Nem volt egyszerű, és ezért most egy évig az adósom leszel.
Csak az álmaidban – nevetem el magam. – Mégis mihez kezdesz egy magamfajta lánnyal, Mr. Pénzes úr?
Mondjuk elvinném egy helyre, amit a lány értékelne.
Fura vagy – vonom fel a szemöldököm. Most akkor azzal viszonozom az adósságomat, hogy elmegyek vele arra a helyre? Vagy rosszul értem? Csak nem randira hív?
Nem mondasz újat. Most pedig mondd le minden programodat, mert velem fogsz tartani, cserébe azért, hogy eljátszottam a megmentőt.
Taehyung, ha azt hiszed...
Nem hiszek semmit. És innentől már csak parancsolgatni fogok. Megértetted? – változik meg egy pillanat alatt a hangszíne. A szemét erősen mereszti rám, a hatalmas barna írisze megdermeszt.
Nem – próbálok ellenkezni.
Remek – ránt vállat, majd ezt követően könnyedén von magához, erősen tartva a karomat. – Ne játszd a makacs kislányt, és minden rendben lesz – indul el, magával vonszolva engem is. Nem, egyáltalán nem lesz minden rendben.





10 megjegyzés:

  1. Azt hiszem én is szerelmes vagyok:D <3

    VálaszTörlés
  2. Hogy miket nem tud ez a kis Mira. Minden nap , minden órában megnéztem az oldalt , hátha kijött már. Nagyon örülök , hogy ilyen hamar kijött . nagyon tetszett . Kíváncsi vagyok hová viszi Tae Sorát . És erre a Yoongi és Eunbi közötti dologra is .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én is nagyon örülök, hogy tetszett!
      A következő részekből minden kiderül majd. :D

      Törlés
  3. Hát csatlakozom a felettem szólóhoz, én is azt hiszem szerelmes vagyok! :D Nagyon jó rész volt, várom, hogy mik derülnek majd ki a következő részekben, azonban az ára annak, hogy Sora a koliban maradhatott még csúnyán vissza fog ütni :/ Már előre fáj :( xd Nagyon ügyesen írsz és mindig meghagyod azt az izgalmat a végére, amit kell! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett! Bizony van egy jó megérzésed, bár még magam sem tudom pontosan, hogy hogyan fog visszaütni a dolog (ott még nem tartok az írásban haha). Fenn kell tartani az olvasó érdeklődését, meg én is élvezem itt abbahagyni :D ♥

      Törlés
  4. Hat en mar nem talalok szavakat nagyon jo lett. En mar tejesen el vagyok varazsolva mar alig varom akoveettkezo reszt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök nagyon, hogy tetszett! A hétvégén érkezik a következő rész!

      Törlés
  5. Jajj, hogy mindig a legizgisebb résznél marad abba egy-egy rész! De hát tudom én, hogy fenn kell tartani az érdeklődést, és lássuk be, TE ennek a mestere vagy! Nagyon jó kis rész volt, Yoongi meg Kook szuper karakterek Sora mellett! Alig várom, hogy mikre "kényszeríti" Tae Sorát a továbbiakban...muhahaha :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez már-már szokásommá válik :D és nagyon örülök, hogy így gondolod, pedig én csak próbálkozom izgalmasra írni, már amennyire lehet. YoonGi és Kook is fontos karakterek lesznek később :D Sorát pedig nem tudom, hogy mennyire kell majd kényszeríteni... :3

      Törlés