2018. márc. 17.

18. rész - Kilátástalanság


   A reggeli kávémat szürcsölgetve, egy megmaradt pizzaszelettel a tegnap esti rendelésből ülök az ablakpárkányon, és magamban számolgatom, hogy mennyi időm van az első órámig. Aludhatnék még legalább egy órát, de a fejemben motoszkáló gondolat nem enged nyugodni.
   Hyemi meg van győződve arról, hogy köztem és őnagyképűsége között mély kapcsolat van, amit én titkolni próbálok. Hiába magyarázom már vagy húsz perce, hogy mindez csupán egy félreértés, a szobatársnőm nem hajlandó tágítani az állítása mellől.
Csak összefutottunk az udvaron, nem történt semmi különös – hadonászok a pizzával a kezemben. – És segített felhozni a húgomat, ennyi.
Szóval ha jól értem, Kim Taehyung, a srác akiről én még egyetlen pozitív dolgot sem hallottam a pénztárcáján kívül, hajlandó volt minden hátsó szándék nélkül segíteni neked.
Pontosan – bólogatok szaporán.
Ha nem gond, érdekelnének a részletek is – áll fel az ágyára, szokásosan takaróba burkolózva, és az egyik magasabban levő polcáról leemel egy jegyzetfüzetet. Ráérősen kezd lapozgatni, majd a kezébe véve egy tollat, valamit belefirkant a füzetbe. Ezután a tekintetét ismét rámszegezi. – És ha azt mondod, hogy gond, az csak annyit jelentene, hogy titkolnivalód van.
Hát – nyelek nagyot, felkészítve magam az elkövetkezendő ferdítésekre. Eszem ágában sincsen mindenről beszámolni. – Tudod, a húgomat kerestem, és amikor megtaláltam, épp Taehyunggal volt.
Taehyunggal? – kérdez vissza a fejét ingatva.
Igen – kezdem el lóbálni a lábam. – Vele. Én pedig lekiabáltam a fejét, hogy mit keres Mira közelében – szorítom ökölbe a kezem. – Aztán kiderült, hogy nincsen probléma, és Mira is kedveli őt.
Mira is? – hangsúlyozza ki erőteljesen az utolsó szót.
Csak ő – vágom rá. – Én nem. – Ismét nyelek. Mintha most szárazabb lenne a szám a szokottnál. Megnyalom a szám szélét, majd ráharapok az alsó ajkamra. Feszengek, úgy érzem magam, mint holmi kihallgatáson. – Ezután meghívott egy kávéra.
Ő fizette? – érkezik a váratlan kérdés.
Igen.
Miért nem te?
Mondjuk azért, mert éppen csóró egyetemista vagyok – mondom kissé felháborodva. Miért számít, hogy ki fizette azt a nyeszlett kávét?
Milyen kávét ittatok?
Mi értelme van ezeknek a kérdéseknek? – pillogtatok rá a homlokomat ráncolva.
Itt csak én kérdezek – csapja össze a noteszt. – Úgyhogy énekelj csak kismadár, milyen volt az a kávé?
Édes, sok tejjel meg cukorral, tejszínhabbal a tetején – kezdem sorolni. – Tegnap nem volt időm kávézni, úgyhogy jól esett.
Ha most lemennél az előcsarnokban álló kávégéphez, milyet vennél? – ír fel pár szót az ismét kinyitott jegyzetfüzetébe.
Ez most hogy jön ide? – akadékoskodok.
Csak válaszolj, Sora.
Valószínűleg egy espressót – rántom meg a vállam az értelmetlen kérdés miatt. Fogalmam sincs, hogy hová akar ezzel kilyukadni. – És mielőtt megkérdeznéd, hogy miért, azért mert erős koncentrátumú és szeretem a kesernyés ízét. Na meg ébren is tart.
Érdekes – jegyzi meg bólogatva. – Nos, hallgatlak tovább. Kávéztatok, ő fizetett, aztán elmentetek egy szobára? Vagy a kocsijában intéztétek el?
Hyemi, nem vagy normális – súrolom meg az arcom a kellemetlen feltételezés miatt. El sem szeretném képzelni, hogy milyen lenne ha... – Mondtam már, hogy nem történt semmi. Különben is, Mira végig velünk volt.
Azért nem történt semmi, mert Mira is ott volt? – emeli fel magasra mindkét szemöldökét, meglepődött arkifejezést kreálva.
Nem – mondom már-már kiáltva, az izzadt kezemet a nadrágomba törölgetve. Öntudatlanul kezdem el ropogtatni az ujjaimat. – Közöttem és Taehyung között nincsen az égvilágon semmi – hajtom le a fejem a hirtelen rámnehezedő nyomás miatt. Egyáltalán miért kell nekem minderről beszámolnom?
Biztosan? – kontrázik.
Igen. Egészen biztosan – válaszolok nyugodtságot erőltetve magamra. A kezembe kapok egy közel heverő ceruzát, és azzal kezdek el játszadozni.
Mondd ki a nevét – utasít Hyemi. Most már igazán kezd elegem lenni ebből az egészből.
Miért?
Csak mondd.
Nem akarom – sóhajtok fel, megszorítva az íróeszközt.
Ismételd, Kim Taehyung.
Kim Taehyung – teszek eleget a kérésének, a szememet forgatva. – Figyelj, Hyemi, hiába próbálsz bármit is kiszedni belőlem, nincs mit mondanom. Én sem értem a srác viselkedését, de egy dologban biztos vagyok, köztem és Taehyung között nincsen és nem is lesz semmiféle viszony vagy kötelék – emelem fel a fejem, a szemközti hatalmas falra tekintve. Kell valami oda, túl nagy az üres felület.
Sora, magadnak talán hazudhatsz, de engem nehezen tudsz átverni – csukja össze elégedetten a noteszét, majd a tollát a füle mögé biggyesztve, közelebb húzódik hozzám. – A szavak csak a beszéd egy kevés részét teszik ki. Tagadni lehet, de a jelek mindig árulkodnak. Izzadó kéz, félrepillantás, lehajtott fej – teszi karba magabiztosan a kezét. – Minden egyes szavad ellentétben áll a testbeszédeddel. Az ujjaidat tördeled, kiszáradt a szád, sőt észrevétlenül még rágod is. Akárhányszor kiejtetted Taehyung nevét, vagy a földre, vagy a szoba valamelyik távoli pontjába bámultál. Megpróbálhatsz tagadni és titkolózni, de nem véletlenül járok pszichológiára – mosolyog rám amolyan átlátok rajtad vigyorral.
Francba – mondom, bár nem igazán tudom, hogy Hyemi elemzésére, vagy a kezemben éppen eltörő ceruzára reagálok. Nagyokat pillogtatok az immár két részból álló ceruzára. Észre sem vettem, hogy ennyire erősen szorítottam.
   Hyemi csak nevet rajtam, mint aki mindent sokkal jobban tud nálam. Pedig hiába a pszichológiai maszlag, tudok amit tudok. Taehyung távol áll tőlem, minden szempontból. Azt talán én is észrevenném, ha az érzéseim kelletlenül irányt váltanának, de biztos vagyok benne, hogy az egyetlen dolog, ami miatt aggódnom kell, hogy túléljem ezt a félévet az egyetemen. Ami pedig Hyemit illeti, ha neki így tetszik, hát legyen, egy kreálmánnyal több rólam, elfér a sorban, a többi között.
Megjöttünk – érkezik be a szobába Eunbi a húgommal, túlsgosan is hangosan.
Az első számú barátnőm addig nem hagyott békén, amíg el nem vihette Mirát a kedvenc palacsintázójába. Engem persze nem hívott, bár különösebben nem is bánom. Nem hiányzik a reggeli diabétesz adag. Az egyetlen dolog, amit furcsának tartok, hogy mióta megérkezett Mira, mintha ő lenne a kiskedvenc. Először Taehyung, most meg Eunbi... De legalább jól érzi magát a barátaim körében. Kivéve Taehyungot. Ő nem a barátom.
Képzeld, Sora – lép hozzám a kislány hatalmas mosollyal az arcán. – Eunbi vett nekem egy tündéres tolltartót – nyomja a kezembe az említett tárgyat. A tolltartó úgy csillog, hogy szinte kiégeti a szememet. Talál Mirához, ugyanolyan élénk és vidám.
Biztosan egy vagyonba került – pillantok félszemmel Eunbire.
Dehogy – legyint a lány. – Igazából nekem tetszett meg, és muszáj volt megvennem. Annyira cuki.
Nem tudom, hogy melyikőtök a gyerek – rázom meg a fejem felsóhajtva.
Azt én sem – csatlakozik Hyemi. – Egészen különleges vagy, Binnie.
Kérlek Hyemi kedves, nem vagyok kíváncsi a felsőbbrendű véleményedre – húzza ki magát Eunbi, hogy valamivel magabiztosabbnak tűnjön. – A becézést pedig hanyagoljuk, ha lehet.
A két lány közötti kapcsolat, hogy is mondjam... eléggé érdekes. Nem mondanám azt, hogy utálják egymást, sőt néha egy-egy kedves mondatot is elhullatnak egymás jelenlétében, de ha Eunbi egy lakatlan szigetre kerülne egy kiskutyával, meg Hyemivel, és csak egyikőjüket menthetné meg, nagy valószínűséggel a kutyát választaná. És úgy gondolom, hogy ez fordított esetben is így történne. Őket minden bizonnyal nem barátnőknek teremtette az ég.
Lányok, hogy van erőtök ilyen korán veszekedni? – nyújtózkodom leszállva a párkányról.
Pár perc múlva tíz – pillant a telefonjára a szobatársnőm. – És nem veszekedünk, ez csak egy lágy összeszólalkozás.
Hát jó – rántok vállat. – Nevezd aminek akarod – libbenek be a fürdőbe, bezárva az ajtót. Van egy sanda gyanúm, hogy ha nyitva hagyom, valamelyikőjük rám nyit.
Beszállok a zuhanyzóba, és megengedve a forró vizet, eldöntöm, hogy ma jó napom lesz, nem tehet keresztbe senki. Anya este fog érkezni az állomársa Miráért, addig pedig szeretnék egy kevés időt eltölteni a húgommal. Nincsen ma sok órám, csak fél kettőig leszek bent, utána pedig elmehetnénk sétálni a városba. Már itt lenne az ideje, hogy alaposabban felfedezzem Szöult.
   Kiszálva a zuhany alól körülölel az enyhe vanília illat. Egy laza copfba kötöm a hajamat, és a változatosság kedvéért ezúttal a szempillaspirál mellé még egy halvány szájfényt is felviszek az ajkamra. A tükörbe nézve, most a megszokottnál talán egy fokkal csinosabbnak érzem magam. A krémszínű felső teheti, amit Eunbi ajándékozott nekem, esetleg a kivételes mosoly az arcomon. Többször kellene ehhez hasonló boldog napokat beiktatnom.
   Kilépve a fürdőből, a két újdonsült barátnőm csodálkozó tekintetével találkozom. Nem szoktam túl gyakran divatosan öltözni, ez tény, a saját ízlésem meglehetősen különös, de mégsem kellene ennyire megbámulni, ha néha napján magamra veszek egy szebb ruhadarabot is.
Jól áll a póló – jegyzi meg kedvesen Eunbi. – Ebben több pasit tudnál felszedni.
Eunbi... – szólnék rá, ám Hyemi megelőz.
Arra nincsen szüksége Sorának, akad így is udvarlója – mondja vigyorogva.
Azonnal a lány felé fordulok, majd rámeresztve a szempáromat, tudatom vele, hogy egyetlen szót se merjen mondani Taehyungról, vagy kicsinálom. Csak az hiányzik, hogy Eunbi bármit is meghalljon a srácról, félek hogy már holnap az esküvőnket kezdené tervezgetni. A francba azzal a hülyével, kellett neki a tegnap színészkedni Hyemi előtt.
Ez igaz? – fordít maga felé a barátnőm. – Te jó ég, ki az a srác? Magas, jóképű, pénzes? – kérdezi izgatottan.
Hyemi csak viccelt – nevetem el magam kényszeredetten. – Nicsen semmilyen srác képben – próbálom kikerülni Eunbit, a fogashoz lépve. Hyemi szorosan utánam tart.
Tudod, Sora, azt érdekesnek tartom, hogy az elmondásod szerint az erős kávét preferálod, a tegnapi mégis ízlett – áll előmbe a szobatársnőm, megakadályozva abban, hogy elvegyem a fogasról az egyik vékonyabb kabátomat. – Ez csak annyit jelent, hogy annak a bizonyos személynek a jelenléte olyan kellemes volt, hogy egy számodra nem kifejezetten kedvelt dolog is finomnak tűnt.
Te kávézni voltál a tegnap? – szökken utánunk Eunbi. Még jó, hogy az előbbi mondat valódi  jelentését nem fogta fel. – Mégis kivel?
 Na jó lányok, nekem mennem kell – surranok el mindkettőjük mellett. Sietősen leakasztom a kabátomat, majd az ajtó kilincséhez nyúlva arra készülök, hogy világgá szaladok a két lány elől, valamint Hyemi feltevésének idegesítően igaz része elől. – Úgyhogy én most... – köszönnék el, azonban a mondatom utolsó sora már nem hangzik el, mert nekiütközöm az ajtó előtt álló valakinek.
Meglepődve teszek meg pár lépést hátrálva, majd felpillantok a fölém magasodó alakra. NamJoon az.
Sietsz valahová? – kérdezi mély hangján.
Ami az illeti, igen.
Akkor rossz hírem van – tol a képembe egy papírlapot.
Ez meg mi? – kérdezem a lapot vizsgálgatva. Kedves Miss Park Sora... értesítjük önt.... kilakoltatás. Mi a...? Kilakoltatás? – Ugye csak szivatni akarsz?
Sajnos nem – rázza meg a fejét a srác. – Valaki igényelte hogy rakjanak ki téged a kollégiumból, a diri pedig aláírta a papírt. Többet nem tudok a dologról, én csak közvetítek, de most el kell húznod a dirihez aláírni pár lapot, aztán pakolhatsz és mehetsz.
Ez őrület, én nem csináltam semmit. Ok nélkül nem rakhatnak ki innen.
Az igazgató dönt, és ha valaki a távozásodat akarja, ő meg belement, te már sokat nem tehetsz.
De mégis ki a franc... – gondolkodom el. Hiszen én próbáltam mindvégig csendesen meghúzni magam.
Ha tippelhetnék, akkor valamelyik kiváltságost mondanám – rántja meg a vállát unottan.
Kiváltságos? – kérdezek vissza. Nem egészen értem, hogy miről beszél.
Cégesek, pénzes zsákok, támogatók. Tudod, a pénz hatalom. Most meg nyomás a dirihez, még mielőtt engem baszna le, hogy nem szóltam időben – tol maga előtt ki a szobából. Rá sem jövök teljesen, hogy mi történik, egészen addig, amíg el nem érek az igazgató irodájának hatalmas és ijesztő ajtaja elé. Valaki a távozásomat kívánja. NamJoon szerint a kiváltságosak élhetnek ezzel a privilégiummal, hogy egy személyt bármilyen nagyobb indok nélkül kitegyenek a kollégiumból. Dehát ez nevetséges. Ki utálhat engem ennyire?
   Belépek a hatalmas terembe. A fehér falak kiszívnak belőlem minden cseppnyi bátorságot. Végigsétálok a sötét szekrények mentén, és a széles íróasztal előtt állok meg, mélyen meghajolva.
Név? – kérdezi a fekete irodai széken ülő, középkorú férfi. A hangja mély, rekedtes, a hanglejtése megköveteli a tiszteletet. Inget és zakót visel, de az utolsó két gombja nincsen begombolva.
Park Sora – mondom bizonytalanul. – A kilakoltatás miatt vagyok itt.
Vagy úgy. Foglalj helyet – mutat az íróasztal előtt levő egyik székre. Leülök, de így még kényelmetlenebbül érzem magam. – Ezeket kell aláírnod – nyújt át pár papírt és egy tollat.
Elnézést, de megkérdezhetem, hogy miért kell távoznom? – köszörülöm meg a torkomat, hogy valamivel erősebb legyen a hangom.
Szabálysértések, a szomszédos diákok zavarása, nem megfelelő viselkedés – kezdi el sorolni a férfi. Hiszen ennek fele sem igaz.
Nem lehet, hogy valakivel összekever?
Park Sora vagy, nem? – kérdezi, mire csak biccentek. – Nogsaeg kollégium, 410-es lakás? – Újabb biccentés. – Akkor teljesen biztos, hogy te vagy az.
De uram, én nem tettem semmit.
Igen, mind ezt mondják. Én nem tettem semmit, nem én cigiztem bent a szobában, nem én törtem ki az ablakot, nem én hallgattam hangosan a zenét az éjszaka közepén, többszöri felszólítás után is – könyököl az asztalra, közelebb hajolva hozzám. – Soha senki sem hibás. De a kérelmek okkal történnek, és az igazgatóság mindegyiket alaposan átvizsgálja. Sajnálom Sora, de nem viccből ülsz most itt. Kérvény érkezett a kilakoltatásodról, nyomós okokkal. Úgyhogy kérlek, írd alá a papírokat és ne húzd az időmet.
De én... – Fogalmam sincs mit mondhatnék. Mivel kellene védekeznem? Kiállhatok én az igazgató és valamelyik kiváltságos diák ellen? Érne valamit a szavam? – Legalább elmondaná, hogy ki utál ennyire engem?
Sajnálom, de a diák igényelte a névtelenséget.
Ez egy vicc – csapok az asztalra, miután aláírom a papírokat. – Ilyen nem lehet, uram ez igazságtalan.
Felelned kell a tetteidért. A papírokon többek között az áll, hogy a többszöri alkalommal dohányoztál a szobában a tilalom ellenére. Talán meg kellene fontolnod a leszokást – döl hátra a székén, elvéve a papírokat.
Hát hogyne – állok fel ismét meghajolva. Még jó, hogy nem is dohányzom. Ráadásul pont az igazgató mondja ezt, miközben kilóg a zsebéből a cigaretta csomagolása.
   Sem én, sem Hyemi nem dohányzunk, sőt Eunbi sem. Jó, a barátnőm talán elszív a bulik alkalmával egy-két szálat, de a kollégiumban biztosan nem. Rajtuk kívül Jungkook és YoonGi jártak még a szobánkban, viszont ők sem cigiztek. Az egyetlen alkalom, amikor valaki rágyújtott a szobában, az... Taehyung. Az az aljas alak! A francba, az első napomon rámküldte az épületfelelős vénséget, pedig ő maga dohányzott bent. Hiszen más nem lehet, csak ő! Elhiteti velem, hogy nincsen semmilyen nézeteltérés közöttünk, másnap pedig kidobat a kollégiumból. Csak tudnám, hogy mit élvez ebben... A szenvedésemet? Remélem megfullad nevetés közben.
   Idegesen veszem a lépteket a Nogsaeg épületig, ám a megszokottal ellenben most nem szállok ki a liftből a negyedik emeleten, hanem egészen a legfelső szintig megyek, meg sem állva NamJoon ajtajáig. Hangosan kopogtatok rajta, annyira, hogy még a kezem is belesajdul, hogy a srác a düborgő zene ellenére is meghalljon. Én lettem kipakolva a semmiért, miközben NamJoon úgy hallgatja a zenét, hogy még a szomszédos kollégium is tisztán hallja.
Mi van cica, ennyire hiányoztam? – nyit ajtót.
Add meg Taehyung számát – mondom, eltekintve a korábbi idegesító mondatától. Még egyszer cicának szólít és a cipőm nyoma fog virítani a képén.
Téged is behálózott? Az a nőcsábász mindig meglep – keresi elő a telefonját. Miután sikeresen rátalál a kért telefonszámra, átnyújtja a készüléket. – Csalódás fog érni szivi, Taehyung nem szokta felvenni a telefont a csajoknak. Inkább gyere be hozzám, én megvígasztallak – akarja átkarolni a vállamat, azonban arréb lépek. Még hogy csalódás? Ki lettem pakolva a kollégiumból! Viszont ha Taehyung nem lesz hajlandó felvenni a telefont, arra mérget vehet, hogy az ő arcán is ott lesz a nyomom, kék és lila színekben.
   Idegesen pötyögöm be a számot, majd a fülemhez emelve a készüléket, próbálok arra koncentrálni, hogy nyugodt hangon szólaljak meg, már amennyire a helyzet engedi.
Ki a halál mer zavarni ilyenkor? – hallom meg a vonal tulsó végéről a srác hangját. Nyúzottnak, álmosnak tűnik. Biztosan aludt. Remek.
A kurva életbe Taehyung, kicsapattál a kollégiumból! – kiáltom hangosan. NamJoon szemei elkerekednek a reakciómon. Nem éppen így terveztem a köszöntésemet, arra azonban nem számítottam, hogy a szőke hangja ennyire feltolja bennem a pumpát.
Csak egyetlen személy van, aki így mer beszélni velem. Neked is szia, Sora – mondja ásítozva. – Mi késztetett arra, hogy felhívj?
Ne játszd nekem a tudatlant. Ki lettem lakoltatva a kollégiumból, te barom.
És ezzel az információval én mihez kezdjek? – kérdezi nemtörődöm stílusban. Szinte látom magam előtt ahogy megrántja a vállát és átfordul a másik oldalára.
Miattad van ez az egész – visítom az ajtófélfára csapava. NamJoon szabályosan megrémül tőlem.
Sora, nem tudom, ki mit mondott, de most kivételesen nicsen közöm ehhez – válaszolt túlzott nyugodtsággal. Ha átnyúlhatnék a telefonon, tuti megfolytanám, amiért ennyire higgadt. – Szerintem valaki csak szivatni akar.
A nagy francokat. Az előbb jártam az igazgatónál és nekem nem úgy tűnt, mintha ez csak egy vicc lenne.
NamJoon egy pohár vízzel kínál, hogy valamelyest lenyugodjak, de azonnal visszautasítom. Ha a kezembe adná a poharat, nagy valószínűséggel ugyanazzal a lendülettel önteném az arcába a vizet.
Csak azt áruld el, hogy mi bajod velem? – kérdezem immár csüggedten.
Sora, mondtam már, hogy nincsen problémám veled – sóhajt fel. – Nem én jelentettelek.
Akkor mégis ki? Ki akar ennyire megszabadulni tőlem? – vékonyodik el a hangom, és bármennyire is igyekszem elfojtani magamban, a szememből előtörnek az első könnycseppek. – Ez volt az egyetlen lehetőségem itt, ha kilakoltatnak, húzhatok vissza a szüleimhez – törölgetem a szemeimet. Hiába próbálom erősnek mutatni magam, biztos vagyok benne, a srác már rájött arra, hogy sírok.
Nyugodj meg, és figyelj. Kurvára nincsen kedvem a nyöszörgésedet hallgatni – mondja, ezúttal már sokkal erőteljesebb hangon. – Mondtam már, nem én tehetek róla, hogy ki lettél pakolva, semmi közöm az egészhez. Ezer más dolgom lenne, de kénytelen vagyok az indokolatlan vádaskodásodat hallgatni.
A francba, Taehyung. Téged ez egyáltalán nem érdekel? – bukik ki a számon a kérdés. Arra vágyom, hogy azt mondja érdekli, hogy együtt érezzen velem, hogy segítsen. Hiszen ő képes lenne rá, ebben biztos vagyok.
Nem – érkezik az egyszerű válasz. Szinte gyomorba rúg ez a rövidke szó, annyira rosszul esik.
Remek – szedem össze magam. – Akkor nem rabolom tovább az idődet – nyomom  ki a készüléket, majd egy hamis vigyort villantva a még mindig meglepett NamJoonra indulok el a saját, vagy immár csak volt szobám felé. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek.



10 megjegyzés:

  1. Váo ez meglepett .Nagyon tetszett. Kivancsi vagyok ki volt az a "kedves" aki kirugatta Sorát a kolibol. És ez a dolog taehyunggal, kíváncsi vagyok mit fog lépni erre, hogy Sora ő rá gyanakszik és jogosan. Csak így tovább.😍❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett! A következő részből minden ki fog derülni, sőt talán még több is, mint amire számítanátok. 💕

      Törlés
  2. Tae egy igazi kis pöcs :D bár szerintem nem ő volt a bűnös. Minden esetre kíváncsi vagyok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tae már csak ilyen, nem lehet megfejteni... :)

      Törlés
  3. Áááá.... Tae nem hazuttolja meg magát!!! Imádom!!! :) Alig várom mi lesz Sorával!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök hogy tetszett! A következő hétvégén érkezik a rész. :)

      Törlés
  4. Waow, most találtam ide, de elképesztő, imadom<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszik! ♥

      Törlés
  5. Úristen, esküszöm minden egyes rész egyre jobb és jobb. Szerintem kijelenthetem nyíltan, hogy függő lettem!😁😁 Nagyon várom a kövi részt 😊💞

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! 💕 nagyon örülök hogy tetszett a rész, igyekszem tartani a szintet és fejlődni is. 😊

      Törlés