Vegyes érzésektől fűtve indulok meg a két személy irányába, már-már
szaladva. Ökölbe szorítom a kezem, és bár örülök, hogy végre megvan a kishúgom,
azt nem tudom hová tenni, hogy Taehyung van mellette.
Azonnal megragadom Mira kezét, majd magam mögé rántva, a fiú elé lépek,
és rászegezem az indulattal teli tekintetemet.
– Mit
műveltél vele? – kérdezem kicsit sem visszafogva a hangerőmet.
– Hé
– emeli fel mindkét kezét Taehyung, védekezésképpen. – Nyugodj le!
– A
kishúgom eltűnik, most meg veled találom. Mi a francért kellene nyugodtnak
lennem? – kiáltom ingerülten, a tenyeremet egyenesen Taehyung mellkasának
csapva.
– Elég,
Sora – kapja el a kezemet. – A húgod
egyedül bolyongott az udvaron, én meg inkább vele maradtam, hogy ne tévedjen
el.
– Ez
nevetséges, hiszen szóltam neki hogy várjon rám – guggolok le a lány mellé.
– Mi történt, Mira? – kérdezem, ezúttal valamivel nyugodtabb hangnemen.
– Én
csak unatkoztam és sétálni akartam – válaszol halkan. – És találkoztam TaeTae-vel, és
beszélgettünk, és vett nekem sütit is.
– TaeTae?
– pillantok furán a szőkére. Miféle becenév ez, és Mira mégis miért szólítja
így? – Kértelek, hogy ne menj sehová.
Tudod, hogy mennyire aggódtam miattad?
– Bocsánat
– bújik hozzám, az arcát a vállamba rejtve. A hangja mintha elvékonyodna. Talán
sír? Biztosan érzi, hogy amit tett, az nem helyes. Nem hiába, napról napra egyre nagyobb lesz ez a lány.
– Semmi
gond, kis hercegnő – lép közelebb Taehyung, a hatalmas tenyerét Mira hátára
helyezve. – A nővéred nem haragszik rád
– mondja mosolyogva.
– Te
csak ne mondd meg, hogy a nővére mit gondol! – súgom a szemöldökömet
ráncolva.
– Ne
csinálj ekkora problémát belőle. Egyébként is, téged vártunk.
– Engem?
– Igeeeeen
– kiált fel Mira. Persze már azonnal jobb kedve van. – TaeTae azt mondta, hogy elmegyünk egy kutyusos kávézóba.
– TaeTae
ezt nagyon rosszul mondta – ejtem ki a becenevet gúnyosan. – Ugyanis
én nem megyek sehová, és te sem – egyenesedek ki, megszorítva Mira apró
kezét.
– Légyszi,
látni akarom a kutyusokat! – kérlel a húgom.
– Taehyung,
nem tudom mivel tömted az agyát, de eszem ágában sincsen semmilyen kávézóba
menni, főleg nem veled.
– Nekem
úgy rémlik, hogy amikor utoljára elváltunk, még haverek voltunk – gondolkodik
el. – És amúgy is, a húgod megérdemel
egy ennyit – nyúl a vállamhoz, de félretolom a kezét. – Rád is férne már egy kis kikapcsolódás.
Mindjárt felrobbansz az idegességtől.
– Inkább
ne állapítsd meg, hogy mire van szükségem – mondom, de mintha a mondat csak
úgy elszállna a levegőben, senki sem figyel rám. Mira elengedi a kezemet, majd
Taehyung mellé állva, megragadja a fiú ingjét.
– Indulunk,
TaeTae?
– Persze,
nyomás – vigyorog rá a srác, majd váratlanul emeli fel a nyakába ültetve. A
vér meghül bennem, ahogy a kislány a levegőbe repül. És mégis mi az, hogy nyomás? Engem még csak meg sem
kérdeznek.
Az autóban végig káromkodok magamban, amíg
ezek ketten az első üléseken bohóckodnak. Mira olyan jól érzi magát Taehyung
jelenlétében, hogy teljesen felszabadul. Hangosan nevetgél, és előszeretettel
beszél mindenféléről a fiúnak. Taehyung pedig... mintha kicserélték volna. Most
már tényleg biztos vagyok benne, hogy közelről sem ismerem ezt a srácot.
Egyszer a pökhendi, nőcsábász énje uralkodik, máskor olyan mint egy elsős
kisfiú. Őrület, hogy ezek ketten mennyire egymásra találtak, mintha én itt csak
egy fölösleges harmadik személy lennék.
Amikor megérkezünk a sokat emlegetett kávézóhoz, Mira szinte kicsattan a
boldogságtól. Már az ablakon keresztül integet a kiskutyáknak, miközben
ugrándozva halad a bejárat felé, végig Taehyung kezét fogva.
Alig
érünk be a helyiségbe, a kislány máris a kutyákhoz szalad, így kettesben
maradok Taehyunggal. Helyetfoglalunk az egyik félreeső asztalnál, és az
itallapot kezdjük el vizsgálgatni. Hamar rájövök, hogy kutyák társaságában
kávézgatni nem olcsó mulatság, itt mindent kétszeres áron kínálnak, én pedig
éppen koldus módban vagyok.
– Mit
hozhatok? – lép az asztalunk mellé egy pincérlány.
– Karamellás
latte-t – mondja Taehyung.
– Nekem
csak egy víz lesz – teszem le az itallapot az asztalra.
Taehyung kérdőn pillant rám, majd a pincér
hölgyre néz.
– Két
latte lesz – adja le a rendelést. A lány gyorsan felírja, majd távozik az
asztaltól.
– Csak
vizet kértem – teszem karba a kezem.
– Most
kávét iszol – hajítja könnyedén az asztalra az itallapot a srác, majd
hátradől a székén. – Én fizetem.
– Nincs
szükségem rá – ellenkezek.
– Én
szeretném így – jelenti ki, én pedig úgy érzem, ezzel nem vitatkozhatok.
Nem gond, majd következő alkalommal én
fizetek neki. Vagyis... Akarom egyáltalán, hogy legyen következő alkalom?
– Aranyos
húgod van – töri meg a kialakult csendet.
– Az –
bököm ki, még mindig feszülten.
– Nem
értelek, Sora. A húgod jól van, jól érzi magát a kutyákkal. Követhetnéd a
példáját, és mondjuk te is megsimogathatnál egyet – vesz kezébe egy éppen
erre tévedő ölebet, majd a kutyára mosolyogva simogatni kezdi.
– Persze,
minden nagyon fasza. Csak azt nem értem, miért vagyok itt – könyökölök az
asztalra, lehajtva a fejemet.
– Visszavonom.
Inkább ne érj a kutyákhoz. Megijesztenéd őket.
– Mondták
már, hogy milyen kedves vagy, Taehyung?
– És
neked mondták már? – kérdez vissza. – A
húgod a szöges ellentéted, aranyos, kedves, sokat mosolyog.
– Nem
a húgom – bukik ki belőlem. – Valójában
a nővérem kislánya – egészítem ki a mondatot. Nemigazán tudom
megmagyarázni, hogy ezt miért mondom el Taehyungnak.
– Így
már érthető – nevet fel, de látva a komor kifejezésemet, azonnal elhallgat.
– A nővéred hol van most, hogy te
vigyázol Mirára?
– Nem
él velünk – válaszolok szűkszavúan, elfordítva a fejemet.
– Nem
kell róla beszélned, ha nem akarsz – mondja, majd óvatosan közeledve,
megfogja a kezemet. Meglepően meleg a tenyere, és hiába próbálnám tagadni, jól
esik az érintése. Szinte zavarba jövök a helyzet miatt, nem is merek Taehyungra
nézni, ezért továbbra is Mirát figyelem, ahogy a kutyákkal játszadozik.
A
kávék is megérkeznek, ám a kezünk még mindig egybeforrva áll az asztalon. Talán
megfeledkezett volna róla? El kellene engednem a kezét, de nem tudok annyi erőt
összeszedni, hogy ezt meg is tegyem. Vagy csak nem akarom...
– Nézd
csak – szólal meg Taehyung, a lábamnál szökdécselő fehér gombócra mutatva.
Kapva az alkalmon, elengedem a fiú kezét, majd
az aprócska állatért nyúlok. Olyan pici, hogy kényelmesen elfér az ölemben.
Virgoncan csóválja a hófehér farkát, miközben szemeivel egyre csak simogatást
követel. Képelen vagyok ellenállni ennek a csöppségnek, ezért készségesen
kezdem el simogatni a bundáját.
– Kedvel
téged – jelenti ki a fiú.
– Csoda.
A többi messziről elkerül.
– Érzi
benned a nyugodtságot. A legtöbben az izgalmat keresik. Így van ez az
emberekkel is. Nem figyelnek fel a rejtőző kincsekre – áll fel, majd mellém
érve leguggol, hogy megsimogassa a kiskutyát. – De ez a kishaver megtalálta a legjobb személyt ezen a helyen.
Természetesen csak Mira után – vigyorog rám. A hatalmas kezével szinte
beborítja a kiskutyát, aki idő közben mintha elaludt volna az ölömben. – Szeretnék a helyében lenni – súgja
halkan Taehyung.
– Téged
is simogassalak? – próbálom elviccelni a helyzetet, álcázva a valójában
meglehetősen nagy zavaromat. Játékosan Teahyung hajába túrom a kezemet. A szőke
hajának minden tincse selyemként siklik az ujjaim között.
– TaeTae,
játszol velem? – tűnik fel a fiú mögött Mira, legalább öt kutyával
körülvéve.
Ijedten kapom el a kezem, Taehyung pedig
azonnal elfordul tőlem. Mintha rajtakaptak volna minket, pedig nem is tettünk
semmit, ráadásul csak a kishúgom lát minket. Miért érzem ennyire kínosan magam?
– Persze,
hogy játszok veled, kis hercegnő – sétál
a srác a húgom felé, majd a földre ülve a kutyákkal kezdenek el
játszani.
Mosolyogva pillantok rájuk. Örülök, hogy Mira
ennyire jól érzi magát, még ha ennek a
hátterében nagyrészben a szőke is áll. Végül is nem olyan szörnyű személy
Taehyung.
A
kezemre pillantok. Még mindig érzem a melegséget, amit Taehyung tenyere hagyott
maga után. Megrázom a végtagomat, hogy eltűntessem a kelletlen, mégis jóleső
érzést. Ki kell vernem minden buta gondolatot a fejemből.
Még mielőtt bármit is szólhatnék, Taehyung
felvásárol egy tonnányi kutyakaját, amit aztán az állatoknak adnak jutalomként.
Csak fogom a fejemet, miközben számolgatom, hogy mégis mennyivel fogok ezután
tartozni a srácnak.
Mirát cseppet sem zavarja Taehyung nagy adakozása, sőt még egy süteményt
és egy fagyit is kikönyörög magának. Hiába próbálok nemet mondani, vagy
kifizetni az édességeket, Taehyung szinte rámparancsol, hogy mégpedig ő fog
fizetni. Remek Mira, micsoda adósságokba hajszolsz engem...
Órákkal később, amikor Mira végre belefárad a
sok játékba, elhagyjuk a kávézót. Szinte vörösen ég az egész arcom, amikor
rájövök, hogy Taehyung egy fél vagyont fizet az elfogyasztott dolgokért. Bár
nem úgy tűnik, mintha ez neki olyan sokat számítana. Elvégre gazdag háttérrel
van megáldva, csak végig kell nézni rajta, minden ruháján a legnagyobb márkák
címkéje díszeleg, és az autója sem egy olcsó darab. Meg vagyok győződve arról,
hogy a vidéki házunk kényelmesen elférne a Kim
lakás egyik fürdőjében. Nem hiába... a hozzá hasonló pénzes emberek mindig
sikeresek lesznek. Az orvosi után elhelyezkedik egy jólfizető, magánkórházban,
és milliókért fog műtéteket vállalni. Én meg ezalatt földrajzot fogok tanítani
egy nyamvadt iskolában, és idegeskedek a diákok miatt. Mennyire különboző
jövőképek... Biztosan ezért nem vegyülnek a gazdagok az átlag pórnéppel, nem
érünk fel a szintjükre. Csak tudnám, hogy ez miért zavar? Hiszen eddig magasról
tettem a felsőbb rétegre.
Taehyung úgy hordozza a kishúgomat a hátán, mintha a bátyja, vagy... az
apja lenne. Látszik rajta, hogy mennyire szereti a gyerekeket. Vonzónak találom
ezt benne, egy férfi, aki tud bánni a kisgyerekekkel. Biztosan jó apa fog válni
belőle.
– Elmehetnénk
még egy helyre – javasolja a fiú. – Itt
van a közelben.
– Elég
lesz ennyi mára, ezért is nagyon hálásak vagyunk.
– De
ez tetszeni fog neked is, mindenképpen látnotok kell – erősködik tovább.
– Én
menni akarok – szól közbe Mira.
– Két
szavazat egy ellen – vigyorodik el Taehyung. – Megyünk.
– Győztetek
– adom meg magam.
Negyed órányi séta múlva, egy furán kinéző
vöröses ajtóhoz érkezünk. Nincsenek túl sokan a közelben, és az ajtó egy
sikátorban van elrejtve, ezért nem tűnik túl bíztatónak a hely.
– Biztosan
ez az a hely? – kérdezem a karomat súrolgatva. Kiráz a hideg ettől a
környezettől.
– Ja,
de zárva van – csap az ajtóra, ami hatalmas zajt kelt a szűkös sikátorban.
– Ne
már, még a végén valaki ránk lő – rántom el a fiút az ajtó mellől. – Menjünk. Mira már így is ki van dőlve –
nézek a Taehyung hátán szundító lányra.
– Meddig
lesz még itt a húgod? – kérdezi, miközben visszaindulunk az autóhoz.
– Holnap
este, hét körül indul a járata. Vonattal megy.
– Akkor
nem tudom elhozni ide – sóhajt fel csüggedten.
– Majd...
legközelebb – próbálom nyugtatni, bár nem értem hogy miért. És azt sem
értem, hogy miért lett hirtelen ennyire szomorú. Tényleg nagyon szeretheti a
gyerekeket.
Visszaérve a kollégiumhoz, lenyelem a
torkomban ülő gombócot, és megpróbálok egy elfogadható köszönetet mondani a mai
napért.
– Én
öhm... – kezdem el elég silányan a beszédemet. – Köszönöm, hogy vigyáztál Mirára, és minden mást is. – A köszönet
bukta, de legalább rájöttem, hogy nem vagyok a szavak embere, főleg nem a
Taehyunghoz hasonló fiúk előtt. A magabiztossága mintha elszívná az én cseppnyi
önbecsülésemet is.
Úgy döntve, hogy elég a további kínos
mondatokból, inkább az ajtó felé fordulva próbálom kinyitni azt, de Taehyung a
vállamtól fogva kissé visszaránt.
– Jól
érezted magad? – kérdezi, kezével a kormányon dobolva.
– Igen,
azt hiszem.
– Megismételhetnénk
– simítja félre a hajamat a tekintetemből. Az arcomon azonnal megjelenik
egy enyhe pír, a tenyerem pedig izzadni kezd. Sora, ne képzelődj, Taehyungnak
nincsen semmiféle hátsó szándéka veled kapcsolatban. De hát mégis férfi, én meg
nő, még ha nem is a top kategóriából... A francba, elég ebből.
– Én
inkább – nyitom ki az ajtót – , most
megyek – szállok ki, majd kinyitom az autó hátsó ajtaját, azzal a
szándékkal, hogy az alvó húgomat valahogy az ölömbe veszem és felcipelem a
negyedik emeletre.
– Segítek
– tol félre Taehyung, könnyedén felvéve Mirát. A kislány mintha mi sem történt
volna, mélyen alszik. – Negyedik emelet,
igaz?
– Aha,
jártál már nálam – mondom, visszagondolva a beköltözésem napjára, amikor ez
a hülye, Hoseokkal karöltve betörtek hozzám és ellopták az egyik alsómat.
Utálnom kellene, most mégis itt van mellettem, a karjában a kishúgommal. Miféle
ostoba szappanopera ez? Valaki álljon elő a kamerákkal, és mondja azt, hogy ez
az egész egy vicc. Nem értem ezt a dolgot köztem és Taehyung között. Egyáltalán
van közöttünk valami, vagy ezt is csak én képzelem be?
– Nem
a tizes? – torpan meg a fiú az egyik ajtónál, ami előtt én már rég
elsétáltam. Azt eddig is tudtam, hogy az elmémmel nincsen minden rendben, de
nem gondoltam volna, hogy ekkora a baj, már a saját szobámat sem találom meg.
– De
az – bólogatok. – És itt elég is
lesz, köszö... – ám mielőtt befejezhetném a mondatot, Taehyung benyit a
szobába, majd teljesen természetesen sétál be, intve a szobatársnőmnek. Leesett
állal lépkedek a fiú után, aki éppen azon van, hogy betakargassa a kishúgomat.
Hyemivel csodálkozó tekintettel pillogtatunk egymásra, és már előre fáj a fejem
a magyarázat miatt, amit a lánynak kell adnom a lejátszódó jelenetről.
Taehyung végezve a tevékenységével ismét biccent Hyeminek, majd az
ajtóhoz sétál. Követem a lépteit, és behajtva az ajtót, abban reménykedek, hogy
a fiú a lehető leggyorsabban eltűnik ebből a koliból, és én is felszívódhatok,
vagy legalább elrejtőzhetek a takaróm alá, megmenekülve mindenféle érdeklődő kérdéstől.
– Akkor...
– mosolyog rám a fiú. A kezét az arcomhoz emeli, mire önkéntelenül szorítom
össze a pilláimat. A következő dolog amit megérzek, az Taehyung ajka a
homlokomon. Egy apró puszit nyom a bőrömre, majd távolabb húzódik. – Majd még találkozunk.
– I-igen
– dadogom és amint Taehyung elindul a lift felé, remegő kézzel csapom be az
ajtót.
Hatalmasra tágult szemekkel fordulok meg,
majd a nekidöntve a hátamat az ajtónak, egészen a földre csúszok. Mintha nem is
ezen a világon lennék, az elmém valahol messze jár, fel sem tudom fogni, hogy
mi történt az előbb.
– Ez
meg mi a halál volt? – hámozza le magáról Hyemi a több rétegnyi takarót,
hogy elém tudjon sétálni. – Te és Kim
Taehyung? Szivatsz?
– Nem!
Vagyis de! – hebegek. – Nem tudom mi
történt, mi csak haverek...
– Ja
hogy úgy – kezd el bólogatni a lány, mintha rájött volna valamire. – Ő az a havered akié a felső. Csajszi, nem
vagy kispályás, az biztos.
– Félreérted,
Hyemi. Mi nem vagyunk olyan viszonyban – próbálok ellenkezni. Mégis miért
nem jutott eszembe az a hülye dzseki? Mondjuk Taehyung sem igényelte... De
akkor is, az első dolgom kellett volna legyen, hogy megszabadulok tőle.
– Akkor
milyen viszonyban vagytok? – kérdezi gyanakvóan.
– Semmilyenben
– vágom rá.
– Hát...
– sétál el a hűtőhőz. – Nekem nem úgy
tűnt – vesz ki egy dobozos sört. – Hogy
is volt? Majd még találkozunk és egy hatalmas puszi a homlokodra – nyitja
ki a dobozt. A fém reccsenésének hangját a szénsav sercegése követi. Hyemi
hatalmasat kortyol az alkoholból, majd felém tartja a dobozt. – Megismertem a szeretődet, Sora. Erre inni
kell – nevet fel, én pedig érzem, hogy elsüllyedek szégyenemben. Hogy fogom
kimagyarázni ezt?
Ez nagyon tetszett. Majd lesz még taehyung szemszögéből is rész ugye? Kíváncsi vagyok mit érezhet taehyung sora iránt. És ez a hozzáállás sorának. Kivancsi vagyok meg lesz-e az a "randi" taehyung és sora között. A helyes írási hibáimat pls ne nézd. Az nem az erősségem.
VálaszTörlésIgen, majd még lesz rész Taehyung szemszögéből is, de még nem tudom mikor. És minden szépen lassan ki fog derülni, bár a történet végéig még sok van.
TörlésSemmi gond, a lényeg az, hogy mindig írsz!
Juj nagyon király rész volt! :) Rendesen beleéltem magam ebbe a részbe :P Adok egy képzeletbeli pacsit Mira-nak hogy erre a napra összehozta őket! :D Várom a folytit :* <3
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszett! Mira bizony "jól végezte a dolgát"... :D
TörlésPróbálok sietni vele! ♥
Most olvastam végig meló közben az egész story-t és hát nem tudtam abba hagyni...(holnap lesz mit bepótolni a munkában)...de nagyon, nagyon jó!!!! Imádom a "feszültséget" Sora és Tae között! Alig várom a következő részt ;) Új olvasót (rajongót) szereztél ;)
VálaszTörlésHűűű ennek nagyon örülök, ráadásul az egészet egyben olvastad végig. :D Köszönöm szépen! ♥
TörlésAmi jó, az jó ;)
TörlésSzia kb. Mikorra várható a kövi rész?
VálaszTörlésSzia! Holnap vagy pénteken érkezik. (a péntek valószínűbb)
TörlésOki köszönöm a választ. Már nagyon várom. Minden percben amikor nincs dolgom megnézem az oldalt hátha ki jött már.
Törlés