2018. szept. 5.

33. rész - Párbaj



   Szöul utcáin egészen hajnalig zajlik az élet, az árusok és szórakozó fiatalok hangja tölti be a helyet. A bár, ahol a kis csapatunk van, azonban egy eldugott részen helyezkedik, így a járda szélén ücsörögve, senki sem zavar minket, csupán a fölöttünk levő lámpa erős zúgása töri meg a csendet.
   Jungkook arcát nézem, a kíváncsi tekintetét, a ráncolt szemöldökét. A szívem egyre hevesebben dobog, ahogy a válaszon töröm a fejem. Nem tudom mit kellene mondanom, hogy mi lenne a helyes válasz, vagy hogy egyáltalán létezik ebben a helyzetben helyes válasz. Látom a fiú arcára kiülő aggodalmat, a félelmet, ahogy a szemét néha a földre, néha a saját kezére szegezi. Mondanom kell valamit, nem húzhatom sokáig az időt.
   Nagyot nyelek, és megszorítom Jungkook kezét. Nem tudom hogy a hideg, vagy az érzéseim játszadoznak velem, de egyre jobban kezdek remegni.
Jobb ha nem tudom – töri meg végül a csendet a fiú. – Néha jobb a tudatlanság – mondja, de úgy érzem, hogy magát próbálja győzködni.
Köszönöm – könnyebbülök meg.
Jungkook rám mosolyog, az ajka szélesre húzódik, a szemei pedig egészen összeszűkülnek, mégsem tudja leplezni a csalódottságot. Ő is maszkként használja ezt a mosolyt, mögé tuszkolva a valódi érzéseit.

   Az idő múlásával a saját arcomat fedő álarc, egyre vastagabbá, nehezebbé válik. Vigyorgok mindenkinek, abban reménykedve, hogy az engem körülölelő páncél elkezd olvadozni, de a fájdalom nem változik, ott ül a sarokban, és amikor lehetőség adódik rá, ismét bekebelez. Hyemi ápolgatja a lelkemet, elemezget, próbál hatni rám, de az átmeneti felszabadultság után minden egyes alkalommal visszakerülök a fullasztó börtönömbe. Végül arra jutunk, hogy a tengernyi kérdés miatt nem tudom lezárni magamban a dolgokat. Taehyung az egyik napról a másikra lépett ki az életemből, millió kérdést hagyva maga után. Nem tudom, hogy miért tűnt el egyetlen szó nélkül, és nem is akarom megérteni. Mindvégig azt hittem, hogy a kettőnk kapcsolatában van valami különleges, és képtelen vagyok elfogadni azt, hogy csak én tápláltam ilyen mély érzelmeket iránta. A miértek és hogyanok börtönébe zárkózva pedig folyton azon kapom magam, hogy a bőrdzsekit ölelgetem, mint valami hátrahagyott ajándékot, hogy az illat által felidézzem a fiút. Hetek telnek így el. Annyira szánalmas vagyok.

***

   A szokásos kávémat kortyolgatva sétálok a kollégium udvarán. Jól esik a meleg ital ebben a dermesztő időben. Hiába viselek már valamivel vastagabb kabátot, a reggeli fagy így is harcba száll velem. Nemsokára itt a tél... Hihetetlen gyorsasággal telik az idő.
   Elhaladva a művészetis épület előtt, szokatlan hangoskodásra leszek figyelmes. A tömeg pillanatok alatt gyűl egyetlen nagy pontba. Ismerős női hang tűnik ki az őrjöngésből, és abban a pillanatban, amikor rájövök, hogy Eunbi kiabál, azonnal rohanni kezdek.
   Nehezen vágok át a rengeteg bámészkodó diákon, akik szintén tudni szeretnék, hogy mégis mi folyik itt. A nagy zajban csupán elvétett mondatrészeket hallok meg, ám amint sikerül átpréselnem magam a főként művészetis diákokon, azonnal Eunbihez szaladok.
Mi folyik itt? – nézek a kialakult kör közepére. SeokJin és YoonGi marcangolják egymást az epés megjegyzéseikkel, egyre jobban ingerelve a másikat.
YoonGival beszélgettem, amikor megjelent Jin, és egymásnak estek. Próbáltam beavatkozni, de semmi... – mondja kétségbeesetten. A szeme könnyben ázik. – Én nem... nem bírom ezt – temeti az arcát a tenyerébe.
Eunbi – helyezem a kezem a vállára. – Nyugi, minden rendben lesz.
Semmi sem lesz redben. – A lány zokogásban tör ki, és félrelökve az előtte állókat kirohan az épületből. Utána akarok szaladni, de a hangulat egyre feszültebbé válik, ahogy a két srác szóbeli párbaja minden másodperccel éleződik.
Csak szállj le róla – mondja morogva YoonGi az előtte állónak.
Nem tudom kettőnk közül ki nyúlta le a másik nőjét – kontrázik SeokJin.
Senkit sem kellett lenyúlnom, magától jött hozzám – vág vissza YoonGi önelégülten. – Nem volt elég neki a nagyképű pénzes pofád.
Ja – nevet fel hangosan Jin. – Mert egy drogos senki megfelel neki. Egy senki vagy, egy lényegtelen porszem. Nem tudsz többet nyújtani neki nálam, sőt... semmit sem tudsz adni neki.
Te utolsó seggfej!
Na mi van? Fáj az igazság?
A pofád fog fájni, amikor képen töröllek – iramodik meg YoonGi az idősebb felé. A keze a levegőben, majd a pillanat tört része alatt hangos csattanás varázsolja némává a helyiséget. YoonGi tekintete vérben ízzik, ahogy a tenyerét rázza az ütés után, s a másik pillanatban már SeokJin támad.
   Gondolkodás nélkül indulok meg, hogy valamilyen módon közbeavatkozzak. Nem érdekel, hogy veszélynek teszem ki magam, csak szét kell választanom ezt a két agyalágyultat. Néhány művészetis srác siet a segítségemre, félrehúzva YoonGit, míg én SeokJinnel foglalkozom.
Engedjetek! – kiáltja a fiatalabb. – Szétverem az ocsmány képét!
Gyere csak, mutasd mit tudsz – szól vissza SeokJin, próbálva kiszabadulni az én és a másik két diák szorításából.
Nyugodj le az isten szerelmére – üvöltök a képébe.
Neked ehhez semmi közöd – rivall rám, de ezzel csak azt éri el, hogy egy hatalmas pofont keverek le neki. Megszeppen, s az alatt a pár pillanat alatt, amíg döbbenten pillogtat, a többieknek sikerül kivonszolniuk YoonGit az udvarra. A benti tömeg lassan feloszlik, csak a halk sugdolózás marad meg.
   SeokJin idegesen fordít hátat, áttrappolva az előteren. Minden pillantás őt követi, ahogy próbál eltűnni az épület folyosóhálózatában. Azonnal a nyomába eredek, a fejemben ezernyi váddal és kérdéssel. Nem törődve a kíváncsi szemekkel kiáltok a fiú után, de úgy tesz, mintha meg sem hallana. Felgyorsítva a lépéseimet végül sikerül elkapnom a fehér köpenyét.
Elárulnád, hogy mi a franc volt ez? – mondom, visszarántva az anyagot.
Kopj le rólam – förmed rám, kiszakítva a kezemből a felsőjét.
Azt már nem! Beszélnem kell vele, meg kell tudnom, hogy mi történt közte és Eunbi között. Meg kell védenem a barátnőmet. És... valami mást is meg szeretnék kérdezni. A nyomában maradok, és követem a parkon át, egészen az orvosis épületig. Nyilvánvaló, hogy mögötte vagyok, mégsem szól rám.
   A földszinten egy fehér ajtó mögött tűnik el. Kissé hezitálva ugyan, de úgy döntök, hogy bemegyek utána a terembe.
Mondtam hogy kopj le – szól rám abban a pillanatban, amint belépek a szűk helyiségbe.
Jól tudtad, hogy követlek – csukom be magam mögött az ajtót.
A hely elsősegély szobaként szolgálhat. A fal mentén egy keskeny ágy húzódik, azzal szemben egy nagy szekrény, tele mindenféle gyógyszerrel. A fiú arcára pillantok, és csak most veszem észre, hogy az alsó ajka egy kis helyen felszakadt. Fertőtlenítőszert és vattakorongot vesz elő az egyik polcról, majd a tükörben kezdi tanulmányozni a kis sebét.
Nem halsz bele – jegyzem meg, amit egy haragos tekintettel díjaz.
Következő alkalommal nem ússza meg ennyivel az az idióta – mérgelődik magában, miközben tisztogatni próbálja a sebet.
Hagyd – kapom ki a kezéből a vattát. – Majd én.
Meg tudom csinálni. Ha nem rémlene, orvosira járok.
Nem számít – lököm rá az egyik székre. – Egyébként is beszélnem kell veled – ragadom meg az állát, hogy a megfelelő pozícióba állítva, könnyedén tudjam kitisztítani a sebet.
Remélem tudod, hogy nagyon idegesítő vagy – teszi karba a kezét.
Nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam – mondom ingerülten, a kelleténél erősebben a bőrére nyomva a vattakorongot. – Az viszont igen, hogy mi történik Eunbivel. Ne tedd tönkre szegény lányt.
Nem én teszem tönkre, a kék hajú barom miatt szenved.
Hiszen te nem hagyod nyugton szegényt.
Ne nevettess – kapja el váratlanul a kezemet, félretolva az ajkától. – Ha YoonGi nem lép közbe, Binnie már rég velem lenne.
Csak hogy nem YoonGi volt az, aki kezdeményezett. Eunbi rohant hozzá menedéket keresve, mert ő elfogadja minden hibájával együtt.
Nem tudja mit csinál – ingatja a fejét. – Engem szeret, nem azt a drogost.
YoonGi nem drogos – mondom fennhangon. Kevés tart vissza attól, hogy ismét megízlelje a tenyerem erejét. – Többet tud adni neki, mint amire te valaha is képes leszel.
Semmit sem ad neki. Egy-két éjszaka... nevetséges. Én vagyok az, aki bármit megadhat Binnie-nek. Jobban ismerem bárki másnál, és tudom, hogy mire vágyik. Ha az a marha kiszáll a képből, Binnie is végre boldog lehet.
Miért vagy olyan biztos, hogy boldog lenne melletted?
Mert korábban is az volt – áll fel a székről, félrelökve engem. Az ajtóhoz indul, de mielőtt elérhetné a kilincset, az útját állom. Ilyen könnyen nem szabadulhat meg tőlem.
Mondj egy okot – támasztom a kezemet a mellkasának, visszatartva a fiút. – Egyeten okot, amiért ennyire kell neked ez a lány.
Mert szeretem.
Hazudsz – jelentem ki haragosan.
Honnan is tudhatnád te? Csak egy naiv kislány vagy.
Lehet hogy naiv vagyok, sőt nevezhetsz bárminek, de tudom, hogy milyen szeretni valakit – markolom meg SeokJin pólóját. Az ujjaim teljesen kifehérednek a nyomás hatására. A düh minden pillanattal egyre csak növekszik bennem. – Mondd Jin, mit tettem, hogy nem láthatom többé őt?
Semmit sem tettél.
Akkor mivel tömöd a fejét? Mit mondtál neki, hogy már nem kíváncsi rám?
Ő döntött így. Nem én irányítom Taehyungot.
De... de... miért? Mit rontottam el? – engedem el az anyagot, majd lehajtva a fejemet, SeokJin mellkasának dőlök. A fiú a vállamra teszi a kezét.
Ne okold magad.
Akkor mégis ki a francot okoljak? Csak úgy eltűnt! Kilépett az életemből, mintha ez az egész meg sem történt volna. Annyira hülyén érzem magam – törnek elő a könnyeim. Szaporán törölgetem a szemem, mély lélegzetekkel nyugtatva magam, a könnycseppek mégsem apadnak.
Tudtam hogy ez lesz. Figyelmeztettem őt is, és téged is.
Annyit mondtál, hogy nem vagyok hozzá való.
Mert ez a valóság, és erre Taehyung is rájött. Ne nehezítsd meg. Ne keresd őt, csak felejtsd el.
Megnyugodhatsz – emelem fel a fejem, dühösen a srác szemébe nézve. Meglepettség ül ki az arcára. – Nem fogom keresni – húzom ki magam, távolabb állva Jintől.
Helyes – bólint elégedetten.
Csak... – törik meg az eddig erős, haragos arckifejezésem és immár aggódva nézek a fiúra. – Áruld el, hogy van?
SeokJin pár másodpercig némán vizslat, mielőtt válaszolna.
Nem túl jól – mondja szűkszavúan.
Történt vele valami?
Nem alszik, és enni sem akar.
Mi? – döbbenek meg. Nehezen sikerül felfognom az előbbi mondatot.
És most még egy ideig nem is lesz jól, ezért kérlek, tényleg ne akarj találkozni vele.
Mi köze van ennek hozzám?
Semmi.
Akkor miért nem láthatom? – Egyre feszültebbé válok, ahogy SeokJin homályos válaszait hallgatom.
Csak. Elégedj meg ennyivel.
Hogyan lehetnék elégedett? – csattanok fel. – Milyen lenne, ha neked is azt mondanám, hogy ne találkozz többet Eunbivel?
Az teljesen más.
Miben más? – Már gondolkodás nélkül, üvöltve beszélek SeokJinhez. Próbálom visszafogni magam, de a tudatlanság feldühít. Kapkodva veszem a levegőt.
Abban, hogy Eunbi nem beteg.
Elakad a szavam ahogy próbálom feldolgozni a hallottakat. A torkomban dobog a szívem, a tenyerem izzad, és mintha a fejem is elkezdett volna fájni. Kérdeznék, de mégis melyiket tegyem fel a többezerből?
De...
Nem mondok ennél többet, már így is túl sokat tudsz.
Semmit sem tudok! Mi történt? Milyen betegsége van? – fakadok ki, ahogy kétségbeesetten valamiféle válaszra, magyarázatra várok. Nem értem a helyzetet, és mintha nem is egy olyan emberről beszélnénk, akit ismerek. Hiszen Taehyung nem tűnt betegnek...
Elég lesz – állít félre az ajtó elől Jin, és sietve elhagyja a helyiséget.
Kérlek – iramodok utána. – Mondd el!
Csak beteg, nincs jól, és ha nem  akarod, hogy az állapota tovább romoljon, messziről elkerülöd – fordít hátat véglegesen, és már hiába szólok utána, nem figyel rám. Ismét magamra maradok, a megsokszorozódott kérdéseim csúcsán ülve. Csakhogy ezúttal sokkal jobban aggódom Taehyung miatt, mint saját magam miatt. Ez a rejtélyes betegség megrémít, és hiába a fiú fenyegetése, egyre jobban érzem azt, hogy találkoznom kell Taehyunggal.  




8 megjegyzés:

  1. Úúú... egyszerre olvastam most a három részt 😍 és olyan sokminden történt! JK és Sora szerintem jók lehettek volna, de hát a volna sajnos hatalmas szakadékként tátong közöttük, és így szerintem, hogy Kook -lássuk be, az első adandó alkalommal megragadná Sorát és elvenné Taehyungtól, ha tehetné- jóval többet érez a lány iránt, a barátságuk is tükör jégen táncol. Ráadásul Sora is most épp olyan állapotban ami sebezhetővé teszi őt, könnyen lehetne az érzéseit kijátszani. Ő maga mondja, kedveli a fiút, kicsit jobban is mint kellene! És akkor itt van Tae, aki eltűnik egyik pillanatról a màsikra, JK meg feltűnik pont ekkor! Áhh...micsoda időzítések! Most már viszont tudjuk, hogy Tae tényleg beteg, nem csak a szerelmi bánat marcangolja őt, de saját maga ellen is kűzdenie kell!!! És Sora is tudja, hogy valami nem stimmel a fiúval! Biztos vagyok benne, hogy nem hagyja majd nyugodni a tudatlanság és utána jár majd a dolognak!!! Hisz szeret Taét! 😉
    És Jin! Mi a jóbüdös....szóval, ha szereti Eunbit akkor mégis mi francot művelt eddig??? Üres szavak lennének? Nem, szerintem őt ugyan azok a dolgok örlik, mint Tae-t, vagy nagyon hasonlóak! De igazából megérdemelte azt a jobbhorgot Yoongi-tól -akit mellesleg szívemből sajnálok- így legalább kicsit èszhez tér, hogy van igazi konkurencia és nem tény, hogy a lány csak az övé! Tessék harcolni érte!!!
    Egyre izgisebb minden!!! Alig várom a valódi drámát, mikor Sora végre rájön a dolgokra!!! Lenyűgöző... 😍😍👍🏻

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök a kommentednek! Már hiányoltalak! :D
      Sorát több dolog is visszatartja Jungkooktól, elsősorban az idő közben kialakult barátsaguk, aztán ott van Hyemi is, plusz a Taehyung iránti érzések is bekavarnak.
      Taehyungot bizony több dolog is kínozza, ezért olyan kétes a viselkedése is. A betegségéről nemsokára több dolog is kiderül!
      Sora viszont abban az állapotban van, hogy egyáltalán nem tudja mitévő legyen... mire megvékélt a valódi érzéseivel, Tae szó nélkül otthagyta, Jungkook sem könnyíti a helyzetén, aztán itt van Jin aki állítja hogy Tae beteg, de megtiltja hogy a lány találkozzon vele. Ilyenkor a józan ész már nem segít, de vajon mer majd a szívére hallgatni a csalódások után?
      Köszönöm szépen a kedves szavakat, jól esett olvasni a kommentedet! 💕💕

      Törlés
  2. Annyira boldog vagyok, hogy ilyen gyakran érkeznek a fejezetek. És nem is akármilyenek... Hű, de várom már, hogy tényleg találkozzanak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát még én milyen boldog vagyok, hogy vannak akik rendszeresen követik a történetet, és még kommentelnek is! Nem győzöm megköszönni! ♥♥

      Törlés
  3. Én is így érzem ,mint Sora. Nagyon boldog vagyok , hogy ilyen gyakran vannak részek . Várom a folytatást .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tartottam attól, hogy a szeptemberi sulikezdés miatt nehezebb lesz követni a történetet, de örülök, hogy így is velem vagytok!♥

      Törlés
  4. Igen, én is úgy hiszem, jobb, hogy JungKook nem kapott választ. Sejti már úgyis, mi az …. Valahol sajnálnivaló a srác, mert tudja, hogy reménytelen a dolog, és ezért csalódott.
    SoRa egyre mélyebbre zuhan a fájdalomban, nem érti mi történt, hol hibázott. Aztán az a balhé a két kakas között ….. a mindenit! Nem tudom, jól döntenék-e, de én YoonGi-ra voksolnék jelen helyzetben. Az egész helyzet kialakulásáért egyébként Eunbi a hibás, kár volt a két srácnak ennyire egymásnak esnie. Eunbi tartott két vasat is a tűzbe, jóval hamarabb döntésre kellett volna jutnia. Nem is értem, melyikhez mi húzta, hiszen Seokjin ugyebár gazdag, mindent meg tud(na) adni neki, mégis szakítottak, ugyanakkor YoonGi szegény, de nála vigaszt talált a lány. Csúnya vita volt ez a fiúk között egy nő miatt ….
    SoRa próbálná kihasználni az alkalmat, hogy valamit megtudjon Taehyung-ról, de amit ki tud szedni Seokjin-ből, az csak még jobban felzaklatja. Kit ne zaklatna fel egy ilyen infó, hogy a szerelme beteg, és normális reakció, hogy szeretne mellette lenni. Most is azt mondom, hagyja fenébe Taehyung az anyját, a vagyont, SoRa-val ketten boldogok lehetnek. Így csak az egészsége megy rá ….
    Félek a kettőjük találkozásától, mert Taehyung lehet durván fog beszélni SoRa-val, hogy elvadítsa maga mellől és megutáltassa magát. Még ha rohadtul fog fájni mindkettőjüknek, akkor is ….

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jungkookkal tényleg kicseszett az élet, de nyugi, vállalom, hogy megvígasztalom szegénykét. :)))
      A két fiúnak más-más ajánlata van Eunbi számára, és még ő sem tudja, melyiket kellene választania, bár már nagyon is kifutott az időből.
      Az idő begyógyítja a sebeket, ez igaz Sorára is, de Taehyung nyoma még mindig benne van, nem ilyen könnyű kitörönie a fiút, és ha ismét találkoznak, csak nehezít a helyzetén (de persze találkozni fognak, mert én szeretem nehéz helyzetekbe sodorni a szereplőimet). Taehyung szenved a betegsége miatt, és Sora miatt is egyaránt (hoppá cseppnyi spoiler, mostanában szeretem elszólni magam haha). És bizony fájni fog... nagyon... de talán megoldódik.

      Törlés