2018. jan. 10.

8.Rész - Lúzer páros


   Korábban egy szobámban történő zenei felvonulást, vagy egy bomba robbanást is könnyűszerrel átaludtam volna, most mégis napról napra egyre rosszabbá válik az alvási rítusom. A tegnap fél nyolckor ébredtem, és a világért nem tudtam visszaaludni, pedig csak tíztől volt órám. És most is, meg vagyok győződve arról, hogy hajnal van, és bűnnek számít ilyenkor felkelni, de becsukott szemmel is érzékelem, hogy már vagy öt perce ül az ágyam mellett egy személy, aki történetesen nem Eunbi.

2018. jan. 2.

7.Rész - Kosár


   Talán a légkondiból érkező meleg az oka, hogy az arcom vörös, pedig nincsen melegem. Elkerülve a kínos pillantásokat, inkább a mellettem elsuhanó város képét kezdem tanulmányozni. Jó lenne feltérképezni legalább a közelebbi helyeket, hogy ne kelljen mástól függenem, amikor valahová el szeretnék menni. Szöul nagyobb, mint gondoltam, és ha továbbra sem számíthatok Eunbi segítségére, akkor azt hiszem, hamar el fogok vesztődni. Persze fordított esetben ő már haragudna rám, de érdemes lenne részemről neheztelni rá? Meg kell beszélnünk pár dolgot, még ezen az estén, persze ha a drága barátnőm nem fog NamJoonnál éjszakázni.

2017. dec. 30.

6.Rész - Fizetség


Kim Taehyung, azonnal engedd el a kezem – ütöm meg a srác vállát sokadszorra. – Hiába húzol magad után, úgysem fogok semmi olyat csinálni, amire utasítasz – mondom, kishíján ordítva a szavakat.
Akkor fizess – áll meg, elengedve a csuklómat.
Mi a francért fizessek neked?
Mert tönkretetted az autómat – válaszol folytatva az útját, immár mindenféle rángatás nélkül, velem a nyomában.

2017. dec. 28.

5.Rész - Irritáló egyének


   Vasárnap, délután négy óra. Három kávé, egy alma és két rókázás után sem mondhatom magam igazán embernek. Korábban megpróbáltam egy kevés friss levegőt szívni, de ahányszor elhagytam az ágyam titokzatos védelmét, a keserves öklendezés mindannyiszor tört rám, pedig már a lelkemet is kiadtam magamból az éjszaka folyamán. Eunbi jelenléte tartott életben mindeddig, csodálom is, amiért minden undor nélkül ülte végig a lezajló élet-halál harcomat.

2017. dec. 23.

4.Rész - Az alkohol nem játék


   A buli helyszíne egy kimondottan szűkösnek bizonyuló klub, ahol nem lehet megtenni egyetlen métert sem anélkül, hogy valaki ne próbáljon meg fellökni. Ilyen körülmények között próbálunk YoonGira és Jungkook többi haverjának nyomára lelni, eddig sikertelenül.
   Jungkook végül úgy dönt, hogy talán pár ital után sikeresebb lesz a keresés, ezért a pulthoz rángatva engem, rendel valamiféle alkoholos italt magunknak. Ezzel még a világon semmi probléma nem lenne, teljesen jól érzem magam, a hangulatom is kezd előbújni, és úgy érzem, hogy jól fog telni az éjszaka, de amikor a fiú már az ötödik adag piát itatja meg velem, azt hiszem elvesztem a kontrollt.

2017. dec. 15.

3.Rész - Két lökött


Nem hiszem el, hogy magunkra haragítottad az egész egyetem legbefolyásosabb alakjait – fogja a fejét Eunbi, mintha az elmúlt egy órában valami világrengető dolog történt volna. – Mi lesz ha fekete listára kerülünk, vagy kicsapnak?
Nem fognak kidobni az egyetemről néhány srác miatt – terülök el büszkén az ágyamon, a korábbi győzelmem miatt.
De, Sora. Pontosan ez fog történni. Kim Taehyung szülei a suli legnagyobb támogatói. Ha ők azt mondják, hogy nekünk mennünk kell, akkor az igazgató sem tehet semmit. Térden állva kell könyörögnünk Taehyung előtt, hogy bocsásson meg.

2017. dec. 8.

2.Rész - Kezdet


   A számtalan rossz tulajdonságom közül a legkiemelkedőbb az, hogy reggelenként képtelen vagyok felkelni, és két forró csésze kávé nélkül nehezen tudom magamra illetni az emberi jelzőt. Ez korábban is gondot okozott, a suliban a tanárok csak a késő lányként ismertek. Pedig én mindent megpróbáltam, de ha sikerült tíz perccel korábban kimásznom az ágyamból, akkor a fürdőben sikeresen bepótoltam a megspórolt szundításomat a vécén. Anya meg persze csak nevetett rajtam és vagy ezer képet készített. A fényképes albumban már egy egész kis fejezetet töltenek ki a vécén alvó Sora képei.

2017. dec. 5.

1.Rész - Üdv a koleszban


   Történjen bármi, kerüld a drogokat, és lehetőleg ne csináltasd fel magad egy esztelen buli alkalmával. Ezekkel a szavakkal engedett útnak az édesanyám, a koleszba költözésem előtt. Csak bután mosolyogtam, és vártam hogy becsukódjon a vonat ajtaja, hogy végre elmerülhessek a gondolataim végtelen veremében. A három órás útból szinte semmire sem emlékszem, sikeresen végigaludtam, aminek a hatása az lett, hogy még kómás fejjel vágódtam be egy taxiba és a csomagjaim felét majdnem az úton felejtettem. Az egyetlen szerencsém, hogy egy halálrendes taxisofőrt fogtam ki...
   A húsz perces kocsikázás alatt is elkoppant a szemem, így arra eszméltem, hogy a nyugalmi állapotban levő autó hátsó ülésén, nem éppen a legszebb pozícióban vagyok elterülve, az összes csomagom a járdán sorakozik, és a sofőr az ablak kopogtatásával próbál felébreszteni. Így érkeztem meg a Kim Ji Seok Egyetemre.