2018. szept. 25.

37. rész - Vigyázok az álmaidra


   – Sora –  

    Fura hely az egyetem. Hosszú ideig lazának tűnhet, az ember bejár az óráira, jegyzetel, ha kedve van hozzá, utolsó percben megírja a beadandókat, de ezen kívül egészen elviselhető egy intézmény. Legalábbis ezt hittem. Viszont a tanároknak van egy olyan rossz szokásuk, hogy a vizsgák előtt két héttel, hatalmas szeretettel átadnak egy háromszáz oldalas anyagot, amit szóról szóra tudni kell. Két keserves hét alatt háromszáz oldalnyi tömör tanulnivaló. Valaki raboljon el, üssön fejbe egy darab vassal és lőjön le, mert mire lejár ez az időszak, egyetlen szál hajam sem marad a sok stressz miatt.

2018. szept. 24.

Elmélkedés...


   Ez egy nagyon személyes poszt lesz. Sajnálom srácok, de ezt már képtelen vagyok magamban tartani. Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy gyűlölködő ember, sőt mindenféle barátom van, sosem érdekelt, hogy ki honnan jött. Nehéz engem feldühíteni, az értelmetlen dolgokon nem is rágom magam, de az én türelmem is véges (pedig nagyon nagyon hosszú ideig bírtam). A posztban egyetlen nevet sem fogok említeni, nem az a célom, hogy bárkit is megbántsak, vagy rosszként tűntessek fel. Csupán kíváncsi vagyok a ti véleményetekre.

2018. szept. 21.

36. rész - Az érzelmek háborúja


   – Taehyung –

   A szoba olyan üres, mint a lelkem. Egy hatalmas, fekete lyuk, amiben könnyű elvesztődni. Fogalmam sincs hány óra lehet, és nincsen annyi erőm, hogy megmozdítsam a kezemet a telefonom irányába. Azt sem tudom, hogy egyáltalán ember vagyok még, vagy már csak egy üres, kifáradt test.
   Sóhajtozok, nem létező megoldásra várva. Menekülnék, de már nincs hová, mindenhol csapdában érzem magam. A saját elmém ejtett rabul, és ettől nem szabadulhatok. A jövőm képe homályos és borús felhők veszik körül. A hatalmas ház, sőt palota, a szüleim képe, a cég, a pénz és a Moon lány mind feketén festenek előttem. Kell nekem ez? A felelősség, a stressz, a nehéz döntések. Hiszen ezek nem nekem valók. Nem arra születtem, hogy egy jókora íróasztal mögé rejtőzve, tőmondatokkal irányítgassak. A fényre vágyom, a melegségre, valamire, ami életet lehel ebbe a kihalt testbe, de az egyetlen fényforrásom is csupán egy aprócska, pislákoló folt, és egyre csak távolodik. Csak napok kérdése, és teljes vakságban maradok.

2018. szept. 14.

#ezvagyokén kihívás



Sziasztok! Nem szoktam a blogra személyes témájú posztokat hozni, sőt még a részek elejére sem írok ilyen kis bevezetőt – nem is értem miért, másoknál szeretem olvasni, csak valahogy nálam ez mindig kimarad –, ezért gondoltam, jó ötlet lenne kitölteni ezt a kihívást, hogy a blogra tévedők jobban megismerjenek.
Először is hálás vagyok Nadinnak, amiért megajándékozott ezzel a kihívással, másodszor pedig szörnyen sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott kitöltenem. Valójában meg is feledkeztem róla, aztán amikor eszembe jutott, már benne csücsültem az érettségiben. De ami késik nem múlik, úgyhogy itt is lenne az #ezvagyokén kihívás.

2018. szept. 13.

35. rész - Hullámvasút


   A kávézó tágas, modern és egyben otthonos is. A mennyezetet régi újságok fedik, és fahéj illat árad a helyiségben, felidézve a téli napokat. Egy hátsó bokszban várakozom, amíg SeokJin mindkettőnknek rendel. Próbáltam ellenkezni, és felajánlani, hogy kifizetem a saját italomat, de Jin hallani sem akart erről. Való igaz, jól jön ez a fajta kisegítés, pláne hogy itt az itallap különös, kimondhatatlan nevű, kávénak nem nevezhető löttyökből és turmixokból áll, és minden nevetségesen drága. Ki iszik egyáltalán Cappuccino La Passione vagy Vaníliás álom nevezetű kávét? Nem álmodni szeretnék, hanem felébredni ettől az erős, kesernyés íztől.

2018. szept. 7.

34. rész - Esőcseppek


   Az embernek lehetnek szándékai, előre eldöntött tervei, napi programot írhat, hogy beossza az idejét, sőt hónapokkal, évekkel előre kigondolhatja, hogy mit szeretne kezdeni az életével, de néha nem mi döntünk. Van, hogy a sors beleszól a gondosan megtervezett napunkba, és mindent a fejére állít. Egy elsuhanó autó, egy elfelejtett levél, egy kedves mosoly, ezek mind képesek lehetnek letéríteni az utunkról, egyetlen jel nélkül. Próbálhatunk ellenállni, küzdhetünk, szenvedhetünk, de végül mégis mindenki ugyanott végzi, azon a helyen, amit a sors kirendelt neki. Ezen senki sem változtathat.

2018. szept. 5.

33. rész - Párbaj



   Szöul utcáin egészen hajnalig zajlik az élet, az árusok és szórakozó fiatalok hangja tölti be a helyet. A bár, ahol a kis csapatunk van, azonban egy eldugott részen helyezkedik, így a járda szélén ücsörögve, senki sem zavar minket, csupán a fölöttünk levő lámpa erős zúgása töri meg a csendet.
   Jungkook arcát nézem, a kíváncsi tekintetét, a ráncolt szemöldökét. A szívem egyre hevesebben dobog, ahogy a válaszon töröm a fejem. Nem tudom mit kellene mondanom, hogy mi lenne a helyes válasz, vagy hogy egyáltalán létezik ebben a helyzetben helyes válasz. Látom a fiú arcára kiülő aggodalmat, a félelmet, ahogy a szemét néha a földre, néha a saját kezére szegezi. Mondanom kell valamit, nem húzhatom sokáig az időt.

2018. szept. 3.

32. rész - Több mint barát


   Mintha megállt volna az idő, semmi sem történik. Körülöttem mindenki a régi, teszik a dolgukat, élik az életüket, de én mintha megfagytam volna, nem tudom mihez kezdjek. Bejárok az órákra, próbálom a tanulással elvonni a figyelmemet, még néhány évfolyamtársammal is összebarátkozom, de amint egy pillanatra magamra maradok, elkezdem érezni a bennem tátongó űrt. Ez maradt utána, egy sötét szakadék, és a bőrdzseki.

2018. szept. 1.

31. rész - Kávé és a szív sebei



   Amikor belekezdtem ebbe a közel sem hétköznapi kapcsolatba Taehyunggal, senkinek sem akartam elárulni. Jól tudtam, hogy nem helyes az, amit teszek, hiszen felelőtlenül vágtam át a társadalom által elfogadott normákon. Taehyunggal lenni a mennyországot jelentette számomra, de minden egyes édes pillanatért gyötrő bűntudat volt a fizetség. Mintha a világ hírtelen a bizonytalanság útvesztőjévé változott volna, ahonnan hiába próbáltam kijutni, rá kellett jönnöm, hogy ugyanazon a helyen rohangálok oda és vissza.
   Talán a szégyenérzet lehet az oka annak, hogy a titkomat még a közeli barátaimmal sem osztottam meg. Rémes belegondolni abba, hogy elveszíthetem a számomra fontos embereket, így hát hallgattam, egészen mostanáig.

2018. aug. 28.

30. rész - Hogyan adjam fel?


   – Taehyung –

   Egy igencsak drága pezsgővel állítok be a SeokJinnel közös kolesz lakásba. Nem tudom letörölni a vigyort a képemről, még akkor sem, amikor a drága lakótársam láthatóan kifejezi a nemtetszését. Olyan szemmel néz rám, amelyből bármelyik pillanatban lángcsóvák törhetnek elő.
Iszunk? – kérdezem, kinyitva a pezsgőt, majd teletöltök egy vizespoharat és belekortyolok az italba. Kibaszott jó ez a lötty, mintha angyalkák keringőznének a nyelvemen. Jinnek is töltök egy pohárral, de ő rá sem pillant.