2019. nov. 14.

2. évad 3. rész - A videó



A szoba falai fehérek, itt-ott lemállott a festék. A bútorzat hiányos, két ágy húzódik a falak mentén, amiket számtalan sörös üveg vesz körül. A földön alkoholfoltok szóródnak el, de néhol összetört üvegdarabokra is felfigyelek. Hoseok és egy fekete hajú srác fekszik mellettem, akit eddig még sosem láttam. A szemben levő ágyban négyen fekszenek, két fiú, és két hiányos öltözetű lány. Több megbontott óvszeres csomagolás is elszórtan a földön hever.

   Por száll a levegőbe, amikor lerúgom magamról a takarót. Körülölel a hideg levegő, legszívesebben visszabújnék a védelmező takaró alá, s amikor letekintek magamra, a legnagyobb félelmem látszik bebizonyosodni: nincsen rajtam ruha, csupán az alsóneműm. A fejemet fogva szállok ki az ágyból, majd kikerülve a szilánkokat, és az italos üvegeket, elhagyom a szobát. A folyosó másik felén felfigyelek a vécére, ezért habozás nélkül sietek be a helyiségbe, magamra zárva az ajtót. Megtalálom a pólómat a kádba dobva, ami a legnagyobb szerencsémre teljesen száraz, bár kissé alkohol szaga van. Magamra öltve a ruhadarabot, körbenézek, hátha megtalálom az öltözékem többi darabját is, ám nem járok sikerrel. Végül belepillantok a tükörbe. A sminkem teljesen el van folyva, és az éjszaka folyamán vörös rúzs kerülhetett az ajkamra, aminek már csak az elmosódott nyoma látszik. A hajam fel van borzolódva, és amint az újjaimmal megpróbálom kifésülni, egy sörös kupakot találok benne. Felsóhajtva ülök le a kád szélére, arcomat a tenyerembe temetve. Semmire sem emlékszem, és hiába próbálok bármit is felidézni az estéből, az elmém azonnal hasogatni kezd.
   Megmosakodok, megpróbálom lesikálni magamról a sminket, és igyekszem elfogadható külsőt ölteni magamra, bár a mostani helyzetben ez szinte lehetetlen. A pólómat lefele húzogatva hagyom el a fürdőt, arra törekedve, hogy legalább a bugyimat eltakarjam.
   A szűk folyosó szintén tele van sörös üvegekkel, és itt-ott műanyagpoharakat is látok. Bepillantok az egyik résnyire nyitott ajtón, és azonnal feltűnik Eunbi szőke, hullámos haja. Csendesen lépek be, nehogy felébresszem az alkoholkómában levő embereket. Itt talán még többen alszanak, mint a másik szobában, bár senkit sem ismerek. Eunbi két srác között alszik, szorosan összeölelkezve velük. Közelebb érve észreveszem hogy rajta sincsen ruha, s az ágy mellett meglátom a melltartóját is. Kezembe véve az anyagot, a barátnőmhöz hajolok, és a vállát mozgatva próbálom felkölteni. Eunbi halálhörgéshez hasonló nyögést hallat, majd átfordul a másik felére.
Fel kellene kelned – súgom halkan.
Hány óra van? – kérdi rekedt hangon.
Fogalmam sincs – csapok a homlokomra, amint rájövök, hogy nincsen meg sem a telefonom, sem a pénztárcám.
Soraaaa – nyitja ki a szemét egészen lassan a lány. – Mi történt?
Nem tudom – válaszolok kétségbeesetten.
Szomjas vagyok, és hányingerem van – sóhajt.
Itt a vécé, szemben.
Nem merek megmozdulni, forog velem a világ – hunyja le a szemét.
Hozok vizet – mondom felállva, majd sarkon fordulva, felkapok egy műanyagpoharat a földről, és alaposan kimosva azt, megtöltöm vízzel. Kissé döcögősen érek vissza a barátnőm mellé. Még nehezen megy az egyensúlyozás, pláne egy pohár vízzel a kezemben.
Maga a megváltó vagy – nyögi a lány, amint lenyeli az első korty vizet. – Szétrobban a fejem, és mindjárt megfagyok.
Mert nincs rajtad ruha – nyomom a kezébe a melltartóját.
Basszus.
Emlékszel bármire is? – kérdezem némi reménnyel, hátha a barátnőm magyarázatot tud adni erre az egészre.
Nem igazán – rázza a fejét. – Csak halvány képek rémlenek.
Jobb, mint a semmi – csillan fel a szemem.
Előbb menjünk ki innen, ne ébresszük fel a többieket – mászik ki az ágyból, majd felemel a földről egy random fekete inget, és magára öltve az anyagot, elindul. Egy kis konyhába megyünk, ahol sokkal rosszabb a helyzet a korábbi két szobánál. A földön úszik a sör, az asztalon egyetlen miliméter hely sincsen a sok alkoholos üvegtől, és mindent befed a cigaretta hamuja.
Mi ez a hely? – kerülöm ki az akadályokat, és eljutva az ablakhoz, kitárom azt, hogy némi friss levegő szálljon a konyhába.
Ha jól tudom, Jimin egyik haverjáé a kéró, talán Minhónak hívják.
Egyáltalán még Szöulban vagyunk? – tekintek ki az ablakon. Nem ismerős a környék.
Ja, a város szélén, valami nyomornegyedben talán. De nyugi, nappal nem olyan ijesztő a hely. Azt hiszem azért van itt a lakás, mert erre a környékre nem igazán járnak ki a rendőrök.
Ez cseppet sem bíztató – húzódok vissza a konyhába, nehogy valami olyasmit lássak, amit nem kellene. Lepakolom a poharakat az egyik székről, és helyet foglalok. Eunbi velem szemben, a konyhapulton helyezkedik el.
Az még rémlik, hogy amikor feljöttünk, rendeztünk egy karaoke versenyt, de az első szám után már nincsen tiszta emlékem az estéről – magyarázza. – Azt hiszem, hogy te meglepően sokat beszéltél Hoseokkal, bár ezt sem állítom biztosan.
Reggel mellette keltem fel, ugyanúgy, mint te... ruha nélkül – hajtom le a fejemet szégyenemben.
Gondolod, hogy ti ketten...?
Fogalmam sincs – fakatok ki.
Nem érzel semmi furát? Tudod... ott lent – mutat a saját alsófelére. – Én általában érzem másnap reggel, ha történt valami.
Na és most? – kérdezem kiváncsian.
Passz – ránt vállat. – Azt mondtam, hogy általában... de egy ilyen este után lehetetlen megmondani.
Hogy vagy képes ezt ilyen lazán kezelni?
Részeg szex... nem a világvége.
De, ez igenis a világ vége! Felelőtlen és veszélyes! – csattanok fel.
Nyugi van, csajok – lép be a kis helyiségbe Hoseok. – Szétreped a fejem, ti meg hajnalok hajnalán a felelőtlen dugásról veszekedtek? – ragad meg egy poharat, majd vízzel teletöltve, benyakalja az utolsó cseppet is. Ezt egymás után háromszor teszi meg, mielőtt ténylegesen felénk fordulna.
Hány óra van? – kérdezi Eunbi a fiútól.
Délután kettő. Kurvanagy buli volt.
Jesszus, nekem fél négytől órám van – ugrok fel.
Aranyos, hogy be akarsz menni, de jobban tennéd, ha visszafeküdnél. Ilyen másnaposan tíz perc útán elaludnál, vagy hányni szaladnál. Gyere vissza az ágyba, hiányoztál mellőlem – nyújtja a kezét a fiú, de amikor rájön, hogy nem fogok reagálni, megszorítja a vállamat. – Ne legyél ilyen feszült. Ha tudni akarod, nem feküdtünk le.
Hála az égnek – sóhajtok fel megkönnyebbülve.
Kösz, ez kedves tőled.
Nem úgy értem – magyarázkodok. – Csak nem szoktam belemenni az egy éjszakás kalandokba – próbálok valamiféle kifogást találni.
Igen, egész éjszaka ezt mondogattad, meg azt is, hogy te nem vagy egy olcsó lány. Ezzel szemben úgy vedelted a sört, mintha pisztolyt tartottunk volna a fejedhez – meséli a fiú, fegyvert formálva a tenyeréből.
Talán jobb, ha mégsem hallom a gáz sztorikat rólam – állítom meg a történetet. Néha jobb a tudatlanság.
Na és én? Mit csináltam? – kérdezi Eunbi.
A szokásos formádat hoztad, kiestél az első karaoke körben, aztán hisztiztél miatta. Elaludtál az ölömben, és nem akartál elengedni, aztán az éjszaka közepén elkezdted SeokJint keresni, és töretlenül állítottad azt, hogy a srác itt van a lakásban, pedig meg sem volt hívva a buliba.
Akkor tényleg csak a szokásos – dönti le a fejét a lány.
Jiminre emlékszel? – említi a fiú nevét Hoseok.
Nem emlékszem, de sejtettem, hogy megint nála kötöttem ki.
Velem jobban jártál volna – lép a lány mellé, és végigsimít a fedetlen combján.
Tudod, hogy nekem nem kellenek érzelmek.
Akkor csináljuk érzelmek nélkül.
Elég – tolja el magától a fiút. – Ezt ne most beszéljük meg. Nekem is órára kellene mennem – száll le a pultról, majd kikerülve a fiút, a konyha bejáratához lép.
Hová olyan sietősen? – jelenik meg az ajtóban a korábban emlegetett Jimin. – Kávézzunk egyet – löki vissza a barátnőmet a helyiségbe.
Kávézzunk – enged eleget a fiúnak Eunbi.
Csendben várjuk meg amíg elkészül a kávé. Jimin érkezésével valamiért feszültség telepszik közénk.
Binnie, nem csalódtam benned, még mindig imádom hogy ennyire könnyűvérű vagy – tesz le a lány elé egy bögre kávét Jimin. – És te sem voltál semmi, Sora – vigyorog rám kajánul. – Bár azt már nem engedted, hogy együtt bújjunk ágyba – nyújtja át a kávét.
Szó nélkül veszem el, majd azonnal belekortyolok. Hányingerem van, ha arra gondolok, ahogy Jimin csábítgatni próbál, arra törekedve, hogy átadjam magam neki.
Sora nem az a fajta lány – vág közbe Eunbi. – És most, hogy itt maradtunk kávézni, elárulnátok, hogy hol vannak a holmijaink?
Azt hiszem a fölötted levő szekrényben – mutat rá Hoseok. Eunbi kinyitja az említett szekrényt, és kincseskamraként tárul elénk minden hiányzó ruhadarabunk, és értékünk.
Meg sem kérdezem, hogy ezek hogy kerülnek ide – ingatja a fejét Eunbi.
Amint kiürülnek a kávés bögrék, és magunkra öltjük az alkohol itta ruháinkat, indulni készülnénk. A fiúk marasztalni próbálnak, mi azonban azzal erősködünk, hogy mindenképpen egyetemre kell mennünk. Az igazat megvallva lassan úgy érzem, hogy megfolyt ez a hely. Szinte semmire sem emlékszem, de csupa rossz érzetem van az estével kapcsolatban, és minél előbb szeretnék eltűnni innen. Végül Hoseok kinyitja a bejárati ajtót, ezzel kiszabadulhatuk erről a nyomasztó helyről. Szorosan Eunbi nyomában maradok, nemcsak a fiúk, de a különösen ijesztő tömbház miatt is.
Sora – szól utánam Jimin. – Szuper éjszaka volt. Muszáj lesz folytatnunk.
Nem válaszolok, csupán kínosan rámosolygok, és várom a pillanatot, amikor becsukódik az ajtó.
Soha többet nem akarom egyikőjüket sem látni – mondom, amint kiérünk a tömbházból. – Nem akarok erről az éjszakáról beszélni, sőt mostmár emlékezni sem akarok rá.
Első nagy buli – neveti el magát Eunbi.
Ez annál sokkal rosszabb. Nem akarok ezekkel az emberekkel keveredni, és mindenféle hülyeséget csinálni. Mi van, ha terhes vagyok? – ejtem ki az utolsó mondatot a kelleténél hangosabban. Néhány nyugdíjas nénike azonnal ránk kapja a tekintetét.
Hoseok a saját szájával mondta, hogy nem engedtél neki semmit. Sora, nyugi – ül le egy buszmegállóban Eunbi. Helyet foglalok mellette, és igyekszem lehiggadni, mégis egymillió kérdés szalad át az agyamon.


Ez nem az első nagy bulim. A nővérem eltűnése után, nem sokkal később, szándékosan belecsöppentem ebbe az életstílusba, és alig tizenhárom évesen kezdtem alkoholt fogyasztani. Tizennégy évesen beleszerettem egy nálam sokkal idősebb fazonba, aki később elvette a szüzességemet. Nem volt ez valódi szerelem, akkoriban még azt sem tudtam, hogy mi a szó jelentése. Csupán tetszett az, hogy valaki törődik velem, pénzt költ rám, az autójával hordoz, és látszólag megért engem. Persze mindezt csak azért tette, hogy a bugyimba férkőzhessen. A tizenötödik születésnapomon engedtem neki. Annyira részeg voltam, hogy szinte semmire sem emlékszem, csak a fájdalomra, és a vérfoltra a lepedőn. Két hónap múlva szakított velem, bár sosem alkottunk valódi párt. 
   Akkoriban az jelentette a legnagyobb dicsőséget, ha valaki a nővéremhez hasonlított. Minden áron utol akartam érni, pedig jól tudtam, hogy az út, amelyen őt járt, hová vezet.
   Egy buli alkalmával, új srác jelent meg közöttünk. Magas volt, sovány, de helyes, és sokkal idősebb volt nálam. Tizenhat lehettem, ő pedig huszonhat. A többiek füvet vettek tőle, én csak a távolból figyeltem. Végül leült mellém, és fura módon alkohol helyett üdítőt hozott nekem.
Nem itt lenne a helyed. Túl fiatal vagy – mondta.
Érettebb vagyok, mint aminek hinnél – válaszoltam.
Pontosan olyan vagy, mint a nővéred. – Akkora vigyor telepedett a képére, hogy szinte nem maradt hely az arcán.
Azonnal belezúgtam. Nem sokkal később összejöttünk, és az időm nagy részét nála töltöttem. Kicsi, rendetlen lakás volt, és mindent bevett a fű szag, de szerettem ott lenni. Azt terveztem, hogy ha nagykorú leszek, majd összeköltözünk, és boldogak leszünk. A srác folyton azzal hitegetett, hogy egy szép napon elvesz feleségül. Aztán egy veszekedésünk alkalmával három napig nem voltam hajlandó reagálni a hívásaira, és egy hét múlva már egy másik lánnyal láttam. Azt hiszem ez volt az a pont, amikor beláttam, hogy mennyire szörnyű ez az önpusztító életmód, nem csak rám, de a szüleimre nézve is, és elkezdtem megváltozni.


Amikor megérkezik a busz, már egészen nyugodt vagyok. Bennem van a félsz, hogy visszacsúszhatok ebbe az őrült életmódba, mégsem hiszem azt, hogy ez a buli bármiben is befolyásolna.
   Egymás mellett találunk helyet, a busz hátsó felében. Mindketten úgy festünk, mint a hullák, és messziről látszik rajtunk, hogy most járjuk a buli utáni szégyen utat.
   Az agyam fogaskerekei lassan mozognak, és már meg sem próbálok visszaemlékezni a tegnap éjszakára, de a korábbi beszélgetés foszlányai újra és újra megismétlődnek a fejemben. Elfog a kíváncsiság, és kényszert érzek arra, hogy feltegyek a barátnőmnek egy kérdést, legyen az bármilyen kínos.
Mi van közötted és Hoseok között?
Eunbi pupillái kitágulnak, ahogy rám kapja a tekintetét.
Régi sztori.
Engem mégis érdekel – erősködök.
Együtt voltunk egy ideig – ránt vállat. – Középsuliban.
Úgy tűnt, mintha még mindig... – keresem a megfelelő szavakat, de magam sem tudom, hogy mivel akarom befejezni a mondatot.
Tök fiatal voltam szerelmes lettem, összejöttem ezzel a végzős sráccal, aki aztán megcsalt. Most meg próbál csábítgatni, hogy engedjek neki többet.
Mióta megy ez? – érdeklődöm.
Pár hete... a vakáció óta. Összekerültünk egy bulin, és lefeküdtünk. Utána meg jött a szövegével, hogy milyen jók lennénk együtt.
És te? Nem akarsz többet?
Dehogy – vágja rá kissé felháborodott hangvétellel. – Az együtt töltött két év alatt pont eleget kaptam belőle. Jól tudom, hogy csak dugásra kellenék neki. Már rég elfelejtettem őt, semmilyen érzés nem köt hozzá – ránt vállat. A fülem megakad a mondat elején.
Te együtt voltál Hoseokkal két évig? – kérdezem megemelve a hangomat, nem törődve a buszon levő többi utassal.
Durva, mi? – nevet fel a lány.
Ezt még fel kell dolgoznom – bámulok magam elé, elképzelve azt a kettőt... együtt. Lehetetlen látvány. – És SeokJin?
Mi van vele? – pillant rám egészen furán a kérdés hallatán.
Nem tudom... Te kerested őt a tegnap éjszaka.
Én sem tudom, néha szoktunk beszélni – zárja rövidre a témát.
Na és Jimin?
Csak egy haver.
Egy haver, akivel együtt járod az ördög táncát a takaró alatt – mondom megbotránkozva. – Egyáltalán hogy tudsz ennyi nevet megjegyezni? Vagy mi történik, ha terhes leszel? Honnan fogod tudni, hogy ki az apa?
Mind, együtt lesznek az apjai a gyereknek – nevet fel, amin akaratlanul én is kacagni kezdek. Ez az őrült, felelőtlen lány... attól tartok, hogy már nem fog sokáig tartani a szerencséje, és bármelyik pillanatban rosszra fordulhatnak a dolgok.

Az egyetemre érve, úgy érzem végre felsóhajthatok. Visszatérek a mindennapjaim körforgásába, és elfelejthetem azt a szégyenteli éjszakát, amelyről alig vannak emlékeim. Furcsa módon jókedv tölt el, ezért belépve a Nogsaegbe, mosoly húzódik az arcomra. Néhány ismerős arccal futok össze, akiknek kedvesen odaintek ám a reakciójuk csupán a meglepettség, és a homlokráncolás. Tovább sétálva halk suttogásra leszek figyelmes. Eleinte arra gondolok, hogy az emberek Eunbiről beszélnek, hiszen kettőnk közül az ő külseje feltűnőbb, de bárhogy is nézem, minden szempár rám tapad.
Ez az a lány? – figyelek fel egy mondatfoszlányra.
Ő lenne az?
Próbálok nem foglalkozni az engem méregető szemekkel, és tovább haladni a folyosón, de egyszerűen képtelenség minden tekintetet figyelmen kívül hagyni.
Na jó, megyek, és megkérdem, hogy mi bajuk van – indul el dühödten Eunbi egy csapat felé, és hiába próbálom megállítani, meg sem hallja a szavaimat. Félve követem a lányt.
Igazi sztár vagy – jegyzi meg az egyik srác. – Már több mint háromszázan nézték meg a videódat.
A videómat? Miféle videót? Ám a kérdéseket fel sem kell tennem, az arcomba nyomott telefon képernyőjén keresztül azonnal magammal szembesülök, ahogy erősen erotikus jellegű táncot járok csupán az alsóneműmben.



6 megjegyzés:

  1. Nos, úgy hiszem, ez az este örök tanulság lesz SoRa számára, hogy mértékkel fogyasszon alkoholt. Azon sem lepődnék meg, ha valami más is került volna az italukba, annyira kiütötték magukat. Bár Eunbi-nek jóval több emléke maradt az éjszakáról.
    Két meglepő dolog is szemet szúrt, az egyik Eunbi és HoSeok kapcsolata, a másik pedig SoRa kamaszkori életvitele. Nem csodálom, ha most rettegve tart attól, visszaeshet egy ilyenbe.
    Ezek a srácok nagykanállal falják az életet, nem jó társaság, bár HoSeok részéről úgy tűnik komolyabb érzelmek vannak. Jimin meg ... hát, eléggé lekezelő volt Eunbi-vel szemben, és a hallottak alapján tényleg túl könnyűvérű ez a lány.
    Vajon a videón csak ennyi van? Könnyed öltözetben előadott erotikus tánc, vagy talán több is történt? Nem lennék most SoRa helyében ... És vajon Taehyung ha meglátja, mert miért is ne látná meg, mit fog neki mondani ... ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén szólva egyes mozzanatokat tapasztalatból írtam (nem a videót, isten ments hogy rólam olyasmi készüljön), egyetemistaként néha nem tudjuk, hogy hol a határ. Viszont Sorával szemben nekem szuper baráti társaságom van. Ő pedig túl naiv azon, hogy átlásson a Jiminhez hasonló alakok gonosz szándékán...
      a kamaszkori problémái és fájdalma elől így próbált menekülni, de hogy a mostani nehézségektől hogyan szabadul meg, az a jövő titka (meg az enyém haha).
      Taehyung... már csak az hiányzik, hogy a fülébe kerüljön a videó létezése.

      Törlés
  2. Atyaég, te lány, még mindig képes vagy elérni, hogy tátva maradjon a szám... Hú, de nem lennék most Sora helyében.
    Rettenetesen kíváncsi vagyok, hogy fog erre reagálni Tae.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és ez még csak a kezdés! annyi minden fog még történni :D
      jövő csütörtökön érkezem a következő fejezettel! ❣️

      Törlés
  3. Micsoda érdekességek derültek itt ki! Eunbi és Hoseok? Hmm hmm. Ez az este azt hiszem örök emlék lesz Sorának, nagy tanulság is és hát igen, figyelmeztetés is, hogy hamar vissza tudna csöppenni a múlt mocsarába, ha elengedi magát. Az alkohol nem megoldás, maximum a probléma elodázása, és még a mellékhatásai is borzalmasak. Már várom, mi lesz Tae is tudomást szerez róla. Vajon hidegen hagyja majd mind ez?
    Nagyon izgalmas kis rész volt, birom Jimin és Hoseok karakterét is. De hol van Jungkook? Érzem, hogy az ő belépője is emlékezetes lesz majd.🤣
    Alig várom a folytatást! 🤩😘😘💜

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tae valamilyen módon reagálni fog erre a videóra, de hogy a korábbi bunkó viselkedése után mire lehet számítani...
      Jungkook karaktere is hamar előkerül :))
      köszönöm szépen, örülök hogy tetszett! Jövő csütörtökön jön az úgy rész ❤️

      Törlés