2018. márc. 30.

21. rész - Adósságnak csúfolt randevú


   Taehyung fekete autója biztosan egy vagyont érhet, már a bőrülések finom érzete, vagy a műszerfalon pislákoló ezer féle gomb és kijelző is erre utal. Szinte hangtalanul siklik végig a főúton, éppen ezért vagyok annyira zavarban, úgy érzem a fiú bármelyik másodpercben meghallhatja az őrülten kalapáló szívemet.
   Az ablak felé fordulok, arra törekedve, hogy kizárom a fejemből a mellettem ülő igencsak zavaró személyét, de bármennyire is koncentrálok az elsuhanó tájra, képtelen vagyok kiűzni az elmémből azt a halk szuszogást, amely a kormány mögül érkezik, engem a téboly szélére sodorva.

2018. márc. 25.

20. rész - Megmentő



– Sora –

   Ha jó idő van, az ember hajlamos megfeledkezni a problémáiról, de sokszor a legapróbb szellő is képes visszafújni a valóságot. Engem azonban mintha egy egész természeti katasztrófa talált volna fejen, a világom a szemem láttára hullik darabjaira.
   Néha azt kívánom, bárcsak én is a felső tízezerbe születtem volna, hogy minden elhullatott szavam parancsként szolgáljon, és a kívánságaim pillanatok alatt teljesüljenek. Nem ütközhetnék akadályokba, hiszen bármennyire is szomorú, de manapság már bármit el lehet érni némi pénzzel. Aztán egy kevés merengés után mindig arra jutok, hogy mégsem csábít annyira az elit, éppen a nehézségek hiánya miatt. Ha mindened megvan, mégis hogyan leszel képes értékelni a dolgokat? A tettek elveszítik a súlyukat, az ember pedig hajlamos lesz gondolkodás nélkül cselekedni. Így pedig megszületnek az olyan emberek, akik képesek egy védtelen lányt kilakoltatni ebből az istenverte kollégiumból. Nem, közel sem akarok a gazdagok közé tartozni, de azt most nagyon megköszönném, ha valaki hozzám vágna egy nagy köteg pénzt.

2018. márc. 22.

19. rész - Túl sokat kérsz


  – Taehyung –

   A kezemben szorongatva a telefonomat igyekszem erőt venni magamon, hogy legalább a nap közepén legyek képes kimászni az ágyból. Már csak ez a hívás hiányzott a napomból... Kivonszolom magamat a konyhába, ahol egy tányér rég kihült reggeli és egy cetli vár. Félretolom a tálat, majd helyet foglalva, kezembe veszem a papírdarabot.

Vedd be a gyógyszereidet, és legalább az utolsó órára told be a segged.
Csókol a második anyád. xx

2018. márc. 17.

18. rész - Kilátástalanság


   A reggeli kávémat szürcsölgetve, egy megmaradt pizzaszelettel a tegnap esti rendelésből ülök az ablakpárkányon, és magamban számolgatom, hogy mennyi időm van az első órámig. Aludhatnék még legalább egy órát, de a fejemben motoszkáló gondolat nem enged nyugodni.
   Hyemi meg van győződve arról, hogy köztem és őnagyképűsége között mély kapcsolat van, amit én titkolni próbálok. Hiába magyarázom már vagy húsz perce, hogy mindez csupán egy félreértés, a szobatársnőm nem hajlandó tágítani az állítása mellől.

2018. márc. 11.

17. rész - Félreértés


   Vegyes érzésektől fűtve indulok meg a két személy irányába, már-már szaladva. Ökölbe szorítom a kezem, és bár örülök, hogy végre megvan a kishúgom, azt nem tudom hová tenni, hogy Taehyung van mellette.
   Azonnal megragadom Mira kezét, majd magam mögé rántva, a fiú elé lépek, és rászegezem az indulattal teli tekintetemet.
Mit műveltél vele? – kérdezem kicsit sem visszafogva a hangerőmet.
– emeli fel mindkét kezét Taehyung, védekezésképpen. – Nyugodj le!
A kishúgom eltűnik, most meg veled találom. Mi a francért kellene nyugodtnak lennem? – kiáltom ingerülten, a tenyeremet egyenesen Taehyung mellkasának csapva.

2018. márc. 7.

16. rész - Hová tűntél?


   Az üzletben, a sorok között sétálva, szorosan fogom Mira kezét. Nem mintha egyedül nem tudna lépkedni utánam, és megmutatni, hogy mit szeretne, egyszerűen csak így szoktam meg. Titkon van bennem egy leheletnyi félelem, hogy a sok ember között egyszercsak eltűnik mellőlem.
Biztosan nagyon fáradt vagy – veszek le egy müzlis dobozt a polcról, a kislánynak mutatva, aki egy biccentéssel jelzi, hogy ez jó lesz.
Kicsit álmos vagyok – nyújtózkodik.

2018. márc. 4.

15. rész - Az elveszett szobatárs


   Meglepődve pillogtatok, ide-oda tekintve a szobában, ami ismerősnek hat, de valamiért mégsem az. Talán csak a fáradtság játszadozik velem, vagy tényleg átvette az uralmat fölöttem az őrület, de ez a szoba messze nem így nézett ki, amikor eljöttem innen.
Jól vagy? – érkezik egy vékony, női hang, ismeretlen forrásból.
Igen, azt hiszem – próbálok a hang tulajdonosára lelni, ám az irányából csupán egy nagy halmaz takarót fedezek fel. A hófehér ágytakaró mozogni kezd, és egy aprócska, fehér bőrű lány bújik elő, vállig érő hajjal és meglepően piros szájjal. Lerúgja magáról a takarót, majd feláll, és tesz felém pár lépést. Kényelmes, otthoni ruházatot visel: rövidnadrágot és egy laza, zöld pólót.

2018. márc. 2.

14. rész - Következmények


   Hatalmas ásítások közepette próbálom rávenni a szemhéjamat, hogy ne ragadjon le. Úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban összeeshetek és mély álomba szenderülhetek idekint, amit talán nem is bánnék túlzottan, tekintettel arra, hogy egy csoport ismeretlen alak között ücsörgök, ráadásul Eunbi máshová van beosztva. Helyette pedig megkaptam a méhkirálynőt, Mimit, aki úgy parancsolgat mindenkinek, mintha ez lenne a feladata.