27. rész - Csapdába kerülve

   Az ágyamon fekve, a fal felé fordulok, és fejemre húzom a takarót, hogy az anyag valamelyest elnyomja Eunbi hangját. Hiába mondom neki, hogy a mai bulit kihagyom, képtelen felfogni, és tovább nyaggat. Csodálkozom, hogy Hyemi képes ezt tűrni, és még nem dobott ki az ablakon mindkettőnket.

– Sora! Az isten szerelmére, mi ütött beléd? – rántja le rólam a takarót Eunbi, majd a karomtól fogva maga felé fordít.

– Nem érzem jól magam, fája fejem – ölelem át a párnámat, a fejemet mélyen belefúrva.

– Az előbb még a hasad fájt – szakítja ki a párnát is a kezemből.

Hyemi a szemben levő ágyban a legnagyobb nyugodtsággal szürcsöl egy csésze teát. Biztosan kifejezetten élvezi a műsort, amit Eunbi és én nyújtunk.

– Most meg a fejem. Nem mindegy? A lényeg, hogy ramatyul vagyok, és nem megyek.

– Van egy csomó gyógyszer a táskámban, fejfájásra, hasfájásra, esemény utáni… Hoppá, ezt magamnak tartogatom – ül le az ágyamra, az említett táskát átkutatva.

Valójában semmim sem fáj, csupán a mai veszekedésem SeokJinnel, rányomta a bélyegét a hangulatomra. Amíg Taehyung számomra napról napra többet jelent, addig én csupán egy pótolható lány vagyok neki. Nem akarom azt látni, ahogy más lányokkal bulizik, vagy visz szobára. Tényleg jobb ötlet, ha kihagyom a mai bulit.

– Eunbi, nélkülem kell menned. Sajnálom.

– Nem! – Szinte rámkiált. Meglepődök a hangsúlyán. – Velem jössz, még ha bele is szakadsz.

– Ez most nem fog összejönni – sóhajtok fel.

– De, minden pontosan úgy fog összejönni, ahogy elterveztük.

– Ahogy te tervezted el – javítom ki. – Én az elején sem akartam menni.

– Srácok – szólal meg váratlanul Hyemi. – Tudom, nem az én dolgom, de egy buli miatt ne veszekedjetek. Eunbi, ne erőltesd Sorát. Te pedig ne játszd meg magad – pillant rám. – Semmid sem fáj, csak nem tudsz egy normális kifogást mondani, hogy miért nem szeretnél menni.

– Ez nem igaz. Nekem tényleg fáj a… a hasam.

– Három perccel ezelőtt még a fejed fájt – forgatja a szemét. – Jót tenne neked ez a buli. Levezetheted a benned levő feszültséget.

– Pontosan – vágja rá Eunbi. – Hallottad a pszicho tündérünket? Most szépen felkelsz, és eljössz velem bulizni. Csak egy kevés piára van szükséged, és azonnal jó kedved lesz.

– Az itallal azért csak óvatosan. Egyikőtök haját sem fogom tartani, ha hánytok – áll fel Hyemi, mellém sétálva. – Gyerünk Sora, jól fogod érezni magad – nyújtja felém a kezét, egy kedves mosoly kiséretében. Vonakodva emelem fel a saját kezemet, de nincs más választásom, Eunbi és Hyemi egészen addig nyaggatnának, amíg igent mondanék. Csupán azt nem értem, hogy Hyemit miért nem zaklatjuk ennyit? Hiszen ő már az első pillanatban kijelentette, hogy nem jön velünk bulizni, és ezt egyikőnk sem kérdőjelezte meg. Talán az ő szava erősebbnek hat, mint az én bizonytalan ellenkezésem…

– Bízd csak rám magad – karol át Eunbi. – Az én kezem alatt egy igazi bombázó válik belőled.

– Nekem az is elég, ha embert varázsolsz belőlem.

– Binnie, azért fogd vissza magad, ne csinálj utcalányt Sorából – szól utánunk Hyemi, éppen még mielőtt becsukódna a fürdő ajtaja. – Nem fogom kiengedni a lakásból, ha prostinak néz ki – kopogtat az ajtón.

Lehunyom a szemem, és most az egyszer rábízom magamat Eunbi sminkes tudására és kézügyességére. Reménytelen lennék? Vagy csak rossz napom van? Végtére is jól tudtam már a megállapodásunk pillanatától, hogy a köztünk levő dolog csupán arra szolgál, hogy eleget tegyünk a testi vágyainknak. Érzelem nélkül. Buta, fölösleges gondolatok nélkül. Mégis hittem valamiben, egy ostoba ábrándban, hogy talán többet jelentek neki. És most, hogy hallottam SeokJin szavait rájöttem, hogy mennyire naiv vagyok. 

   Ha két embert csupán a testiség köt össze, alakulhat ki közöttük több is? Fogalmam sincs. Talán. Utálok erre gondolni, hiszen ilyenkor folyton előtör bennem ez az őrjítő érzés, a vágyakozással kevert hiányérzet. Miért sodortam magam ilyen helyzetbe? Miért vagyok ennyire hülye?

– Belement a szemfesték a szemedbe? Könnyezel – térít észhez Eunbi.

– Aha – biccentek.

– Várj, letörlöm – vesz kezébe egy vattakorongot. – Mindjárt készen vagy.

A könnycseppet nem Eunbi félrecsúszó keze okozta, hiszen semmi sem ment a szemembe. Taehyung gondolata teszi ezt velem.

– Kész – mosolyog rám Eunbi. – Meg akarod nézni? – ad a kezembe egy tükröt.

Pillogtatok párat, amíg megszokom a fényt, majd belenézek a tülörbe… és édes napom, ki ez a csaj itt előttem? Hatalmasra tárom a pilláimat, az arcom minden centijét átvizsgálva. Én vagyok, de mégsem. Pedig nem erős a smink, csupán olyan helyekre fektet hangsúlyt, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Miért fénylik az arccsontom, és ez miért tetszik nekem ennyire?

   Eunbi a hétköznapi, natúr színekből hozta ki a legtöbbet, és fogalmam sincs, hogy mit művelt a szempilláimmal, de mintha kétszer olyan hosszúak lennének. Talán a rúzs az, ami feldobja a külsőmet. Bíborvörös. Magamtól soha nem viselném ezt a színt, most mégsem érzem túl soknak.

– Te egy zseni vagy – ölelem át a lányt.

– Csak óvatosan, még a végén elkened a művemet.

Amikor végül belebújok a korábban vett, barack színű, feszülős ruhámba, és kisétálok a fürdőből, Hyemi úgy pillant rám, mintha meg sem ismerne.

– Elképesztő – mondja, közelebb lépve. – De hol van Sora? – kérdezi. – Csak viccelek. Őrületesen szexi vagy, de nem kurvás, inkább a Sora féle, finom, nőiesen szexi. Igazán kitettél magadért, Binnie.

– Nem kell a dícséret, ezer éve sminkelem magam, becsukott szemmel is megcsináltam volna – pakolja össze a cuccait a lány, majd ő is belép a szobába.

Egy rövid, fekete ruhát visel, amit flitterek díszítenek. A ruha háta egészen a csípő részéig fel van vágva, így nem takar túl sokat, bár Eunbinek valószínűleg ez is volt a célja. Az én ruhám ehhez képest egészen szolidnak számít, nem túl rövid, és nem is feltűnő. Az egyetlen problémám vele, hogy spagetti pántos, és mélyen dekoltált. Persze csak én gondolom úgy, hogy túl sokat mutatok a mellemből, mert amint megemlítem ezt a lányoknak, azonnal ellenkeznek. 

– Felsőt ne felejtsetek el venni, hűvös van kint – szólal meg Hyemi. – Meg egy paprika spray sem ártana a biztonság kedvéért.

– Nyugi Hyemi néni, minden fontos dolog nálam van – nyitja ki a táskáját Eunbi, hogy látható legyen a tartalma. Szerintem egy heti szükségletét belegyömöszölte ebbe a táskába. – Esernyő, busz bérlet, gyújtó, mindenféle gyógyszer, főleg fej és hasfájásra – pillant félszemmel rám. – És egy tucat gumi.

– Minek annyi?

– Ki tudja, hogy mi történik az éjszaka során.

– Remélem nem készülsz orgiát rendezni – ingatja a fejét Hyemi. – Vagy ha igen, kérlek Sorát hagyd ki belőle.

– Ne aggódj, vigyázok Sorára – karol belém, az ajtó felé irányítva.

– Vigyázok én magamra – válaszolok.

– Ha valami történik, hívjatok telefonon – integet Hyemi. – És nem akarlak reggel a rendőrségről összeszedni titeket, úgyhogy semmi hülyeséget ne műveljetek.

– Jó-jó – mondjuk egyszerre Eunbivel.

A szórakozóhelyig taxival megyünk. Útközben azt hallgatom Eunbitől, hogy mennyire várta már ezt a bulit, és reménykedik hogy mindketten szuperjól fogjuk érezni magunkat. SeokJint is megemlíti, hogy tudja, hogy ott lesz, és fél, hogy ismét maga után hurcolja, és beszélnie kell vele. YoonGi jut eszembe, és a dolog, amit Jungkook mondott.

– Még mindig nem döntöttél a két srác között? – kérzedem.

– Mindkettőnek azt mondtam, hogy időre van szükségem.

– És egyikőjükkel sem találkoztál?

– Mindkettővel voltam együtt.

– Eunbi, ezt nem teheted! – csattanok fel.

– Tudom – hajtja le a fejét. – De mindketten kellenek. Jó lenne, ha nem kellene választanom, és húzhatnám ezt még hosszú ideig.

– Pedig muszáj lesz. Így csak mindenki szenved.

– Folyton ezen gondolkodom, de nagyon nehéz. SeokJin mellett azért szeretek lenni, mert jól esik, hogy egy olyan ember ismer el, aki minden szempontból magasabban áll fölöttem. YoonGival teljesen más, nincsen szintkülönbség, őt azért kedvelem, mert a különös személyisége ellenére, teljesen őszinte lehetek mellette. Amikor először lefeküdtünk, azt hittem, hogy megtörténik a dolog, aztán csendben lelépek, de az egész éjszakát átbeszéltük.

– Pedig nem tűnik olyannak a srác, aki órákig képes lenne beszélgetni veled.

– Én is ezt gondoltam, de dilisebb, mint hinnéd. Jó vele lenni.

– Örülök, hogy jól érzed magad mellette – fogom meg a kezét, ezzel arra késztetve, hogy rámpillantson. – Szorítok neked, hogy sikerüljön választani.

– Köszönöm – kezd el mosolyogni, és ez a széles vigyor sokáig ott ül az arcán.

– Most meg mi ütött beléd?

– Csak belegondoltam a méretekbe is – válaszol. Eltelik néhány másodperc, mire rájövök, miről beszél. – Te jó ég, mindkettő akkora, hogy…

– Neeee! – kiáltok rá. – Én ezt nem akarom hallani.

A taxi éppen ekkor parkol le a Lucky Red előtt, én pedig azonnal kipattanok a járműből. Hála az égnek, nem kell végighallgatnom Eunbi két hódolójának méreteit, és egyéb privát dolgait.

   Amint Eunbi is mellém lép, együtt indulunk be a klubba. A helyiség előtt legalább három tucat diák áll, némelyik a sorban várakozik, mások cigiznek, és csoportokba verődve beszélgetnek. Mi is beállunk a sorba, és várakozni kezdünk. Ha ilyen sokan vannak kint, mi lehet odabent?

   Egy ismerős fekete autó gurul el a klub előtt. Szinte dübörög benne a zene, és ha jól látom négyen ülnek benne. Csupán két perc telhet el, amíg az a bizonyos négy személy megjelenik a Lucky Red előtt, és a legnagyobb természetességgel kerülik ki a hosszú sort, az ajtóhoz sétálva. Hoseok és Jimin sétálnak elöl. Drága inget viselnek, és a hajuk kifogástalanul áll. Mögöttük SeokJin és Taehyung beszélgetnek. Mindketten hasonlóan kicsípték magukat. Taehyung haja ezúttal hullámos, a bal füléből pedig egy hosszú, ezüst színű fülbevaló lóg.

   Úgy sétálnak el mellettünk mintha itt sem lennénk, és két rövid mondat után, már be is mehetnek az ajtón. Hát persze, a VIP tagjainak nem kell a sorban várakozniuk. Talán most mégis örülnék, ha Mimi felírta volna az én nevemet is a listára. De így legalább biztosan nem fogok Taehyungba botlani az est folyamán.

– Szerinted észrevettek? – kérdezi Eunbi.

– Nem hinném. Kellett volna?

– Nem, jobb így – sóhajt fel. – Volt még valami Taehyunggal, a múltkori után?

– Dehogy – vágom rá kapásból. – Nem vagyok egy ilyen sráchoz való – nevetem el magam kínosan.

Kiállva a végtelennek tűnő sort, végül sikeresen bejutunk a klubba, de bárcsak ne tettük volna. Annyian vannak bent, hogy levegőt sem lehet kapni. Eunbi viszont mintha kifejezetten élvezné a helyzetet, azonnal a tömeg közepébe ráncigál. Képtelenség úgy megtenni akár három lépést, hogy ne ütközzek valakibe.

   Végül nem törődve a szűkös hellyel, táncolni kezdünk, de nem telik el sok idő, amíg Eunbi ismét megragad, és egészen a pultig húz.

– Innod kell – jelenti ki, majd azonnal a báros sráchoz fordul, és a kérdezésem nélkül rendel. Egy perccel később már a kezemben fogok egy aprócska poharat, és azt hallgatom, hogy nem szabad kortyolgatni, azonnal le kell nyelni az egészet.

– Egészségünkre – emeli fel a poharát a lány, majd kiissza a tartalmát. Követem a példáját, és a számhoz emelve, megiszom a kesernyés italt. Érzem, ahogy az alkohol végigégeti a torkomat. Összeszorítom a szememet a kellemetlen érzés hatására.

– Narancsot is egyél hozzá, jobb lesz tőle – jelenik meg váratlanul Jungkook, egy vékonyka narancs szelettel a kezében.

Hálálkodva veszem ki a kezéből a gyümölcsöt, majd egyből ráharapok. Tényleg segít, már nem érzem úgy, hogy az alkohol szétrágná az egész számat.

– Ezt arra, hogy kibaszott jó szinglinek lenni – ad a kezembe egy újabb pohárkát Eunbi. – Kivéve neked Kook, te igyál arra, hogy én és Sora vagyunk a legszerencsésebb szingli csajok a világon – nyújt át a fiúnak is egy italt.

– Ami marad, mind harag – emeli felénk a poharát Jungkook. Koccintunk, majd mindhárman benyakaljuk az italt.

Azonnal a kezembe kapok egy narancsot, az sem érdekel, hogy pár csepp végigfolyik az arcomon, kell valami, ami elnyomja ezt a kesernyés ízt.

– Csajok, ezt a kört én állom – kapok egy újabb pohár italt, ezúttal Jungkooktól. – Igyunk arra, hogy túléljük ezt az évet az egyetemen.

– És ne szaladjunk egy pasi után sem – teszi hozzá Eunbi, mire Jungkook forgatni kezdi a szemét.

–  Kapják be a srácok – mondom, és megiszom az alkoholos italt.

Így megy ez egész este. Rengeteget táncolunk, és még többet iszunk. Új embereket ismerek meg, és a legtöbb srác egy-egy itallal nyomatékosítja az újonnan kötött barátságunkat. A zene, a fények, az illatok és az arcok lassan mindd összemosódnak.

   Tizenkettő sem lehet, én viszont már nem egészen tudom, hol áll a fejem. Abban biztos vagyok, hogy utoljára egy Minho nevezetű sráccal táncoltam, azt viszont, hogy Jungkook hová tűnt, nem tudom. Talán fél órája láthattam utoljára, azóta teljesen felszívódott.

   Eunbi jóval megelőzött az alkohol fogyasztás terén, ami meg is látszik rajta. Éppen most rúgta le a magassarkúját, és a tömeg közepén, cipő nélkül táncol. Ha lehetséges lenne, biztosan felmászna valamelyik rúdtáncos lány helyébe. Még jó, hogy eddig velünk volt Jungkook, és visszafogta a lányt. Most viszont, hogy magamra maradtam vele, félek, nem leszek elég megakadályozni, ha kitalál valami őrültséget. Jobb lenne, ha meginna egy kevés vizet.

   Átvergődök a tömegen, és leülök az egyik székre a pultnál, arra várva, hogy sorra kerüljek, és kérjek egy palack vizet. Rengetegen állnak itt, ezért amíg várakozok, hátrafordulok a székkel, és nekidőlve a pultnak, a felsőbb emeletre vezetem a tekintetemet. Ott buliznak a fontos emberek, a krém, köztük a Seok testvérek és Taehyung is.

   Mimi, a kezében egy koktéllal, odalép Taehyunghoz, majd az egyik szívószálat a saját szájához, a másikat a fiúéhoz igazítja. Ezután szélesen elmosolyodik, és rásimít Taehyung arcára. Éppen ekkor szólít meg a bárossrác, és a tervezett víz helyett, inkább egy erős italt rendelek.

   Rámarkolok a pohárra, és az új pár felé emelem, majd kiürítem a tartalmát. Egészségedre Taehyung, remélem kibaszottul jól érzed magad. És nem állok meg, további hármat rendelek, majd amikor ismét intek a bárosnak, a srác már meg sem kérdezi, hogy mit kérek, máris tölt a korábban rendelt italból. 

   Nincsen okom a haragra, mégis végtelenül rosszul esik azt a kettőt együtt látni. Ki akarom törölni a képet az agyamból a pillanatról, amikor Mimi annyira szerelmes tekintettel nézett Taehyungra. Az alkohol a legjobb gyógyszer, kitöröl minden rosszat - szokták mondani, én pedig ebbe menekülve, ismét a báros sráchoz fordulok.

– Elég lesz, Sora – fogja meg a vállamat Jungkook. – Túlzásba viszed.

– Hagyj – próbálok elfordulni, kevés sikerrel.

– Tessék, ezt idd – nyom a kezembe egy üveget. Víz van benne. – Józanodj, még nem ütheted ki magad ilyen korán, hosszú az éjszaka.

Belekortyolok a hűvös vízbe, és megfontolva Jungkook mondatát, úgy döntök, hogy végigbulizom az egész éjszakát. Nem lesz szükségem több alkoholra, csak a barátaim társaságára.

– Kösz, Kook – adom vissza a palackot.

– Hozd rendbe magad, Sora. YoonGi és Eunbi kint cigiznek, és ránk várnak. Tegyünk úgy, mintha nem láttam volna, hogy alkoholba akarod folytani a bánatodat – tűri az arcomba lógó hajtincset a fülem mőgé. – A bejárat előtt leszünk. Igyál még vizet, aztán gyere utánunk – indul el kifelé. – Ne csinálj magadból hülyét! Erős csaj vagy!

Igaza van. Erős vagyok, vagy legalábbis annak kell látszanom. Nem fogok egy fiú miatt szenvedni. Nem ő irányítja az életemet, és nem rendelkezik fölöttem. Holnap az lesz az első dolgom, hogy lezárom ezt a nevetséges, barátságnak nevezett kapsolatot. Nincs szükségem rá. Tényleg nincsen…

   Leszállok a székről, majd kikerülve a tömeget, elsétálok a vécéig. A lábam már sajog a magassarkúban, a hajam ferborzolódott, és a sminkem is elfolyt. Helyre kell hoznom magam, hogy tovább tudjam folytatni az estét.

   Belépek az illemhelyiségbe, és leszakítva egy papítrörlőt, a szemem alatti részt kezdem törölgetni, megszabadulva a fölösleges szemfestéktől. A tükörben egy egészen reménytelen, gyenge lány képe köszön vissza rám. Nem akarom ezt látni, és azt sem akarom, hogy más így lásson. Nem vágyom a sajnálkozó, vagy lenéző pillantásokra. Magabiztosan, mosolyogva fogok kimenni a barátaimhoz, és kiélvezem az éjszaka minden pillanatát. Nincs szükségem fölösleges nehézségekre, még több bánkódásra, féltékenységre, reménytelen vágyakozásra. Azért jöttem Szöulba, hogy egyenesbe hozzam az életemet, és ezt is fogom tenni.

   Letörlöm az elkenődött vörös rúzsomat, majd beletúrva a hajamba, úgy érzem, készen állok. Ki fogok sétálni a barátaimhoz, és őrült módon végigtáncolom az éjszakát, az sem számít ha leszakad a lábam a fájdalomtól. Azonban amint elindulnék, a vécé ajtaja kicsapódik, s a következő pillanatban már csupán egy széles vállat, és szőke, hullámos tincseket látok magam előtt, amint ismét csapdába kerülök.