26. rész - Nem vagyunk egymásé

   Ahogy a fürdő tükrében a hajamat rendezgetem, végigtekintve az arcomon, rájövök, hogy mennyire elment az eszem. A bőröm mintha égne, pirosas, pedig nincsen idebent  túl meleg, csupán a fejemben levő gondolatok ülnek ki az arcomra, pírba borítva azt.

   Tíz óra, negyvenkét perc van, én pedig úgy érzem, hogy minden másodperc elteltével a szívem egyre jobban törekszik arra, hogy kiugorjon a helyéről. Még mindig bennem van ez az érzés, pedig a mostani lesz a harmadik találkozónk.

   Taehyung nem küldött több üzenetet, és fogalmam sincs, hogy miért, de nem mertem írni neki, ezért nem tudom, hogy tényleg találkozunk a Nogsaeg mögött, vagy már ki is ment a fejéből. Nem csodálkoznék… valószínűleg nem egy magamfajta lány az elsődleges prioritása. Mindegy, talán jobb lenne, ha el sem jönne. Fogalmam sincs, hogy mire számítsak. Persze azt tudom, hogy miért hívott, hiszen a célja nyílvánvaló, azt viszont hogy ezek a titkos találkozások milyen hatást fognak kelteni bennem, nem tudom. Képes leszek kontrollálni magamat? Egyáltalán tisztában vagyok a határaimmal? Miért érzem azt, hogy a csalódás szele rohamosan tart felém, hiszen ezt a kapcsolatnak messze nem nevezhető dolgot még jóformán el sem kezdtük…

   Egy szürke, mély kivágású pólót, és egy egyszerű, kék farmert húzok fel, erre pedig egy túlméretezett cipzáros felsőt, ami kellően takar. Kevés édeskés illatú parfümöt fújok magamra, és bár a sminket nem viselek, egy cseresznye ízesítésű szájfényt viszek fel az ajkamra.

   Úgy rohangálok az aprócska egyszobás lakásban, mintha hiperaktív lennék, az az egyetlen szerencsém, hogy Hyemi nincsen itthon, és nem kérdezősködik. Nem mintha a szokása lenne, de ahogy ismerem, már az idegességemből és kapkodásomból sejtené, hogy mi áll a dolgok mögött. És jól belegondolva, a tény, hogy nem akarom, hogy a barátnőim tudjanak a köztem és Taehyung között levő dologról, semmi jót sem jelent. Szégyenlem magam? Hiszen semmi rosszat nem teszek. Vagy mégis?

   Pontosan tizenegykor lépek ki a Nogsaeg ajtaján. Néhány különösen gyanús diákon kívül senki sincsen a parkban, és van egy sanda gyanúm arról, hogy ők sincsenek tudatuknál. Taehyung autóját sehol sem látom. Biztosan az épület mögött lesz, hiszen azt mondta, hogy ott találkozunk. Kifújom a bent tartott levegőt, szorosabbra fogom magamon a felsőmet, és kissé bizonytalan lépésekkel, elindulok a Nogsaeg mögé.

   Az épület mögött nincsenek lámpák, csupán a kollégium ablakain kiáramló fény segít a tájékozódásban. Egy hatalmas fa áll a kollégium mellett, melynek az ágai egészen messzire kinyúlnak, és bár ősz van, a lombja mintha sértetlen lenne, teljes takarást nyújt az alatta levőknek. Itt pillantom meg Taehyungot, ahogy a fekete autója motorháztetejének támaszkodva, egy cigarettát szív. A torkomban azonnal csomó keletkezik, a szívem pedig úgy kezd dobogni, mintha több kilómétert szaladtam volna. Kim Taehyung tényleg megjelent, itt van, csupán pár méterre tőlem, és csak rám vár.

   Beletúrok a hajamba és elindulok, közben azzal győzködve magam, hogy elég jó nő vagyok egy Taehyung féléhez. Ahogy közelebb érek, a pillantása azonnal rám irányul.

– Késtél – mondja, kifújva a cigaretta füstjét.

– Csak két percet – veszem elő a telefonomat, az órára pillantva.

– Az pont elég – hajítja a csikket a földre, rátaposva arra. – Két perc már sok idő.

Lassú, apró lépésekkel a fiú felé sétálok, megállva előtte.

– Bocsánatot kellene kérned – csúsztatja ki a zsebéből a cigis dobozát. – Megvárattál.

– Szegény te – próbálom megjátszani magam, mintha igazán sajnálnám. – Hogy is bírtad ki ezt a röpke két percet?

– Nehezen, nagyon nehezen – tart felém egy szál cigarettát. – Kérsz?

– Kösz, nem – utasítom vissza.

– Ezúttal nem kell az ilyesféle indíttatás? – kérdezi amolyan kaján hangsúllyal. Jól tudom, hogy mire gondol, a csókra, amit szintén egy szál cigivel ért el.

Elnevetem magam.

– Adj csak, nem lesz bajom tőle – rántok vállat, a kezében levő cigiért nyúlva.

Taehyung ekkor azonban elkapja a csuklómat, és váratlanul magához rántva, azonnal lecsap. Az ajka a sajátomhoz ér, és ahogy feleszmélek a kezdeti meglepettségből, engedek a csábításnak. A kezemet a nyakára kulcsolom, és igyekszem lábujjhegyere csipeszkedni, hogy felérjem a fiút. A csókja édes, megbabonáz, és magába bolondít. Úgy  mozgatja a nyelvét, mintha csupán egy játék lenne. Tudja, hogy mit csinál, és őrülten jó benne. 

   Lassan enged el, kezét végig az arcomon tartva. A szemembe néz, miközben a hüvelykujját végighúzza a benedvesített alsó ajkamon.

– Ugyanazt csináltad, mint a múltkor – súgom.

– És te ugyanúgy bedőltél nekem – csúsztatja a szabad kezét a derekamra, közelebb vonva magához.

– Következőkor nem fogok.

– Ó, dehogynem – mosolyodik el, miközben észrevétlenül feljebb húzva a kapucnis felsőmet, a szürke pólóm alá férkőzik. Csupán a derkamat fogja, mégis kiráz a hideg. – Milyen meleg a bőröd – duruzsolja, ahogy a nyakamhoz hajol. Apró puszikkal áraszt el, egészen a fülemig. – Kíváncsi vagyok, hogy máshol is ilyen forró vagy? – ér a nadrágomhoz, kigombolva azt. Szégyenlősen kapom oda a kezemet.

– Ezt talán nem itt kellene – húzódok egy lépéssel távolabb. – Bárki megláthat.

– Kell egy kis veszély az életbe – túr bele a hajába. – Főleg ha ennyire kibaszottul kívánlak – ér az államhoz, és kissé felemelve a fejemet, egy lágy csókot hint az ajkamra. Végül az autójához lép, és kitárja a hátsó ajtót. – Csak utánad – biccent a jármű felé.

   Bizonytalanul foglalok helyet a bőrülésen. Az autó tágas, kellemes hatású, és halványan férfiparfüm illatot áraszt. A krémszínű ülés meglepően kényelmes, bár mit is várhatnék egy ilyen drága darabtól.

   Taehyung helyet foglal mellettem, majd megnyomva egy gombot az autó kulcsán, bezárja az összes ajtót.
– Remélem nem gyilkosságra készülsz – mondom, miközben lerúgom a cipőmet.

– Eltaláltad, és pont te vagy az áldozatom – csúszik közelebb hozzám. – Lassan foglak kínozni – ragadja meg a nadrágomat. – Egészen addig, amíg mindened remegni fog – húzza le rólam a farmer anyagot. – Gyönyörű halálod lesz, Sora. Ezt garantálom – súgja, az utolsó szót már teljesen az ajkamra.

   Hosszú, érzéki csókcsatába kezdünk. A tenyere bejárja a csupasz bőrömet, belemarkolva a combomba. A mellkasom megállíthatatlanul jár fel és le, és nem tudok megálljt parancsolni magamnak. A Taehyung által keltett örvény ismét magába szippant, ezerszer könnyebben, mint korábban. Mintha már néhány csókjával is képes lenne arra kényszeríteni, hogy az akarata szerint viselkedjek. 

   A nadrágjához nyúlok, és azt lehámozva róla, rászorítok az alsójában feszülő méretére. Érzem, hogy már most készen áll, mégsem cselekszik. Vár rám, felkészít, hiszen ez mégis egy két oldalú dolog, mindkettőnkről szól.

   Becsúsztatom a kezemet az anyag alá, és rámalkorva a férfiasságára, ütemesen kezdem mozgatni. Taehyung hangosat nyög, és ráharap a fülcimpámra. A nyakán megfeszülnek az erek. Örömet akarok okozni neki. Azt akarom, hogy elégedett legyen, hogy vágyakozzon utánam. Ám amint egyre hangosabbá válnak a nyögései, a fiú leállít.

– Benned akarok a csúcsra jutni, pici Sora – mondja elmélyült hangon, majd levetve a kapucnis felsőmet, kiegyenesedik, és rámarkolva a csípőmre, könnyedén ültet az ölébe. Akaratlanul is elpirulok, amint a hímtagjához simulok.

   Centinként tűri fel a pólómat, mintha kínozni akarna, közben végig a szemembe néz, és vonzón megnyalja a szája szélét. Miután leveti a szürke pólómat is, a kezét az oldalamra simítja, és hátradőlve az ülésen, bámulni kezd rám. A tekintetét végigvezeti a hasamon, át a mellemen, a vállamon, és végül ismét a szememen állapodik meg.

– Annyira kurvára gyönyörű vagy – hunyja le a szemét, az ujjait a bőrömbe mélyesztve.

– Túl jól hazudsz – csúsztatom a kezemet a vállára.

– Nem hazudok – bontja ki a melltartóm kapcsait, majd levéve a nőiességemet takaró anyagot, csókot hint a melleim közé. – Imádom ezt – veszi a kezébe a mellemet, óvatosan, gyengéden masszírozva. Ezután a fenekemhez ér. – És ezt is – markol rá éppen annyira, hogy az ne fájjon. Gyengéd puszikkal halad végig a kulcscsontomon és a vállamon, majd aprókat harap a nyakam bőrébe, és végül kiegyenesedve, az arcomra néz. – És mindenedet. El sem tudod képzelni, hogy mi mindent művelnék veled.

– Nem akarom elkpzelni – húzom le a pólóját. – Látni akarom – súgom, két csók között. – És érezni.

   Taehyung tekintete elsötétül, és az arcán megjelenik az a rá jellemző félmosoly, amely teljesen megbabonáz. A fehérneműmhöz ér, és egyszerűen félretolva az anyagot, végighúzza az ujját, a már nedves nyílásomon. Látom, amint felcsillan a szeme, én pedig képtelen vagyok leplezni a bennem rejtőző örömet, az elégedettséget, és halkan sóhajtok fel. Az ujja mélyebbre hatol, arra kényszerítve engem, hogy az első két ülésben megtámaszkodva, teljesen hátravessem magam. A szemem csukva van, de szinte érzem magamon Taehyung önelégült pillantását. Felgyorsul, majd tovább marcangolva a lényemet, fokozatosan lassítja le az ujjai mozgását. Már-már elneveti magát a kétségbeesett arcomon, amint rájövök, hogy szándékosan hagyta abba. Tényleg kínozni akar. Ezután az ujjai előrébb csúsznak, a csiklóm körkörös izgatásába kezdve. A jóleső, pulzáló érzés egyre intenzívebbé válik, ám amint a sóhajaim megsokszorozódnak, a fiú azonnal leáll. 

– Szenvedni akarsz látni? – kérdezem, a vállára döntve a homlokomat.

– Hihetetlenül beindít, ahogy látom rajtad, mennyire vágysz arra, hogy tovább csináljam. Reggelig tudnám ezt húzni, de már most érzem, hogy mindjárt szétrobbanok.

– Ezen könnyen segíthetek – húzódik széles mosoly az arcomra.

Lemászok a fiúról, majd levetve a testemet takaró utolsó anyagot, a mellemre markolok, és hagyom, hogy Taehyung végigmérje minden porcikámat. Érzem, hogy mennyire meg akar kapni, a tekintete is árulkodik erről. Ő is megszabadul az alsójától, majd kényelmesen elhelyezkedik a bőrülésen, felgörget magára egy óvszert és az ölébe invitál.

   Megmarkolom a péniszét, és a nyílásomhoz igazítva, lassan, fokozatosan merülök el benne. A feltörni vágyó nyögést a számba harapva folytom el. Taehyung vállába kapaszkodok, a fiú megfeszült vonásait vizslatva. Sokkal mélyebben van bennem, mint korábban.

   Rászorítva a csípőmre, mozgatni kezd, egy nem túl gyors, ütemes tempót felvéve. Elnyújtott perceken keresztül vonaglok az ölében, a fiú karját szorítva, vagy a mellkasába támaszkodva. Az autó szűkös terét betölti az egymásba fonódott nyögéseink sorozata, és mielőtt feleszmélnék, Taehyung gyorsít a ritmuson. Ekkor azonban megragadom mindkét kezét, arra késztetve, hogy a mozgásunk lelassuljon. Kérdő tekintettel néz rám, mintha éppen a legjobb pillanatban hagytam volna abba, én viszont csak komiszan mosolygok vissza. Ugyanazt teszem mint ő, kínzom, és hagyom szenvedni. A csípőm nem áll meg, tovább hullámzik, éppen olyan idegtépő tempóban, amely csak tovább ingerli Taehyungot.

– Tetszik a játékod – szólal meg hátravetett fejjel.

– Hát még nekem. Tudod, reggelig tudnám ezt csinálni – ismételem nevetve a korábbi szavait.

– Abba nekem is lesz egy kevés beleszólásom – húz magához, szorosan átölelve a hátamat. 

   Az izzadt és gyönyörű szőke haját kezdem el rendezgetni, kisimítva a homlokából a tincseket. 

– Mire vágysz, Taehyung? – kérdezem az arcára helyezve az egyik kezemet.

– Hogy megadd magad, és az enyém legyél – válaszol, már-már elhaló hangon.

– És ha ezt nem kaphatod meg?

– Abba beleőrülök.

– Mennyire akarod? – mozdítok valamivel intenzívebbet a csípőmön, mire Taehyung összeszorítja a szemét.

– Kibaszottul – súgja. Lágy csókot hintek a szájára. – Semmi mást nem akarok ennyire, csak ezt.

– Megkaphatod – vigyorodok el, és visszairányítom a fiú kezeit a csípőmre, hagyva, hogy ezúttal ténylegesen ő diktálja az iramot.

   Megadom neki. Megkapja mindenemet, amim van. Önző módon arra vágyom, hogy csak mellettem legyen része ilyen örömben, csak velem élje át ezt, senki mással. Kell nekem ez a srác, ezek a lopott pillanatok, ez a nevetséges, gyerekes bujdosás. Szükségem van rá, minden centijére, minden egyes apró miliméterére, a felgyorsult légzésére, a ködös pillantására, a puha ajkára. Azt akarom, hogy Kim Taehyung az enyém legyen, senki másé ezen a világon, és ebben a csodás, eufóriával teli pillanatban semmi másra nem tudok gondolni, csak rá. Nem jut eszembe a jövő, az egyetem, az emberek lenéző pillantása, sem a vezérelv, mely azt sugallná, hogy messzire kerüljem el ezt a fiút. Most nem létezik semmi, sem a ma vagy a holnap, sem a világ, csupán egy üres tér, ahol mi ketten, egymás rabjaiként átéljük a gyönyör legmagasabb fokát.

   Már az sem érdekel, ha megőrülök.

   Egymás vállán pihegve próbálunk mindketten lenyugodni. A testem még mindig a mámor fellegében lebeg, és arra sem vagyok képes, hogy felemeljem a kezemet. Lehunyom a szememet és apró puszikat hintek Taehyung nyakára.

– Hihetetlen vagy – szólal meg halkan, amint a kezével végigsimít a hátamon. Nem válaszolok, csupán erőt véve magamon, szorosan átölelem.

   Sokáig maradunk így, csendben, egymás lélegzetét hallgatva. Én a vállát simogatom, ő a hajamat rendezgeti, és nem mozdulunk, nem megyünk sehová. Végül percek múlva kiegyenesedek, és félénken egy puszit hintek a szájára. Taehyung visszacsókol, én pedig önkénytelenül elmosolyodok. Nem vagyunk együtt, Taehyung nem az enyém, és én sem vagyok az övé, de ebben a percben senki sem cáfolhatja meg azt, hogy összetartozunk. Legalább most, egy kis ideig.

– Akarod csinálni még egyszer? – kérdezem kissé bizonytalanul.

– Nem egyszer, ezerszer – válaszol, megérintve az arcomat. A fejemet a kezének döntöm. Jól esik az érintése.

– Ennyiszer nem kaphatsz meg. Akkor már nem lennék értékes.

– És nem lenne elég a gumi sem. – Hangosan nevetek fel. Egy ilyen buta beszólásával képes tökretenni a hangulatot, és mégsem érzem kínosan magam. – Mondjuk átállhatnál a bogyókra. Hidd el, később jobban esne a dolog. 

– Még meggondolom.

– De addig is – csúszik kissé arrébb, majd egy könnyed mozdulattal fektet végig az üléseken, és fölém mászik. – Még van két gumim, amit elhasználhatunk – nyom egy puszit a homlokomra.

– Örömmel – fonom a lábam a dereka köré. 

Igen, ez kell nekem, csak ő.

***

   Ha azt állítanám, hogy az elmúlt hetem pihenésből, és semmittevésből állt, hatalmasat hazudnék. Én, a lány aki általában kihúzza magát az iskolán kívüli feladatokból, az utóbbi napokban azzal volt elfoglalva, hogy telefonálgatott a dékánnak, a Lucky Red tulajdonosának és Miminek, felváltva, továbbá ide-oda rohangált az egyetemen és a városban egyaránt, hogy kiosszon vagy ezer szórólapot. Mindeközben ennek a lánynak az idegrendszere annyira kiéleződött, hogy már egy egyszerű telefonhívás is a frászt hozza rá. Esküszom, ha ez lejár, kiveszek egy hét szabadságot (igen, az egyetemről, nem érdekel, hogy valójában nem lehet), és elutazok Bora-Borára.

   Mimit meg mintha kicserélték volna, az utóbbi két napban olyan kedves volt velem, mintha az anyám lenne. Még kávét is vett nekem, amit végül nem ittam meg, attól tartva, hogy valójában meg akar mérgezni. Bármi kitelik ettől a lánytól. Valószínűleg rájött, hogy nincsen még egy olyan barom ezen a földön mint én, aki ennyit segítene neki. És mindezt miért? Hogy az évfolyamunk menőnek tűnjön? Ugyan már, sosem érdekelt az a bizonyos menőségi faktor. Elfogadtam, hogy a magam módján béna vagyok. De akkor mégis, miért áldozok ennyit ezért a lányért? Félteném a helyemet az egyetemen?

   Az orvosis kolesz könyvtárában, három díszpéldány - köztük Mimi - társaságában ülök, legalább egy órája, hallgatva a főnöknő nagy átlagban lényegtelen beszédét. Korog a hasam, és a fejem is fáj, ráadásul érzem, hogy a reggel felkent szempillaspirál elkenődött. Nevetséges, hogy ez a plázacicákkal eltöltött idő, még ha csak szervezésről is van szó, arra késztet, hogy legalább egy szájfényt, meg némi spirált használjak, különben úgy festek a lányok mellett, mint egy hulla. 

– Szórólapok? – kérdezi Mimi. Van egy halvány sejtésem, hogy rám tekint, pedig végig lehajtott fejjel ültem.

– Kiosztva – motyogom.

– Az összes?

– Aha.

– Látjátok lányok, így kell elvégezni a rátok kiszabott munkát – mondja meglepően kedves hangsúllyal.

– De Miss Geográfusnak nem volt egész héten semmi dolga, csak osztogatni a szórólapokat, amíg nekem zsúfolt volt a beosztásom – vág közbe az egyik barnás hajú lány. Drága cuccokat hord, hosszú műkörmöt visel, és lefogadom, hogy a frizurája a póthaj miatt ilyen hosszú.

– Mégis milyen dolgod volt? – vonom fel az egyik szemöldököm. – A körmöd törött le, vagy plasztikáztattál? – mosolygok rá gúnyosan.

– Te kis…!

– Elég legyen, lányok – szól ránk Mimi. – A lényeg az, hogy ma este egy hatalmas bulit csapunk, és minden fontos embernek ott kell lennie. A bátyám és Kim Taehyung jönnek, ezt garantálom.

– Taehyung – sóhajt fel vékony hangon az egyik lány. – Vegyél feleségül – öleli át saját magát. Ez már beteges…

– Továbbá – köhint Mimi, hogy ismét rá figyeljen mindenki. – Még van pár személy a VIP listáról, akik jelezték, hogy jönnek – vesz elő egy noteszt. – Park Jimin, Kim NamJoon, Jung Hoseok, meg az a három dögös szőke srác, a cserediákok Svédországból. Nara… – fordul oda a mellettem ülő szőkéhez. – Rendezve van a DJ?

– A megbeszélés előtt dumcsiztam vele, azt mondta, minden király.

– Ha ez a minden király azt jelenti, hogy jön, akkor rendben van. A srácokat elküldtem a sörökért, úgyogy az is pipa. Az igazgató végül örömmel beleegyezett a kis bulinkba, és adott némi pénzt is, amiből fizethetjük a helyet, viszont az ár másik felét a belépőkből kell összegyűjteni. Jut eszembe, kelleni fog majd pár személy karszalagot osztani a belépéskor. Mondjuk Chaeyeon és So… – Amint meghallom a nevem első két betüjét, hatalmas, kiskutyás szemekkel pillantok Mimire, hogy ezúttal ne nekem kelljen szenvednem. – Subin – ejti ki végül a nevet. Hatalmas kő zuhan le a szívemről. Most az egyszer, egy cseppnyi hálát érzek Mimi iránt. – Azt hiszem, minden mást megbeszéltünk – csukja össze a noteszét. – Találkozunk kilenckor a klubban – mondja végszóként.

   A homlokomat súrolgatva állok fel a már eléggé kényelmetlennek ható székről. Végre vége van. Olyan volt ez a szinte két óra, mint a kínzás.

– Sora, várj egy percet – szól utánam Mimi. És a kínzásomnak mégsincs vége. – Csak annyit szerettem volna, hogy hálás vagyok a segítségedért. Tudom, hogy nem szívesen csináltad, és hogy nem kedveled az én vagy a barátnőim társaságát, ezért nem irtalak be a VIP-ba. Gondolom amúgy is Binnie-vel jössz, és nem kívánok veszekedésbe vagy hajtépésbe keveredni, ezért így lesz a legjobb.

– Drága Mimi, látom hozod a formádat. Tudod, jobb is így, hogy nem kell a cukorszirup illatodat szagolnom egész este, a VIP pedig főként nem vonz, nyugodtan fogd a nagyon fontos személy mivoltodat, és nyomd fel a seggedbe – kapom a vállamra a táskámat, majd a legönteltebb mosollyal az arcomon haladok el Mimi mellett, meg sem várva, hogy kibökje a válaszát. Nem írt be abba a ki-bekúrt VIP részlegbe? Érdekli a halált… Én teljesen elégedett vagyok már azzal is, hogy végre igazán jól beszólhattam neki. Megérdemli.

   Végighaladva a kollégium előterében, a diadal nyertes dallamát dúdolgatom magamban, és csak harmadjára jövök rá, hogy valaki a nevemen szólít. Különös módon ezúttal nem Mimi az. Egy rég nem hallott, férfi hang ismételgeti a nevemet. Ha tehetném, elrejtőznék, de a közelben levő növény nem elég nagy ahhoz, hogy eltakarjon, a kijárat pedig túl távol van a meneküléshez. Érzelemmentes arccal fordulok hátra a sráchoz.

– Beszélnünk kell, Sora – áll meg előttem SeokJin. Talán a fehér köpenye teheti, vagy a dermesztő hangsúly, amivel beszél, de mintha most sokkal magasabb lenne. Eltörpülök mellette.

– Gondolom az nem számít, hogy nekem éppen nincsen időm beszélni – válaszolok, de mintha meg sem hallaná, megragadja a kezemet, és maga után vonszol. – Hát persze, hogy téged nem érdekelnek az ilyen jelentéktelen dolgok – dörmögöm leginkább magamnak.

   Végigvezet az előteren, egészen egy vékony folyosóig, ahol senki sem hallhat minket.

– Ne gyere el a ma esti buliba – tér azonnal a tárgyra.

– Nem gondolod, hogy pofátlanság ilyent kérni egy szervezőtől?

– Sora, nem érdekel, hogy segítettél a húgomnak megszervezni a bulit, ha jót akarsz magadnak, ma este a kollégiumban maradsz.

– Nevetséges vagy, SeokJin.

– Inkább te vagy az, akin nevetni lehet. A lányból, aki kiállt magáért, egy olyan ribanc lett, aki éjszakánként a kolesz mögé járkál, Taehyung autójába? – döl neki a falnak, karbatéve a kezét. A haja a szemébe hull, de még így is érződik a pillantásából előtörő düh.

– Elmondta… – állapítom meg. Azt hittem, hogy ez csak kettőnk titka.

– Nem kellett mondania, könnyen megtudtam. Már mielőtt ez az egész kibaszott szituáció kialakult volna, jól tudtam, hogy ez lesz.

– És mégis mi közöd van ehhez az egészhez?

– Az, hogy ez a marha nem tud vigyázni magára, felelőtlen, és mielőtt észrevenné, tönkre fogja tenni magát.

– Csak hogy Taehyung nem egy kisgyerek, tudja mit csinál – válaszolok a hozzá hasonló, erősebb hangnemen.

– Persze… Jól tudja – rugaszkodik el a faltól, az egyik kezével egyenesen mellettem megtámaszkodva. – És te, Sora? Te tudod, hogy mit csinálsz?

– Én…

– Tudod, hogy mivel szórakozol? Tudod, hogy számára csupán egy játékszer vagy, semmi több? – kérdezi egyre közelebb hajolva. A szavai szinte a bőrömbe isszák magukat.

– Ez nem igaz – mondom halkan. Szeretném, ha tényleg csupán kitaláció, egy hazugság lenne.

– Azt hiszed, szeret? – nevet fel. – Te szegény lány!

– Nem hiszek semmit. De azt tudom, hogy amikor velem van, teljesen más.

– Mert egy bazijó színész. Szerinted te vagy az egyetlen nője? – A reakciómra várva elhallgat egy ideig, én viszont nem válaszolok. Nincs értelme. Tudom, hogy én csak egy vagyok a sok közül Taehyung számára. – Ide figyelj, Sora, csak mondj le róla, és ne nehezítsd se a saját életedet, se a Taehyungét. Nem ismered őt, csak azt látod, amit ő szeretne, hogy láss. Nem vágysz te a valódi Taehyungra.

– Honnan tudhatod, hogy mire vágyom?

– Nem rá. Ebben biztos vagyok.

– Figyelj, SeokJin, talán nem hiszed el, de ami köztünk van, az különleges…
– Persze, mert Taehyung a legaranyosabb, legkedvesebb srác a földön, és kurvajó az ágyban is… bla bla… Csak te érzed ezt különlegesnek, neki nem vagy más, csak egy újabb kaland – pillant az órájára. – Mennem kell – tesz meg pár lépést háttal, továbbra is tartva a szemkontaktust. – Arra kérlek, hogy ma ne gyere el a buliba. Ez igazán fontos Taehyungnak.