2018. márc. 4.

15.Rész - Az elveszett szobatárs


   Meglepődve pillogtatok, ide-oda tekintve a szobában, ami ismerősnek hat, de valamiért mégsem az. Talán csak a fáradtság játszadozik velem, vagy tényleg átvette az uralmat fölöttem az őrület, de ez a szoba messze nem így nézett ki, amikor eljöttem innen.
Jól vagy? – érkezik egy vékony, női hang, ismeretlen forrásból.
Igen, azt hiszem – próbálok a hang tulajdonosára lelni, ám az irányából csupán egy nagy halmaz takarót fedezek fel. A hófehér ágytakaró mozogni kezd, és egy aprócska, fehér bőrű lány bújik elő, vállig érő hajjal és meglepően piros szájjal. Lerúgja magáról a takarót, majd feláll, és tesz felém pár lépést. Kényelmes, otthoni ruházatot visel: rövidnadrágot és egy laza, zöld pólót.
   Sietősen állok fel, majd bocsánatkérésként, kissé meghajlok előtte. Így közelebbről még kissebbnek hat ez a lány. Én sem vagyok egy magas teremtés, ő viszont vékonyka, és fél fejjel alacsonyabb is nálam.
Sajnálom, hogy rád rontottam – vakargatom kínosan a tarkómat. – Elronthattam a szoba számot, de már megyek is – ragadom meg a csomagomat, majd az ajtó felé veszem az irányt. – Pedig meg mertem volna esküdni, hogy ez a 410-es – mormogom immár magamban.
Park Sora? – hallom meg a nevem a lány szájából, mire megszeppenve fordulok vissza.
Így hívnak – vonom fel a szemöldököm.
Akkor te vagy a szobatársam – sétál közelebb a kezét nyújtva. – Kang Hyemi, és ez itt a 410-es.
Park Sora – rázom meg a kezét egy kínos mosollyal. Miért is ismételem meg a nevemet...? – Szépen berendezted a szobát – jegyzem meg.
Egy év alatt volt időm mindezt beszerezni – foglal helyet az ágyán. – Elsős vagy, igaz?
Igen – biccentek. Elsétálok a különösen rendezettnek tűnő ágyamig, majd némi habozás után én is leülök.
Remélem majd jól kijövünk.
Igen, ezt én is remélem – erőltetek magamra valamiféle mosolyt. 
Pakolászni kezdek, összeszedve a szennyesemet és minden szemetet. Ezután előhalászok valami vállalható, mégis kényelmes öltözéket, és a fürdőszobába zárkózom.
   Kifújom a benntartott levegőt, majd egy ideig csak bámulom magam a tükörben, miközben próbálok rájönni, hogy mi baj lehet velem, miért szorongok ennyire, az ismerkedés miatt. Végül is Eunbivel és Jungkookékkal sem volt semmi probléma, bár valójában mindkét esetben ők támadtak le engem, és nem fordítva. Viszont most itt van ez a lány, akivel együtt fogok élni ebben az évben, sőt talán a másik kettőben is, és ez valamiért megrémít.
   A felfrissítő zuhany után, úgy döntök, hogy félreteszem a szégyenlős énemet, és megpróbálok beszélgetést kezdeményezni, hogy jobban megismerjem a szobatársamat. Ám a számításaimat keresztbevágva, Hyemi szólít meg először.
Talán furának találhatsz pár dolgot velem kapcsolatban.
Szerintem teljesen rendben vagy – próbálok minél pozitívabb lenni.
Tavaly kétszer váltottam szobatársat – húzza magára a hatalmas takarót. A teste teljesen elvesztődik benne, csupán a feje tűnik ki a fehérségből. – De nyugi, nem vagyok sorozatgyilkos, és molesztálni sem foglak. Csak van pár fura szokásom.
Ezt örömmel hallom – nevetek erőltetetten. – Mindenki fura a maga módján, nem?
Ezzel egyetértek.
Kipakolom a maradék cuccot a táskámból, majd nagy meglepetésemre Taehyung kabátja akad a kezembe. Én, nagyon hülye, még mindig nem adtam vissza. Itt a koliban viszont szűkön lesz erre alkalom, hiszen nem szivesen megyek oda hozzá, a haverjai jelenlétében, a dzsekijével a kezemben, még a végén badarságokra gondolnának. Bár... ha jobban belegondolok, már nem mindegy? Taehyung az egész első évfolyam előtt égetett le azzal a tangával. Egy nagy kupac szerencsétlenság vagyok.
Barátod van? – mutat Hyemi a kezemben szorongatott felsőre.
Nem, dehogy – hajítom azonnal magam mellé. – Csak egy haveromé.
Á, vagy úgy. Nos, én támogatom ezt a haver dolgot is.
Egészen pontosan, mire is gondolsz? – vonom fel az egyik szemöldökömet.
A szex oldja a feszültséget és egy rakás jó hatása van. Az nem számít ha csak a haveroddal csinálod, amíg jól esik – magyarázza, és a kezébe vesz egy nagy füzetet, meg egy tollat. – Láttam, hogy váliumot szedsz. Nem a legjobb cucc, főleg viszgaidőszakban. Lustít, de gondolom ezt tudod. Jobb ha valami más old fel, mondjuk egy jó kis terápiás numera.
Hyemi, valamit félreértesz – védekezek. – Ez tényleg csak egy haveromé, akivel nem szoktam semmi olyant csinálni – akasztom fel a dzsekit az ajtó melletti fogasra. A lehető leghamarabb vissza fogom adni Taehyungnak, és ezzel el is varrok minden közöttünk levő szálat. – A dobozban pedig nem válium van, hanem multivitamin – mondom az első nyelvemre akadó, elfogadható bogyót. – Csak ebbe tettem át.
Legyen így – kezd el valamit írni a lány. – Pedig le merném fogadni, hogy a multivitamin nem kék színű.
A francba, miért ismeri ilyen jól a gyógyszereket... Pedig nem lehet orvosis, azok nem ebben a koleszben laknak.
Milyen szakos vagy? – érdeklődöm.
Pszichológia. Kifogtál egy dilidokit, aki éjjel nappal túrkálni fog az agyadban.
Ez a furcsa szokásaid közé tartozik?
Nem, ezt viccnek szántam – neveti el magát.
Vagy úgy. Akkor megnyugodtam – dőlök hátra az ágyamon.
De jó tanácsként, tényleg ne szedj sok váliumot. Függő leszel, aztán egy zombi.
Oké, ezt megjegyzem.

Két órával később az alaksori mosoda egyik kemény padján üldögélve várakozom arra, hogy a ruháim tisztán kerüljenek ki a gépből, amíg Eunbi társaságát élvezem. Valami olyasmiről beszél, hogy kinőtte néhány pólóját, pedig nem hízott, csupán a melle nőtt. Lopva a saját kebleimre pillantok, aztán el is megy az a maréknyi kedvem is, amint ráeszmélek, hogy dombok helyett egy síkság foglal helyet a mellkasom alatt.
Pedig tök drága volt az a póló, és jól is állt, de mostmár feszül a cicimnél, ami meg nem tetszik.
Micsoda problémákba ütköztél, te lány – döntöm ide-oda a fejem.
Hidd el, ez igenis nagy dolog. Nem akarom, hogy a srácok a mellem miatt figyeljenek fel rám – ragadja meg kicsit sem szemérmes módon a kebleit. – Persze szeretem őket, de jó lenne ha valaki a személyiségembe szeretne bele.
Hát... sok sikert annak a srácnak – motyogom az orrom alatt.
Lányok – köszön az éppen érkező NamJoon. Eunbire pillantok, de nem úgy tűnik, mintha zavarná őt a srác jelenléte. – Mi járatban? – kérdezi viccelődve.
Öhm... ruhát mosunk – válaszolok. Na igen, nem vagyok a legviccesebb személy.
Hallottam a híredet az összerázón, Sora.
Ha arra gondolsz, hogy kocsit mosok, akkor az nem igaz – jelentem ki, felállva a helyemről, ugyanis a mosógép azt jelzi, hogy lejárt a mosás.
Á, dehogy. Az már lejárt lemez. Most rátámadtál Mimire – pakol be egy adag piszkos ruhát az egyik mosógépbe. – Csaj testbe zárt terminátor – aggatja rám a számomra cseppet sem tetsző jelzőt.
Ez azért egy kicsit túlzás. Nem támadtam meg senkit, csak visszaszóltam neki.
Az emberek mást mondanak – rántja meg a vállát a srác.
Az emberek hülyék – utánozom.
Kiszedem az összes vizes ruhámat egy nagy kosárba, majd elvonszolom azt a szárítóig. Eunbi mindeközben hűségesen követ. Amint bepakolom a ruháimat a gépezetbe, a lány helyet foglal a tetején, majd a lábát kezdi lógatni. NamJoon felfigyel a barátnőm tettére, és egy félmosollyal az arcán lépdel közelebb.
Jól lehetne csinálni rajta – jegyzi meg kajánul. A szememet forgatom, ahogy minden szégyenérzet nélkül méregeti Eunbi testét. Az tény, hogy a lány rövidnadrágja nem bíz túl sokat az ember képzeletére, de akkor sem tetszik, ahogy a srác végignéz rajta.
Undorító vagy – válaszol a barátnőm.
Meglepsz, Binnie. Azt hittem, bevállalósabb vagy.
Nincs most kedvem ehhez – túr bele a hajába a lány.
Talán megjött a havid? Mert akkor rohantam is.
Meg – mondja Eunbi, majd elfordul a fiútól, engem is arra késztetve, hogy hátat fordítsak NamJoonnak.
Szóval így reagálnak pár csepp vérre – állapítom meg.
Nem szeretik a hisztit. Ez jó módszer, ha valakit le akarsz rázni.
Legalább tőled is tanulok valamit – vigyorgok a lányra.
Fura, hogy ezt nem tudtad. Nem értem, hogy téged miért nem zsonganak körül a fiúk... Csinos vagy, és okos is. A stílusod persze nem az igazi, de az összkép meglehetősen jó.
Ez nekem nem akkora gond, mint ahogy gondolod. Megvagyok nélkülük is – állok az egyik lábamról a másikra, egyre csak azt várva, hogy a szárító lejárjon. Nem nevezném kényes témának ezt, legalábbis Eunbi előtt nem. Nem azzal a szándékkal jöttem egyetemre, hogy megtalálom életem párját, hanem hogy azt tanuljam, amit szeretek. Persze nem fogom bánni, ha valaki időközben rám akad, de az sem baj, ha ez nem történik meg. Időm mint a tenger...
Talán a ridegséged a gond. De ezen majd dolgozunk.
Kösz Eunbi, ez kedves tőled – vigyorgok rá gúnyosan. Tényleg rideg lennék?
Végezve, a tisztára mosott ruhákkal indulunk vissza a szobáinkba. Az ajtóban intünk a még bent tevékenykedő NamJoonnak, aki egy pillanatra megállít minket.
Háromnegyed kilenc van – jelenti ki. – Megjegyezném, hogy a mosodát hétig lehet használni.
Elsősök vagyunk, és senki nem szólt – válaszolok.
Ki van ragasztva az ajtóra a beosztás.
Hoppá – vigyorodunk el a barátnőmmel. – De akkor te miért most mosol?
Épület felelős vagyok baszki, azt csinálok, amit akarok – jelenti ki öntelten.
Jól van, Mr. Épületfelelős úr, akkor köszönjük ezt a privilégiumot, hogy ezentúl mi is akkor mosunk, amikor akarunk – mondja Eunbi, majd mielőtt NamJoon bármit is válaszolhatna, becsukja az ajtót. Büszke vagyok erre a lányra... legalábbis ebben a pillanatban. Aztán holnap úgyis elcseszi ezt az érzést egy húzásával.

Na, hogy ment? – támad le azonnal Hyemi, ahogy belépek a szobába, kezemben az immár tiszta ruhákkal.
Öhm... jól? Azt hiszem – válaszolok meghökkenve. Mégis hogy mehet egy mosás? Jól, rosszul... szörnyen?
Szuper. Bár én nem szeretem az itteni mosószert. Sajáttal mosok. Ha akarod, a tiédet is levihetem a sajátommal. Szívesen csinálom, imádom az illatát. – Egészen furának tűnik, ahogy ezt mondja. Egy tisztaságmániás pszichológus tanonc. Vajon még mit rejteget? Azt legalább tudom, hogy nem fog megölni... ha próbálkozna is, olyan aprócska ez a lány, hogy a közelembe sem tudna jönni.
Köszi, Hyemi – festek egy halvány mosolyt az arcomra.
Igazán nincs mit – viszonozza a mimikát. Úgy érzem, jól ki fogunk jönni, mint szobatársak.

***

A telefonom csengése valamiért nem akar megállni, pedig az ébresztőnek három csengetés után vége kellene lennie. Szokatlanul korán is van, és ha az emlékezetem nem csal, a tegnap este fél kilencet állítottam be.
   Bízom benne, hogy a csengetés csupán egy álom, de miután Hyemi kétszer is megszólít, hogy kezdjek valamit a telefonommal, különben kihajítja az ablakon, nincs más választásom, fel kell kelnem.
   Nyöszörögve nyúlok a készülék után, és reflex szerűen nyomom meg a kikapcsoló gombot, ám pár másodperc múlva újra csengeni kezd. Erősen dörzsölgetem a szememet, hogy rálássak a képernyőre, és bár még mindig homályosan látok, rájövök, hogy nem az ébresztő kínoz ebben a hajnali órában, hanem a drága édesanyám.
Anya – szólok bele a telefonba, rekedtes, elhaló hangon.
Már vagy ezerszer hívtalak te lány. Most azonnal öltözz és menj ki a húgod elé az állomásra – hallom meg anyám éles, kissé ingerült hangját.
Ezt elismételnéd kérlek?
Az isten szerelmére, Sora. A húgod nemsokára Szöulba érkezik, úgyhogy menj ki szépen az állomásra.
A húgom... Dehát nekem nővérem van... volt. Ja, hogy Miráról van szó. Mi a fenét keres Mira Szöulban?
Anya, ne viccelj. Fél hét van, még két órát tudnék aludni. Ha jól tudom, nincsen április elseje, úgyhogy nem értem, miért szórakozol velem.
Ez nem vicc. Kelj fel, öltözz és nyomás az állomásra.
Milyen állomásra, te jó ég? – nyögök fel, ahogy a másik oldalamra fordulok.
A vonat állomásra. Mira nemsokára megérkezik.
Mit csinál az a lány itt? Anya, összezavarsz.
Két napos pilátesz tréningre megyek, az apád meg horgászni ment a szomszéddal, úgyhogy most neked kell vigyázni Mirára. Csak két nap az egész, holnapután reggel már fel is ültetheted az első vonatra – vázolja a helyzetet anya, nekem azonban szükségem van pár elnyújtott pillanatra, mire felfogom, hogy a fogadott húgom rám lett sózva. Ráadásul hétköznap van, ami azt jelenti, hogy óráim vannak.
Milyen pilátesz tréningről beszélsz, anya? Tudtommal nem is szeretsz tornázni – mondom teljesen elképedve. Végre lenne egy nyugodtnak nyílvánítható hetem, erre ha nincs más, anyám szépen keresztbetesz nekem.
A nagynénéd ajánlotta, és ki kell próbálnom.
De pont most?
Igen. Most – jelenti ki, szinte már parancsoló hangnemen. – Úgyhogy menj, és szedd össze a húgodat az állomásról, mielőtt valaki ellopná.
Ahh – sóhajtok fel hangosan. – Jó, mindjárt indulok.
Köszönöm, kincsem – változik meg szinte azonnal anya hangneme. – Puszillak – fejezi be a beszélgetést, lerakva a telefont.
Picsába – fordulok a hátamra az ágyon, azon gondolkodva, hogy elég magasan vagyok ahhoz, hogy ha kiugrom az ablakon, meghaljak, vagy csak a nyakamat törném ki, és életem végéig tolószékbe kerülnék... Bárcsak lenne egy pisztolyom, most biztosan hasznát venném.
Mély levegő, Sora – szólal meg Hyemi a szoba másik feléből. – Lassan, ki és be.
Kérlek, mondd azt, hogy ez csak egy álom.
Ha azt mondom, jobb lesz?
Nem – ülök fel, beletörődve abba, hogy két napig játszhatom a bébiszittert.

   Mivel én még közel sem mozgok otthonosan Szöul kusza utcáin, kénytelen vagyok felzaklatni Eunbit, hogy ne vesztődjek el, és időben kiérjek a húgom elé. A lány szerencsére, velem ellenben nem hétalvó, és kiszökkenve az ágyból, készségesen a segítségemre siet. Így harminc perccel anya telefonhívása után, már a vonatállomáson várakozunk, hogy megérkezzen a járat, és vele együtt Mira is.
   Valamiért ideges vagyok. Számtalanszor vigyáztam már a fogadott húgomra, a születése óta, amikor a nővéremnek éppen más dolga volt... ami gyakran előfordult. Nehéz visszagondolni, és valójában nem is szeretnék, de jól tudom, ha meglátom majd Mira arcát, azonnal a nővérem képe fog beugrani, hiszen olyanok mint két tojás.
Visszafele be kell mennünk egy boltba, mert a hűtő kong az ürességtől – szólalok meg, próbálva elterelni a figyelmemet. Azon kezdek gondolkodni, hogy mit vehetnék, ami olcsó, finom és Mira is szereti. Tényleg szívás ez a diák élet, ha nem dolgozom, csóró vagyok és spórolnom kell, viszont egy rendesen fizető munkát, rugalmas beosztással lehetetlen találni, ráadásul ezek mellett tanulni is kellene.
   A vonat sípszóval érkezik az állomásra. Még várnunk kell pár percet, amíg teljesen megáll, majd az emberek elkezdenek leszállni róla. Kereső szempárral vizslatom át a tömeget, majd a vonat ajtajait, arra várva, hogy feltűnik valahol Mira.
Kit kellene keresni? Hogy néz ki? – kérdezi Eunbi.
Alacsony, fekete hajú kislány, mackós táskával – válaszolok. A táskát még tőlem kapta évekkel ezelőtt, és azóta is elválaszthatatlan társa, bárhová is megy.
Akkor talán megvan – ránt kissé maga felé. – Nézd, ott.
A tekintetem Eunbi keze irányát követi, és nem kell sok, hogy észrevegyem a húgomat. A haja szoros fonatba van fogva, arany fülbevalót visel, és a kék kabátja alatt egy aranyos, kockás ruhát. Ahogy számítottam rá, a mackós táska most is a hátán lóg. Mosolyogva nézek az arcára, bár az elmémben egészen más gondolatok járnak. Csodaszép ez a lány, szorgalmas, és bár néha szeret rosszalkodni, nála jobb kishúgot el sem tudok képzelni. Hülye SoHye, hülye, hülye, hülye... Milyen édes lányt hagytál hátra, egy igazi kincset!





4 megjegyzés:

  1. Uh majd kiugrottam a bőrömből mikor megláttam, hogy van új rész! Őszintén szólva azt hittem, hogy tényleg valaki más szobájába tévedett, mondjuk Taehyung-éba :P :D Hát mit ne mondjak..elég érdekes nekem ez a szobatárs, tuti lesz vele egy két probléma :D És van egy olyan érzésem, hogy Sora húgának jelenléte nem feltétlen csak pozitív dolgokat fog okozni. :D De én imádom ha kavarás van és izgi a történet! Köszönöm, hogy ilyen gyorsan hoztad a részt :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök, hogy ezt hozza ki belőled az új rész érkezése. IGazából Sora NAGYON fáradt volt, plussz a berendezés is más volt a szobatársa miatt, ezért nem jött rá először, hogy hol van. Mira pedig már a következő résztől elkedi okozn a problémákat, és ezzel egyvonalban össze is hozza a szereplőket (apró spoiler).
      Én köszönöm, hogy mindig kapok tőled tartalmas hozzászólást, öröm olvasni!

      Törlés
  2. Wow nagyon örülök,hogy ilyen hamar hoztad az új részt. Nagyon tetszett és bagyon kíváncsi vagyok, mi lesz mirával, és hogyan fog viszonyulni az új szobatárs a kishugira. Azon is gondolkodtam az olvasás közben, hogyha én ezt ma elolvasom akkor nem fogom tudni megtanulni holnapra a verset amit kell. Kiváncsi lettem és nagyon várom a következő részt. Nagyon tetszik, hogy Koreában játszódik főleg high én oda vagyok a koreaiakért. Koreai zenéket hallgatok koreai sorozatokat nézek és még ez is, igaz hogy nem koreai ember írta, de így nekem sokkal jobban tetszi, hogy te irtad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! Igyekszem jól megírni a történetet, bár sokszor elbizonytalanodom.
      Azért remélem sikerült megtanulni azt a verset! :D

      Törlés