2018. márc. 2.

14.Rész - Következmények


   Hatalmas ásítások közepette próbálom rávenni a szemhéjamat, hogy ne ragadjon le. Úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban összeeshetek és mély álomba szenderülhetek idekint, amit talán nem is bánnék túlzottan, tekintettel arra, hogy egy csoport ismeretlen alak között ücsörgök, ráadásul Eunbi máshová van beosztva. Helyette pedig megkaptam a méhkirálynőt, Mimit, aki úgy parancsolgat mindenkinek, mintha ez lenne a feladata.
   Már vagy egy órája megkezdődött egy ismeretlen nevű program és az igazat megvallva azt sem tudom, mit csinálunk, vagy hogy a mellettem ülő, szemüveges csaj hozzám, vagy valaki máshoz beszél. A fáradtság percről percre egyre jobban leterít a lábamról, és már csak bólogatni meg nyöszörögni tudok. Hiába imádkozom, hogy valaki lökjön fel, én meg szenvedjek egy éppen csak súlyos sebesülést, hogy kihúzhassam magam ebből a nyavajából, a kérésem csak nem talál rá a megfelelő fülre. Egyébként meg, van egy halvány érzésem arról, hogy Mimi akkor sem engedne elmenni, ha éppen az orra előtt véreznék el. Az biztos, hogy egy nagyon mániákus hölgyemény, akinek mindenben a legjobbnak kell lennie. Végülis... tőlem lehet ő a NO.1, csak hagyjon engem aludni.
Szedd össze magad, autós csaj, és számold gyorsabban azokat a kártyákat – áll meg előttem a sátán női segédje, karbatett kézzel.
Mi értelme van ennek az egésznek? – rendezgetem a kártyapaklit, amit egyébként legalább öt alkalommal kezdtem el megszámolni, de valahogy mindig összezavarodtam. Valaki megdobhatna egy kávéval, ha már pihenésre nincs lehetőség.
Drága, kicsi, egyetlen Sora – vigyorog rám csúfosan Mimi. – Itt az a lényeg, hogy mi, vagyis én nyerjek.
Szóval tudod a nevemet. Ennek örülök – dőlök hátra a rozoga székemen. Magasra emelem a kártyapaklit, majd unottan kezdem kevergetni, mintha nem is érdekelne a feladat. A teendő az lenne, hogy számoljam meg a kártyákat, majd a párosakat és a páratlanokat külön össze kellene adnom. Utána pedig a lehető legnagyobb számjegyű lapokból várat építeni. Jelen pillanatban ez egy igencsak komplex tevékenységnek számít. Ráadásul ez csak a dolog rám kiszabott része, a kis csapatunk többi tagjának is mind megvan a Mimi által kiosztott feladata. Természetesen a hercegnőnek semmi más dolga nincsen, csak parancsolgatni, mert ez így minden bizonnyal méltányos felosztás.
Azt ajánlom, hogy pörgesd fel magad, és számolgass, mielőtt más módszert kellene bevetnem, hogy dolgozz – dobja a válla mögé a fekete hajkoronáját.
Ha már kérdezés nélkül átvetted a vezér szerepét, miért nem egy infósnak vagy matekesnek szomorítod az életét ezekkel a kártyákkal? Földrajzos vagyok az isten szerelmére.
Nem tudtam, hogy óvodás szinten ragadtál. Tudtommal már elsős korban tanítják az összeadást.
Nem lenne semmi gondom, ha éppen nem állnék az ájulás szélén. Egyetlen percet sem aludtam egész éjszaka – magyarázom védekezésképpen.
Nem érdekelnek a kifogásaid és később sem fog senkit. Ilyen az élet – veszi ki a kezemből a paklit. Kissé megkeveri, majd leteszi az előttem levő piszkos asztalra. Felteszi a szemére az eddig nyakában lógó napszemüvegét, és elindul a következő áldozata felé, félúton azonban visszapillant rám. – Mire visszajövök, meglegyen – utasít.
Persze, hogyne, szívesen megcsinálom ezt, sőt elmegyek és hozok neked egy csésze teát is, aztán kitörlöm azt a gyémántberakásos seggedet – mérgelődök halkan. Nem értem, hogy egyesek miért viselkednek úgy, mintha az övék lenne a világ. Ha nem lennék ennyire fáradt, már rég a tenyerem nyoma virítana az arcán. És ő lesz az évfolyamom elnöke hosszú éveken keresztül. Hogyan változhatott az életem mindössze egyetlen hét alatt káosszá? Vagy csak a fáradtság miatt reagálom túl? Ahogy visszaérek a koliba, magasról tenni fogok Mimire, és valószínűleg ő is rám. Mindketten visszatérünk a megszokott mindennapjainkhoz, ő a vásárláshoz és a csacsogó, műbarátnőihez, én meg ahhoz a pár agyatlan személyhez, akiket a barátaimnak könyvelhetek el.
   Az igazat megvallva, jobb talán nem is történhetett volna velem. Jungkook és YoonGi első látásra talán furák, de jó arcok, és legalább nem unalmasak, sőt néha még NamJoon is eléggé tűrhető. Eunbi pedig... való igaz, hogy megannyi fejfájást zúdít a fejemre, de egy kedves lány, aki folyton mellettem van és boldogít - nos, néha képletesen -, és hiába próbálom ezt elkerülni, de talán kezdem megszeretni?

198 a páros kártyák összege.
A páratlanoké 242.
A szervezők sikeresen válogattak össze olyan számokat, amelyekbe könnyen belebolondul az ember. Amikor egymás után hét tizenegyes akad a kezembe, akaratlanul is elbizonytalanodom, hogy a szemem csal, esetleg az agyam adta fel a szolgálatot, vagy csak a kedves felsős diákok szeretnek szórakozni a gólyákkal.
   Ezúttal Mimi legalább elismerően bólogat felém, bár a kártyavárat nem építettem meg, és nem is fogom. A kezem remeg a kimerültségtől. Úgy tűnik, hogy Miminek megjött az esze, és egy másik szerencsétlen elsőst tesz a helyembe, várat építgetni, én meg észrevétlenül, a lehető leggyorsabban lelépek.
   Aludni akarok. Kérek minden felsőbb erőt, hogy könyörüljenek meg rajtam és adjanak egyetlen nyugodt órát. Légyszi...
Ellógod a programot? – szólít meg valaki hátulról, éppen ahogy sikerül beérnem a folyosóra.
Nem... csak éppen öhhm... vízért mentem. Igen, víz kell, nekem, meg... a többieknek odakint – fordulok lassan az engem tettenérő személy felé. A fennvalók mindenbizonnyal utálnak, és ezt mégcsak nem is leplezik. Közvetlenül a kérelmem után keresztbetenni nekem... még tőlük sem szép dolog.
   Azonban amikor megfordulok, legszívesebben ugrálni kezdenék a megkönnyebbüléstől, ugyanis egy szigorú szervező képe helyett, Taehyung áll előttem, teljes nagyságban. Farmert és egy fura mintás, túlméretezett inget visel, de jól áll neki. A szőke haja ezúttal középen van elválasztva, így kissé kivillan a homloka. Az arca frissnek tűnik, mint aki hosszú órákon át pihent volna.
A frászt hozod rám – fújom ki az eddig benntartott levegőt.
Ennyire ijesztő vagyok?
Nem. Csak azt hittem, hogy valaki tényleg rajtakapott azon, hogy ellógom a programot. Semmi kedvem visszamenni.
Rossz emberbe futottál – sétál közelebb. – Mint az egyetem diákjainak felelősségteljes képviselője és az orvosisok elnöke, valamint ennek a kirándulásnak a szponzora, felszólítalak, hogy menj vissza a többiekhez, különben miután visszatérünk az egyetem területére, kénytelen leszek ezt, és a korábbi incidensedet jelenteni a dékánnak.
De... – akad el egy pillanatra a szavam. Mi ez a választékos szóhasználat és hangnem? Előbújt Taehyung harmadik alteregója?
Bevetted – nevet fel hangosan. A mosolya egészen a füléig ér. Ennyire élvezetes lenne sorozatosan viccet űzni belőlem? Én meg mi a francért nem jöttem rá, hogy csak színészkedik? – Látnod kellett volna a rémületet az arcodon. Mi van, talán ennyire szörnyű a program?
Mimi egy boszorkány, a kemping területén egyetlen csepp kávét sem lehet találni, és odakint egyébként is túlságosan erősen süt a nap – sorolom az engem akadályozó tényezőket.
Csak kényes vagy – forgatja a szemét. Megtámaszkodik mellettem a falban, majd a zsebében kezd el kutatni. – Mimi pedig maximalista. Az tény, hogy kissé lökött, és néha egészen idegesítő, de most csak azért viselkedik így, mert erre nevelték. Mindenben elsőnek kell lennie. Ami pedig a kávét illeti – emeli az ökölbe szorított kezét az orrom elé. Furán pillogtatok rá. Remélem nem a következő szivatásomra készül. A tenyerét váratlanul tárja fel, amiben egy kissé megviselt csomagolású instant kávét vélek felfedezni. – Ráér később is megköszönni.
Ez egy csapda? – veszem ki a kezéből a csomagot, alaposan átvizsgálva annak minden miliméterét. Magam sem tudom, hogy mit keresek, de valahogy nem tudom elhinni, hogy Taehyungnak megesett a szíve rajtam.
Persze, az. El akarlak tenni láb alól.
Nem lepődnék meg.
Nem vagy olyan jelentős személy, hogy zavarna a létezésed.
Ezt megpróbálom bóknak venni – vágom zsebre a kávét. Megveregetem Taehuyng vállát, majd aprót intve indulok el a háló irányába.
Én a helyedben inkább a raktárban rejtőznék el – jegyzi meg, mielőtt kilépne az épületből. – Kevésbé valószínű, hogy ott keresni fognak.
Kössz a tippet.
Még sokkal jössz nekem – néz rám, fejét kissé oldalra döntve.

Végül úgy döntök, hogy megteszek egy gyors kitérőt a konyha felé, abban reménykedve, hogy ma forró víz is fog folyni a csapon és elkészíthetem az életmentő kávémat, ám ismételten csalódnom kell. A langyosnak is alig nevezhető víz gyenge sugárral folyik ki a csövön, és hiába várom már percek óta, hogy majd felmelegszik, már szinte biztos vagyok benne, hogy ez nem fog bekövetkezni. Feladva, megtöltök egy poharat ezzel a szobahőmérsékletű vízzel, majd beleöntöm a kávéport, és imádkozni kezdek, hogy az ebből kisülő katyvasz iható lesz.
   A kávémat kavargatva indulok a raktár irányába. Úgy döntök, hogy majd csak ott kóstolom meg a kreált italomat, ezért útközben csak a kanállal játszadozom benne.
   A raktár szobához közeledve, halk beszélgetésre leszek figyelmes, ezért mielőtt betérnék a szobába, megtorpanok szorosan az ajtó mellett. Egy gyenge női hang szűrődik ki, majd egy valamivel hangosabb férfi hang is párosul hozzá. Nem telik el sok idő, míg felismerem Eunbi hangjának tónusát, és csak pár másodperccel kell tovább gondolkodnom, hogy rájöjjek, a mellette levő srác SeokJin.
Én nem akartam rosszat neked.
Tudom.
Próbáltam beszélni a húgommal, de ő mindig ilyen volt.
Tudom.
Mit tegyek, hogy jobb legyen?
Semmit.
Binnie, ha nem beszéljük ezt meg, továbbra sem fog javulni a helyzet.
Tudom.
A francba, mondj már valamit. Mit csináljak? – csattan fel SeokJin. Ezek meg mi a halálról beszélnek? És mégis miért becézgeti a srác a barátnőmet?
Fogd vissza a hülye húgodat, és hagyj békén.
Nem tudom. Legalábbis ebben az évben nem. Elsős, minden és mindenki új neki. Ki fogja élni magát, és jobb lenne, ha te húznád meg magad egy ideig.
A közeledbe sem mentem, mégis úgy kezdtem a sulit, hogy egy kurva vagyok. De ha már így elterjesztette rólam, próbálok hasznot húzni belőle. Legalább már nem kell egyetlen fiú után sem szaladnom.
Eddig sem kellett.
Mi van, talán féltékeny vagy? – kérdezi meglepően magabiztosan Eunbi.
Az lennék, ha lenne kire. De nem tudsz átverni, jól tudom, még mindig hogy érzel – válaszol SeokJin.
   Kissé félve ugyan, de bepillantok az ajtó aprócska résén, vigyázva arra, hogy egyikőjük se vegyen észre. Eunbi karbatett kézzel, a falnak dőlve helyezkedik, fejét a föld felé döntve. Vele szemben SeokJin, kihúzott háttal, magabiztosan áll, egyik kezét a lány válla fölött a falnak támasztva.
Semmit sem tudsz – emeli fel kissé a fejét a lány. – Bármit is éreztem irántad, már régen elmúlt.
Magadnak hazudhatsz, de nekem nem – ragadja meg a lány állát, majd habozás nélkül csap le Eunbi védtelen ajkaira. A szemem hatalmasra tágul a jelenet láttán, ahogy a srác keze a lány derekára téved, Eunbi pedig a vállába kapaszkodva enged SeokJin óhajának. Olyan természetesen viselkednek, mintha mindez nem először történne közöttük.
Utállak – húzódik végül el a lány.
Ennek örülök. De csak engem utálj így, mást ne – hajol közel ismét a lányhoz, ám ezúttal Eunbi elfordítja a fejét.
Elegem van, nem akarom ezt az egészet. Csak hagyj békén, kérlek.
A picsába Eunbi, azt hittem ezen már túl vagyunk.
Semmin sem vagyunk túl. Én csak egyszerűen nem akarok tőled semmit. Már nem.
Ezt nem most, és nem így fogjuk befejezni – tolja el magát a faltól SeokJin. – Szedd össze magad, mert legközelebb őszinte válaszokat várok – indul el az ajtó felé. Ijedten szökkenek a fal mellé, próbálva észrevétlen maradni. Ahogy SeokJin kitárja az ajtót, az egyenesen nekem csapódik, így annak ellenére, hogy az orromat sikeresen megcsapja, kellően takar is. A srác hátra sem pillantva, leviharzik az emeletről. Nem vesz észre.
   Eunbi pityeregni kezd bent, és annak ellenére, hogy titokban akartam tartani a kémkedésemet, azonnal a segítségére sietek. Az eddig kezemben szorongatott, már teljesen kihült kávét az asztalra helyezem, majd a lány földön ülő alakja elé térdelek.
Mi történt csajszi? Mit csinált veled ez a hülye? – kérdezem aggódva.
Sora, te meg mit...? – néz rám meglepődve. Azonnal eltakarja az arcát, és a könnyeit próbálja törölgetni. – Semmi sem történt, minden rendben – veszi elő a jól ismert mosolyát.
Hiszen hallottam, hogy veszekedtek, és... és láttalak is, ahogy megcsókolt.
Nem fontos Sora, hanyagoljuk, jó?
De igenis nekem fontos. Láttam, hogy sírsz, és nem szeretnélek így látni. Bennem megbízhatsz, nekem bármit elmondhatsz, Eunbi. A barátod vagyok – fogom meg óvatosan a kezét, majd kissé megszorítom a tenyerét.
Nem akarok ezzel is a terhedre lenni.
Ne beszélj butaságokat. Nyugodtan mondd csak, meghallgatlak, sőt, ha tudok, segítek is.
Ez... ez... kérlek ne nézz le azért, amit mondani fogok – hajtja le a fejét.
Nyugi – simogatom meg a fejét. – Minden oké, mondhatsz bármit – nyomok egy bátorító puszit a homlokára.
Együtt voltam Jinnel. Vagyis, nem egészen. Még a nyáron, Mimi összeszedett pár pénzesebb csajt, akik bekerültek az egyetemre, és engem is beválasztott a csapatába. Akkor még nem ismertem, csak annyit tudtam, hogy a szülei az egyetem nagyvonalú támogatói. Kedvesnek tűnt, vásárolni hívott, együtt szórakoztunk, én pedig azt hittem, hogy szerencsém van, amiért megismertem őt – kezdi mesélni, még kissé szipogva. – Tartott egy házibulit, ahová minden barátnőjét, köztük engem is meghívott. Ott találkoztam először a bátyjával. SeokJin úriemberként viselkedett mindenkivel, így hát természetesnek tartottam, hogy felajánlotta a kabátját ha fáztam, vagy hogy hozott nekem italt. Nem hittem volna, hogy megtetszem neki, pedig ez történt. Találkozgatni kezdtünk, titokban, késő éjjelente... és hát, lefeküdtünk egy párszor. Nem jártunk, de volt közöttünk valami, amit nem tudok megmagyarázni. Mimi valahogy megtudta ezt, és másnap mindenhonnan ki lettem téve, egyik lány sem állt velem szóba. Próbáltam beszélni Jinnel, de Mimire semmivel sem lehetett hatni. Talán nem tetszett neki, hogy a bátyja egy ilyen alacsonyrendű lánnyal van.
Miket beszélsz – szólok közbe. – Alacsonyrendű... akkor én mi vagyok?
Pedig ez így van. Ők semmit sem bíznak a véletlenre, SeokJin, ha elvégzi az egyetemet, meg fog házasodni, vagyis ezt kellene tennie, bár ha jól tudom, nincsen jegyese. Náluk ez így megy. Mimi egészen nyár elejéig jegyben járt egy logisztikai cég fejesének a fiával, csakhogy a cég váratlanul bebukott, így felbontották az eljegyzést. Ha nincs pénz, nincs házasság.
Ez őrület. Milyen élet ez egyáltalán? És ha valamelyikőjük szerelmes lesz? – kérdezem meglepődve.
Ezt már nem tudom... Biztosan vannak kivételek. Talán Miminek rosszul esett, hogy a bátyja együtt lehet egy kívülálló lánnyal, amíg ő ezt nem tehette meg. A lényeg az, hogy hamar elterjesztette rólam azt, hogy egy kurva vagyok, és sikerült elérnie, hogy megutáljam őt is, és Jint is. Vagyis... csak ezt hittem. Azonban ezzel a pletykával megnyitott előttem pár kaput, és egyre több srác kezdte keresni a társaságomat. Lehet, hogy hülyeség, de jól esett, hogy ennyien érdeklődnek irántam.
Te meg elkezdtél ágybabújni velük – folytatom a lány történetét.
Valahogy úgy.
És mi van SeokJinnel?
Mióta megkezdődött az egyetem, párszor megpróbált beszélni velem, de én igyekeztem lerázni. Jobb ha távol tartom magam tőle.
Mimi miatt? – teszem fel az egyértelmű kérdést.
Igen.
És ha ő nem állna az útban?
Nem tudom – emeli fel a fejét. – Őszintén nem tudom. Megpróbáltam továbblépni, félig sikerült is, és nem lenne jó innen visszacsúszni.
Ez... – gondolkodom el. – Bonyolult.
Tudom, és nem is szeretek kattogni rajta. Jó nekem most, hogy itt vagy te, YoonGi meg Kook, és elterelitek a figyelmemet. Aztán... majd csak lesz valahogy – mosolyodik el, és már képtelen vagyok eldönteni, hogy ez őszinte, vagy egy újabb megjátszás. Ez a lány titokzatosabb, mint gondoltam.

A délután eljövetelével, szedelőzködünk, majd felpakolunk az érkező buszra, és haza indulunk. Eunbi most is mellettem ül, és ezúttal már nem tűnik annyira elégedetlennek, amiért nem ülünk hátul, a krémmel.
   Valamiért hiányérzetem van, és először Jungkook és YoonGi képe ugrik be, hogy talán őket hagytuk hátra, de leesik, hogy ők a legelső városközti busszal fuvaroztatták haza magukat, hogy ne keveredjenek bajba a szervezők előtt a váratlan megjelenésükkel. Ám ezt letudva, az érzés még mindig nem szűnik. Mintha valamit elfelejtettem volna. Próbálom felidézni magamban a ma történteket, a raktáros jelenetet, majd a pakolást, és ekkor beugrik az instant kávé, amit érintetlenül ott felejtettem az asztalon. Gratulálok Sora, az első és egyetlen Taehyungtól kapott ajándékot is ott hagyod egy lepukkant hétvégi ház raktárában. Még csak meg sem kóstoltam... Valójában az itt a kérdés, hogy mindez mégis mi a fenéért vált ki belőlem bűntudatot? Egy nyeszlett, valószínűleg íztelen, hideg kávéról van szó, én megis úgy érzem, mintha minimum a kedvenc könyvemet felejtettem volna ott. Hülye vagyok. Hülye, hülye hülye.

A hosszas utazást követően megváltásnak érzem, amikor végre belépek a Nogsaeg kollégium ajtaján. A fejem zsong, a lábam fáj, az elmém pedig kicsavarva, egy sarokba félredobva érzi magát. Egyszóval hulla vagyok.
   Kissé vonakodva ugyan, de egy öleléssel és puszival köszönök el Eunbitől a saját emeletén, majd a sajátomra sietek. Még hozzá kell szoknom ehhez a barátnősdihez.
   A 410-es szoba előtt állva egy pillanatra megállok, és az ajtónak döntve a fejem, hálát adok az égnek amiért kissebb-nagyobb problémákkal ugyan, de túléltem ezt a hétvégét.
   Sóhajtva nyitom ki az ajtót, majd magam után rántva a csomagomat, a lábam megakad a küszöbben, én pedig egy jókora csattanás kísétetében, kiterülve a földön végzem. A kezemet azonnal a sajgó homlokomhoz kapom, és mérgesen szorítom össze a szememet. Ekkora szerencsém is csak nekem lehet.
Kurva élet – mondom hangosan, az öklömmel a földre csapva.
   Igyekszem feltápászkodni, ezért nehézkesen felemelem a fejemet, de a szobából érkező fény szinte megvakít. A hely teljesen be van rendezve képek és poszterek lógnak a falról, a polcok könyvekkel vannak tele, és minden csillog. A padlótól a plafonig, az utolsó kis repedés is szinte fénylik a tisztaságtól. Tisztitószer szaga terjed a levegőben.
   Erősen ráncolva a homlokom próbálok rájönni, hogy hová a búbánatba kerültem, mert ez biztosan nem az én szobám.





4 megjegyzés:

  1. Ez nagyon tetszett, köszönöm hogy kiraktad. Nagyon élveztem. Most nagyon kíváncsivá tettél. 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm és nagyon örülök hogy tetszett! 💕

      Törlés
  2. Nekem is nagyon tetszett ez a rész, örülök, hogy Eunbiről is tudunk meg egyre több dolgot. Amennyire nem szerettem az elején, nem gondoltam, hogy egyszer szimpatizálni fogok vele. :D Érdekes vége lett, nem számítottam rá :P Taehyung kedvessége pedig hmm, vajon mit kér majd ezekért cserébe? :P Alig várom a folytatást! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! Eunbi egy eléggé megosztó karakter, van aki szereti, van aki utálja, és van akinél ez részenként változik. Taehyung és a hátsó szándékai... de talán csak kezdi megkedvelni a lányt. Egyébként meglepetésként ma hozom a következő részt! :D 💕

      Törlés