– Sora –
Átvergődve az idekint összegyűlt tömegen, kereső tekintettel próbálok rábukkanni az egyetlen itt levő menedékemre, Eunbire. Amikor megtalálom a lányt, a szokatlanul gyorsan dobogó szívem kissé alább hagy, és a korábbi izgatottságom mellé némi öröm is szövődik. Pár nappal ezelőtt meg sem fordult volna a fejemben, hogy bármikor örülni fogok Eunbi jelenlétének, most mégis ő jelenti számomra azt a csepp biztonságot, amit itt találhatok.
– Beléd
meg mi ütött? – kérdezi, furcsállva tekintve az összezavarodott lényemre.
Úgy pillogtatok ide-oda a tömegben, mintha szellemet láttam volna, s most épp
azt próbálnám elkerülni.
– YoonGi
és Jungkook – próbálom egy diákok által sűrűbben állt helyre terelgetni
magunkat. Most az egyszer vagyok hálás a tömegért. – Itt vannak.
– Tudom,
találkoztam YoonGival – torpan meg egy helyen. Lányok kezdenek el sikítani.
Eunbi a reakció kiváltó okát keresve néz szét a tömegen, de sietősen rántom
vissza magamhoz. – Mi van már veled?
– kérdezi ingerülten.
– Az a
hülye Jungkook – mondom halkan, tartva attól, hogy bárki is meghallaná. – Rám akart mászni, meg akart csókolni és
tönkre akart tenni – fakadok ki, a kelleténél talán egy csipetnyivel jobban.
– Biztos
csak hülyéskedik.
– Nekem
nem úgy tűnt.
– De
hát batárnője van.
– Épp
ez az – mondom feldúltan. – Olyan,
mintha nem is érdekelné, hogy párkapcsolatban van.
– Sora,
szerintem túlgondolod a dolgokat – válaszol teljes nyugodtsággal a
hangjában. Persze, biztosan sikerült félreértenem azt a közvetlen utalást, hogy
ha kedvem van hozzá, megismételhetjük a csókot. Nem vagyok kisiskolás, hogy egy
margóra firkált szívbe beleképzeljem a világ legnagyobb szerelmi történetét, de
azért az egyértelmű, hogy Jungkook nem viccnek szánta ezt az egészet.
– Csak
arra kérlek, segíts. Láthatatlannak kell lennem – fogom meg kétségbeesetten
a lány vékony kezét.
– Jó
– egyezik bele. – Legyen.
Eunbi szerint az lesz a legjobb, ha a tömeg
közepébe rejtőzünk. Minél több az ember, annál nehezebb észrevenni az én
roskatag személyemet. Bár óckodva, de belemegyek az ötletbe, és nemsokára egy
nagy csoport vihogó csaj között találom magam.
A
tanga osztás már javában tart, és minden lány olyan izgatottan várja a saját
neve elhangzását, hogy szinte remegnek a nyugtalanságtól. Én vagyok itt az
egyetlen, aki nem érti mire fel ez a nagy felhajtás? Ez az egész kiosztós dolog
több szempontból is egy marha nagy hülyeség. Mert oké, egy lány lefekszik egy
fiúval, megtörténik az egy éjszakás kaland, aztán soha többé nem találkoznak,
vagy legalábbis nem beszélnek egymással, de miért kell ezt az egész első
évfolyamnak tudnia? És ez miért olyan nagy megtiszteltetés a lányoknak? Örülni,
mert egy értéktelen srác őket választotta egy menetre. Badarság az egész.
NamJoon áll ki a tömeg elé, kezében négy alsóneművel. Eunbire pillantok,
de a lány érzéstelen arccal figyeli, amint két csaj, kézenfogva sétálnak ki a
fiúhoz, majd átveszik a korábban ellopott tangáikat. Két barátnő ugyanazzal a
sráccal... remélem nem egyszerre csinálták. Szent élet, ebbe belegondolni is
rossz. Utánuk egy olyan lány lép NamJoon mellé, aki már a harmadik tangáját
kapja vissza a kiosztó során. Ezekszerint a fiúk sem restek, ha az osztozkodásról
van szó. A lány meg valóságos istennőnek tűnhet mindenki számára, kivéve
engem...
– Ha
az a sok srác itt lenne, akikkel én voltam együtt – mondja Eunbi. – Mindenki irigykedne.
– Minden
bizonnyal – bólogatok ironikusan a lány naivságán. Hosszan el kellene
beszélnem Eunbi koponyájában megbúvó agyával, hogy felfogja, nem attól lesz jó
nő, hogy minél több fiúval bújik ágyba. Bár az igazat megvallva, én sem tudom
mitől lesz egy lányból, olyan személy, akit nem csak kívánnak, de tisztelnek is
a srácok.
Mimi
fekete hajzuhatagára leszek figyelmes a tömegben. Háttal áll nekem, így
szerencsére esélytelen, hogy meglát. Nem lenne szerencsés egy újabb balhéba
kerülni, erre a bátyja, SeokJin is felhívta a figyelmemet. Furcsa, de bírom a
srácot. Eléggé igazságosan járt el a büntetéssel kapcsolatban, és nem vonta ki
a húgát sem. Csak kár, hogy ő is azokkal barmokkal lóg. Taehyung és a bandája.
Megvetni való, utálatos srácok.
Valahogy meglep, hogy Mimi nevét egyetlen fiú szájából sem hallom, pedig
nemrég Jimin és NamJoon is könnyedén rávágták, hogy őt választanák. Ennyire
válogatós lenne? Vagy talán a bátyja tartja túl nagy kontroll alatt. Hiszen
korábban is úgy szidta le, mintha nem is a bátyja, sokkal inkább az apja lenne.
– Taehyung
jön – szólít meg Eunbi.
– Érdekel
is engem – rántom meg nemtörődöm stílusban a vállam. Le merném fogadni,
hogy ha nem csak az elsősök, hanem az egész egyetem nőcskéi lennének itt, estig
osztogatná a tangákat.
A
srác a többiekkel ellenben egy széket húz maga után, majd középre sétálva,
feláll rá. Minden szem rászegeződok. Feltűnési mániás barom.
– Üdv
mindenkinek! Milyen szép idő van – kezdi a túlzottan artikulált beszédét. A
többiek csak simán kiosztották az alsókat, aztán mentek amerre láttak. Ez meg
miért szövegel... Csak bökje ki a lányneveket, és legyen vége ennek a
hülyeségnek. Kezd elegem lenni. – Sajnálattal
közlöm minden lánynak, hogy csalódnotok kell bennem – hajtja le egy kis
időre a fejét. Mi ez a színjáték? – Örülök,
hogy a múlt héten csodás lányokkal tölthettem az estéimet – folytatja a
műsor vezetőket megszégyenítő beszédét. – De
ezúttal csupán egyetlen tanga kiosztására fog sok kerülni – jelenti ki.
Halk suttogás veszi kezdetét a tömegben. Én is csak meglepetten, értetlenül
állok, magam elé bámulva.
– Sora
– töri meg a felgyülemlett gondolataimat Eunbi. – Jungkook a közelben van.
– Basszus
– pillantok a lány mutató ujjának irányába. – El kellene tűnnünk.
De mire kimondom, a fiú már észrevett. Próbálok
pillanatok alatt kitervelni valamit, de elszaladni nem tudok, és most a föld
sem hajlandó megnyílni alattam. Kénytelen vagyok tétlenül állni, és várni,
ahogy Jungkook minden lépésével egyre közelebb ér.
– Hát
itt vagy – mosolyodik el, amint mellénk érkezik. Megszorítom Eunbi kezét,
abban bízva, hogy majd ő a védelmemre kel, ha a srác ösztönei újra
beindulnának.
– Park
Sora – hallom meg váratlanul a nevemet, de nem fogom fel, hogy mégis ki
szólít.
Mintha megnyílna előttem a tömeg, és hirtelen
minden szempár, kivétel nélkül engem kezd vizslatni. Talán van valami az
arcomon, vagy mégis miért néz úgy mindenki, mintha egy földönkívüli lennék?
– Park
Sora – isméltődik meg a nevem. Ki a franc...? És ekkor felpillantva az
előttem megnyílt soron, Taehyung öntelt képe tűnik fel. Mi a búbánatot művel ez
a srác?
– Menj
már ki! – hallom meg az egyik sorból a nekem intézett felszólítást. De
eszem ágában sincs a srác elé vonulni. A hirtelen meglepettségtől még mozdulni
sem tudok.
Taehyung könnyedén szökken le a székről, és nemes egyszerűséggel indul
el az irányomba. Szaladnom kellene, valahová messze futni és elrejtőzni, de a
lábam ismét megtagadja a parancsot.
A
fiú gőgös képén egy pökhendi félmosoly is megjelenik, amint elém ér. A kezét
felemelve, az arcomra simít, és olyan diadalittasan harap az ajkába, hogy
legszívesebben itt, a felgyűlt közönség előtt törölném képen. Csak nem akarja
elhitetni mindenkivel, hogy ágyba bújtam vele? Pont én, a lány, aki magasról
tesz az ő helyes arcára, vagy csábítóan mély hangjára. Ez nevetséges. De úgy
tűnik, körülöttem mindenki más beveszi a mesterkélt színjátékát. Jungkook olyan
megdöbbent arcot vág, mintha épp most derült volna ki, hogy sorozatgyilkos
vagyok és Eunbi képén is mintha kétkedés jelenne meg.
– Köszönöm
az estét – emeli a kezét a szájához, majd hosszú csókot nyom a csuklóján
levő, fekete csipkeanyagra. Az én tangám lenne? Óvatos mozdulatokkal oldozza el
a fehérneműt, és a kezembe adva, erősen összezárja a markomat. Pillanatok választanak
el attól, hogy felrobbanjak a dühtől.
Letörölhetetlen vigyorral simogatja meg a
fejemet. A szemem szikrákat szór, ahogy az ő, dermesztően sötét íriszébe
meredek.
– Utolsó
seggfej – morgom halkan, és ezzel párhuzamosan megállíthatatlanul indul meg
a kezem, a fiú hibátlan arcán csattanva. Megszeppenek a saját indulattól fűtött
cselekedetemen, és kitágult szemekkel meredek Taehyung rezzenéstelen arcára.
Várom, hogy mikor jelenik meg rajta egy fájdalmas grimasz, de másodpercekkel
később csupán egy öntelt mosoly húzódik a képére. Elönt a düh, és képtelen
vagyok egyetlen másodperccel is tovább nézni ennek az alattomos alaknak az
utálatos arcát.
Végül a megaláztatás és az utálkozó
pillantások elől menekülve, Eunbivel az oldalamon indulok vissza a házba.
Idegesen végigtrappolva a folyosón, a lépcsőn sietek fel, s csak valahol a
harmadik emeleti raktár szobában állok meg. Dúlnak bennem az indulatok, és
hiába csapkodom ennek a nyeszlett szekrénynek az oldalát már vagy három perce,
semmit sem érek el vele, csupán a tenyerem kezd sajogni.
– Utálom,
utálom, utálom – ordítom torkom szakadtából. – A legmocskosabb, legsemmirekellőbb, legaljasabb alak – döntöm a
homlokom a szekrénynek, és egy pillanatra lehunyom a szemem, de csak azt érem
el vele, hogy újra és újra feltűnik Taehyung szemtelen mosolya. – Hogy a francba tehette ezt? Biztos jót
röhög majd az undok haverjaival rajtam.
– Nyugi
– helyezi Eunbi a kezét a vállamra.
– Mondj
egyetlen okot, amiért nyugodtnak kellene lennem – ráncolom haragosan a
szemöldököm. Eunbi beszédre nyitja a száját, de végül egy szót sem mond. – Ez a rohadék mindenki szeme láttára
nevezett a saját ribancának.
– Azért
ennyire nem vészes a helyzet – pakol le egy székről, hogy helyet
foglalhasson. A helyében én gondolkodás nélkül vernék le mindent a földre. Kit
érdekel pár rongy meg tisztítószer, ha éppen most lettem lotyónak bélyegezve. –
Csomó lány egyenesen féltékeny rád.
– Csak
hogy engem nem érdekel sem a többi lány, sem maga Taehyung. Egy hozzá hasonló
alakhoz még csak közöm sem kellene legyen.
– Ellenkezhettél
volna.
– Persze,
és szerinted a sok visítozó csaj nekem, vagy őnagyképűségének hitt volna? Megtette az a pofon is.
– Hát
– néz rám szánakozva. – Ezt megszívtad.
– Meg
– csúszok le a földre, és a térdeimet felhúzva, ledöntött fejjel próbálok
eltűnni a föld színéről.
Eunbi halkan a telefonját kezdi nyomkodni,
ezért nem beszélünk túl sokat, de most jól jön a csend. Kell egy kis idő, amíg
megemésztem a történteket. Talán annyiban kellene hagynom, szó nélkül viselni a
megbélyegzést. Egy idő után biztosan leszállna rólam. De képtelen vagyok
tétlenül ülni, amikor tudom, hogy az az álnok, galád szőke megérdemli a
revansot. Valakinek végre a porba kellene aláznia Taehyungot, lyukat ütve a
túlságosan is magas önbecsülésén. Ám abban már nem vagyok biztos, hogy elég
lennék én ehhez. Hiszen mögötte ott vannak az alattomos haverjai, én meg
egyedül, maximum Eunbivel vagyok, aki valószínűleg szívesebben bújna
valamelyikőjükkel ágyba, mint hogy nekem segítsen. Feladom. Veszett ügy. Ha
visszatérünk a suliba, felszívódók, eltűnök, láthatatlan leszek, és egy néma
szellemként fogom elvégezni a hátralevő három évet. Ez az út mégiscsak közelebb
áll az eredeti terveimhez, mint az, hogy Taehyunggal meg a bandájával
vegyüljek.
– Ti
meg mi a halált kerestek itt? – kukkant be a résnyire nyitott ajtón YoonGi.
– Ezt
én is kérdezhetném – pillantok oda-vissza a barátnőm és a srác között.
– Írtam
neki egy üzenetet – vallja be Eunbi.
– Csodás
– grimaszolok. – Gyere csak be YoonGi,
foglalj helyet a lúzerek között. Jungkookot hol hagytad? – kérdezem
ironikusan.
– Nyugi,
ő sem tűnt el – tárja ki YoonGi az ajtót, rálátást engedve a mögötte
gubbasztó Jungkookra. Egyre jobb lesz ez a nap.
A két fiú helyet foglal a szűkos szertár
helyiségében, és a kérdezésünk nélkül gyújtanak rá egy cigire.
– Kérlek
mondjátok, hogy nincsen telepakolva fűvel.
– Nincsen
sok benne. Kérsz? – tartja felém YoonGi.
– Ez
kész – állok fel a helyemről, és ingerülten kitárva az ajtót, elhagyom a
szobát. Mintha mindenki tojna a fejemre és az egész korábban lejátszódó
jelenetre. Eunbi a kérdezésem nélkül idehívja ezt a két jómadarat, ők meg csak
úgy előkapnak egy füves cigit, és az egészet teljesen természetesnek állítják
be. Az isten szerelmére, semmi kedvem illegális dolgokba is belekeveredni.
– Várj
már! – kiált utánam Jungkook, mielőtt elérném a lépcsőt.
– Nincs
kedvem a bájcsevejhez.
– Nem is azért jöttem.
– És a
csókolózáshoz sem.
– Sora,
nyugi. Nem támadlak le – sétál mellém.
– Akkor
mit akarsz?
– Beszélgetni.
– Beszéljünk
– ülök le a lépcső első fokára, a fejemet elfordítva a fiútól.
Csend telepszik ránk, és annak ellenére, hogy
Jungkook pár perccel ezelőtt még a társalgás fényében jött utánam, most mégsem
szólal meg.
– Na?
– kérdezem halkan.
– Nem
olyan egyszerű ez.
– Kimondani
pár szót?
– Nem
erről van szó – hallgat el ismét. Őrjítő ez a feszült csend. A fejemet
lassan a fiú irányába fordítom, és a vonásait kezdem vizsgálni. Padlóra
szegezett szemekkel ül mellettem a lépcsőn, kezét a térdén pihentetve. Néhány
hajtincse az arcába hullik, takarva a kifejezéstelen tekintetét. Helyes fiú, ez
kétségtelen. Magas, izmos és jóképű, hatalmas szemekkel és íves szájjal.
Megérintem a karját, és bár a szemét odakapja, nem húzódik el. Érzem a
kidolgozott bicepszét. Kellemes mellette ülni.
– Kook
– ejtem ki a nevét. – Miért csókoltál
meg?
– Nem
tudom, én csak – tekint rám. A pillantása kiolvashatatlan. – Fogalmam sincs, talán kíváncsi voltam.
– Mire?
– Hogy
tényleg vonzódom-e hozzád... Tudod, amikor először találkoztunk, tetszett, hogy
laza vagy, jó fej, nem úgy mint a többi lány. A bulin meg, jött magától a csók.
Sajnálom – ragadja meg a kezem. Éretlenül pillogtatok. Azt hittem, hogy
csak egy röpke kalandként tekint rám. – Még
mindig nem tudom, hogy mit érzek irántad.
Nem szólalok. Lehajtom a fejem és a kettőnk
összefonódott kezét kezdem bámulni. A hatalmas keze körülöleli az enyémet. Itt
ül mellettem, érzem a közöttünk levő feszültséget és vak sem vagyok, jól tudom,
hogy mennyire helyes, mégsem érzek semmit. Sem izgalmat, sem bizsergést,
megállíthatatlan zsongást. Csupán... baráti szeretetet.
– Megcsókolhatlak?
– hangzik el a kérdés. Csengeni kezd a fülem, az agyamban újra és újra
megismételve ezt az abszurd kérdést. – Tudnom
kell, hogy mi ez az egész – teszi hozzá. Félénken emelem fel a fejem, a
szemébe nézve. Mi van ha engedek, és rájön, hogy többet érez irántam, mint
kellene? Vagy ha éppen én döbbenek rá, hogy az érzelmeim teljesen rossz úton járnak?
Jó ötlet ez az egész? Persze hogy nem. Mégis némi habozás után, aprót
biccentek.
Jungkook pár másodpercig csak a szemeimet kémleli, majd hirtelen
gyorsasággal csókol meg. Nedves ajka az enyémhez ér, s alig hagyva időt az
ismerkedésnek, a nyelve azonnal összefonódik a sajátommal. Gyorsabb, mint ahogy
képzeltem.
A
keze félig a hajamba túrva, félig az arcomon állapodik meg, míg én a pólójának
nyakába kapaszkodom. A szemem zárva, a szívem valamivel gyorsabban ver, mégis
mintha valami hiányozna. Apró, gyengéd csókokkal búcsúzunk egymástól, majd
elválva, kínomban a cipőm orrát kezdem bámulni.
– Hát
ez... – hallgatok el félúton. Mit kellene mondanom?
– Béna
volt – egészíti ki Jungkook a mondatomat. Meglepődve kapom rá a tekintetem.
Szóval ő sem érzett semmi különöset.
– Igen
– helyeselek.
– Akkor
haverok maradunk – tartja felém a kezét.
– Azok
– rázom meg mosolyogva. Most már nem érzem feszélyezve magam.
– Örülök,
hogy így alakult. Nem tudnék egyszerre két lányt szeretni.
– A
baránőd...
– A
legjobb dolog az életemben – jelenik meg egy halvány mosoly az arcán. – Te mégis képes voltál elbizonytalanítani.
– Szóval
engem okolsz? – vonom tettetett komolysággal kérdőre.
– Ja,
ki más hibája lenne? – kacagja el magát, amit én is örömmel követek. Ha nem
lett volna közöttünk ez a megmagyarázhatatlan határ, mostanra már biztosan
egész jó barátok lennénk. Remélem, hogy ez nem fog változni. Eltekintve
Jungkook nőcsábász oldalától, egészen jó fej, rendes srác. – Asszem ránézek arra a két hülyére, mielőtt
felgyújtanák a szertárat. Jössz? – pattan fel mellőlem.
– Kell
egy kis friss levegő – tartom a kezem felé, engedve, hogy felhúzzon. – De később megkereslek – intek,
elindulva lefelé a lépcsőn.
Valamivel felszabadultabban lépdelek a
fokokon, és bár a lenti folyosón végigmér pár ellenszenves pillantás, nem érzek
semmiféle indulatot. Egyébként sem érdekel a véleményük, gondoljanak aminek
akarnak. Ha már itt vagyok, jól fogom érezni magam, már amennyire lehet.
Kilépek az épületből, és végigballagva a verandán, egy párnákkal telerakott
karosszéken telepedek le. A nap már lemenőben van, és talán itt vidéken még a
csillagok is látszani fognak.
Hangos zene szól, de a tábortűz körül levő, ittas fiatalok éneke talán
még messzébb száll, mint a hangszórókból előtörő dallam.
Magamban
dúdolgatva dőlök hátra a széken, és próbálom ellazítani magam, azonban amint
sikerül egy kényelmes pozíciót felvenni, a szőke váratlan megjelenése megtöri a
nyugalmamat. Szándékosan fordítom el a fejem az idegesítő alakjáról, abban
reménykedve, hogy továbbáll, de minden bizakodásom ellenére, felém veszi az
irányt. Még akkor sem nézek rá, amikor közvetlenül előttem áll meg.
A
kezében tartott italt a mellettem levő asztalra helyezi.
– Nem
vágyom a társaságodra – mondom, továbbra is a távolba bámulva.
– Nem
kérdeztelek – foglal helyet az asztal túloldalán levő széken.
Hát ez nagyon tetszett, nagyon várom már a következő részt. Bocsánat a türelmetlenségemért csak nagyon kiváncsi voltam .😍😍
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszett! És semmi gond, én csak örülök, ha valaki türelmetlen a történet miatt, van ami tovább hajtson 💕
TörlésNagyon vártam már a folytatást és el kell mondjam, hogy semmit sem csalódtam! Imádtam és alig várom a többit is! <3
VálaszTörlésKöszönöm szépen sokadszorra is a kommentedet és a támogatást! Remélem a többi rész is ugyanígy tetszeni fog! 💕
TörlésImádom 😍
VálaszTörlésRitkán olvasok hetero sztorikat, de ezt muszáj :3
Nagyok örülök, hogy tetszik, annyira, hogy hetero sztori létére is olvasd. :) Remélem később sem okozok csalódást!
TörlésKb mikorra várható a folytatás ?bocsi csak már nagyon várom. 😂😍
VálaszTörlésMa akartam hozni, de kissé eltelt az idő, úgyhogy sajnos átcsúszik holnapra. :) dél körül kint lesz!
TörlésWow, nagyon tetszik! Alig várom már a folytatást 🤗🤗🤩
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszik! :D
Törlés