Két
hét vidéken való pihenés, zabálás, és ronda ünnepi pulcsik hordása után
elérkezett az utolsó otthon töltött hétvége. Mivel semmi kedvem nem volt korán
visszautazni a fővárosba, a szombatomat még a családommal töltöttem,
rajzfilmeket nézve a kis Mirával, és segítve anyának a házimunkában. A két hét
téli szünet úgy telt el, hogy egy percet sem pihentem. Az összes rokonunk
meglátogatott, és vidéki szokásként mindenkit étellel, itallal, süteménnyel, és
mindennel mással is kínáltunk, ami csak akadt a házunk táján. Ez viszont azt
jelentette, hogy reggeltől estig a konyhában tevékenykedtem édesanyám mellett,
a szabad perceimben pedig takarítónőt játszodtam, és port töröltem,
porszívóztam, Mira játékait pakolgattam. Anya teljesen kihasználta, hogy otthon
vagyok, és nem kell mindent egyedül csinálnia. Én pedig egyáltalán nem bántam,
hiszen a sok tennivaló közben semmi másra nem tudtam koncentrálni, így egészen
kellemesen telt a téli szünet, szomorú, borús gondolatok nélkül.
A vasárnapi utazással tömegnyomor
jár, mivel nem én vagyok az egyetlen személy, aki az ünnepek után visszautazik
a fővárosba. Hiába ülök egy hajnali járaton, ez is színültig tele van
emberekkel. Ha tavasz lenne, nem panaszkodnék, de a téli, vastag, bundás
kabátok rengeteg helyet foglalnak, és lassan már levegőhöz sem lehet jutni
ebben a zsúfoltságban. Ilyen kellemes körülmények között telik el három hosszú
óra. Aludni nem tudok, és a fülesemet is elfelejtettem bepakolni, ezért jobb
híján a távolba merdek, és próbálom felkészíteni magamat az egyetem második
félévére.
Amikor megszólal az a jellegzetes
hang, hogy tájékoztasson, beértünk Szöulba, feszengő érzet telepszik rám. Nem
tudom megmagyarázni, hogy miért, de végig rajtam tanyázik a leszálláskor, a taxiban,
majd a kollégium előtt éri el a tetőfokát. Végül belépve a Nogsaegbe, kifújom
magam, és mire felérek a 410-es szobához, nagyjából levetkőzöm a kellemetlen
érzéseket. Új év, új egyetemi félév, új célok, és ami a legfontosabb, új,
kiegyensúlyozott, és sokkal boldogabb Sora.
Alig érek az ajtó kilincséhez, az
egyből kipattan, a következő másodpercben pedig egy vigyorgó lány veti rám
magát a teljes testsúlyával. Sosem állítottam magamról, hogy erős lennék, sőt
kimondottan véznának számítok, ráadásul a cseppnyi erőmet is felőrli, hogy mindeddig
egy nehéz bőröndöt cipeltem, így amikor Eunbi rámugrik, mindketten a földön
kötünk ki.
– El sem hiszed mennyire hiányoztál. Halál
unalmas volt a téli szünet, sem pasi, sem legjobb barátnő... Azt hittem, hogy
megőrülök. Az egyik unokatestvéremnek megkérték a kezét, a másik terhes lett,
az egyik nagynéném házában pedig tűz ütött ki, velem meg persze nem történik
semmi – magyarázza hatalmas beleéléssel, és talán észre sem veszi, hogy még
mindig a földön heverünk.
– Szi-szia, Eunbi – préselem ki magamból,
miközben kimászom a lány alól, hogy levegőhöz jussak. – Azt hiszem az én szünetem nem volt ilyen eseménydús. Csak főztem,
vendégeket kínálgattam, ettem és takarítottam.
– A vidéki karácsonyok tényleg ebből állnak?
Azt hittem, hogy csak a filmekben van így – mondja meglepődve.
– Most megpróbálom azt hinni, hogy csak
vicceltél, és nem töröllek képen a korábbi mondatod válaszaként – ingatom a
fejemet, feltápászkodva a földről. Kezet nyújtok a lánynak, majd felhúzva,
mindketten bemegyünk a 410-es szobába.
Különös
látvány fogad, amint átlépek a küszöbön. A
szoba egyik fele képekkel és poszterekkel van díszítve, amiket egy
hosszú égősor vesz korül. A polcokon legalább negyven parfüm sorakozik,
mellettük körömlakkok, és mindenféle sminkeszközök, amiknek jóformán még a
nevét sem tudom. Tisztán látszik, hogy Eunbihez képest én messze nem vagyok
eléggé nőies. A szoba rá tartozó fele olyan, mint egy szépségszalon és egy
hercegnő szerelemgyereke: rózsaszín, csillog, és cukorka illata van. Ezzel
szemben az én felem annyira csupasz, hogy rossz ránézni. Kénytelen leszek
segítséget kérni magától a csillámhercegnőtől, ha tartani akarom a szintet
Eunbivel.
– Ahogy látom, már be is költöztél –
dobom le az ágyamra a cuccaimat.
– Voltam a dirinél, és elintéztem az áthelyezést,
aztán NamJoonnal is megdumáltam a dolgot. Tegnap reggel óta itt vagyok, úgyhogy
volt időm berendezni a helyet – ránt vállat, mintha ez teljesen természetes
lenne. Az én vidéki szobám sem néz ki így, pedig egész életemben ott laktam. – Jut eszembe, ezt a felsőt a szekrényben
találtam. A tied? – kérdezi, felemelve egy fekete bőrdzsekit. A korábbi
mosoly azonnal lekonyul az arcomról, amint rájövök, hogy kié a ruhadarab. Fél
év alatt képtelen voltam visszaadni neki.
– Taehyungé – mondom a szememet forgatva.
– Nem hinném, hogy hiányolja.
– Utálom azt az alakot.
– Én is – bólintok, majd lehuppanok az
ágyamra, a kabátomat magam mellé hajítva. Egészen korán van, én mégis baromi
fáradt vagyok az utazás miatt.
– Minden rendben van? – kérdezi Eunbi.
– Persze – mosolygok rá.
– Úgy értem tényleg minden rendben van? Fura
vagy...
– Csak kimerített az utazás. Ennyi –
próbálok pontot tenni, de ismerve a barátnőmet, ennek a beszélgetésnek nem itt
lesz vége.
– Valamit elhallgatsz előlem. Beszéltél...
vele?
– Két hete... az állomáson – döntöm le a
fejemet. Rossz felidézni, azonban próbálom leplezni. – Végleg szakítottunk. Vagyis ő velem. Bár... sosem voltunk igazán
együtt.
– Nem hiszem el, hogy az a seggfej képes volt
ezt tenni veled. – Eunbi láthatóan ideges, ami valahol jól esik. A
táskájában kutat, majd kis idő múlva előhúz belőle egy dobozt. – Minden összetört szívű lány megérdemel egy
kis kényeztetést – dobja a dobozt az ágyamra. – Karácsonyi ajándék.
– Eunbi! Nem kellett volna... hiszen én
semmit sem...
– Kuss, és nyisd ki – szól rám azonnal.
Engedelmesen
kibontom a dobozt, előbb letépve a díszes csomagolást, majd kihajtogatva a kartont.
Egy parfüm akad a kezembe, amin a Chanel felirat ékeskedik.
– Jesszusom, ez egy vagyonba kerülhetett! –
csattanok fel.
– Semmiség volt – foglal helyet mellettem
a lány. – Tessék, szagold meg – fúj
keveset a csuklója belső felére. Egyszerre édes, mégis kissé fűszeres az illat.
– Na, milyen?
– Imádom.
– Gondoltam – jelenik meg egy széles
mosoly az arcán. – Ezzel az illattal
bárkit elcsábíthatsz.
– Nem is tudom... lehet, hogy most egy ideig lemondok
erről – vonok vállat.
– Sora, egy pasi miatt nem kell azonnal apáca
módba kapcsolnod. Számtalan hal úszik még a vízben, csak ki kell nyitnod a
szemed, és elő kell hívnod a női bályaidat.
– Ez úgy hangzik, mintha egy női magazin
párkapcsolati tanácsadás rovatából olvastad volna, és bármennyire is meglepő,
de nekem nincsenek női bályaim – mondom, felpakolva a parfümöt a polcra.
Törökülésben foglalok helyet Eunbi előtt. – Jobb lesz, ha kiélvezem a szingli lét örömeit, és nem aggódok egyetlen
hímnemű egyed miatt sem.
Eunbinek
valamiért azonnal felcsillan a szeme, majd megragadva a kezemet, közelebb ránt
magához.
– Akkor el kell mennünk bulizni!
– Ez nem valami jó ötlet. Fáradt is vagyok...
– Na ne viccelj! – vág a szavamba a lány.
– Túl vagy egy szakításon, és
szingliként szinte bármit megtehetsz. Ez két nyomós ok arra, hogy gyere velem
bulizni.
– Pontosan, szingliként bármit megtehetek,
ezért a korán lefekvést választom, hogy holnap kipihenten menjek egyetemre
– igyekszem védekezni a barátnőm terve ellen.
– Ne már Sora, őrületes félév kezdő buli lesz
minden második szórakozóhelyen. Kár lenne kihagyni – próbál meggyőzni. – Kölcsön adok neked egy csini kis rucit, meg
egy pár cipőt, sőt a hajadat is megcsinálom. Talán még egy puccosabb partiba is
belóghatnánk, tudod, ahol a felső tízezer mozog. Felszednénk egy csávót, aki
egész éjjel állná a piánkat, aztán hajnalban lelépnénk. Ha cuki a srác, én még
egy hármasban is benne lennék – meséli teljes átéléssel. Szinte magam előtt
látom, ahogy tetőtől talpig kicsípve, rövid ruhákban, és combig érő csizmákban
kelletjük magunkat egy pénzes pasas előtt, aki cserébe méregdrága koktélokat
rendel nekünk. Nem mondanám, hogy tetszik a látomás, sokkal inkább
nevetségesnek tartom, amit nem próbálok leplezni.
– Kedves tőled, hogy megpróbálsz törődni
velem – fogom meg Eunbi kezét. – De
az utóbbi időben rengeteg dolgon mentem keresztül, mos pedig szükségem van a
pihenésre.
– Hát jó – adja meg magát. – Remélem tudod, hogy bármi történjen, rám
mindig számíthatsz – ölel át szorosan. – Elég szarul nézel ki, úgyhogy ajánlom, hogy ez a pihenés segítsen
rajtad.
– Ez igazán kedves tőled – szorítom meg a
barátnőmet. – Imádom, hogy ennyire szókimondó
vagy.
– Na igen. Mi is lenne veled, nélkülem? –
nevet fel.
– Bele sem merek gondolni – ironizálok.
A
nap hátralevő része azzal telik, hogy egy buta valóságshow-t nézünk, aminek
ugyan nem jegyzem meg a nevét, de elég szórakoztató ahhoz, hogy lefoglalja a
figyelmemet. Nem beszélünk szerelmi ügyekről, vagy pasikról, csupán popcornt
zabálunk, és nevetünk a műsoron.
Arra ébredek, hogy Eunbi egy rendkívül
ijesztő méretű magassarkúban járkál fel-alá a szobában. Ha engem
kényszerítenének ennek a kínzóeszköznek a viselésére, biztosan percek alatt
eltörném a bokámat. A barátnőm ezzel szemben már-már piruettezik, miközben
betér a fürdőbe, majd kilépve onnan fél liter parfumöt fúj magára, megigazítja
a haját, tízzer tükörbe néz és a kabátjai között kezd válogatni.
A szememet súrolgatom, és ahogy teljesen
kitisztul a látásom, rájövök, hogy a lány egy egészen rövid, sőtétkék ruhát
visel, ami hihetetlenül dögösen áll rajta, és pontosan ott emeli ki az alakját,
ahol kell, de nem túl ideális a kinti, fagypont alatti időjáráshoz.
– Jégcsap lesz belőled – ülök fel az
ágyon.
– Felébresztettelek? – fordul felém
ijedten a lány. – Ne haragudj... Olyan
szépen aludtál.
– Nem gond, ha most elalszom, az éjszaka
közepén álmatlanul fogok ücsörögni – állok fel, Eunbi mellé sétálva. – Az viszont gond, hogy te egy ekkora ruhában
akarsz elindulni bulizni, amikor odakint térdig ér a hó.
– Veszek fel kabátot is – dob a hátára
egy szinte földig érő bundát.
– Elképesztő – érek az anyaghoz. Tippelni
sem tudok, hogy mennyibe kerülhetett. Ilyesmit eddig csak a filmekben láttam.
– Klassz, mi? Apától kaptam, karácsonyra
– pördül meg a lány.
Azzal
tisztában voltam, hogy Eunbi tehetős családból való, de ezt ő maga sosem
hangoztatta. Persze időről időre feltűnt egy-két nagynevű logó a ruházatán,
vagy a táskáin, de a viselkedéséből egyáltalán nem tűnt egy tipikus pénzes
picsának. Ugyanazt az olcsó menzás kaját ette, és ugyanazt az automatás kávét
itta, mint én, de ha volt valamije, mindig megkínált, ráadásul a legnagyobb örömmel
sózta rám a ruháit is.
– Nem is értem, hogy miért barátkozol
velem... Neked annyi pénzed van – nézek végig rajta. Az arckifejezése
megváltozik, mire én is észbe kapok. – Ne
értsd félre... csak a hozzád hasonló, magasabb rangú emberek nem állnak le a
pór néppel.
– Tudod, amikor Mimi bevett a kis bandájába,
úgy éreztem, hogy elértem valamit. A menő csajokkal lóghattam, a legdivatosabb
táskákat hordtam, folyton szalonokban ültem és szépítkeztem, hogy elismerést
szerezzek Mimi szemében. Egy cicomázott üresség voltam, és bár eleinte boldoggá
tett, ha Mimi vagy a többi lány megdicsért, hamar rájöttem, hogy a kedves
szavak valójában jelentéktelenek. Barátságról szó sem volt, és ha véletlenül
nem csíptem ki magam eléggé, én voltam a világegyetem legszörnyűbb,
legundorítóbb személye... Persze egyetlen hiba után dobtak a csapatból –
húzódik halvány mosolyra a szája széle. Mintha örülne a történteknek. – Nem volt az hiba... hiszen a szerelem nem
lehet hiba. Mimi tudta, hogy ha összejövök a bátyjával, magasabb rangra kerülhetek
mint ő, és ezt képtelen volt elviselni.
– Sajnálom – hajtom le a fejem, átkarolva
a lányt.
– Ne sajnáld! Ha mindez nem történik meg,
akkor minket sem sodort volna össze a sors. Helyette hallgatnám az úrnő minden kívánságát, és helyesen
bólogatnék neki. Így meg lett egy szuper barátnőm az egyetem első napja óta!
Ráadásul Hyemit is megismertem, aki néha fura, meg morcos, de jófej is tud
lenni, na meg persze ott van Jungkook és... és Yoongi – ejti ki a nevet szokatlanul
halkan. Meg akarom kérdezni, hogy beszélt-e a fiúval, és hogy jelenleg mi van
közöttük, de valami meggátol. Mire mégis erőt vennék magamon, Eunbi megelőz. – Ó basszus! Máris ennyi az idő? –
pillant az órára. – Rohannom kell,
különben a többiek nélkülem húznak el – fúj még kevés parfümöt a bundájára
is. Felkapja a táskáját, majd szorosan átölel, és egy puszit nyom az arcomra – Bármi van, hívj! Na léptem – és ezzel
ki is viharzik az ajtón, csupán egy rózsaszínes puszi nyomot hagyva maga után,
az arcomon.
Belépek a fürdőbe, és langyos vízzel
elkezdem lemosni a smink nyomot. Eunbi... Ez a bolondos lány. Több van benne,
mint egy átlagos emberben. Legyen bármilyen dilis, felelőtlen, vagy akár
könnyűvérű, mindig gondoskodik rólam, segíteni próbál, vigyáz rám, és mellettem
áll, bármi is legyen. Nem hittem volna, hogy egy hozzá hasonló lány lesz a
legjobb barátnőm, de egyáltalán nem bánom. Amennyire utáltam őt az egyetem
kezdetén, most annyira szeretem.
***
A
laptopom előtt ücsörögve, már ötödszörre zárom be ugyanazt a közösségi oldalat.
Jelen pillanatban még annak is örülnék, ha lenne valamiféle házifeladatom,
legalább nem ölne az unalom. Aludni meg nem tudok, hiszen nemrég ébredtem.
Végül arra a megállapodásra jutok, hogy talán jót tenne egy kis frisslevegő.
Nem akarok emberekkel találkozni, és időközben belebújtam a kék, felhős mintájú
pizsamámba, amiben nevetségesen festek, ezért amikor beszállok a liftbe, a
földszint helyett a legfelsőbb szint gombját nyomom meg.
Becipzárázom a kabátomat, és a kapucnit is
felhúzom a fejemre. Miután megszólal a kis csengő, és kitárul a felvonó ajtaja,
kilépek a folyosóra. Nem jártam még itt, de ha jól tudom, minden épület
tetejére ki lehet menni. Végigsétálok a folyosón, majd kinyitva az előttem levő
ajtót, egy hosszú lépcsősor jelenik meg. Pontosan amire számítottam. Ráérősen
sétálok fel a fokokon, magamba vésve minden apró reccsenést vagy nyikorgást.
Valamiféle nyugtalanság lesz úrrá rajtam. Mi van, ha zárva lesz az ajtó, a
kulcs meg sehol? Még öt lépcsőfok. Már látom a vöröses poroltót. Még két
lépcsőfok. Izzadni kezd a tenyerem, és nem tudom, hogy a kabátom miatt, vagy a
feszültség teszi. A poroltóhoz lépek, majd felsóhajtok, és elmozdítom a
helyéről. Nincs kulcs. Csüggedten egyenesedek ki, és a falra csapok. Az előttem
álló vasajtónak döntöm a fejem. Megérte felmászni idáig... Ekkor azonban
kinyílik az ajtó, én pedig a Nogsaeg tetején, egyenesen a hóban landolok.
– Francba – nyögök fel, ahogy megpróbálom
kisöpörni a szememből a havat. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen.
Fájdalmas
szenvedéssel tápászkodok fel a földről, s megemelve a tekintetemet, a következő
másodpercben egy hajszál választ el attól, hogy vissza ne essek. Vékony
testalkat, fekete ruházat, szőke, rendezetlen haj. Azonnal rájövök, hogy ki áll
előttem.
– Mit keresel itt? – száll felém a
kérdés. Olyan mély a hangja, hogy abba szinte beleremegek.
nagyon jó lett már alig várom a folytatást
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Sietek a következő résszel!
TörlésHát újra itt, és újra együtt. Mármint Sora és Tae. Nem éppen a legkedvesebb üdvözlés, de hát egyiküknek se lehet könnyű. Jajj...már most izgalmas!🤩 De tényleg!😍 Várom mi lesz Eunbi-val és Yoongival, Jungkookkal és Hyemivel (bár ez elége egyértelmű) és hát a két jómadárral.
VálaszTörlésNa mind1is! Örülök, hogy újra itt lehetek és olvashatok. Várom nagyon a folytatást.😉🤩🤩😘😍
De jó! Örülök hogy tetszett a rész! Annyit mondhatok, hogy lesznek itt még kavarodások... 😂 ❣️
TörlésWahhh uristen! Nyaron volt az, mikor az elso evadod olvastam es annyira tetszett! Nagyon minosegi ficinek tartom, tenyleg elveztem minden egyes percet amit az olvasassal toltottem. Es ma jutott eszembe hogy uristen lehet van mar masodik evad es BUMMMM. Miazhogy! Hany resz van itt mar szuzanyam. Most nagyon boldog vagyok!😍
VálaszTörlés