2018. jan. 10.

8.Rész - Lúzer páros


   Korábban egy szobámban történő zenei felvonulást, vagy egy bomba robbanást is könnyűszerrel átaludtam volna, most mégis napról napra egyre rosszabbá válik az alvási rítusom. A tegnap fél nyolckor ébredtem, és a világért nem tudtam visszaaludni, pedig csak tíztől volt órám. És most is, meg vagyok győződve arról, hogy hajnal van, és bűnnek számít ilyenkor felkelni, de becsukott szemmel is érzékelem, hogy már vagy öt perce ül az ágyam mellett egy személy, aki történetesen nem Eunbi.
   Hiába próbálom bebeszélni magamnak, hogy el fog menni, ha tovább várok, alvást színlelve, de tudom hogy nem fog. A legrosszabb esetben ő maga rángat ki az ágyból, amire messze nem vágyom.
Mit keresel itt? – nyöszörgöm még mindig becsukott szemmel. A hangom olyan álmos, hogy nevetést vált ki a mellettem ülő fiúból.
Eunbi mondta, hogy költselek fel – válaszol Jungkook, a korai órához képest túlzott energiával. Miből vannak ezek, duracell elemből, hogy már ilyen korán képesek emberként vieslkedni?
Hány óra van?
Negyed hét.
Szép álmokat – fordítok hátat a fiúnak, magamra húzva a takarót. Nem tudom, hogy ki mit gondol, de nem vagyok képes ilyesfajta extrém tevékenységekre, hogy hat óra tizenöt perckor kikeljek az ágyamból, főleg nem szombaton.
Eunbi azt mondta, hogy hétkor indultok – folytatja tovább a zaklatásomat. Legszivesebben kihajítanám Jungkookot az ablakon, ha nem lenne vagy húsz kilóval nehezebb nálam. Nem is értem, miért nem zártam be az ajtót éjszakára. Ezentúl külön zárakat fogok szerelni rá, hogy egy nemkívánatos személy se tegye be a lábát.
Vajon feljelenthetem azért, mert ilyenkor zaklat, lehetne ezt törvénysértésnek titulálni?
Hová a halálba indulunk? – sóhajtok fel. Remélem Eunbi nem talált ki valami értelmetlen, retardált ötletet a hétvégére, amiről persze engem meg sem kérdezett.
Összerázó. Rémlik valami? – fordít magával szembe. Ha nem lenne ilyen korán, már rég kiraktam volna Jungkookot a szobámból, de pillanatnyilag arra sincs erőm, hogy kinyissam a szememet.
Összerázlak én téged, ha nem tűnsz el tíz percen belül.
Fel kell kelned, Sora.
Semmit sem kell csinálnom – próbálok visszafordulni, de Jungkook erősen tart. Mi a francért kell ilyen erősnek lennie?
   Ajtó nyílása hallatszik, és mivel a két lehetséges emberből, akik képesek ilyen korán nyaggatni, az egyik már itt van, ezért csak Eunbi lehet. Már előre felkészítem magam a pár másodperc múlva kezdődő szövegelésére arról, hogy miért vagyok még ágyban.
Na? – lép be a szobába.
Veszett ügy – válaszol Jungkook. Mit mondhatnék... kedves, hogy ezt a jelzőt titulálja rám, de nem tudom megcáfolni.
Akkor majd én – térdel a lány az ágyam mellé. Elképzelni sem tudom, hogy ezúttal mit akar bevetni, hogy sikeressen felébresszen, de belőle bármi kitelik. A múlt héten volt alkalmam megbizonyosodni Eunbi nem egészen komplett mivoltáról. Túl sok ez a lány az én lusta, már-már unalmas személyem mellé.
Jó, felkelek – ülök fel, még mielőtt a szeretett barátnőm bármit is bevethetne.
Csak én kellettem ide – húzódik széles mosolyra a szája, és arcán az elégedettség jelenik meg. Jungkook elismerően biccent felé.
Elárulnátok, hogy mi a tetves életért kell ilyen korán ébren lennem, szombaton? – fordulok a gaztevő páros felé, a lehető megtöbb haragot kicsikarva a hangomból.
Mert mindjárt indulunk az összerázóba – foglal helyet Eunbi az ágyamon. A hajamat kezdi igazgatni, kisöpörve a tincseket a szememből.
Na jó. Elmagyarázná valamelyikőtök, hogy mi a búbánat az az összerázó?
Még az érkezésedkor iratkoztunk fel – meséli a lány. – Amikor az első nap odamentünk Jiminhez. Nem emlékszel?
Valami mintha derengene. Eunbi flörtölt Jiminnel. Utána kiráncigált a tömegből. Aztán benyögött valami olyan mondatot, hogy téged is felírtalak. Igen, már tiszta, hogy mi az az összerázó. Ijesztő, hogy a memóriám ezt elraktározta, arra meg persze nem lesz képes, hogy vizsgán minden adatot felidézzen.
Muszáj mennem? – teszek egy utolsó ellenállási kísérletet, bár úgyis tudom a választ.
Természetesen igen – felel Eunbi. – És jobb ha máris elkezdesz készülődni, mert – pillant az órájára – harminc perced maradt.
Klassz – állok fel nyújtózkodva. Azt sem tudom hol áll a fejem, de Eunbi azt várja tőlem, hogy röpke harminc perc alatt változzak emberré és álljak készen erre a messze nem kívánt összerázónak nevezett valamire. Azt hiszem, ha ez így fog folytatódni, hónapokon belül rekordokat fogok dönteni.
A ruháidat én összepakolom – tol a lány egyre csak a fürdőszoba irányába. – Addig te zuhanyozz és kenj magadra valami sminket, mert úgy nézel ki mint egy zombi.
Öhmm, csajok – igyekszik közbeszólni Jungkook, de Eunbi azonnal leinti.
Megpróbálom kiválogatni a vállalható gönceidet. Bízd csak rám magad csajszi.
Lehetőleg olyanokat is pakolj, amit képes leszek felvenni.
Lányok, szerintem... – próbálkozik újra a fiú, de Eunbi miatt nem tudja befejezni a mondandóját.
Én profi vagyok – jelenti ki magabiztosan. Rettegek ettől a hangsúlytól, mert számomra semmi jót nem tartogat. – Tuti biztos, hogy ezen a hétvégén felszedsz egy pasit.
Nem áll szándékombat felszedni egyetlen hímneműt sem – nyitok be a fürdőbe. – És egyébként is... – áll el a szavam, amint szembe találom magam YoonGi teljesen csupasz személyével, ahogy éppen kiszáll a tusolóból. Hatalmasra kerekedik a szemem, és a pillanat hevében reagálni sem tudok, csak bambán állok, a fiúra bámulva.
Te meg mi a fr...
Erről akartam szólni – lép mellém Jungkook.
YoonGi a legnagyobb nyugodtsággal teker maga köré egy törölközőt, mintha őt nem is zavarná a lejátszódó jelenet.
Miért pont nálam? – kérdezem értetlenkedve. Nos, legalább ettől kellő képpen felébredtem.
A másik koleszban lett valami a csővel és csak hideg víz van – kezdi el törölgetni a kékes haját.
Hihetetlenek vagytok – csapok a homlokomra, de valamiért nem tudok haragudni erre a három dinkára. Legalább színesebbé teszik a napjaimat, még ha YoonGi farka lett volna az utolsó dolog, amire kíváncsi vagyok.

A suli parkolójában álldogálva várakozunk már vagy egy órája. Ennyit a pontosságról. Persze, ha én késtem volna öt percet, rám senki sem várt volna.
   Eunbi hosszasan mesél a múlt évi és az előtti összerázók hihetetlenül izgalmas programjairó, amiből csak annyt jegyzek meg, hogy alvásra nemigen lesz elegendő idő.
   Rajtunk kívül még vagy hatvan diák várakozik. Idő közben a busz is megérkezett és ha jól látom, a szervezők is jelen vannak, ezért nem értem, miért kell továbbra is itt időznünk.
Csomó barátot szerezhetünk – rántja meg a lány a kelleténél jobban a kezem, ezzel előidézve, hogy rá figyeljek. – Minden elsős itt lesz, aki számít. – Olyan lelkesen beszél, hogy félek, elszívja belőlem az utolsó csepp energiát is.
Nekem elég vagy te, Kook meg YoonGi – nézek át a lány válla fölött, egyre csak a tömeget kémlelve. Túl sok az ember egy helyen.
Eunbi váratlanul veti rám magát. Szorosan és hosszan ölel. Idegenkedve viszonzom az ölelését, és eltelik pár másodperc, mire rájövök, hogy mire fel van ez a nem várt reakció.
Szóval barátként tekintesz rám? – kérdezi csillogó szemekkel.
Valahogy úgy – húzom aprócska mosolyra a számat. A korábbi mondatomat nem bóknak szántam, sőt kedveskedni sem akartam vele, de így belegondolva, Eunbi társasága, amikor épp nem akar valamelyik ötletével kicsinálni, egészen kellemes.
Egy öt tagból álló fiú társaság sétál el mellettünk. Ránk bámulnak, és eleinte azt hiszem, hogy Eunbi a szempárok célpontja, de rájövök, hogy a tekintetük most valamiért engem éget.
Az egyik barna hajú egyed áll meg előttünk. Korábban láttam már a kampuszon, és nem tűnt egy kedves személynek.
Mennyiért vállalsz kocsimosást? – nevet fel a saját, gúnyos kérdésén.
Ezt a poént már egy páran elsütötték előtted – teszem karba a kezem, és igyekszek valamiféle lekezelő kifejezést húzni az arcomra.
A barátnőd is besegíthet – méri végig túlságosan is feltűnően Eunbit. – Sőt, utána kaphatnátok más munkát is – vigyorodik el.
Undorító vagy – szorítom meg Eunbi kezét, és nem figyelve a srácok további beszólásaira húzom magam után, amíg egy csendesebb helyre érünk.
Nem tudom, hogy milyen pletykák terjednek a barátnőmről, de rólam már az első hét elteltével az a hír járja a kampuszon, hogy autó mosást vállalok. A részletek persze minden esetben változnak. Egyesek szerint csak autót mosok, mások azt állítják, hogy egy kis pénzért cserébe hajlandó vagyok kitisztítani egy kocsit és más nemű szolgáltatást is nyújtok. És mindez köszönhető annak a szőke szemétládának, Taehyungnak.
   Amikor már azt hittem, hogy többé nem lesz közöttünk nézeteltérés, őkelme elterjeszti rólam ezt a puccos pletykát, ezzel belekezdve a háborúba. De remélem nem hiszi, hogy annyiba hagyom ezt az egészet. Taehyung drága, ezért még megkapod a visszajárót.

A tömeg hírtelen mozgolódni kezd, bár a busz még mindig zárva van. A mellettünk levő lány csapat tagjai hatalmasra tágult szemekkel és széles vigyorral bámulnak valamit. Mi is ennek az ismeretlen dolognak az irányába fordulunk.
   Három ember tűnik fel. Egy magas, fekete hajú, modell alkatú lány, mellette egy szintén fekete hajú, magas, meglepően helyes fiú, szorosan mögöttük pedig a szőke halad, teljes valójában.
   Bármennyire is próbálom takarni, a düh kiül az arcomra. Erősen szorongatom a barártnőm karját, közben az ajkamra harapok, és próbálom terelni a figyelmemet, kevés sikerrel.
Ez meg miért van itt? – kérdezem halkan a barátnőmtől. – Még csak nem is végzős.
Tudod, a szülei pénzelik a sulit.
És a másik kettő? – nézem meg alaposabban a lányt. Még nem láttam itt, úgy ahogy a fiút sem.
A Seok testvérek, SeokJin és SeokMi. Szintén támogatók, de a lány most elsős az orvosin – felel Eunbi. Meglep, hogy ennyire tisztában van az ide járó diákokkal, de talán csak én vagyok túlzottan tudatlan. Tényleg illene ismerni a suli támogatóinak csemetéit? – Nagyképűek és a legtökéletesebb géneket örökölték.
Szóval a csaj is részt vesz az összerázón – állapítom meg. – De a másik kettő?
Gondolom SeokJin majd figyeli Mimi minden lépését, Taehyung meg... – halkul el egy pillanatra. – Egész sok a csinos elsős lány. Biztosan csekkolja a friss húst. És ott vannak az ellopott tangák is, amiket ma este fognak kiosztani.
Mindenki szeme láttára? – csodálkozok el.
Pontosan. Olyan, mint egy díjátadó.
Persze, csak itt a lányok járkálnak élő serlegként.

A buszozás sosem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé. Kevés a hely, és több tucat ismeretlen emberrel vagyok összezárva. Nem beszélve arról, hogy itt érvényesülnek a társadalmi ranglétárkon betöltött helyek is, a menők foglalják el a legjobb helyeket, és egy visszahúzódóbb, csendesebb diáknak ebbe nem lehet beleszólása.
   Engem annyira nem érdekel, hogy hol ülünk, de Eunbi arcán tisztán látszik a csalódottság, amiért számunkra már nem jutott hely a hátsó sorokban.
Itt is jó lesz – huppanok le az egyik ablak melletti ülésre.
Persze, a bénák között – foglal helyet mellettem haragosan a barátnőm. – Mi leszünk a lúzer páros...
Már azok vagyunk – dugom be a fülembe a fülhallgatómat, ezzel kizárva minden külső tényezőt. Lúzer páros... Nem egészen erre vágytam, amikor bekötöztem a kollégiumba.

Szikrázó fények. Kék és piros. Sziréna zaja. Ismeretlen emberek rohannak be a házba, fel az emeleti fürdőszobáig. Az édesanyám tenyérbe temetett arccal sír. Minden olyan gyorsan történik, hogy fel sem tudom fogni. Kiabálás, ajtó csapódás, majd a jármű elhajt a mentősökkel, a nővéremmel, és az anyámmal. Egyedül maradok az üres házban, hátrahagyva, mint valami elfeledett kiskutya.
   Félek a sötétben és azt kívánom, bárcsak velem történt volna mindez, hogy életemben először én álljak a középpontban. Borzalmas vagyok.

Sora – érzem meg egy puha kéz, lágy érintését a vállamon. – Megérkeztünk – tűri az egyik arcomba lógó tincset a fülem mögé Eunbi.
Ilyen hamar? – pillogtatok párat, hogy teljesen felébredjek. A szememet kezdem dörzsölni. Mintha csak öt perc telt volna el az indulás óta...
Útközben kétszer megálltunk, de olyan mélyen aludtál, hogy nem akartalak felkölteni. Alszol te rendesen mostanában?
Eunbi őszinte aggódása kedvesen érint. Megfogom a kezét, és a szemébe nézve nyugtatóan mosolyodok el.
Persze, minden rendben. Csak az utazás megvisel, ha nem alszom.
Akkor jó – viszonozza a mosolyomat. – Menjünk. A legtöbben már bent vannak. Fogadok, hogy a legjobb helyeket már lefoglalták.
Nekem megteszi a bénáknak fenntartott hely is – mondom, leszállva a buszról. A nap fénye szinte kiégeti a szememet.
Körültekintve, valamiféle kempingre emlékeztető hely rajzolódik ki, egymás után sorakozó faházakkal, tűzrakó hellyel, elvétve egy egy fával. Alsós koromban voltam utoljára táborozni, de a mostani hely színvonala messze az akkori táborozó hely szintje alatt van. Talán Taehyung szülei mégsem ajándékoznak elegendő pénzt a suli számára? Vagy csak az egyetem tesz magasról erre az összerázóra, és a legsilányabb helyre küldenek minket, hogy azon spóroljanak, amin lehet.
Már most imádom ezt a helyet – indul a többi diák irányába, az indokolatlanul vidám Eunbi.
Persze, én is – döntöm ide-oda a fejem. Valamiért van egy rossz érzésem ezzel az egész hellyel kapcsolatban, de nem akarom ledönteni a lány önfeledt mivoltát. Két napot kibírok itt.

Beérve a legnagyobb épületbe, kiderül, hogy úgy fogjuk eltölteni ezt a két napot, mint egy hatalmas család: mindenki egy szobában, persze fiúk és lányok külön választva. Ráadásul tusolni sem lehet, legalábbis bent nem, mivel hatalmas örömömre, csupán kinti zuhanyzó van. Azt hiszem, ki kell bírnom hazáig zuhanyzás nélkül.
 
 Amikor Eunbivel beérünk a lányok szobájába, egy csapat pakoló és rendezkedő nőszemély képe fogad. Megjátszott jókedvvel vetem rá magam az egyik emeletes ágy alsó részére. Cseppet sincs ínyemre a szituáció, de jobb ha nem kezdek el panaszkodni és elégedettlenkedni, mivel egy egész lány sereg támadna rám pár rossz szó miatt.
   Eunbi velem szemben olyan nagy élvezettel foglalja el az ágy felső részét, mintha egy kisiskolás lenne, élete első kirándulásán. Ha csak egy kevéske derű ragadna rám a lány mellett, máris minden ezerszer rózsaszínebbnek tűnne, ebben a kopott barna, állot szagú helyen. Vajon mikor szivárgott el belőlem az a sok gyermeki pozitivitás?
Sajnálom lányok – áll meg előttünk a korábbi fekete hajú lány. Mimi...  talán. – De ez nem a ti helyetek. Mi foglaltuk le – néz végig a mellette sorakozó lányokon. Szóval még követői is vannak. Kíváncsi lennék, hogy vajon minden csettintésére úgy ugranak, ahogy azt ő szeretné?
Sehol sem látom rajta a neved – állok fel, hogy ne érezzem magam lenézve, de még így is alacsonyabb vagyok nála.
Nem tudod kivel beszélsz, kedves... – szakítja félbe a mondatát, arra várva, hogy eláruljam a nevemet. Persze, én nem vagyok olyan hírhedt személy, hogy mindenki ismerje a nevem.
Sora – bököm ki.
Kedves Sora, az elsősök képviselő elnöke vagyok, SeokMi – nyújtja a kezét. Óckodva rázok kezet vele. – Amíg jót akarsz magadnak, addig mindent úgy csinálsz, ahogy én mondom.
Nem fogtál ki jó embert – vonom fel a szemödököm. – Nem félek az üres, fenyegetőző szavaidtól.
Sora, inkább keressünk másik helyet – mászik le a rozoga létrán Eunbi, mellém érkezve. A kezében egy palack vizet szorongat.
A lotyó barátnőd jól mondja. Húzzatok innen – szól közbe egy másik lány.
Még egyszer ismételd ezt meg, és velem gyűlik meg a bajod – tűröm fel a pólóm ujját. Engem sértegethet, nem érdekel, de hogy Eunbire bárki ilyesféle jelzőket illessen, azt nem tűröm.
Ó Sora, fáj az igazság? Vagy talán nem is ismered Binnie valódi természetét? – nevet fel Mimi. Megsimogatja Eunbi arcát, majd a haját kezdi el igazgatni. A lány csendesen tűri. – Közénk is tartozhattál volna – intézi ezúttal a barátnőm felé a szavakat. – De a lúzerek sorsát választottad.
Egyre jobban kezd felmenni bennem a pumpa. Akármilyen tehetős és befolyásos, nem viselkedhet így senkivel.
Tudod mit, Mimi – szólalok meg. – Elmegyünk innen. De előbb – kapom ki Eunbi kezéből a vízzel teli üveget. – Ezt neked – öntöm a képébe a palack tartalmát. A tökéletes sminkje elfolyik az arcán, és a víz a ruháját sem kíméli, a feltehetően drága darabok kivétel nélkül átitatódnak.
Meg akarsz halni? – sikít a lány fülsüketítő hangján.
Próbálkozz csak – válaszolok elégedett vigyorral.





4 megjegyzés:

  1. Uh úgy érzem izgi részek következnek :D nagyon tetszett, alig várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem nem okozok csalódást :)

      Törlés
  2. Ez nagyon jó volt. Mikorra várható a folytatás?

    VálaszTörlés