2017. dec. 8.

2. rész - Kezdet


   A számtalan rossz tulajdonságom közül a legkiemelkedőbb az, hogy reggelenként képtelen vagyok felkelni, és két forró csésze kávé nélkül nehezen tudom magamra illetni az emberi jelzőt. Ez korábban is gondot okozott, a suliban a tanárok csak a késő lányként ismertek. Pedig én mindent megpróbáltam, de ha sikerült tíz perccel korábban kimásznom az ágyamból, akkor a fürdőben sikeresen bepótoltam a megspórolt szundításomat a vécén. Anya meg persze csak nevetett rajtam és vagy ezer képet készített. A fényképes albumban már egy egész kis fejezetet töltenek ki a vécén alvó Sora képei.
   Ám ezen a reggelen ha akarnék sem tudnék elszundítani, mert egy nagyon kedves személy már legalább tizenöt perce kopogtat megállás nélkül az ajtón. Meg sem próbálok találgatni, szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy Eunbi kínoz már hajnalban.
   Még félig leragadt szemmel vánszorgok el az ajtóig, s egy hatalmas ásítással fogadom az önjelölt barátnőmet.
Már azt hittem, hogy valami történt veled – nyom a kezembe egy kávét, miközben besétál az ajtón. Nem fáradok válasszal, helyette beleszippantok az ital gőzébe, s máris érzem, hogy a szervezetem elkezd ébredezni. – Mi ez a kupi? – néz körül a lány. Való igaz, hogy a táskáim szanaszét hevernek, és még nincsen minden ruhám elpakolva, de én ezt távolról sem nevezném kupinak. Vállat rántok és belekortyolok az italba. Maga a megváltás. – Na jó Sora, később segítek rendet rakni, de előtte még dolgunk van. Nos, először is kérvényeztem az áthelyezésemet ebbe az épületbe, és senkinek nem volt semmilyen kifogása, szóval mától egy emelettel lentebb lakok, a tizenkettesben. Ha kell valami csak szólj. Másodszor kilenctől eligazítás, amire nekem nem kellene mennem, mert már ismerem a helyet, de NamJoon fog körbevezetni, és én egyenesen odavagyok érte, vagyis kötelező mennünk. Harmadszor pedig... – és itt sikerül annyi erőt gyűjtenem, hogy közbeszóljak.
Miért költöztél ide? – teszem fel az első kérdésem.
Hát hogy közelebb legyünk egymáshoz! – jelenti ki hatalmas mosollyal, mintha ez egy olyan szuper dolog lenne. Talán neki az, nekem kevésbé. – Tudod, mi barátnők számíthatunk egymás segítségére.
Oltári – adok elő egy műmosolyt. –  Viszont a szobámban levő rend nekem így teljesen megfelel – mondom, kissé fenyegető hangszínnel, felvonva a szemöldököm. – Köszönöm az ajánlatot, de nincs szükség a segítségedre. – Eunbi mintha kicsit elszomorodna a mondatom hallatán, ami bevallom, belőlem sem vált ki jó érzést, de nem hagyhatom, hogy a lány a fejemre nőjön. – Végül pedig ami az eligazítást illeti... Megadom magam, menjünk.
   Mielőtt Eunbi örömteli vihogásban törhetne ki, sietősen bezárom magam a szobához tartozó fürdőbe. Az apró helyiség meglehetősen modern, hajszárítóval és egyéb fürdőszobai dolgokkal van felszerelve. Egy gyors, ötperces tusolást engedek meg magamnak, attól tartva, hogy a meleg víz hatására ismét elalszom. Ezután a tükörbe meredve próbálom elfogadni, hogy  szükségem van még legalább egy nagy bögre, extra erős kávéra, hogy vállalható legyen az arcom, ezért nem is küszködök sminkeléssel.
   Egy törölközőben lépek ki a szobába, ahol a korábbi sajátos rendhez képest, most minden a helyén van. A füzeteim az íróasztalon sorakoznak, a kis díszeim az ágyam fölötti polcon, a bőröndöm pedig teljesen üres, szóval a ruháim meg biztosan a szekrényben vannak. Villámokat szóró szemekkel pillantok Eunbire, de még mielőtt bármilyen kérdést feltehetnék, a lány vigyorogva szólal meg.
Nem kell megköszönnöd, szívesen csináltam – lép közelebb, a kezembe nyomva néhány ruhát. – És bátorkodtam kiválasztani neked pár vállalható göncöt a ruháid közül. Most pedig öltözz, és menjünk.
   Az állam szó szerint a földet verdesi, és már most érzem azt a sok fejfájást, amit ez a lány fog okozni nekem. A szobámban való pakolászást végül nem szólom meg, de az Eunbi által kiválasztott ruhákat nem vagyok hajlandó felvenni. Egy farmer szoknya és egy feszülős fekete blúz meg egy pár combig érő zokni... nem bulizni készülök, hanem egy nyomorult körbevezetésre a kampuszon.
   Végül egy aprócska vita után a lány belátja, hogy túl makacs vagyok, és belenyugszik az én kényelmes választásomba: laza farmer, fehér póló és egy kockás ing.

   Miután szépen nyugisan elszürcsölgetem a maradék kávémat, kissé késve, de elindulunk a Nogsaeg épület előcsarnokába. Lent már jócskán gyülekeznek a diákok, de az épület felelős még sehol, ezért jobb híján helyet foglalunk az egyik ablak párkányán, és várakozni kezdünk.
Szuper éjszakám volt – szólal meg Eunbi.
Aha. Az jó – rántom meg a vállam, abban reménykedve, hogy rájön, nem vagyok túlzottan kíváncsi az estéjére.
Korábban már hallottam, hogy az alacsony srácok odalent jócskán méretesek, de csak a tegnap volt rá alkalmam ezt megtapasztalni – folytatja izgatottan. Legszivesebben a falba verném a fejem a mondata hallatán, de igyekszem visszafolytani az érzéseimet, és csupán egy kínos mosollyal válaszolok, továbbra is abban bizakodva, hogy Eunbi nem folytatja. – Jimin hihetetlen az ágyban. Egymás után háromszor is elmentem. – Nos tévedtem. Ebben a lányban egy csepp szemérmesség sincsen. – Hatalmas farka van. Kellett egy kis idő, amíg megszokom, de utána hihetetlen volt.
Oké, elég legyen – pattanok fel a lány mellől. – Cseppet sem érdekel ennek a Jimin nevezetű srácnak a farka, az meg főleg nem, hogy miféle csodákat képes vele művelni – rázom meg a fejem, hogy kimenjen belőle a srác szerszámának képe.
Ne légy ilyen prűd, Sora – lépked utánam. – Azt a kort éljük, amikor nyíltan beszélhetünk a szexuális életünkről.
Rendben. De engem nem érdekel senki szexuális élete. Ami a hálóban, négy fal között történik, az nem tartozik másra – próbálom lezárni a témát.
Pedig ez egy természetes dolog.
Aha. Persze – forgatom a szemem.
Csak azt ne mond, hogy még szűz vagy – csattan fel, a kelleténél hangosabban.
Na jó – elégelem meg. – Erről nem vagyok hajlandó beszélni – indulok meg az éppen megérkezett kolesz felelős irányába.
Vagy ezer jó pasi van itt – tart a nyomomba a lány. – Egyikük csak hajlandó lesz ágyba bújni veled.
Jézusom Eunbi, ezt most hagyd abba. Én egyáltalán nem... – de még mielőtt befejezhetném a mondatot, az újdonsült barátnőm csuklón ragad, s szinte őrült módon kezd maga után vonszolni.
Az ott NamJoon! – mondja, az izgatottságtól szinte kiáltva. – Azt mondják, őrületes amit a nyelvével művel. Muszáj lefeküdnöm vele.
   Nem válaszolok, csak a fejem fogom. Az előbb még Jimin fantasztikus péniszéről beszélt, most meg mindjárt itt a hallban letámadja NamJoont, hogy megtapasztalja mire képes a nyelve. Nekem ez egyszerre sok.

   Az eligazítás persze azzal telik, hogy Eunbi végig jelentéktelen dolgokról fecseg, így hiába is próbálok arra figyelni, amit NamJoon mond, túl sokat nem értek meg belőle. Viszont ez a kis túra arra tökéletes, hogy rájöjjek, az egyetem sokkal nagyobb, mint képzeltem. Négy épülethez két park, valamint egy aprócska üzlet, és egy hatalmas parkoló tartozik. Ha egyedül kellene eljutnom A pontból B pontba, szinte biztos hogy eltévednék. Ebből az egy szempontból jó, hogy Eunbi mellettem van, mert az elmondása szerint ő már minden helyet ismer.
   A több mint egy órás körbevezetés után, a Nogsaeg kollégium előcsarnokába érkezünk vissza. Itt még NamJoon elmond egy bíztató jellegű szöveget arról, hogy az egyetem sok nehézsége és kínja mellett, itt fogjuk megszerezni életünk legjobb emlékeit, úgyhogy ne stresszeljünk túl sokat. Ezzel az állításával teljesen egyet is értenék, ha éppen nem egy Eunbi nevezetű nőszemély állna mellettem, aki történetesen most arról beszél, hogy nyolc lánynak van a sajátjához hasonló táskája az évfolyamából, és ez őt mennyire idegesíti, mert így nem lehet különleges egyéniség. Egy szűk hónapot adok magamnak az első igazi kiborulásomig...

   Végül, amikor a tömeg oszlani kezd, egy kávéautomata mellett kötünk ki, és amíg és igyekszem a legerősebb koncentrátumú italt kiválasztani, addig a drága barátnőm szégyentelen flörtölésbe kezd a korábbi kiszemeltjével, NamJoonnal.
Nagyon élveztem az eligazítást – mondja a lány, a szokottnál valamivel mélyebb hangon. – Bár nem tudtam mindent elsőre megjegyezni. Mi lenne ha megmutatnál pár helyet, csak nekem?
Kicsi lány, szívesen benne vagyok. – Bár háttal állok, szinte érzem, hogy forr közöttük a levegő. A nemi vágyak tényleg ennyire nyilvánvalóak, vagy csupán Eunbi az aki nem próbálja takarni a szádékát?
Nekem a hét óra megfelel.
Akkor hétkor. A körbevezetés a 280-as szobából indul.
Próbálok észrevétlenül megállni a még gőzölgő kávémmal az enyelgő pár mellett, és nem arra gondolni, hogy ezek ketten hét órakor messze nem az egyetem épületei között fognak sétálni.
Remek, már alig várom – simít végig Eunbi NamJoon látszólag jól kidolgozott karján.
Később lesz egy buli, bár gólyák nincsenek meghívva, de jönnötök kell – ajánlja fel NamJoon, és már éppen azon vagyok, hogy kitaláljak egy okot, amiért nem tudok elmenni, de Eunbi természetesen megelőz.
Ott leszünk, mindketten – szorítja meg a csuklómat, mire kilátástalanul mosolyogni kezdek. Te jó ég, mibe mentem bele.
Király. A The One klubban lesz, két utcányira van innen. De ezt még megbeszéljük az eligazítás során – kacsint a srác.
Rendben, viszlát NamJoon – köszön el Eunbi, kifelé indulva a koliból.
Sziasztok – int a fiú.

   Csak akkor eszmélek rá teljesen az egész helyzetre, amikor a közeli park egyik padján lenyelem a kávém utolsó cseppjét is. Este bulizni megyünk, egy idegen városban, olyan alakokkal, akiket nem is ismerek. Eunbira valószínűleg nem számíthatok, mert valamelyik srácra lesz rámászva, én meg egyedül egy csomó idegen, részeg és beszívott ember között meg fogok őrülni. Az egyetlen esélyem, ha estig belázasodom.
   Nagyot sóhajtva emelem az ég felé az arcom. Veszekedhetnék Eunibvel, de nem lenne értelme. Végülis egyelőre ő az egyetlen ember akit ismerek, és mivel a szobatársam még nem érkezett meg, úgy érzem ez egy ideig így is marad.
Keresnünk kell neked egy pasit – töri meg a két percnyi nyugalmamat a lány. – Ma este, a buliban felszedsz valakit. Van nálam gumi, kölcsön tudok adni, ha kell.
Nem vagy normális – hunyom le a szemem, azt képzelve, hogy a világ másik felén vagyok, egy csendes, nyugis helyen.
Van néhány dögös ruhám, később átlépek hozzád, hogy tartsunk egy ruhapróbát. Csinos vagy, bár nincsenek akkora melleid mint nekem. Majd keresek egy push-up melltartót is, meg kelleni fog egy szexi tanga, átnézem, hogy mid van.
Figyelj, Eunbi. Lehet, hogy te ágyba akarsz bújni minden pasival a kampuszon, de nekem az elsődleges szándékom az, hogy sikeresen lediplomázzak. Nem akarok minden buliban ott lenni és idegen pasikkal ágyba bújni.
A lány meglepetten néz rám. Megfordul a fejemben, hogy talán megsértődött.
Csak segíteni akarok, hogy jól érezd magad.
Köszi, de megvagyok.
Tudom, hogy értékelnem kellene Eunbi próbálkozását, végülis foglalkozik velem, de arra meg végképp nem vágyom, hogy az egyetemen ribancként asszociáljanak.
Eunbi – fordulok felé –, nőként megvannak az értékeid, ne legyél buta hogy mindenféle srácnak odaadod magad. Harcolniuk kell érted. Tudod, a nehezen kapható kincsek mindig értékesebbek – mosolygok rá.
Igazad lehet, csak tudod... – halkul el egy pillanatra, és a vállam fölött tekint át valamire. Egészen nagyra kerekednek a szemei. – Ott van Jimin – emeli fel a kezét integetve. Hát ennyit a korábbi beszédemről...
Unottan fordulok hátra, hogy megszemléljem a barátnőm által bálványozott srácot. Jimin és még két fiú áll az egyik fa árnyékában. Az egyikőjük világos, már-már szürkés hajjal rendelkezik, míg a másik vörös. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy honnan van ismerős érzésem, amikor ráeszmélek, hogy a tegnap este ők jártak a szobámban.
Hé, az a kettő lopta el a csipkealsómat – ráncolom ingerülten a homlokom.
Na ne, ez komoly? – lepődik meg Eunbi. – Az tudod mit jelent?
Hogy tolvajok laknak a kampuszon?
Azt, hogy le kell feküdnöd velük ahhoz, hogy visszakapd. Ez egy bevett szokás itt. Azt hallottam, hogy fejenként minimum tíz lánnyal bújnak ágyba az ellopott tangák miatt. Hihetetlen, hogy a tiédet is ellpoták. Bárcsak tőlem is lenyúlták volna.
Ez undorító – szorítom ökölbe a kezem. – Velem ezt nem játsszák!
   Idegesen állok fel, és nem foglalkozva Eunbi kérdő tekintetével indulok meg a három srác felé. Gondolkodás nélkül cselekszem, ami való igaz, nem a legokosabb dolog. A barátnőm persze azonnal utánam szalad.
   Először Jimin kapja fel a fejét, furcsállva tekint ránk, hiszen ha Eunbire emlékszik is az éjszaka miatt, engem biztosan nem ismer.
   Egyenesen a szőke öntelt képe előtt állok meg.
Van nálad valami, ami az enyém – jelentem ki.
A fiú hatalmas szemeit mereszti rám. Lehet, hogy fel sem ismer. Ki tudja, hogy hány lány fehérneműjét lopták még el.
Kiscica, ha a tangádért jöttél, azért dolgozni kell – szólal meg mellőle a vörös. – Szétteszed a lábad és máris visszakaptad.
Nevetséges, hogy így leminősítesz – fordulok felé. – Talán azt hiszed, hogy a pirosra festett hajaddal és a megvető szavaiddal menőnek tűnsz? A világ tele van hozzád hasonló tömeg nyomorékokkal. Tudod ez a lekezelő szöveg  nem fog sokáig hatni.
A srác torkán egyetlen szó sem jön ki, csak nevetni kezd. Érzem, hogy én kerülök ki a szócsata nyerteseként. Karba teszem a kezem és a jobbján álló Taehyungra pillantok.
Tartsd meg a tangámat, ha ennyire tetszik, mert az biztos, hogy nem bújok ágyba, egy magadfajta seggfejjel.
Megtiszteltetésnek kellene vedd, hogy nálam van az a fekete csipke tanga. Más bármire képes lenne, hogy az ágyamba kerüljön. De adok neked még egy esélyt, ha jó kislány leszel, visszakapod – nyúl az államhoz, de azonnal félretolom a kezét.
Ahogy gondoltam, te is ugyanolyan díszpéldány vagy, mint a társad – mérem végig. – Kiskorodban nem kaptál elég dicséretet, vagy az anyukád félrekefélt? Kitalálom, számodra minden csaj csak egy újabb trófea a gyűjteményben. De ezúttal mellé fogtál, mert én még álmaidban sem leszek a portfóliód egy darabja.
Karon ragadom Eunbit, és hátra sem pillantva, sietősen indulok el. Taeyhung azonban nem adja fel. Utánunk kiált:
Fogadjunk, hogy egy hónap sem kell, és alattam fogsz nyögdécselni!

Nem törődve haladok tovább, igyekezve minél távolabb kerülni attól a háromtól. Elfogadhatatlannak tartom, hogy egy fiú tárgyiasítson egy nőt, és ha ez a Taehyung, meg a bandája, azt hiszi, hogy ők bárkit megkaphatnak, akkor hatalmasat tévednek.





1 megjegyzés: